4p
A svájci frank az utóbbi hónapokban szinte észrevétlenül ledolgozta annak az árfolyam-növekedésnek egy részét, amit a januári hirtelen, pánikszerű megerősödése során összehozott. A gazdaság az erős frank ellenére meglepően jól teljesített, a várakozásokkal ellentétben elkerülte a recessziót.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Az elemzők által várt 0,1 százalékos csökkenés helyett az előző negyedévben a svájci GDP 0,2 százalékkal bővült, ezzel a várakozásokkal ellentétben nem süllyedt recesszióba – tudósított a Bloomberg. A jó teljesítményt részben a beruházások, részben a lakossági fogyasztás okozta. (Recesszióról akkor beszélnek, ha a GDP két egymást követő negyedévben csökken.)

Pedig a gazdaságnak nagyon nem tesz jót az erős frank, az árak csökkennek, így az importtermékek kevesebbe kerülnek, az export is kevésbé versenyképes, így a belföldi termelőknek nagyon nehéz állniuk a versenyt. Januárban, amikor az SNB, a svájci jegybank feladta az 1,2 frank/eurós árfolyamküszöböt, az árfolyam mintegy húsz százalékkal, 0,98 környékére leesett, utána némi csapkodás után hónapokig 1,04 körül ingadozott.

Szép csendben gyengül vissza

Vagyis az év elején 13-14 százalékkal erősödött a frank. Az utóbbi hetekben, körülbelül július közepétől azonban gyengülni kezdett az árfolyam, augusztus első felében az 1,09-et is elérte, most 1,086. Szép csendben gyengül vissza a frank.

A Bloomberg szerint azután, hogy januárban az SNB elengedte a frank kezét, és rekordalacsony, mínusz 0,75 százalékos szintre csökkentette az irányadó kamatot, rendszeres devizapiaci intervenciókat ígért, ezzel is gyengítette a frankot. A gyengébb frank tovább javíthatja a gazdaság teljesítményét, bár túl gyors fellendülésre senki nem számít.

Ki verte fel a frank árfolyamát?

Ki verte fel annak idején a frank árfolyamát? – teszi fel a kérdést a svájci Tagesanzeiger című lap blogja. Annak idején, a 2011-es európai euróválság következtében a svájci frank annyira beerősödött, hogy a jegybank 1,2 frank/eurós árfolyamon egy küszöböt vezetett be, amit idén januárig tartott is. (Az első ábrán az alacsonyabb vonal erősebb frankot jelent.)

 

A közkeletű vélekedés mostanában az volt, hogy nem annyira a külföldiek voltak, inkább az euróválságtól megijedt svájciak repatriálták, azaz vitték haza megtakarításaikat külföldről, ami frankvásárlással járt. Az SNB legújabb vizsgálatai szerint azonban akkoriban a frank iránti kereslet mintegy felét mégiscsak külföldi befektetők vásárlásai okozták.

 

Korlátozott a menedékvaluta-szerep

Ám jellemzően nem a magánszemélyek, inkább intézmények vásárlásai. Azóta, az utóbbi években pedig visszaesett a frank iránti kereslet külföldről. A cikk következtetése, hogy a svájci franknak van ugyan menedékvaluta-szerepe válságos időkben, ám ez korlátozott.

A befektetők nem rohannak minden kisebb turbulencia esetén frankot venni, csak a nagyobb krízisek során. Így előrejelzésekre sem nagyon lehet vállalkozni, a trendeket sem nagyon lehet felmérni.

Most lenne jó frankhitelt felvenni?

Annak idején, körülbelül 2009-től a svájci frank durva drágulása okozott adósságválságot a magyar, főleg lakossági adósok körében. Az euró árfolyama 1,5-1,7 frankról jött le 2011 nyarára 1,1 környékére, vagyis 30-40 százalékkal erősödött a frank (ehhez jött még a forint gyengülése).

 

Azóta gyakorlatilag betiltották a lakossági frankhiteleket Magyarországon, pedig most sokkal valószínűbbnek tűnik a svájci deviza gyengülése, mint erősödése. Így első pillantásra a frankhitel is jóval kedvezőbbnek tűnik, mint 2005-2008-ban.

 

A forintgyengülés is kockázat

Mivel azonban a forint valószínűleg továbbra is inkább gyengülő trendben mozog, a forintgyengülés veszélye miatt a devizában történő eladósodás változatlanul túl kockázatosnak látszik. Más részről az alacsony magyar kamatok sokkal vonzóbbak, mint korábban.

Kérdés továbbá: valóban a svájci frank gyengült? Vagy csak az euró erősödött? Az euró ugyanis július közepétől, nagyjából a görög válság megoldásának körvonalazódásától kezdve a dollárhoz képest is több százalékkal erősebb lett. De szinte minden más devizával szemben ez történt, mint a forint, a zloty, a török líra vagy a norvég korona, kis mértékben még a japán jenhez képest is erősebb lett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG