1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Három új papírral bővül áprilisban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX; az egy hónapja életbe lépett módosítással a tőzsde könnyített az indexbe kerülés feltételein. Emelkedett a BUX az elmúlt héten, a forgalom nőtt az előző héthez viszonyítva a tőzsdén.

Az index szokásos tavaszi felülvizsgálatának eredményeképpen bekerül a BUX-ba az ANY Biztonsági Nyomda, a Danubius és a Rába, míg a jelenlegi részvények közül kikerül az Est Media. Így az index áprilistól 13 részvénysorozatot tartalmaz majd a jelenlegi 11 helyett - közölte a tőzsde a honlapján.



 

Mit lehet nyerni a BUX-szal?
A BUX összetételében történő változásnak az Állami Nyomda, a Danubius, a Graphisoft Park és a Rába lehetnek a legnagyobb nyertesei, hiszen ők új szereplőként kerülhetnek a BUX indexbe. A Zwacknak, Masterplastnak és a TVK-nak azonban még a könnyített feltételek mellett sem sikerülhet bekerülni az indexbe. Lásd korábbi elemzésünk >>>

A kis és közepes részvények indexében, a BUMIX-ban áprilistól új papírként szerepel majd a Danubius, és kikerül a KEG, így 12 lesz az indexben szereplő részvények száma. Április 2-től a BUX a következő részvényeket tartalmazza: ANY Biztonsági Nyomda, Appeninn, CIG Pannónia, Danubius, Egis, FHB, Magyar Telekom, Mol, OTP, PannErgy, Rába, Richter, Synergon.

A BUMIX összetétele április 2-től: ANY Biztonsági Nyomda, Appeninn, CIG Pannónia, Danubius, Egis, Est Media, FHB, PannErgy, Phylaxia, Rába, Synergon, Zwack.

Könnyebb bekerülni

A tőzsde 2013. február 1-jei hatállyal módosította a BUX és a BUMIX indexek kézikönyvét. Ennek megfelelően az évente kétszeri - márciusi és szeptemberi - felülvizsgálatkor a BUX indexbe kerüléshez a korábbi hét helyett ezentúl csak öt feltételt vizsgál. Az öt kritériumból háromnak kell megfelelnie a részvénynek ahhoz, hogy az indexbe bekerüljön.

Módosult az árfolyamértéken vett forgalom kritériuma: az adott félévben minimum 5 milliárd forint forgalmat kell teljesítenie a papírnak, vagy a legforgalmasabb 15 papír között kell lennie. A kötésszámban mért forgalom feltétele úgy változott, hogy a vizsgált félévben minimum 5 ezer kötésnyi forgalmat szükséges elérni, vagy a legforgalmasabb 20 papír között kell lenni.

A feltételek között szerepel, hogy az utolsó félévben a forgalmas napok száma - vagyis amikor kötés született a papírra - elérje a maximális tőzsdenapok 95 százalékát. A saját vagyonnak a tőzsdére bevezetett részvények teljes saját vagyonának legalább 0,5 százalékát kell kitennie. A közkézhányaddal korrigált kapitalizációnak meg kell haladni az 5 milliárd forintot, vagy a bevezetett részvények egészének a fél százalékát. A forgási sebességre és az önkötésre vonatkozó kritériumokat eltörölte a tőzsde.

A BUMIX-ba kerüléshez mindössze két feltételt kell teljesíteni, ezek februártól szintén módosultak. A kis és közepes kapitalizációjú részvények indexébe akkor kerülhet be a papír, ha a vizsgált félévben minimum 1,25 milliárd forint forgalma volt, vagy a legforgalmasabb 15 papír között volt. Emellett az adott félévben minimum 1250 kötésnyi forgalmat szükséges teljesíteni, vagy a kötésszámban mért forgalom alapján a legforgalmasabb 20 papír között lenni.

Végre volt forgalom a tőzsdén

A BUX egy hét alatt 1,42 százalékkal, 267,79 ponttal emelkedett, 19 114,73 ponton zárt pénteken. A vezető részvények többsége erősödött, de a Magyar Telekom és az Egis veszteséggel zárta a hetet. A részvénypiac heti forgalma 42,91 milliárd forint volt, míg az előző héten 49,68 milliárd forint értékben születtek üzletek.

Gyengülő forinttal és csökkenő részvénypiaci árakkal indult az elmúlt hét hétfőn. A hét többi napján a részvénypiacot mérsékelt optimizmus jellemezte, míg a forint tovább gyengélkedett és a hét közepén az euróval szembeni árfolyama többször is átlépte rövid időre a 300 forintot.

A BÉT-en az OTP teljesítménye kiemelkedett a papírok közül, kedden 4700 forintnál erős technikai szintet tört át az árfolyama, majd ezután tovább erősödött és pénteken már 4900 forint fölött is kereskedtek vele.

A bank pénteken közölte, hogy várhatóan 120-121 forint osztalékot fizet részvényenként a tavalyi eredményéből, míg tavaly 100 forintot kaptak a részvénytulajdonosok. Ugyancsak pénteken tette közzé az OTP gyorsjelentését, amelyben az elemzői várakozásoknál alacsonyabb negyedik negyedéves profitról számolt be. A pénzintézet az év utolsó három hónapjában 26 milliárd forint forint adózott nyereséget ért el, míg a 2012-es év egészében 46 százalékkal 122,59 milliárd forintra nőtt a konszolidált eredménye, elsősorban az előző évinél alacsonyabb egyszeri tételek és a külföldi leányvállalatok magasabb nyereségessége miatt.

Az OTP árfolyama 2,58 százalékkal 4842 forintra nőtt az elmúlt héten.
A Mol részvények ára 2,87 százalékkal 17 745 forintra emelkedett.
A Magyar Telekom viszont gyengült, egy hét alatt 1,46 százalékkal, 405 forintra csökkent az árfolyama.
A Richter 0,29 százalékkal 34 700 forintra csökkent, míg a másik gyógyszeripari részvény, az Egis 2,09 százalékos gyengüléssel 18 750 forinton zárta a hetet.  
A kis és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX 0,04 százalékkal, 0,37  ponttal 1008,37  pontra csökkent.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35950 35950 37190 -0,83% 0 0 16 104 709 070 HUF 2026-03-20 17:05:29
MOL 3916 3880 3940 +2,78% 0 0 10 915 840 100 HUF 2026-03-20 17:08:16
MTELEKOM 2010 2005 2045 0,00% 0 0 3 342 475 165 HUF 2026-03-20 17:05:08
RICHTER 11740 11620 11820 +0,43% 0 0 4 508 189 910 HUF 2026-03-20 17:13:00
OPUS 495 495 509 -0,80% 0 0 647 131 189 HUF 2026-03-20 17:14:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol szárnyalása húzta pluszba a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,13 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 122 107,32 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felmegy a vérnyomása, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 18:22
Megint csúnyán gyengült a magyar fizetőeszköz.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 16:01
Mínuszban kezdték a napot az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 11:46
A Mol-árfolyam 2,2 százalékkal emelkedett délelőttig, és közelít a 3900 forintos szint felé. 
Részvény / Deviza / Áru Nagy szükségünk van ezekre az elátkozott befektetésekre
Eidenpenz József | 2026. március 20. 09:56
Követték-e az olajcégek az olajár robbanását? Hogyan érdemes profitálni a fekete aranyból? Miért vannak az olajrészvények feketelistán? Hogyan jártak a Mol-részvényesek az olajársokk nyomán? Mely módokon fektethet be most egy kisbefektető?
Részvény / Deviza / Áru Visszafordulhat-e a Richter, tovább emelkedik-e a Mol? Ez várható pénteken a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:43
A Richter csütörtökön lefordult az ellenállási szintről és a 30 napos mozgóátlag sem tudta megtartani, a Mol viszont közeledett az ellenállási szinthez.
Részvény / Deviza / Áru Lendülettel kezdte a napot a forint: mennyibe kerül most a dollár?
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 07:29
Visszatért a dollár-forint árfolyam a 340 alatti szintre péntek reggelre, az euró-forint árfolyam pedig ismét 390-nel kezdődik. Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Az ipari részvények csökkentek a legnagyobb mértékben New York-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 06:27
A Dow Jones 0,44 százalékkal esett vissza, emellett az S&P 500 és a Nasdaq Composite mutatói is csökkentek.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:29
Estére valamennyire magára talált a magyar fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Az olajár-emelkedés mentette meg a Molt
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:11
Nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG