3p

Az elmúlt napokban látható kedvező fejlemények sem segítettek. Hiába a felpattanás az árupiacon, a tavalyi tőzsdesztár, az ipari gyémántnak is nevezett platina ára nem tudott jelentős visszaerősödést mutatni, ami kétségeket ébreszthet a kereskedőkben a továbbiak kapcsán. Ennyi volt? Kifulladt egy újabb nagy rali? Nem túl rózsás az ipari fém helyzete, főleg, ha hozzávesszük a keresleti oldalról érkező lelombozó híreket is.

Kétezer dollár unciánként (1 uncia 31,1035 gramm). Nagyjából ennél a lélektani határnál helyezkedik el egy fontos szint a platina határidős kereskedésében, mely eddig támaszként szolgált. Viszont már lassan egy hete ez alatt a szint alatt tanyázik a nemesfém világpiaci ára.

Merre tovább? Válaszúthoz ért a platina

Ugyan az aranynál is látott, március végi nagy felpattanásban ez az autóiparban is meghatározó fém is erősödött mintegy 10 százalékot, de még ez sem volt elég az ellenállássá lett korábbi támasz meghódításához.

Ezzel a platina kurzusa válaszúthoz érkezhetett. Erre utalnak a friss árupiaci elemzések is, melyek szerint a mérsékeltebb ipari kereslet és a javuló kínálati feltételek továbbra is (negatív) nyomást gyakorolnak az árakra.

A befektetési kereslet várhatóan akár több mint 50 százalékkal eshet vissza, részben a gyenge lakossági érdeklődés miatt, különösen Kínában.

A távol-keleti országban az elmúlt időszakban egyre népszerűbb lett a platina, mint ékszer, de ez a folyamat az előbbiek szerint megakadhatott.

Bizonytalanok rövid távon a platina kilátásai. Sok múlhat a békén is
Bizonytalanok rövid távon a platina kilátásai. Sok múlhat a békén is
Fotó: Freepik

Borús pöfékelés a járműipartól

Közben a platina legnagyobb ipari felhasználási területének számító autóipar kereslete szintén tovább csökken, mivel az átállás az elektromos járművekre mérsékli a katalizátorok iránti igényt. Bár a piac továbbra is hiánnyal küzd, a deficit várhatóan szűkülni fog a megnövekedett újrahasznosítási kínálatnak köszönhetően, különösen Európában.

Ugyanakkor a járműiparban az is látható, hogy a hibridek korát éljük, sőt több gyártó visszalépett és elhalasztotta vagy teljesen el is vetette a 100 százalékig elektromos autó ötletét, ilyen volt az olasz Lamborghini is a közelmúltban. Ezek a fejlemények viszont inkább a kereslet élénkülését jelezhetik a platina vonatkozásában, hiszen a hibrid vagy klasszikus, robbanómotoros változatokba továbbra is szükség lesz platinára a katalizátorok speciális összetétele miatt.

Békét a világnak!

Az viszont, a platinán kívül álló tényező, hogy megbékél-e a világ vagy legalább a Közel-Kelet. Március eleje óta ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a nemesfémek az energiaválság rémét is elhozó iráni háború miatt nem tudnak profitálni a kialakult helyzetből, ez alól nem lesz kivétel a platina sem a továbbiakban.

Itt az lehet a befektetők mentsvára, hogy gazdasági, pénzügyi értelemben sem tesz jót a háborús borzalom, egyik félnek sem. Ez akár el is hozhatja a kiegyezést, noha Donald Trump amerikai elnök ezirányú kommunikációja (is) sok fejtörést okoz a piacoknak.

Ugyan az egy évvel ezelőtti szintjéhez képest a platina jegyzése még most is mintegy 75 százalékklal van feljebb, de idén év elejétől már bő 10 százalékos visszaeséssel szembesült a népszerű ipari fém ára. Az tehát kijelenthető, hogy a 2025-ben látott sorozatos csúcstámadást 2026 elején nem tudta megismételni a platina.



Árfolyam


A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41290 39150 41290 +5,87% 0 0 43 902 360 170 HUF 2026-04-10 17:14:59
MOL 4056 3970 4056 +1,20% 0 0 3 112 200 030 HUF 2026-04-10 17:12:24
MTELEKOM 2338 2224 2340 +4,84% 0 0 4 636 587 582 HUF 2026-04-10 17:14:05
RICHTER 12800 12420 12830 +3,23% 0 0 3 854 927 500 HUF 2026-04-10 17:10:17
OPUS 430 415 499 0,00% 0 0 1 251 310 108 HUF 2026-04-10 17:05:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így várja a forint a vasárnapi választást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:45
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Óriási forgalom és emelkedés a tőzsde választások előtti utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:38
Rég nem látott kereskedési hullám volt a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. A blue chipek is nagyot erősödtek.
Részvény / Deviza / Áru A Mol 241 milliárd forint osztalékot fizet, nagyot kaszálnak a részvényesek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:15
Jelentős osztalékkifizetésről döntött a Mol Nyrt. éves közgyűlése: a részvényesek összesen 241 milliárd forint kifizetését hagyták jóvá. A társaság emellett elfogadta a 2025-ös pénzügyi beszámolót, és újraválasztotta az igazgatóság két tagját is.
Részvény / Deviza / Áru Mi április 12-re, a globális piacok Pakisztánra figyelnek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:24
Vegyesen kezdték a pénteki kereskedést a főbb amerikai tőzsdeindexek. Az olaj ára sem követett egyértelmű irányt a pénteki nyitásban, a hetet azonban jelentős veszteséggel fejezi be. Az arany ára kissé emelkedett, nagyjából két százalékos heti nyereségre számíthat.
Részvény / Deviza / Áru A választás előtti utolsó nagy hajráját nyitja a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,56 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a tőzsdén, ismét 40 ezer forint fölé emelkedhet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:57
Péntek délelőtt már 39 980 forintra erősödött az OTP árfolyama, ami felfelé húzta a BUX-indexet is. A Mol-papírok értéke viszont csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG