2p
Eredményesen zárult a Masterplast nyilvános részvényaukciója, a minimumárként meghatározott szint felett 5,6 százalékkal, 549 forintos átlagáron keltek el a részvények, a felajánlott 400 ezer darabos mennyiség közel háromszorosára érkezett vételi ajánlat - közölte az építőipari szigetelőanyagot gyártó és értékesítő társaság.

 

A részvényértékesítéssel az volt a társaság két fő tulajdonosának célja, hogy növekedjen a vállalat részvényforgalma és a lakossági befektetők aránya. Az érdeklődők június 3-án minimum 520 forintos árfolyamon tehettek vételi ajánlatot a vállalat 0,7-2,9 százalékos részesedésére.

Elkapkodták a papírokat

A társaság közölte: az eladásra felajánlott 400 ezer részvény majdnem háromszorosára, közel 1,2 millió darabra (1 174 464) érkezett vételi ajánlat hét befektetési szolgáltatótól. Az értékesítési átlagár 549 forint volt, ami 5,6 százalékkal haladja meg a minimumként meghatározott árat. 

Az aukcióra a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) aukciós rendszerében került sor, az értékesítési árfolyamot többáras algoritmussal állapították meg, míg a részvényeket kártyaleosztásos allokációs móddal osztották szét. Az aukció lebonyolítója a Concorde Értékpapír Zrt. volt. Az értékesítési adatok alapján a lakossági befektetők aránya bővült. 

Átkerülni Prémium kategóriába

A közlemény emlékeztet: a Masterplast tavaly hirdette meg 2020-ig szóló üzleti stratégiáját, amelynek célkitűzése, hogy a vállalat 2020-ra az európai szigetelőanyag-piac meghatározó szereplőjévé váljon. A tavaly 81,6 millió euró árbevételt elérő vállalat középtávú célja, hogy részvényeinek forgalma, likviditása növekedjen, és bekerüljenek a tőzsde Prémium kategóriájába. 


Most ugyanis a cég részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek, a papír záróára június 2-án 535 forint volt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 593 forint, a legalacsonyabb 370 forint volt.




Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG