3p

A délelőtti tanácstalanság, bizonytalanság délutánra már a múlté, a pluszban nyitó amerikai tőzsdeindexek később is csak növelték előnyüket. Főleg az ipari részvények emelkednek, ami elsősorban a Boeing gépeivel kapcsolatos jó hírnek köszönhető. Drágul az olaj, de igazán nagyot az amerikai földgáz tőzsdei árfolyama ugrott. A forint folytatja gyengülési sorozatát.

Fél hat után szép, 1,7 százalékos pluszban van a Dow Jones ipari átlag, elsősorban a Boeing részvénye húzza. Ennek a 737 Max próbaútjainak újbóli engedélyezése segített. A részvény hat-hét százalékos pluszban jár most, de volt ma 13 százalékos előnye is. Az S&P 500 részvényindex 1,1 százalékkal, a Nasdaq Composite 0,7 százalékkal megy fel. Európában a milánói index 1,8, a német DAX 1,3 százalékos emelkedése jelentette a fő húzóerőt. Párizsban 0,7, Londonban 1,2 százalékkal ment fel az index.

Itthon a BUX index 0,4 százalékos emelkedéssel végzett, ennek talán az lehetett az egyik oka, hogy nálunk előbb zár a tőzsde, és a hangulat eközben külföldön tovább javult. Az OTP 1,4 százalékos erősödését a Mol 0,7 százalékos süllyedése és a Telekom 2,1 százalékos esése ellensúlyozta. A Richter pedig 0,8 százalékkal ment fel.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A forint azóta, hogy az MNB meglepetésszerűen kamatot csökkentett, minden nap gyengül, így volt ez ma is. Az euró ára ma 90 fillérrel ment feljebb a péntek esti állapothoz képest, 356,35 volt legutóbb. Magasan tartja magát az arany, süllyedt valamelyest az ezüst árfolyama, az olaj pedig egy-másfél százalékos pluszban van. Ezzel a WTI 39,10 dolláron, a Brent pedig 41,40 dolláron áll.

Gáz van az olajszektorban

A Chesapeake Energy olajvállalat az USA-ban csődöt jelentett, bár ez nem különösebben meglepő, már hetek óta napirenden volt. Ennek ellenére sokan vásárolták a cég részvényeit, állítólag a Robinhood alkalmazás tapasztalatlan kisbefektetői közül is. Az iparágban a szakértők nagy csődhullámra számítanak, 200 amerikai olajcég is tönkremehet a közeljövőben.

Az amerikai gáz alacsony szintről ma nagyot pattant fel ma, több mint 11 százalékkal. De ezzel együtt is meglehetősen olcsó, 1,72 dollár a tőzsdén. Az árat emelheti, hogy a gáz sokszor az olaj melléktermékeként kerül felszínre. Így az olajkutak bezárása a gázkínálatot is csökkenti.

Nyomás alatt a Face

A közösségimédia-vállalatok részvényei viszont nyomás alatt vannak, miután a Unilever pénteken bejelentette, hogy az USA-ban beszünteti az összes hirdetést a Facebookon, a Twitteren és a Facebook-hoz tartozó Instagram felületén. A Facebook már pénteken is nagyot esett, mintegy nyolc százalékkal, ma pedig nulla körül ingadozik.  A Twitter ugyanakkor ma már emelkedni tud, több mint két százalékkal.

Egyre mélyebb gödörben a Nissan, bezárják a dél-koreai gyárakat Ha ez így megy tovább a Nissan két év múlva már nem is fog létezni – mondta az egyik részvényes a vállalat hétfői közgyűlésén.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG