5p

A tőzsdeindexek egy százalék körüli emelkedését főleg az amerikai adósságplafon-probléma megoldása okozhatta, de ma még jön egy fontos makrogazdasági adat. Az EKB is visszafoghatja a kamatemeléseket. A BUX is húz, az OTP-vel az élen, a forint pedig kissé esik. További megszorítások jöhetnek Magyarországon.

Az európai tőzsdék ma szépen teljesítenek, egy százalék körüli pluszban állnak a fontosabb indexek. Követik az USA csütörtök esti száguldását, ahol hasonló emelkedés volt, a technológiai szektor vezetésével.

A tőzsdék az után lélegeztek fel, hogy a szenátus is elfogadta az amerikai adósságplafon felfüggesztéséről és a kormányzati kiadások korlátozásáról szóló törvényt, véget vetve ezzel a globális pénzügyi válsággal fenyegető drámának. A törvény most Joe Biden elnök elé kerül, aki azt tervezi, hogy gyorsan aláírja, néhány nappal a fenyegető fizetésképtelenség előtt.

Visszafogja magát az EKB?

Az EKB kamatemelései kezdik éreztetni hatásukat, így a további emelések “viszonylag marginálisak lesznek” – mondta csütörtökön Francois Villeroy de Galhau, a jegybank kormányzótanácsának tagja. Valóban, a legutóbbi adatok szerint az euróövezetben a vártnál nagyobb mértékben csökkenhetett az infláció májusban (Németországban, Spanyolországban).

Itthon a BUX index az európai átlaghoz hasonlóan 0,9 százalékkal megy fel, az OTP 1,3, a Mol 1,0 százalékos emelkedése mellett. A Richter stagnál, a Telekom kissé süllyed.

A Mol árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Mol árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Meglódult az olaj, gyengülget a forint

A forint kissé gyengül, 371,20 az euró ára. A hollandiai földgáz másfél, az olaj közel kettő százalékkal lett drágább.

Árfolyam

A hétvégén ülésezik az OPEC, de a várakozások szerint a tagországok az olajkitermelés szinten tartásáról dönthetnek. A részvénypiacokhoz hasonlóan az olajra is az adósságplafon-probléma rendeződése hathat pozitívan.

Újabb megszorítások kellenek?

Nem okoztak nagy meglepetést a tegnapi magyar makroadatok, az első negyedéves GDP éves szinten 0,9 százalékkal csökkent, ami megfelelt a várakozásnak. A feldolgozóipari PMI 57,1 pont lett, enyhén a várt felett – írta a KBC Equitas.

A Bloombergen olvasható, hogy az OTP várakozásai szerint a magyar gazdaság nem fogja tudni teljesíteni a kitűzött hiánycélt idén, illetve jövőre sem.

Hacsak nem tesz további lépéseket a kormány a bevételek növelése, esetleg kiadások csökkentése érdekében. A bank elemzője 5,8 százalékos GDP arányos deficitet vár idénre, míg a kormány csak 3,9 százalékos költségvetési hiánnyal kalkulál. Jövőre 3,6 százalékos hiánnyal számol az OTP.

Ez az adat mutathat irányt a tőzsdéknek

A kora délután érkező májusi foglalkoztatási jelentést szorosan figyelik a befektetők, akik arra próbálnak belőle következtetni, hogy a Fed júniusi ülésén mit fog tenni. Az adatok várhatóan azt mutatják majd, hogy az amerikai gazdaság májusban kevesebb munkahelyet teremtett, mint az előző hónapban. Ez segíthet elkerülni, hogy a Federal Reserve a következő, júniusi ülésén emelje a kamatokat.

A részvények azért is emelkednek ma, mert a Fed kamattartására vonatkozó várakozások egyre nagyobb teret nyernek. Angliában ezen kívül a vasúti sztrájkokra, Franciaországban az ipari termelésre figyelnek a befektetők.

A kamatláb a kulcstényező a forintnál

A magasabb kamatlábak vonzóbbá tehetik a magyarországi államkötvény-befektetéseket, ezáltal erősíthetik a forintot. De a fordítottja is igaz, a kamatlábak csökkentésével a forint gyengülhet, kevésbé lesz vonzó a külföldi befektetők számára – írja a Holdblog forintos összefoglalója.

A múlt héten elindult a kamatvágás, de a forint nem reagált rá, aminek valószínűleg az az oka, hogy a piac már előre árazta a kamatcsökkentést.

A magas kamat számít jelenleg talán a legerősebb fundamentumnak a forint oldalán. De fontos megjegyezni, hogy ez önmagában nem elég, szükség van a (gazdasági) stabilitásra is.

Nehogy olyan szupergyengülés történjen, mint Törökországban.

További gondolatok a forintról:

Sorban kopogtatnak a multik Kína ajtaján

Bernard Arnault, az LVMH vezérigazgatója ebben a hónapban Kínába kíván látogatni, Elon Musk Tesla-főnök és Jamie Dimon, a JPMorgan vezetője nyomdokaiba lépve. A látogatás egybeesik a kínai gazdasági fellendüléssel kapcsolatos növekvő aggodalmakkal, és néhány globális luxuscég részvényeinek zuhanásával – írja a Bloomberg.

Peking vörös szőnyeget terít a globális üzleti vezetők elé, hogy csillapítsa a félelmeket, melyek szerint az ország egyre ellenségesebbé válik a külföldi tőkével szemben – írja a portál.

Új boltokat nyit az Apple

Az Apple kiskereskedelmi láncának bővítésére és megújítására irányuló terveken dolgozik, célja, hogy mélyebben benyomuljon Kínába és Ázsia más részeire is. Az iPhone-gyártó új kiskereskedelmi fiókok nyitását tervezi az ázsiai-csendes-óceáni térségben, Európában, a Közel-Keleten és az Egyesült Államokban. Más üzleteket felújít vagy áthelyez, összesen 53-at a következő négy évben.

Eközben a Wall Streeten visszafogott a lelkesedés az Apple hamarosan bemutatandó, 3000 dolláros “vegyes valóság” (mixed reality) headsetje iránt. A Meta nemrég jelentette be, hogy legújabb virtuálisvalóság-készüléke mindössze 500 dollárba kerül majd.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42890 42890 43400 +0,54% 42880 42900 8 703 937 690 HUF 2026-11-05 15:28:12
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4998 3 345 785 944 HUF 2026-11-05 15:27:55
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 208 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG