Masszív optimizmus uralta az amerikai tőzsdéket hétfőn, köszönhetően annak, hogy több, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos jó hír látott napvilágot. Európában több országban is a korlátozások közeli lazítását vetítették előre, New Yorkan pedig mérséklődni kezdett az elhalálozások száma is. Az amerikai piacokra pozitív hatással lehetett még a Fed korábbi elnöke, Janet Yellen nyilatkozata, melyben kifejtette: a jegybankoknak a jelenlegi helyzetben részvényeket is vásárolnia kellene.
Amerikában a Dow Jones történelmi napot zárhatott, hiszen az 1600 pontos emelkedés az index történetében a harmadik legnagyobb pontbeli növekedés egy nap alatt. A DJIA a hétfőt így 7,73 százalékos pluszban, 22 656 ponton zárta. Ettől alig maradt el a Nasdaq Composite Index teljesítménye, mely 7,32 százalékos emelkedés után 535 ponton zárt. Az S&P 500 pedig 2661 ponton, 7,03 százalékos pluszban zárta a hét első napját.
A befektetők optimista hangulata egyébként az egész napot jellemezte: az európai tőzsdeindexek mellett az ázsiai és nem mellesleg a magyar BUX is pluszban kezdte a hetet. Az ázsiai piacokra a hétvégén lassuló járvány hatott, míg idehaza főként az Opus teljesítményének és az Orbán-kormány gazdasági akciótervének köszönhető a pozitív zárás.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




