3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A piacokon ma mintha megállt volna az élet, mozgás alig, viszont a török líra tovább erősödik, és ami viszont elég szomorú: a forint tartósan gyengélkedik. Elvileg pedig semmi oka rá, még a 10 éves magyar állampapírhozam is szépen csökkent az elmúlt hónapokban.

Október elejétől hatalmasat zuhantak az amerikai részvények, különösen a technológiaiak, összeomlott az olajár, és ugyanez történt a kriptodevizákkal is. Most azonban minimális felpattanás után szinte befagytak a piacok, meglepő módon alig mozdulnak.

Euró/forint, egy év

Ami feltűnő, különösen ilyen békés időszakban, az a forint gyengélkedése. A hónap folyamán úgy tűnt, hogy megkísérli áttörni az eurónkénti 321-es szintet az erős irányban, de ez nem jött össze, a másik irányba indult és most 324-325 között ingadozik.

Miután az évet 312-es szinten kezdte az árfolyam, utána pedig még 306-307 is volt, mielőtt április és július között igen heves gyengülésen esett át, ez meglehetősen szomorú állapot az év végének közeledtével. Az év eleji szinthez képest ugyan csak 4 százalék a gyengülés, ez még nem lenne vészes önmagában, de ha figyelembe vesszük azt, hogy a bérfelzárkózás szempontjából ennyi elveszik az idei, forintban számított 10 százalék körüli bérnövekedésből, akkor már nagyon soknak tűnik.

A bérfelzárkózáshoz az kellene, hogy ugyanennyit, vagy akár egy kicsit többet is erősödjön a forint pár éven át, és erre meg is lenne minden oka: masszív kereskedelmi-, és fizetésimérleg-többletünk van, az államadósság csökken és már túlnyomó része forintban áll fenn, és az egyéb makrogazdasági mutatók is rendben vannak. Mindemellett a a 10 éves magyar államkötvény hozama is sokat esett pár hét alatt: 3,98-ról 3,28 százalékra.

Mindeközben a török líra ma is erősödött egy kicsit, eurónként 5,92 a szint. A nyári összeomláskor a pánikban túl mélyre süllyedt az árfolyam, most keresi azt az új egyensúlyi szintet, ami a gazdaság stabilizálásához ideális.

A dollár erősödik az euróhoz képest, de az éves csúcsot még nem érte el, 12,78 az árfolyam.

Az amerikai tőzsdeindexek tegnap minimális emelkedéssel zártak, a főbb európai indexek szinte meg se mozdulnak ma. A BUX enyhén csökken 39 550 pontig, a Mol fél százalékkal lejjebb van 3164 forinton, az OTP kis gyengüléssel 11 380 forint, a Richter 0,4 százalékot erősödik 5325 forintig.

Érdemi mozgás a Telekomban van: a papír bő egy százalékkal emelkedik 450 forintig, a befektetők kíváncsian várják, hogy jön-e a napokban nem akárhol megemlített rejtélyes vevő, aki kivásárolná a főtulajdonost.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40420 40270 40830 -0,86% 40410 40440 6 177 284 900 HUF 2026-06-08 16:50:26
MOL 3946 3918 4024 +0,97% 3946 3950 1 171 278 572 HUF 2026-06-08 16:50:09
MTELEKOM 2648 2602 2660 +0,53% 2648 2650 832 309 592 HUF 2026-06-08 16:50:20
RICHTER 12130 11810 12140 +1,76% 12120 12140 1 628 657 710 HUF 2026-06-08 16:49:43
OPUS 401 395 410 -0,50% 398 401 130 600 314 HUF 2026-06-08 16:48:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az olaj ára hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:19
Az iráni rakétákkal együtt emelkedik az olaj ára.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 06:39
Itt vannak a legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Fekete napja volt az Egyesült Államoknak, egyre messzebb kerül Trump álma
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 09:45
Jelentős csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán néz ki a forint péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 18:14
Gyengüléssel zárta a pénteki kereskedést a forint a bankközi devizapiacon a kora reggeli árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csendes volt a nap a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 17:20
A forgalom alig érte el a 8 milliárdot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG