5p

A tőzsdék felfelé tartanak, a BUX megint kissé lemaradó, a forint enyhén erősödik. Az Nvidia szép számai ellenére csalódottnak tűnnek a befektetők. Az európai autógyártás stagnált, miközben a kínaiak sikert sikerre halmoznak. Eric Trump valami nagy kriptós pénzügyi mozgalom élére készül állni.

Az európai részvényindexek ismét zöldben, Frankfurt 0,7, Párizs 0,8, London 0,3 százalékkal emelkedett. Az amerikai határidős indexek is 0,3-0,5 százalékos pluszban vannak. Pedig reggel még úgy tűnt, hogy a részvények lefelé csúsznak majd az Nvidia eredményei után.

Ráadásul a Fed egyik vezetője, Bostic is óvatosan nyilatkozott, a szeptember 6-án érkező munkaerőpiaci és a szeptember 11-i inflációs adatokból szeretne megerősítést nyerni a kamatcsökkentéshez. A hét következő kiemelt híre pénteken délután érkezik, az USA fogyasztói inflációs adata (PCE) egy időre meghatározhatja a piacok irányát.

A BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,3 százalékkal emelkedik, ennyivel megy fel az OTP is. A Mol 0,2, a Richter 0,1, a Telekom 1,0 százalékkal drágult. A forint kissé erősödik, az euró 393,10, 30 fillérrel van a szerda esti alatt. Az arany ismét drágul, az olaj és a földgáz esik.

Németországban kopp, Kínában hopp

Lényegében stagnált az EU-s újautó-értékesítés júliusban, mindössze 0,2 százalékkal emelkedett év/év alapon. A tisztán elektromos autók értékesítése közben 10,8 százalékkal visszaesett, miután a németországi eladások összeomlottak, 36,8 százalékkal maradtak el a tavalyi szinttől.

Árfolyam

Kína legnagyobb elektromos autógyártója, a BYD eközben közel 33 százalékos eredménynövekedésről számolt be gyorsjelentésében, ami a cég fennállása óta az eddigi legnagyobb, dollárban 1,27 milliárd. Az árbevétel 24,7 milliárd dollár, év/év alapon  közel 26 százalékos emelkedést jelent. Több, mint 426 ezer tisztán elektromos autót szállított le a cég a második negyedévben, ami 21 százalékos növekedés tavalyhoz képest – írta az Erste Befektetési Zrt.

Minimálisan marad csak el a 444 ezer eladott Teslától.

Az Nvidia nem hozta a formáját

A chipgyártó, a mesterségesintelligencia-üzletágat uraló Nvidia szerda este közzétett eredményéből hiányzott a befektetők által megszokott „wow-faktor” (a kellemes rácsodálkozás), az Nvidia így több mint nyolc százalékot zuhant a tőzsdén kívüli kereskedésben. (Csütörtök délelőtt már csak három százalék a mínusz.) Az eladásokra vonatkozó előrejelzése pedig a mérvadó elemzői becsléseket is felülmúlta – írta a Bloomberg.

Hiába teljesített a vártnál is jobban az Nvidia a legutóbbi negyedévben, ráadásul optimista előrejelzéseket is közzétett a vezetőség, úgy tűnik, hogy a befektetők még nagyobb növekedést árazhattak írta a K&H Értékpapír.

Az Nvidia új Blackwell chipjeivel kapcsolatos aggodalmakra reagálva Jensen Huang vezérigazgató azt mondta, hogy a gyártás lendületbe kerülése után bőséges lesz a kínálat.

Egyre többet ér az OpenAI?

A friss hírek az iparágból segítenek felmérni, hogy az AI-őrület megalapozott-e – írja a Bloomberg. Az OpenAI egyre közelebb kerül ahhoz, hogy több mint százmilliárd dolláros értékeltség mellett szerezzen finanszírozást a Thrive Capital által vezetett finanszírozási körben – idéznek az “ügyet ismerő személyeket”.

Ez a világ egyik legértékesebb kockázatitőke-fedezetű startupját hozná létre. A Microsoft által támogatott OpenAI sikere “fegyverkezési versenyt” indított el a nagyobb technológiai cégek között a mesterséges intelligencia terén.

Buffett cége egybillió felett

A Berkshire Hathaway, Warren Buffett konglomerátuma átlépte az egybillió dolláros piaci értéket, és ezzel az első, technológiai szektoron kívüli amerikai vállalat lett ennél a mérföldkőnél. A részvények az erős biztosítási eredményeknek és a gazdaságban látható optimizmusnak köszönhetően 30 százalékkal emelkedtek 2024-ben, míg az S&P 500 csak 17 százalékkal ment.

Rászálltak a kriptókra

Megállni látszik a kriptovaluták szerdai erős zuhanása, a bitcoin csütörtökön már fél, az ether kettő százalékos pluszban van (59 600, illetve 2550 dollár körül). Jó hír volt, hogy óvadék ellenében pár nap után szabadlábra helyezték a Telegram vezérét, Pavel Durovot Párizsban, amit azonban beárnyékolt, hogy a kapcsolódó TON blokklánc a héten már másodszor is leállt.

Rossz hírek, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC most az Opensea NFT-platformot kezdte vegzálni, és tovább pereskedik a Kraken kriptotőzsdével is.

A Trump-család forradalmasítaná a pénzügyeket. Forrás: World Liberty Financial's, Telegram
A Trump-család forradalmasítaná a pénzügyeket. Forrás: World Liberty Financial's, Telegram

Eric Trump lesz a kriptópénzügyek elnöke?

Úgy látszik, az apa nyomdokaiba lépve a fiú is mer nagyot álmodni. A volt-reménybeli elnök fia, Eric Trump bejelentette az X-en, hogy elindul a World Liberty Financial's (WLFI) DeFi-projekt. (A DeFi – decentralizált pénzügyek – a kriptóviág decentralizált tőzsdéinek, bankjainak, biztosítóinak stb. szektora, gyűjtőneve.)

Itt az ideje, hogy újra naggyá tegyük a pénzügyeket! hangzik a szerveződés szlogenje, a volt elnök politikai jelmondatára utalva.

A szép szavakon túl egyelőre nem derülnek ki részletek a szervezet tevékenységéről, Donald Trump Telegramon megjelent szavai inkább elitellenes, mainstream-ellenes politikai programnak tűnnek. A kriptós DeFi-szektorban egyébként jelenleg – a DefiLlama óvatos, szűkebb körű számítási módszere szerint – mintegy 85 milliárd dollárnyi tőke van lekötve.

A DeFi-protokollokban lekötött tőke, milliárd dollár. Forrás: DefiLlama
A DeFi-protokollokban lekötött tőke, milliárd dollár. Forrás: DefiLlama

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG