5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A BUX ismét pluszban, főleg az OTP húzza, amelynek jelentését a héten ismerhetjük meg. A forint gyengécske, de stabil, megugrott viszont a török infláció. A bitcoin új két éves csúcsa 65 400 dollár körül van, már csak 5-6 százalékra áll a 2021-es rekordtól. Újabb tőzsdei bevezetést fontolgat a VW.

Az európai tőzsdéken nincs határozott irány hétfőn délelőtt, a német, francia indexek stagnálnak, a brit esik, a svéd például emelkedik. Az S&P 500 és a Nasdaq 100 indexek egyaránt új történelmi csúcsokon zártak pénteken, az európai indexek jelentős része is rekordokat döntögetett múlt héten.

A pénteki amerikai foglalkoztatási jelentés (“non-farming payroll”) lehet a héten a legfontosabb téma, mivel a befektetők megpróbálják ennek alapján is felmérni a Fed első kamatcsökkentésének időzítését. A közgazdászok arra számítanak, hogy a gazdaságban februárban 190 ezer új munkahely keletkezett a januári, meglepően nagy, 353 ezres érték után. Beszél majd Jerome Powell Fed-elnök is egy meghallgatáson.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,4 százalékos pluszban van, az OTP 0,6, a Mol 0,3, a Richter 0,2 százalékkal drágul. Az AutoWallis Nyrt. alaptőke-emelésből származó részvényeit kedden vezetik be a tőzsdére, a papír azonban már hétfőn kilőtt, 14 százalékkal drágul. Az euró/forint nem váltott irányt, devizánk megint gyengül, a 394,30-as árfolyam azonban csak pár fillérrel magasabb a péntek estinél.

Árfolyam

Az olaj stagnál, az európai földgáz 1,4 százalékkal olcsóbb lett.

Jön az OTP jelentése

A magyar cégek közül az OTP számait várhatjuk a héten, péntek hajnalban teszi közzé eredményeit – írta a K&H Értékpapír. A pénteki zárást követően pedig az ANY Nyomda publikálja a tavalyi éves számokat, így az osztalék várható mértékéről is több információt tudhatunk meg.

Amerikában több kiskereskedelmi-lánc, így a Target és a Costco jelentésére is várhatunk ezen a héten, utóbbi kapcsán izgalmat jelenthet a klubtagsági díj esetleges megemelése. A csütörtöki zárás után jelent a Broadcom is, az AI piacban is érdekelt memóriachip-gyártó.

Ijesztő hírek Törökországból

A török líra gyengül, miután ismét emelkedett a törökországi infláció, ami azt jelzi, hogy a török jegybank monetáris politikája még nem kezdett el hatni. A fogyasztói árak februárban 67 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, ami magasabb, mint a januárban mért 65 százalék – derül ki hivatalos adatokból.

A központi bank február 22-i ülésén megszakította kamatemelési ciklusát, miután már többször emelte az irányadó kamatlábat, eddig 45 százalékra.

Bitcoin 65 ezer dollár felett

A hétvégén volt egy kis pihenő, majd hétfőn folytatta menetelését a bitcoin. Új két éves csúcsa 65 400 dollár körül van, már csak 5-6 százalékra van a 2021-es 69 ezer dolláros rekordtól. Egyetlen hét alatt 28 százalékot drágult, míg a többi kriptó nagyon különböző mértékben, de általában ennél kevésbé. (Az ether egy hét alatt 15 százalékot ment, 3500-ra.)

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Mi mozgatja a bitcoint?

Annak ellenére, hogy sokan digitális aranynak tekintik a bitcoint, nem az aranyhoz, hanem inkább a tech részvényekhez hasonlóan viselkedett az utóbbi években – írta a Holdblog. Igaz, a bitcoin árfolyamának volatilitása (szórása) mintegy háromszorosa a Nasdaq-nak, ezért a legpontosabb összehasonlítást az index napi változását háromszorosan lekövető ETF-fel, a TQQQ-val lehet megtenni.

A Nasdaq háromszoros tőkeáttételű alapja, a TQQQ (bal tengely) és a bitcoin (jobb tengely). Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Nasdaq háromszoros tőkeáttételű alapja, a TQQQ (bal tengely) és a bitcoin (jobb tengely). Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Szinte már gyanús, hogy kell lennie egy tényezőnek, amely ugyanúgy mozgatja a kettőt – írják.

A közös nevező vélhetően a globális kockázatvállalási kedv és a dollárlikviditás, bár ezek az absztraktabb fogalmak nehezen számszerűsíthetők.

Újabb botrány az FTX-nél

A 2022 novemberében csődbe ment FTX kriptotőzsde megnyitotta az ablakot a károsultaknak, akik beadhatják igényüket a beragadt kriptoeszközeikre. Csakhogy a jelenlegi piaci értékeknél lényegesen alacsonyabb áron – derül ki a Conintelegraph írásából. A BTC a listán 16 871, az ether 1258,62, a solana (SOL) pedig például 16,24 dolláron szerepel, a jelenlegi töredékén.

A felhasználók, akiknek a vagyonát érintette az FTX csődje, aggódnak az árképzési különbség miatt, megkérdőjelezve a platform tisztességét. A hivatalos felszámoló arra szólított fel, hogy május 15-ig nyújtsák be elektronikus úton a követeléseiket.

Csak amerikai dollárban ne!

A kritikák közepette a PricewaterhouseCoopers (PwC) hivatalos közleményt adott ki, amelyben betekintést nyújt az FTX körül kialakult helyzetbe. A PwC várhatóan 2024 végén vagy 2025 elején teszi közzé az első időközi mérleget, és az összes követelést amerikai dollárban denominálják.

(A számokból ítélve a csődbe menetel körüli árfolyamon. A befektetők attól félnek, hogy az eredeti kriptoeszközök helyett, amelyek idő közben többszörösükre drágultak, csak a régi, alacsony árat kapják majd vissza dollárban – a szerk.)

Újabb tőzsdei bevezetést fontolgat a VW

A Volkswagen kilátásba helyezte, hogy akkumulátoripari leányvállalatát a gyártás beindítása után bevezeti a tõzsdére. A PowerCo finanszírozási terve változatlan marad. Ez azonban csak akkor válik aktuálissá, ha a gyárak már működnek, és a szabványosított akkumulátorcellát már használják. A PowerCo spanyolországi és kanadai üzemei a tervek szerint 2026-ban és 2027-ben kezdik meg működésüket.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG