6p

A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, nagyot ugrik azonban a Netflix. Itthon húzópapír a Richter és a Mol. Az euró végre 400 alatt áll, de csak fillérekkel, pedig egy sor érv van amellett, hogy erősödjön. Hogyan jártak az EMÁP-tulajdonosok az EKB-kamatdöntéssel? Az arany jobb hosszú távon, vagy a részvény? Vicc vagy komoly? – Musk megint alakít.

Az európai tőzsdeindexek többsége pár ezrelékkel emelkedik, Londonban azonban szerény csökkenés látszik pénteken. Az amerikai határidős indexek is felfelé tartanak, főleg a tech-papíroké. A Netflix ugyanis a vártnál jobb negyedéves bevételről számolt be, a streamingóriás a gyors előfizetői létszámnövekedés helyett a nagyobb profitra helyezi a hangsúlyt. A részvény a tőzsdén kívül bő öt százalékkal ugrik.

Kedvező adatok érkeztek Kínából, a GDP megfelelt a várakozásoknak, a kiskereskedelmi forgalom növekedése pedig pozitív meglepetést okozott, a várt 2,5 helyett 3,2 százalékos lett. Ráadásul a munkanélküliségi ráta a várt stagnálás helyett csökkent.

A BUX index és az amerikai S&P 500. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX index és az amerikai S&P 500. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index remekel, 0,9 százalékkal megy fel, a Richter 2,1, a Mol 0,9, a Telekom 0,6 és az OTP Bank 0,2 százalékos emelkedése mellett. Az euró jelenleg 399,90, ami csak húsz filléres esés csütörtöktől, de végre a fontos határ alatt van. Reggel egyébként 399,60 körül érte el mélypontját.

Mitől esett 400 alá a forint?

A forint az euróval szemben némileg erősödni tudott és visszakorrigált a 400 körüli szintre – írja az Erste Befektetési Zrt. Ennek oka, hogy csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, Virág Barnabás egyértelműen kijelentette, szükség esetén hónapokig tartó szünet is érkezhet a kamatcsökkentésekben.

Ugyanezen a konferencián Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jelezte, a hónap végén esedékes adatok azt mutathatják majd, hogy a gazdasági növekedés stagnált a harmadik negyedévben – ami a recesszió visszatérésének lehetőségét veti fel.

Árfolyam

A forint erősödését támogatta, hogy az Európai Központi Bank (EKB) folytatta a kamatvágását, illetve hasonlók a várakozások az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kapcsán is – utalt rá a K&H Értékpapír.

Új csúcson az arany, de hosszú távon?

Az arany határidős árának új rekordja 2729,20 dollár, egy év alatt pedig dolláralapon 38,3 százalékkal lőtt ki. Kicsivel több mint öt év alatt pedig duplázódott az ára. Ám tíz év alatt is majdnem ugyanúgy alakult – 2014 ősze és 2019 ősze között ugyanis lényegében nem ment sehová. (Pontosabban először jól leesett, majd visszamászott.)

Az arany húsz év alatt. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az arany húsz év alatt. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Húsz év alatt, ahogy az ábráról is leolvasható, az arany 400 dollár közeléből emelkedett a jelenlegi szintre, azaz közel hétszeresére. Ez azonban az eltelt sok idő miatt éves szinten “csak” 10,1 százalék éves szinten. Erre az amerikai S&P 500 index (osztalékokkal együtt mért, TR változata) némileg rá tudott verni, ahogy a második ábra mutatja:

Az arany és az amerikai részvénypiac (S&P 500 Total Return index, amely az osztalékokat is tartalmazza). Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az arany és az amerikai részvénypiac (S&P 500 Total Return index, amely az osztalékokat is tartalmazza). Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Hogyan jártak az EMÁP-tulajdonosok?

Az EKB csütörtökön folytatta a kamatcsökkentési ciklust, és a várakozásoknak megfelelően ismét 25 bázisponttal, 3,25 százalékra csökkentette az irányadó betéti kamatot. A három hónapos Euribor kamatláb jelenleg már csak 3,219 százalék, míg – a háromhavonta az Euriborhoz igazított kamatú – EMÁP lakossági eurós állampapír most még 3,488 százalékot fizet.

Ezt azonban még szeptemberben állapították meg, és december 22-ig érvényes. Utána új kamat lép életbe – ami az említett kamatcsökkentési ciklus miatt valószínűleg inkább három százalék körül vagy esetleg az alatt lesz majd.

Mennyit csökkentenek még az idén?

Nem okozott meglepetést az EKB az Equilor Befektetési Zrt. szerint, a várakozásoknak megfelelő volt a 25 bázispontos kamatvágás. Az EKB továbbra is a beérkező adatok alapján, ülésről ülésre fog dönteni. A következő kamatdöntő ülést december 12-én tartják, a piaci árazások 25 vagy 50 bázispontos vágást mutatnak, nagyjából egyenlő eséllyel.

Ugyanakkor több korábbi nyilatkozat is arra utalt, hogy az EKB tanácsában nem igazán gondolkodnak 25 bázispontosnál nagyobb lépésekben.

Az euró-dollár először felfelé mozdult, de közben erős amerikai adatok érkeztek, ami ismét lefelé küldte a jegyzést.

Ne fogyasszuk el a nyugdíjmegtakarításainkat!

A nyugdíjpénztári megtakarítások elfogyasztása csak rövid távon jó az államnak és a polgárainak – véli a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ). Az ingatlanvásárlás lehetősége valószínűleg csak a leggazdagabb pénztártagok számára nyílik meg a tervezettel, akik amúgy is képesek lennének erre. A többség számára nem.

További részletek a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor.hu cikkében.

Ismét 68 ezer a bitcoin

Péntek reggelre egy százalék körüli emelkedéssel 68 200 dollárra nőtt a bitcoin árfolyama. Itt járt már ugyan két nappal ezelőtt is, előtte azonban csak augusztus elején. Vagyis az augusztus eleji minipánikot (amikor 50 ezer dollár környékéig esett) és a szeptember eleji beomlást (54 ezer alá) lényegében ledolgozta a piac.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az ether is emelkedik, de hónapokra visszatekintve erősen lemaradó, hiszen augusztus elején 3200 dollár felett volt, most pedig csak 2640.

Folyamatos tőkebeáramlás a kriptós ETF-ekbe

A sajtó szerint az intézményi befektetők táplálják a kriptovaluta-ETF-ek iránti erős keresletet már napok óta. A Bitcoin ETF-ek 470,5 millió dollárt vonzottak a legutóbbi kereskedési napon, a BlackRock alapjával az élen (plusz 309 millió dollár). Az Ethereum ETF-ek 48,4 millió dollárt gyűjtöttek, ahol a Fidelity alapja áll az élen több mint 31 millió dollárral.

A Morgan Stanley már 272 millió dollárt fektetett Bitcoin ETF-ekbe, bár a teljes portfóliójában való részesedésük így is csak csekély, mindössze 0,02 százalék. Emellett a Morgan Stanley elemzői a bitcoinbányász vállalatok részvényeibe történő befektetéseket fontolgatják, hosszú távú profitra törekedve. A JPMorgan is optimista a bitcoinnal kapcsolatban.

Vicc vagy komoly? Musk megint alakít

A dogecoin nevű "kutyás" mémérme, Elon Musk régi kedvence és játékszere hét százalékkal ugrott, miután a mágnás Donald Trump kampányában bedobott egy ötletet. Az általa javasolt „Kormányzati Hatékonysági Minisztérium” (Department of Government Efficiency, D.O.G.E.) rövidítése ugyanis történetesen megegyezik a kutyaérme tőzsdei kódjával (DOGE).

A szervezet célja a felvetés szerint az lenne, hogy az adófizetők pénzének kormányzati elköltését hatékonyabbá tegye, miközben racionalizálja a kiadásokat kezelő hivatalokat. Az eseményen egyébként a korai szavazásra buzdítottak a kulcsfontosságú Pennsylvania államban, ahol a republikánusok és a demokraták fej-fej mellett állnak az elnökválasztás előtt. Musk az elmúlt hónapokban Trump egyik fő támogatójává vált, több mint 75 millió dollárt adományozott a kampányára.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG