3p
Ismét extrém áremelkedést láthatunk egy kis, ráadásul tevékenységet nem végző cég részvényének árfolyamában a BÉT-en, a körülmények azonban minden eddiginél érdekesebbek. A többi papír alig mozdul, Európa indexei közben emelkednek.

Alig mozdul ma a BUX, de van egy papír, a Plotinus, amely már napok óta 20 százalékos limittel emelkedik, forgalom alig van benne. Ez nem is csoda, mivel eleve kis cégről van szó ahol a kevesebb mint 500 ezer darab részvény közel kétharmadát a cég már megvásárolta, saját részvényként tartja őket, így igazán nem sok papír van a piacon, ráadásul azok is különböző szavazati jogot biztosító sorozatokból állnak.

Így fordulhatott elő, hogy az utolsó tulajdonosi bejelentés szerint egy részvényes 6370 darab részvényt vett, amivel csak 1,22 százalékos tulajdonos lett, a nem a cég tulajdonában lévő részvényekre vonatkoztatva mégis 20 százalékos szavazati joggal rendelkezik.

A céget Zsiday Viktor futtatta fel és tette ismerté zseniális befektetési stratégiájával, de a cég tevékenységét egy idő után megszüntette, és információnk szerint már nem is birtokol érdemi mennyiségű részvényt. A tőzsde honlapján azonban még 5 százalék fölötti tulajdonosként szerepel, így a valós tulajdonosi helyzet még nem látszik, talán a közelgő közgyűlés után tisztább lesz a kép, amikor a vég már egyúttal új név alatt folytatja, pontosabban kezdi újra tevékenységét.

Ez a helyzet ideális terep a túlzott várakozások számára, és a kis részvényszám, na meg a teljesen értelmetlen napi limit korlátlan emelkedési várakozásokat generál, így könnyen megy a papír napokig forgalom nélkül 20 százalékot úgy, hogy a kereskedés a nap nagy részében szünetel.

Plotinus, egy hónap

Ez ma is így van, az ár 17 600 forint, miközben a papír egy hónapja 6000 forint volt, tevékenysége és az árat indokló belső értéke akkor sem volt és azóta sincs, igaz, hogy amióta a befektetők példát láttak az érték utólag való bekerülésére (Opus, Konzum), azóta bármit el tudnak képzelni.

A nagy papírok közül az OTP 0,6 százalékkal csökken 11 680 forintig, a többiek mozgása elenyésző. A nagyobb európai tőzsdéken kisebb emelkedés tapasztalható, a DAX 0,3 százalékkal van feljebb 10 780 ponton, a francia CAC-40 bő fél százalékos emelkedik 4746 pontig.

Az amerikai piacokon tegnap kitartott még a pénteki lendület, bár szerényebb mértékben: az S&P 500 index 2550 pontig emelkedett 0,7 százalékkal, a Nasdaq Composite 1,26 százalékkal 6823 pontig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG