3p
Nagy kérdés, hogy mi lesz a Magyar Telekom osztalékával - még az is lehet, hogy jövőre egy fillért sem fizetnek a részvényeseknek. Sok a kockázat, de a papír is nagyon olcsó - vegyük vagy ne?

A harmadik negyedév során tovább nőtt a Magyar Telekom nettó eladósodottsági rátája, a 42,7 százalékos érték ráadásul továbbra is kívül esik a menedzsment által előírt 30-40 százalékos sávon. Mindez az osztalékfizetés szempontjából egyáltalán nem nevezhető jó hírnek - írja friss elemzésében a KBC Equitas.

Fájhat a frekvenciadíj a Telekomnak

Hajnali jelentés

Az árbevétel a vártnál magasabb, a nettó eredmény viszont alacsonyabb lett a Magyar Telekomnál. Részletek >>

A jövő évi osztalékfizetéssel kapcsolatban egyelőre nem látott napvilágot friss hír. A társaság korábbi kommunikációja szerint az összeg nagysága elsősorban a rövidesen, akár már az idei évben kiírásra kerülő frekvencia tenderek eredményétől függ.

E téren igen jelentős kiadásokra számíthatnak a hazai mobilszolgáltatók, közöttük a Magyar Telekom is, ugyanis az állam a jövő évi költségvetés tervezete alapján 120 milliárd forintos bevétellel számol. Ráadásul egy nemrégiben megjelent módosító javaslat szerint az összeg akár 147 milliárd forintra is emelkedhet.

A szakértők szerint ráadásul a szomszédos országok frekvenciatenderei sem sejtetnek sok jót a Magyar Telekom számára. Az osztrák példa akár ragadós is lehet, ugyanis itt az aukciós árak igencsak megszaladtak a korábban várthoz képest. Ráadásul több helyen is új szolgáltatót szeretnének a piacra, mely eleve nem jó hír, hiszen a telekomcégek a szolgáltatásuk fejlesztéséhez egyre több frekvenciát igényelnek.

Jó, ha 19 forintot fiztnek

Emiatt az elmúlt hónapok során egyre lejjebb kúsztak az elkövetkezendő évek osztalékvárakozásai. Jelenleg a konszenzus alapján jövőre mintegy 19, míg egy évre rá közel 26 forintos osztalék várható, de egyes vélemények alapján akár zéró osztalék is elképzelhető a jövő évre.

Este számot ad az MSCI is

Fontos tényező, hogy este közzéteszik hogy az MSCI indexben történő változásokat. A befektetők már jó ideje azt várják, hogy a telekompapír kieshet a meghatározó körből. A negatív döntés kényszerű eladásokat szülhet, elsősorban az indexkövető alapok részéről, amelyeknek ebben az esetben kötelező lenne megválniuk a Magyar Telekom részvényeiktől.

A KBC Equitas számításai szerint nagyjából 3-8,6 milliárd forintnyi, azaz mintegy 10-30 millió darabos (az összmennyiség 1-2,8 százaléka) kitettséggel rendelkeznek az említett alapok.

Aki akarta, már eladta?

Némi öröm az ürömben, hogy akik már eddig is arra spekuláltak, hogy a papír kipottyan az MSCI indexeiből, azok már vélhetően korábban megszabadultak részesedésüktől. Éppen ezért nem várnánk a Richter tavalyi kiesésekor látott nagyobb zuhanást.

CSütörtökön kora délután 1 százalékos mínuszban jár a Magyar Telekom részvénye a Budapesti Értéktőzsdén. A charton a papír 2013-as teljesítménye.
Friss árfolyamok >>

A sok kockázati tényező miatt igen nyomott a Magyar Telekom árazása, a 12 havi előretekintő EV/EBITDA mutató alapján csupán egy olcsóbb telekomrészvény található Európában, mégpedig a Hrvatski Telekomé. Ezek alapján akár jó befektetésnek is tűnhet a papír. Csakhogy addig óvatosan érdemes a Magyar Telekomhoz viszonyulni, amíg ezek a kockázatok nem enyhülnek.

Kisebb pozitívumként lehet elkönyvelni, hogy a kormány a jövőben hajlandónak mutatkozhat az ágazatot terhelő különadók csökkentésére, igaz ez egyelőre még nincsen terítéken - írja a KBC Equitas.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG