4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kamatdöntés indoklásában megjelölték azt a 4 tényezőt, amit kiemelten figyelemmel követ a Monetáris Tanács. Az infláció és a GDP-növekedés pályáját is feljebb tolták. Úgy számolnak, hogy az új lakossági állampapír még a jövőbeni fizetésemelésünket is magához vonzza.

Négy dolog, amire nagyon odafigyelnek

Ahogy arról beszámoltunk: keddi kamatdöntő ülésén nem változtatott a monetáris kondíciókon a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. A jegybank honlapján szokás szerint közzétették a döntés indoklását, amelynek hagyományosan az utolsó bekezdése a legfontosabb, ebből próbál következtetések levonni a piac a későbbiekben várható intézkedésekről, a jegybank alapállásának esetleges változásairól.

Ebben most meghatározták azt a négy tényezőt, amelyeknek alakulását az inflációs kilátások szempontjából a jegybank jelenleg kiemelten figyeli (kiemelések tőlünk):

"A monetáris politika irányultsága továbbra is támogató, a gazdasági szereplők finanszírozási költségei változatlanul kedvezőek. Az infláció várható alakulását meghatározó tényezőkben továbbra is kettősség figyelhető meg. Az élénk belső kereslet emeli, míg a romló külső konjunktúra az év második felétől fékezi az áremelkedés ütemét. Az inflációs kilátások tekintetében a második félévben beérkező adatok meghatározóak. Ezek közül kiemelten fontos a lassuló európai konjunktúra dezinflációs hatásainak begyűrűzése, a globálisan meghatározó jegybankok monetáris politikájának változása, az új lakossági állampapír megtakarításokra gyakorolt hatása, valamint az anticiklikus fiskális politika gazdasági következményei. Ezeknek az árstabilitás fenntartására gyakorolt hatását a Tanács a monetáris politika 5-8 negyedéves horizontján értékeli. A Monetáris Tanács a monetáris politikai döntéseinél óvatos megközelítést alkalmaz, melynek során nagyban támaszkodik a negyedévente megjelenő Inflációs jelentés átfogó makrogazdasági és inflációs előrejelzésére. A további lépések szükségességét az inflációs kilátások jövőbeni alakulása fogja meghatározni."

Miből veszi a lakosság a rengeteg új állampapírt?

Az MNB a rendkívül sikeres új lakossági állampapír-programról azt írja: az új eszköz bevezetésének következtében a gyors bérnövekedés egyre nagyobb része fogyasztás helyett felhalmozásban jelenik meg. Korábban azt írta az MNB, hogy főleg a meglévő állampapír-befektetések visszaváltásával teremtett fedezetet a lakosság a MÁP+ állampapírok vásárlására, most azonban máshova (is) helyez hangsúlyt a Monetáris Tanács, amikor azt mondja, a lakosság pénzügyi vagyonának szerkezeti változása (azaz más befetetési eszközök, állampapírok, esetleg a készpénzben tartás helyett a Magyar Állampapír Plusz vásárlása) mellett a béremelkedés teremt majd fedezetet az új állampapír vásárlásához. Kérdés, hogy ez meddig lesz lehetséges - a papír nagyon pörög, annyira veszi a lakosság, hogy kérdésessé vált, hogy a tervezett 5 évnél nem fut-e ki hamarabb a jegyzési lehetőség - a témát az mfor.hu alaposan körüljárta friss cikkében.

Változott a pálya: magasabb infláció és növekedés jöhet

Az MNB eközben 3,1 százalékról 3,2 százalékra emelte idei inflációs várakozását, a növekedési prognózisát pedig 3,8 százalékról 4,3 százalékra javította.

Az infláció várható alakulását mutató friss legyezőábra:

A GDP-előrejelzés legyezőábráján pedig az látszik, hogy a kormány éveken keresztül 4 százalékosra várt GDP-növekedési pályáját az MNB egyelőre továbbra sem várja alapforgatókönyvként:

Az alapkamat változatlanságáról szóló bejelentés után napi mélypontjára gyengült a forint, az indoklás valamint az inflációs- és GDP-várakozások kiadása után viszont napi csúcsára erősödött az euróval szemben:

Friss árfolyamok >>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miért ragaszkodunk a készpénzhez
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 19:08
A hazai készpénzállomány megállíthatatlanul növekszik: már átlépte a 9400 milliárd forintos határt. A mindennapi vásárlások során egyre kevesebbszer veszik elő a magyarok a papírpénzt, de szeretik felhalmozni. A Magyar Nemzeti Bank azt is elárulta, mely napokon rohanják meg a magyarok az automatákat, és milyen drasztikus átalakulás előtt áll a hazai ATM-hálózat. 
Makro / Külgazdaság A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:11
Ha már arra járt, ivott egy Guinnesst. 
Makro / Külgazdaság Mire költsük az uniós pénzeket, ha egyszer végre megkapjuk?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:25
Noha a kormány tagjai többször kijelentették, hogy hazahozták az uniós forrásokat, egyelőre sem az újjáépítési források (RRF), sem a kohéziós alapok pénzeit nem kezdték el még utalni. Meddig kell várni és mi lesz ezeknek a forrásoknak a sorsa? Többek között erről beszélt az ATV Start műsorában kollégánk, Király Béla.
Makro / Külgazdaság Mol: még csak előkészítő munka indult az ukrán szénhidrogéntárolóval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 15:34
Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban – tudatta a Mol arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
Makro / Külgazdaság Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 21. 14:28
Az Európai Unió és Kanada között már tíz éve aláírtak egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodást, amit azonban nemzeti szinten több tagállam, köztük Magyarország sem ratifikált még. Nekik külön is szólhatott Ursula von der Leyen üzenete, amit az Európai Bizottság elnöke a múlt heti évértékelőjében fogalmazott meg, és amiben Kanadát, mint az EU első lehetséges „társult tagját” hozta szóba – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
Makro / Külgazdaság Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 13:21
Komoly mértékben visszafogják Ukrajna exportját a kikötői és más kritikus infrastruktúra elleni orosz támadások.
Makro / Külgazdaság Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 11:43
A hazai szupergazdagok vagyona soha nem látott magasságokba emelkedett. A Blochamps Capital legfrissebb szektorelemzése szerint a legfelső egy százalék kezében elképesztő, 52 000 milliárd forintos vagyon összpontosul – ám az állam hiába feni a fogát a vagyonadóra, nem lesz könnyű feladat a behajtása.
Makro / Külgazdaság Elhangzik-e Varga Mihály szájából a várva várt szám?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:43
Változatlan kamatszintre számítanak az elemzők a jegybank Monetáris Tanácsának keddi ülése után. A nagy kérdés inkább az, Varga Mihályék változtatnak-e a középtávú inflációs cél jelenlegi, 3 százalékos szintjén?
Makro / Külgazdaság Baka András bejelentette jelöltjét a Legfőbb Ügyészség élére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:22
Szathmáry Zoltánra esett a választás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
Király Béla | 2026. szeptember 21. 05:41
A Magyarországon bevezetett üzemanyagár-támogatás az Európai Unióban bizonyos szempontból unikálisnak számít, sehol máshol nem adnak pénzvisszatérítést magánszemélyeknek úgy, ahogy azt a dízelesek számára Magyar Péterék kitalálták. Egyes szakértők szerint ugyanakkor egyáltalán nem kellene semmilyen támogatást nyújtani az autósoknak, az ellenzéki politikusok viszont még olcsóbb üzemanyagot szeretnének.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG