3p
Újabb szintet ugrott a BÉT, remekül teljesítenek a kisebb részvények – lesznek még érdekességek idén a tőzsdén.

Csúcsdöntésekkel indult az év a BÉT-en. A BUX ismét szintet ugrott, január 22-én ugyanis átlépte a 41 000-es záróértéket, 23-án pedig történetének legmagasabb záróértékét érte el, ami nagyban köszönhető annak is, hogy aznap az OTP is történelmi csúcsra jutott, ezt közölte a BÉT a Privátbankár.hu-val. Mindezek mellett elindult az árjegyzés 11 kispapírban, amikben négy befektetési szolgáltató támogatja a likviditást.

A 22 kereskedési napos januárban összesen 247,6 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán, ami meghaladja az előző hónapban (193,9 milliárd forint) és a tavalyi év hasonló időszakában mért értéket (177 milliárd forint) is. A napi átlagforgalom 11,2 milliárd forint volt, ami szintén meghaladja a tavaly januári 8 milliárdos és az előző havi 10,2 milliárd forintos értéket.

A vezető részvények vegyesen indították a 2018-as évet. Az OTP árfolyama 8,1 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, de ami igazán kiemelendő a bankpapírral kapcsolatban az az, hogy a részvény január 23-án napközben érintette történelmi maximumát (11 780 Ft-os érték) nap végén aztán 11 730-on zárt. A Telekom 2, a MOL 1,6 százalékot erősödött, a Richter pedig 5,2 százalékos gyengüléssel zárta a hónapot. Mindemellett a Prémium kategóriában a PannErgy (+12,1%), a Duna House (+6,7) és a Zwack is (+5,7%) jól teljesítettek.

Forgalom tekintetében az OTP-t (117 milliárd Ft) a MOL (41,6 milliárd Ft) és a Richter (38,7 milliárd Ft) követte. Az OPUS papírjában 12 milliárd forintos forgalom bonyolódott januárban, árfolyama azonban decemberhez képest 11 százalékkal csökkent.

Standard kategóriában a Nordtelekom (+156,5%), a Forrás/T (+36,7%), a Rába (+19,6%), a BIF (+10,8%) és a 4iG (+10,2%) részvényárfolyama mutatott figyelemreméltó teljesítményt.

Az azonnali részvénypiac duplikált forgalma 495,1 milliárd forint volt (decemberben: 387,9 milliárd Ft). A szolgáltatók rangsorának élére januárban a Concorde Értékpapír Zrt. lépett 154 milliárd forintos forgalommal, míg a második helyre Wood & Company Financial Services a.s. került 96,5 milliárdos forgalommal. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát végül az Erste Befektetési Zrt. foglalta el, 86 milliárd forintos forgalommal.

Fontos változás továbbá, hogy a MiFID II kapcsán megváltoztak az árlépésközök, ami azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben mostantól már nem csak az árfolyamtól, de az értékpapírok likviditási kategóriájától is függ a termékek árlépésköze.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42970 42980 7 193 882 830 HUF 2026-11-05 14:35:08
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 431 597 900 HUF 2026-11-05 14:35:23
OPUS 204 202 214 -4,88% 204 205 16 959 916 HUF 2026-11-05 14:31:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG