2p
1,19 a frank az euróhoz képest, 1,20 volt a brókerbotrányokat is elindító ősrobbanás előtt: helyreállt az euró iránti bizalom, megszűnik a frank menekülővaluta státusza. Az amerikai tőzsdék emelkedtek, fontos szinthez ért az S&P 500 index. Európa kissé emelkedik, a BÉT-en csak egy kispapír mozdul.

Újabb izgalmak a svájci frankban: az egyharmad évtizeddel ezelőtt összeomlott (pontosabban felrobbant) deviza már majdnem elérte a robbanás előtti szintet. Akkor, 2015 januárjában a svájci jegybank az eurónkénti 1,20-as szinten bármennyi frankot eladott a vevőknek, és ígéretet is tet, hogy ezt bármeddig folytatja, de aztán hirtelen megrémült, és magára hagyta egyik pillanatról a másikra a piacot.

Néhány percig nem is volt értelmezhető kereskedés, majd a frank felugrott az 1 euró körüli szintre. A befektetők, akiknek lehetővé tették, hogy akár 100-szoros tőkeáttéttel is pozíciót nyissanak, pénzük sokszorosát vesztették el, a sok negatív számlaegyenleg megrengette a piacot, ez volt a végső döfés a Buda-Cash brókerháznak, majd a két másik összeomló cégnek is.

Azóta eltelt bő 3 év, a frank iránti őrült kereslet megszűnt, miután az euró iránti bizalom is teljes mértékben helyreállt. A frank árfolyama elkezdett gyengülni, ez a folyamat tavaly felgyorsult, és most, íme, itt vagyunk egy hajszálnyira az egykori bűvös szinttől. Nem kétséges most már, hogy az árfolyam el is éri majd, a kérdés az, hogy utána jöhet-e még további érdemi gyengülés.

Euró/svájci frank, egy hónap

A tőzsdék teljesen megnyugodtak a múlt heti, Szíriával kapcsolatos félelmek után, az amerikai indexek szépen emelkedtek, az S&P 500 index elérte az 50 napos mozgóátlagot, onnan kissé visszaesett a kereskedés végére, 2678 ponton zárt.

S&P 500

A főbb európai piacok kisebb mértékben emelkednek, a DAX viszont 0,8 százalékos pluszban van, így kiemelkedik a mezőnyből, értéke 12 480 pont.

A hazai börzén szinte mérhetetlenek az árelmozdulások a tegnapi záráshoz képest, érdemi forgalom az OTP-ben van, az ár 11 270 forint. A kisebb papírok közül a SET mozdul komolyabban, 7 százalékkal emelkedik 278 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42160 +0,53% 0 0 11 554 895 170 HUF 2026-04-28 17:05:09
MOL 4040 4040 4120 -0,05% 0 0 1 329 941 822 HUF 2026-04-28 17:05:25
MTELEKOM 2490 2480 2520 -0,24% 0 0 922 369 002 HUF 2026-04-28 17:12:06
RICHTER 12680 12600 13080 -2,61% 0 0 1 929 681 210 HUF 2026-04-28 17:05:22
OPUS 290 271 298 -3,01% 0 0 306 508 046 HUF 2026-04-28 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG