2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 469,24 pontos, 0,94 százalékos csökkenéssel, 49 605,16 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy rendkívül negatív hangulat volt csütörtökön a nemzetközi tőzsdéken, ehhez képest a budapesti tőzsde indexének 0,94 százalékos csökkenése még akár jó teljesítménynek is mondható.

Kifejtette, a negatív nemzetközi hangulatot az váltott aki, hogy a vártnál sokkal jobb amerikai munkaerőpiaci adatokat közöltek. Ennek hatására a befektetők azon kezdtek aggódni, hogy a jegybank még szigorúbb lesz, és tovább emeli a kamatokat. A piacon úgy látják, egyre inkább esélyes, hogy a jegybankok olyan magasra emelik kamatokat, amely recesszióhoz vezethet.

A magyar tőzsdén jobb volt a hangulat, mint a nemzetközi börzéken. Fotó: BÉT
A magyar tőzsdén jobb volt a hangulat, mint a nemzetközi börzéken. Fotó: BÉT

A magyar vezető részvények közül a OTP árfolyama esett a legnagyobb mértékben csütörtökön, de még így is jobban teljesített, mint az európai bankok papírok. Az OTP után a második legnagyobb forgalmat elérő Mol árfolyama is jobban teljesített a csökkenés ellenére, mint az európai olaj- és gáztársaságok részvényei.

A Mol 34 forinttal, 1,12 százalékkal 3006 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,61 százalékkal 11 605 forintra esett, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8,5 forinttal, 2,10 százalékkal 414 forintra erősödött, forgalma 290,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,30 százalékkal 8325 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3572,57 ponton zárt csütörtökön, ez 14,76 pontos, 0,41 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG