4p
Hiába csökkentette az alapkamatot egy hete az amerikai jegybank, Donald Trump továbbra is nyomás alatt tartja a Fed-et. Pedig a piacokon épp a hozamok alakulása a legújabb aggodalomra okot adó tényező.
Donald Trump (MTI/AP/Charles Rex Arbogast)

A keddi korrekció után szerdán ismét eséssel indult a kereskedés a Wall Streeten, az elemzők szerint a befektetők most leginkább a kötvényhozamok miatt lettek idegesek. A 10 éves amerikai államkötvények több éves mélypontra kerültek, szerdán ugyanis 1,63 százalék volt, úgy, hogy augusztus elején még 2 százalék felett volt a hozamuk. Ilyen alacsony hozamokra 2016 óta nem volt példa. Ebben valószínűleg közrejátszik az is, hogy a befektetők a részvények helyett akár még ezen a szinten is kötvényekbe teszik a pénzüket, de az alapkamat várható alakulásától sem független a hozamok.

Hiába vágott a Fed

Ami utóbbit illeti, egy hete vágott 25 bázispontot a Fed, igaz akkor a szervezet elnöke, Jerom Powell óvatosságra intett a folytatás kapcsán. A jegybank vezetője azt hangsúlyozta, hogy figyelemmel kísérik a folyamatokat, és ha szükség van rá, akkor közbeavatkoznak. Más nagy gazdasági egységekkel (EU, Kína, Japán) összevetve egyébként messze az USA-ban a legjobb a gazdasági helyzet, így a Fed valóban megengedhetné magának azt a luxust, hogy kivár a további kamatcsökkentéssel.

Persze ehhez "be kell fogni a fülüket", az amerikai elnök Donald Trump ugyanis ismét rákezdett a kamatcsökkentéses mondókájára. A gazdasági ciklusokban nem, legfeljebb rövid távon gondolkozó elnök szerint a Fednek sokkal gyorsabban és agresszívebben kellene a kamatokat csökkenteni. Az általa nevetségesnek titulált mennyiségi szigorítást MOST abba kell hagyni, írta Trump szerdán egy kora reggeli tweet-sorozatában. Az elemzők szerint az elnöki üzenet indította meg szerdán az amerikai államkötvények hozamait a lejtőn, és emiatt kezdtek el reggel zuhanni. A heves árfolyam mozgások miatt a 3 hónapos és tízéves értékpapírok közötti hozamkülönbség a legnagyobb 2007 áprilisa óta, amikor már látszódtak az első jelei az egy évvel később a tőzsdéket elsöprő pénzügyi válságnak.

A piaci várakozás szerint a Fed idén még legalább egyszer mindenképpen fog kamatot csökkenteni, de vannak akik két vágást várnak. Az elnök viszont türelmetlen: "nem tudunk várni", írta Trump, és felszólította a Fed-et, hogy cselekedjen most.

Nem működik a ráolvasás?

Az elemzők körében és a szaksajtóban a tavalyi évben került a zsargonba a Trump-put kifejezés, amely arra utal, hogy a piacok ugyan időnként rossz irányt vesznek (nem ritkán éppen Trump döntései vagy kijelentései miatt), ám a tőzsdeindexek bűvöletében élő elnök egy nagyobb esés után mindig megjelenik a színen és igyekszik menteni a helyzetet, de legalábbis szóbeli intervencióval "felénekelni" a legfontosabb mutatókat. A hétfői zuhanás után is voltak olyan hangok, hogy az újabb vámok miatti esést valahogy majd megpróbálja Trump ellensúlyozni, ám az elemzők szerint ha most csupán arra futotta részéről, hogy a Fed monetáris politikáját próbálja befolyásolni, az kevés lesz.

Az elnök a Fedet kritizálva a patrióta húrokat is megpengette, amikor ezt írta a Twitteren:

"A mi problémánk nem Kína, erősebbek vagyunk, mint valaha. Csak úgy ömlik a pénz az Egyesült Államokba, miközben Kína több ezer társaságot veszít más országokban, és valutájuk ostrom alatt áll".

Azt is leírta szerinte ki a hibás, amikor nem kis önteltséggel így fogalmazott:

"A mi problémánk a Fed, amely túl büszke, hogy elismerje a hibáját, hogy túl gyorsan és túlzott mértékű megszorításokról döntöttek (és hogy nekem volt igazam!)"

Érdemes persze megjegyezni, hogy az elnök a reggeli kirohanásában - nem először persze - megint nem mondott igazat. Az elnök ugyanis azt sugallja, hogy a Fed továbbra is alkalmazza a mennyiségi szigorítást. Korábban elkezdték ugyan a "tapering" néven ismert folyamatot, amely során a 2008 óta irdatlanul felduzzasztott mérlegét próbálta a jegybank leépíteni, ezzel azonban az utóbbi időben  leálltak, annak ellenére, hogy a jelenlegi mérlegfőösszeg még mindig nagyon messze van a válság előttitől.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Százmilliárd forint forgott a héten a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 08:13
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG