5p
Meg kell akadályozni, hogy a magánnyugdíj-pénztárak feléljék a nyugdíjasok pénzét – írja az NGM a legújabb, több tízezer ember nyugdíj-megtakarítását államosító törvénytervezet kapcsán. Csakhogy a pénztárakat maga a jelenlegi kormányzat hozta ilyen helyzetbe, és lenne más megoldás is.

Meg kell szüntetni azt a magánnyugdíj-pénztárat, ahol a tagok kevesebb, mint 70 százaléka fizeti be a kötelező havi tagdíjat –tartalmazza a frissen az Országgyűlés elé terjesztett törvénymódosítás. Az MNB adatai szerint  a magánnyugdíj-pénztárak tagjai közül ma már alig néhány ezren fizetik a havi, kötelező tagdíjat. 2011-ben a tagok még átlagosan havi tízezer forintot fizettek be, ami mára 500 forintra zsugorodott. Mindez a pénztárak vagyonfelélését, így a nyugdíjasok járadékának majdani kifizetését veszélyezteti – írja az NGM közleménye.

„A Kormánynak határozottan lépnie kell ebben a helyzetben, hiszen mintegy 60 ezer magánnyugdíj-pénztártag nyugdíja került veszélybe.  A tagok nyugdíjának durván 25 százalékát a magánnyugdíj-pénztárakból kellene megkapniuk” – állítják. „A törvénymódosítás védi a korábban kötelezően befizetett tagdíjakból származó, a jövőbeni nyugdíjjáradékok fedezetéül szolgáló vagyont.

Az új szabályok egyúttal megkönnyítik az életképes magánnyugdíj-pénztárak működését és erősítik a pénztárak átlátható gazdálkodását” – tartalmazza a közlemény a nehezen hihető állítást. Az eddigi kalkulációk szerint ugyanis a lépés a megmaradt csekély számú nyugdíjpénztár, az egész szektor megszűnését eredményezi majd, amivel a minisztériumnak is illene tisztában lennie.

123rf.com

A magánnyugdíj-pénztári tagokat az állam eddig sorozatosan átverte. Először azzal, hogy arra hivatkozva államosította a szektor nagy részét, hogy a pénztárak „eltőzsdézték” az emberek pénzét. A valóságban a pénztárak sok éven keresztül reálhozamot értek el az infláció felett, nem is nagyon tehettek másként, mert a jogszabályok miatt pénzük nagy részét a Magyar Állam állampapírjaiba kellett fektetniük.

Viszont volt közben egy sok évtizede nem látott világgazdasági, pénzügyi, tőzsdei válság, így az, hogy ennek ellenére csak 1-2 gyengébb évük volt a pénztáraknak (mint a 2008-as, amikor még a magyar állampapírok árfolyamai is estek), valójában nem rossz eredmény. Az állam sokkal nagyobb százalékos veszteséget tőzsdézett össze a 22 400 forinton vett Mol-részvényekkel, amelyek most annak alig több mint felét, 12 195 forintot érnek. (Plusz időközi osztalékok.) A pénztárakat egyenesen bűncselekményekkel vádolták, ami nem igazolódott be, bár a pénztárak költségein valóban volt  szabályozni való.

Az átverés-sorozat másik eleme az volt, hogy a pénztárakban maradókat megfenyegették, nem kapnak majd állami nyugdíjat. Végül ezt mégsem merték megvonni tőlük, ettől azonban ez zsarolás marad. A harmadik átverés az egyéni nyugdíjszámlák beígérése volt, amelyet nem valósítottak meg, már az ígérgetéssel is felhagytak ennek időpontjával kapcsolatban.

Ha a egy befektetési alapba befizet valaki egy fix összeget, majd, ha az kevéske is, az alap megy tovább, akkor is, ha nincs további befizetés. (Legalábbis egy bizonyos, pár százmilliós méretgazdaságossági határ felett.) A költségeket vagyonarányosan osztják el, senkinek nem olvad tőle jobban a vagyona, mint másoknak, nincs veszélyben a megtakarítás. Ugyanez a hasonlóan funkcionáló pénztáraknál is működhet, így a jelenlegi érvelés, amivel megint úgy védik meg a vagyont, hogy elveszik, valószínűleg ugyanúgy légből kapott, mint az eddigiek.

Az pedig, hogy az emberek már nem fizettek be a nyugdíjpénztárakba, bölcs előrelátásra vall: nem lehetett tudni, mikor hoz ez a kormányzat megint olyan lépést, amivel veszélyezteti a magántulajdonukat.

A pénztártagok ragaszkodnak vagyonkájukhoz

A Horizont Magánnyugdíjpénztár szerint, bár a törvényjavaslat szövegének értelmezése kérdéses, valójában az összes magánnyugdíjpénztár végelszámolását jelenti. Az Origo hírportálnak küldött közleményük szerint "amennyiben ezt az egyelőre nem teljesen világos jelentésű szöveget úgy értelmezzük, hogy a törvény hatályba lépésétől, azaz vélhetően 2015. január 1-től visszamenőlegesen kell vizsgálni a pénztár tagdíjbefizetéseit, akkor a törvényalkotó számára is vélhetően egyértelmű, hogy a jelenleg működő pénztárak közül egy sem teljesíti ezt a feltételt. Ez a Magyar Nemzeti Bank számára rendszeresen beadott negyedéves jelentésekből világosan kiderül" – tudósított az MTI.

A pénztár a napokban készített felmérése szerint a magánnyugdíj-pénztári tagok 95 százaléka ma is helyesnek tartja azt a döntést, hogy a magánnyugdíj-pénztári rendszerben maradt, és ragaszkodik a tagságához. "Ezek az emberek a törvényjavaslat jelenlegi értelmezése szerint automatikusan visszakényszerülnek a társadalombiztosítási rendszerbe és vagyonuk az államkasszába vándorol" - áll a közleményben.

A magánnyugdíj-pénztárak az elmúlt időszakban szinte kizárólag támogatásokból működtek, melyeket vagy a tagok vagy külső támogató szervezetek nyújtottak számukra vagy korábban felhalmozott vagyonukat élték fel. Az MTI pénteken kereste a hazai nyugdíjpénztárak túlnyomó többségét képviselő Stabilitás Pénztárszövetséget, ahonnan későbbre ígértek tájékoztatást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Tolonganak az emberek az önkéntes pénztáraknál
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:47
Rekordokat döntött az új belépők száma, rekordot döntött a kezelt vagyon mérete is.
Személyes pénzügyek Látványosan nőtt a lízingpiac
Herman Bernadett | 2026. február 24. 12:37
A finanszírozott összeg és a szerződések száma is növekedett tavaly a lízingpiacon. 
Személyes pénzügyek Mobilba költöztek a SZÉP-kártyák is: szintet lépett a hazai cafeteria-piac
Fülöp Norbert Attila | 2026. február 23. 19:26
Végre a cafeteria is utolérte a mindennapokat: már a SZÉP-kártyánkat sem kell feltétlenül előbányásznunk a pénztárcánkból, ha ebédelni megyünk vagy szállást fizetünk. Ami 15 éve még papíralapú utalvány volt, az mára digitálissá vált. A BiztosDöntés.hu szakértői rámutatnak, hogy ez a váltás nem csupán kényelmi fejlesztés, hanem a juttatások hatékonyabb elköltésének egyik legfontosabb eszköze.
Személyes pénzügyek Külföldre viszik a pénzüket a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 15:07
Egyre több pénzt visznek külföldi bankokba a magyarok az MNB adatai szerint. Mi ennek az oka, és miért nehéz külföldön számlát nyitni? – erről is beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában.   
Személyes pénzügyek A lét a tét: tagdíjfizetésre buzdít a legnagyobb magánnyugdíjpénztár
Herman Bernadett | 2026. február 23. 10:19
15 évvel az államosítás után bebizonyosodott: megérte maradni a magánnyugdíjpénztárakban. Az egyenlegek nagyra nőttek, a nyugdíjba vonuló tagok 2-3 millió forintos reálhozamokat tudtak felvenni. Mégis végelszámolás fenyegeti az intézményeket, ezért minden évben tagdíjfizetési kampányt kell indítaniuk. 
Személyes pénzügyek Így inflálják el a pénztől roskadozó számláikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 09:03
A magyarok egyre több pénzt tárolnak számláikon egy friss elemzés szerint.
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Ha itt megjelenek a NAV emberei, torkán akadhat a falat
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 15:52
Ünnepnapra készülnek, sok helyen, váratlanul is találkozhatunk a revizorokkal. 
Személyes pénzügyek Inkább eurót akar? Van rá mód, hogy így érkezzen a magyar fizetés is
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 14:49
Elmondta a megszólalatatott szakértő milyen együttállás esetén leehetséges mindez. 
Személyes pénzügyek Akkorát mentek a decemberi keresetek, hogy már egy átlagfizetéssel is kijön a legmagasabb személyi hitel
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 12:58
Az átlagbér feléből már kijön a havi törlesztő.
Személyes pénzügyek Hoppá, hagytak egy kiskaput a készpénzfelvevős rendeletben?
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 08:16
Akár 300 ezer forintnál is többet lehet díjmentesen felvenni, ha ügyes valaki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG