6p

A legtöbb befektető fejében Latin-Amerika olyan „régi” iparágakhoz kapcsolódik, mint az olajtermelés és a nyersanyagok előállítása. Az igaz, hogy ezek az ágazatok kulcsfontosságú szerepet játszanak a helyi piacok ösztönzésében, de a régió magánvállalkozásokban is bővelkedik, ideértve a technológiához és az internethez kapcsolódó cégeket is, amelyek egyre inkább a reflektorfénybe kerülnek. Az „EM Explorer” legújabb kiadásában az e-kereskedelmet és az iparág által a régió befektetői számára kínált lehetőségeket vizsgálták.

Az elmúlt évben az egész világ első kézből tapasztalhatta a fogyasztói szokások felgyorsuló digitalizálódását. Az e-kereskedelem növekedése világszerte felgyorsult, és erre a trendre Latin-Amerika sem volt immunis. Ennek ellenére a térségben továbbra is alacsony az elterjedtségi szint, és nagy lehetőségek előtt állnak azon internetes cégek, akik a fogyasztói út optimalizálásába fektetnek, és innovatív módszerekkel a pénzügyi megoldásokat is behozzák platformjaikba.

Van tér a növekedéshez

A pandémia azzal, hogy a négy fal közé szorította a mindennapi életünket, előremozdította a digitalizációs trendeket - sokan kényszerültek arra, hogy rendszeres vásárlásaikat egyre inkább az interneten bonyolítsák. 2020-ban Latin-Amerika vált a leggyorsabban növekvő regionális e-kereskedelmi piaccá a világon, az eladások 37 százalékkal 85 milliárd dollárra nőttek. Ennek ellenére az e-kereskedelem penetrációja továbbra is alacsony.

Példaként: az e-kereskedelem elterjedtsége Brazíliában a 2019-es 7,5 százalékról 2020-ra 12,5 százalékra nőtt, azonban a becslések szerint ez még mindig jelentősen elmarad az olyan globális versenytársaktól, mint Kína (30%) és Dél-Korea (30%).

Az e-kereskedelem elterjedtsége % (2020)
Az e-kereskedelem elterjedtsége % (2020)

2025-re az e-kereskedelem elterjedtsége Latin-Amerikában várhatóan megduplázódik majd a mostani 8 százalékról 16 százalékra, az elkövetkező néhány évtizedben pedig arra számítanak, hogy ez az érték meghaladhatja majd az 50 százalékot.

Latin-Amerika e-kereskedelme (US$bn)
Latin-Amerika e-kereskedelme (US$bn)

Ez hatalmas növekedési pályát jelent az online vállalatok számára. A közelmúltban Brazília e-kereskedelmének négy vezető szereplője, a Mercadolibre, a B2W, a Magazine Luiza és a Via Varejo is beszámolt a 2020-as év negyedik negyedévének eredményeiről – összesítve 79 százalékkal növelték a bruttó áruértéket (gross merchandise volumen, GMV). [3].

Érdekesség, hogy az e-kereskedelem magas elterjedtsége ellenére is lehetséges, hogy egyes országok online értékesítési volumene gyorsan emelkedjen, hiszen például Kína továbbra is gyorsan növekszik a bruttó áruértékben (GMV). A kínai e-kereskedelmi óriás, az Alibaba negyedik negyedévi beszámolójában 18 százalékos GMV-növekedésről számolt be.

Az online fogyasztói magatartás változásai közül számos tartósnak tűnik

Az oltások terjedése és a szabad mozgás korlátozásának enyhítése elősegíti a fogyasztói magatartás normalizálódását, elősegítve a hagyományos vásárlási szokások helyreállását és a „fizikai” kiskereskedők fellendülését – ennek ellenére hosszú távon azonban folytatódni fog a tolódás az online kereskedelem felé. Azok a fogyasztók, akik 2020-ban, a járvány idején rászoktak arra, hogy gyakrabban és a termékek szélesebb körét érintően vásároljanak az interneten keresztül, feltételezhetően erről a korlátozások enyhítésével sem mondanak majd le, már csak azért sem, mert az e-kereskedelem felhasználói élménye folyamatosan javul, és eltűnnek a kezdeti akadályok.

A legfrissebb brazil fogyasztói felmérések ezt erősítik meg. Az adatok azt mutatják, hogy az online vásárlás iránti érdeklődés annak ellenére is megmaradt, hogy a kültéri tevékenységek 2020 végéig részben normalizálódtak. Hasonló a helyzet Mexikóban is.

Az otthoni pénzügyi tevékenységekben való részvétel, beleértve az e-kereskedelmet, továbbra is magas
Az otthoni pénzügyi tevékenységekben való részvétel, beleértve az e-kereskedelmet, továbbra is magas

A logisztikai infrastruktúra fejlesztései ígéretesek

Logisztikai szempontból Latin-Amerika egy közismerten nehéz terep az ott működő vállalatoknak. A régió nagyon széttagolt, rossz közlekedési infrastruktúrával és komoly közúti forgalommal a nagyobb városokban. Ráadásul egyes országokban, így például Brazíliában, a magán szállítmányozási cégek nem nyújtanak országosan elérhető szolgáltatást, az állami postára hagyatkozni pedig gyakran hosszadalmas és kiszámíthatatlan szállítási időket jelent.

A vállalatoknak így a felhasználói elkötelezettség javítása és vásárlási gyakoriság növelése érdekében a teljesítési út javítására kell összpontosítani: ez magában foglalja a megrendelés beérkezését követő műveleteket, azaz a begyűjtést, a csomagolást és a szállítást is.

Számos cég, mint például a Mercadolibre és a B2W már kifejlesztették saját szállítási rendszerüket. Jellemzően saját raktárakat működtetnek és regionális magánszállítókkal működnek együtt az első és az utolsó mérföldes szállítás során (több kis cégnek adnak munkát egy olyan alkalmazáson keresztül, amely kiosztja a szállításokat). A Mercadolibre erőfeszítései különösen lenyűgözőek, hiszen brazíliai menedzselt hálózata ma már 79 százalékos penetrációval rendelkezik (ez 2019 negyedik negyedévében még csak 43 százalék volt), és 25 százalékos a fulfillment üzletágának lefedettsége.

A fintech integrációjának lehetőségei

A fintech megoldások integrálása a digitális pénztárcákon és online fizetésfeldolgozó rendszereken keresztül új utakat teremthet a jelentős és fenntartható növekedéshez a cégek számára. Latin-Amerika lakosságának csak 55 százaléka fér hozzá valamilyen pénzügyi vagy mobilfizetési szolgáltatóhoz, ami azt jelenti, hogy további 220 millió embert fizetési szolgáltatásokkal történő kiszolgálására kínálkozik még lehetőség.

Ráadásul a Brazíliához hasonló piacokon tapasztalt magas díjas banki modelleket és kamatokat szem előtt tartva a piacra lépés lehetősége még nyilvánvalóbb. A Mercadolibre nemrég már megszerezte a pénzintézeti működéshez szükséges engedélyt Brazíliában, és a hitelezési piacra történő belépést fontolgatja külső szolgáltatók bevonásával.

Az emelkedő kamatlábak nem feltétlenül jelentenek rosszat

Miközben a gazdaságok fokozatosan újból megnyílnak, a piacok figyelme a piaci rotáció (az egyes szektorok részvényei közötti váltás) felé terelődött. Mindez még inkább aktuálissá vált az elmúlt hetekben, tekintve, hogy az USA 10 éves kötvényhozama emelkedett. Korábbi példák azt mutatják, hogy az emelkedő amerikai kamatlábak nem zárják ki, hogy az internetes és technológiai részvények jól teljesítsenek.

Az elmúlt évtizedben két esetben fordult elő hirtelen és tartós emelkedés a hozamszintekben - 2012 júliusától 2013 decemberéig és 2016 júliusától 2018 novemberéig. Mindkét időszakban az olyan techcégek, mint például a Mercadolibre és az Amazon is jól teljesítettek. Tágabb értelemben emellett van ok további szkeptikusságra a magasabb globális kamatlábak tartósságát illetően, hiszen mind a fejlett, mind a fejlődő világ nagy részén nagyon magas szinten van az államadósság.

A Mercadolibre teljesítménye emelkedő kamatlábak mellett
A Mercadolibre teljesítménye emelkedő kamatlábak mellett

Elképzelhető, hogy kialakulóban van egy piaci rotáció, ez azonban nem feltétlenül jelent rosszat, hiszen egyértelműen lustaság azt gondolni, hogy Latin-Amerika csupán a „régi iparágak” világa. Egyre több olyan izgalmas technológiai részvény áll rendelkezésre, amelyek sokszor a globális befektetők számára a radar alatt maradnak – zárja közleményét a Fidelity.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41670 40660 41790 +0,48% 41640 41670 7 134 916 670 HUF 2026-10-15 14:57:17
MOL 4970 4856 4994 -0,08% 4970 4972 1 738 939 058 HUF 2026-10-15 14:56:37
MTELEKOM 2654 2646 2674 -0,08% 2654 2658 743 796 504 HUF 2026-10-15 14:50:19
RICHTER 12700 12600 12720 +0,87% 12690 12700 566 122 930 HUF 2026-10-15 14:57:17
OPUS 210 206 213 +0,72% 210 212 70 147 603 HUF 2026-10-15 14:57:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG