2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 316,24 pontos, 0,59 százalékos csökkenéssel, 53 235,03 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Árfolyam

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a nehéz megmondani, miért csökkent az index, miközben az európai piacokon jelentős emelkedés van. Alacsony forgalom mellett a BUX alulteljesítő volt, különösebb ok nélkül. Az EKB kamatdöntése "papírforma szerinti" volt, a befektetők a döntést követő tájékoztató alapján úgy vélik, hogy a monetáris szigor enyhül. Ez pozitívan hatott a piacokra, a magyar piacra azonban nem. A Mol húzta le az indexet, az olajipari részvény napok óta gyengül. A befektetők a jövő heti gyorsjelentést várják, az előző negyedévinél kedvezőtlenebb eredményre számítva - jegyezte meg.

  • A Mol ára 40 forinttal, 1,43 százalékkal 2766 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 0,50 százalékkal 12 835 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,33 százalékkal 419 forintra erősödött, forgalma 84,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,17 százalékkal 8840 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27970 27710 27980 +0,36% 27920 27970 1 586 699 300 HUF 2025-07-07 12:48:34
MOL 2978 2976 3000 -1,26% 2976 2978 137 909 048 HUF 2025-07-07 12:48:34
MTELEKOM 1770 1760 1770 +0,11% 1768 1770 63 424 706 HUF 2025-07-07 12:49:46
RICHTER 10120 10080 10230 -0,59% 10110 10120 141 173 430 HUF 2025-07-07 12:48:34
OPUS 594 589 595 +0,17% 594 595 44 572 933 HUF 2025-07-07 12:32:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az OTP a legény gáton, a többiek még iparkodnak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:52
A BUX kissé gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Csodát tett a mesterséges intelligencia, rekordot döntött a Foxconn
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:34
A második negyedév parádésan sikerült. 
Részvény / Deviza / Áru Zsibbadt nyitás Budapesten, vegyes hangulat Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:42
Stagnálni látszik a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Felszisszen, ha megnézi, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:44
Gyengült hétfő reggelre a forint. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel zártak az öböl menti tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 16:58
Az OPEC+ kitermelésnövelése és az amerikai vámdöntés előtt.
Részvény / Deviza / Áru Elon Musk örömébe máris üröm vegyült pártalapítása miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 14:29
Musk pártalapítása miatt elhalasztja Tesla ETF-jének bevezetését az Azoria.
Részvény / Deviza / Áru Rali a budapesti parketten: közel az álomhatár
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 08:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten 1,65 százalékkal emelkedett, a forgalom nőtt, a vezető részvények többsége erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Vígan dobálhatják a levegőbe a kalapjukat a benzinkútra betévedők
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 15:20
Ismét növelték az olaj világpiaci kínálatát, méghozzá a korábbiaknál nagyobb léptékben, ami a mostani szintek közelében tarthatja a hazai üzemanyagárakat.
Részvény / Deviza / Áru Fontos bejelentést tett az egyik vezető hazai tőzsdei cég
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 10:51
A 4iG Csoport stratégiai egyeztetést folytatott Észak-Macedónia védelmi modernizációjáról.
Részvény / Deviza / Áru Mi történt a forinttal?
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 09:03
Továbbra is meglepően stabil a fizetőeszközünk a főbb devizákkal szemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG