3p
A G20 viszi a prímet ma, mindenki erre figyel, de alapvetően pozitív a hangulat. A BUX és a forint csendesen gyengülget, magas osztalékot fizet a Duna House. Európát a bankok és a sportszergyártók húzzák. A bitcoin önmagához képest is vad tánccal szórakoztatja a befektetőket.
Részvény a 19. századból (fotó: Deutsche Bank)

Már egész héten érezhető volt a kivárás a befektető körében a G20-találkozó előtt, amelynek vélhetően legfontosabb része csak szombaton esedékes. Az amerikai tőzsdéken tegnap este, az európai tőzsdéken pedig ma délelőtt optimizmus látszik, emelkednek az indexek. Az amerikai határidős indexek is további emelkedést vetítenek előre mára.

A BUX index 0,1 százalékos mínuszban van, a forint kissé gyengül, 323,70 az euró ára. Az OTP, a Richter és a Mol egyaránt egy-két ezrelékkel süllyed.

Friss árfolyamok itt láthatók

1. Megkezdődött a G20

Nagy várakozások előzik meg a G20 (a gazdaságilag legfejlettebb húsz ország) ma kezdődött tanácskozását. Az egyik fő pont az lehet, hogy leülnek tárgyalni egymással az USA és Kína vezetői a kereskedelmi háború megoldására, ez azonban csak csak szombat reggel lesz. De tárgyalnak az amerikaiak és az oroszok is, szó van Iránról, Észak-Koreától, a klímaváltozásról.

A nagy technológiai óriások nemzetközi adóztatásáról is dönthetnek, de beszélnek majd a Huawei-ről és még sok minden másról.

2. Átmeneti volt a forinterősödés

Tegnap új számokat tett közzé az MNB, az infláció és a GDP-növekedés pályáját feljebb tolták. Úgy számolnak, hogy az új lakossági állampapír még a jövőbeni fizetésemelésünket is magához vonzza. Az is kiderült a héten, hogy jelzésértékű szigorítást hajtott végre a jegybank.

A forint a hét közepén így emelkedő pályára állt, az euró 324,40-ről 323,0-ra esett. Innét viszont az utóbbi két napban lassan ismét felfelé araszolt az árfolyam.

3. A Deutsche Bank húzza Európát

A legnagyobb német bank ezúttal probléma nélkül átment az USA hatóságainak stressztesztjén. Ezt a részvényesek jól fogadták, a részvény 3,8 százalékkal emelkedik. A többi bankot is magával húzza. Jól szerepelnek még a sportcégek is, mint az Adidas vagy a Puma.

4. Megvan a Duna House-osztalék

Az „A” sorozatú törzsrészvényekre eső 851 millió forint osztalék kifizetésének kezdő időpontja július 25. lesz, az egy darab 50 forint névértékű törzsrészvényre jutó bruttó osztalék 247,48 forint. Ez 6,2 százalékos évesített osztalékhozamnak felel meg, ami az egyik legnagyobb lehet a hazai tőzsdei cégek sorában. Osztalékra az jogosult, akinek a részvény július 18-án a birtokában van.

5. A bitcoin őrült tánca

Alig több mint egy hete a bitcoin nevű digitális fizetőeszköz még 9700 dollár körül stagnált ,majd hirtelen elszállt és egy éjszaka alatt 11 ezerre ugrott. Másfél napja elérte a 13 800 dollárt is, hogy ma reggelre 10 660-ig essen. Most megint 11 667 a Coindesk árindexe szerint.

Rengeteg hír és vélemény kering a kriptodevizákról, de az biztos ,hogy ismét kiléptek a feledés homályából és közbeszéd tárgyává lettek.

Sok minden változott 2017 vége óta, de a legfontosabb, hogy jóval több termék érhető el bitcoinra – írta például a KBC Equitas. “A frankfurti certifikátok között már több mint 60 darab Bitcoin mozgását lekövető certifikát érhető el, változatos tőkeáttétel mellett. Ráadásul nem csak long, hanem short irányban is lehet gondolkozni” – teszik hozzá.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG