5p

Előzetes regisztráció, jogosultsági ellenőrzés, ingatlan-értékbecslés – csak néhány lehetőség azok közül, amelyeket a szeptembertől elérhető Otthon Start hitel kapcsán kínálnak az érdeklődőknek a bankok. Az igyekezeten nem különösebben lehet csodálkozni a BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint, hiszen könnyen lehet, hogy az új konstrukció már az előttünk álló hónapokban a lakáshitel-folyósítások legnagyobb szeletét adja majd.

Úgy tűnik, a lakossági piacon aktív bankok nagyon komolyan veszik a szeptember elsejétől elérhető Otthon Start hitelt: bár a konstrukció indulásáig még több mint egy hét van hátra, a szereplők szinte mindegyikénél elérhető a teljes termékleírás, miközben az ügyfelek előzetes tájékoztatást is kérhetnek a kölcsönnel kapcsolatosan.

Az, hogy a bankok ilyen aktívak a legfeljebb 3 százalékos kamatú lakáshitel indulása kapcsán, több szempontból sem meglepő. Az egyik, hogy ugyan a konstrukció eredetileg az első saját lakásuk megvásárlását tervező fiatalok helyzetét hivatott könnyíteni, mára gyakorlatilag csak az számít áthidalhatatlan kizáró tényezőnek az igénylésnél, ha valaki 18 év alatti, vagy egyszerre több lakóingatlanban is tulajdonnal rendelkezik.

Ez pedig nagyon kiszélesíti a potenciális ügyfélkört, hiszen a feltételek között nem szerepel sem a házasságkötés, sem a későbbi gyermekvállalás, sőt, felső korhatárt sem határozott meg a jogalkotó.

Széles az ügyfélkör, és nagyon jók a feltételek
Széles az ügyfélkör, és nagyon jók a feltételek
Fotó: Depositphotos

A másik fontos szempont, hogy az Otthon Start által kínált árelőny óriási a most elérhető, piaci feltételű lakáshitelekhez képest. Ha azt feltételezzük, hogy az igénylő kihasználja a termék nyújtotta kereteket – és 25 éves futamidőre 50 millió forintot igényel –, akár 30 millió forinthoz közelítő előnyt is szerezhet a megfizetendő kamatban egy átlagosnak mondható, piaci feltételű forinthitelhez képest. Ennek alapján okkal lehet feltételezni, hogy aki csak teheti, az új, támogatott hitelt igényli majd, és az Otthon Starthoz képest kisebbségbe kerülnek a piaci feltételű lakáshitelek.

Az előzetes regisztráció lehetősége a minimum

A bankok honlapjainak tanúsága szerint szűk két héttel az Otthon Start hitel indulása előtt szinte minden szereplőnél elérhető a részletes termékleírás a weblapon, és általános mondható az előregisztráció, illetve a telefonos visszahívás lehetőségének biztosítása is.

A Gránit Bank tájékoztatása szerint néhány nap alatt kétezernél is többen kalkuláltak és több százan iratkoztak fel a Gránit Bank Otthon Start oldalán, miközben a tájékoztatási folyamatba bekapcsolódott a pénzintézet mesterséges intelligencia-alapú chatbotja is.

Az Erste szintén külön aloldalt hozott létre az Otthon Start hitelhez kapcsolódóan, ahol a részletes terméktájékoztató mellett gyakran ismételt kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők, használhatják a hitelkalkulátort, és persze visszahívást is kérhetnek a termékkel kapcsolatban.

Az MBH Bank – közölte korábban a pénzügyi szolgáltató – már lehetőséget nyújt hitel-előminősítésre, amely segíti az ügyfeleket abban, hogy pontos képet kapjanak hitelképességükről és a számukra elérhető maximális hitelösszegről. Emellett igényelhető az előzetes értékbecslés is, amely hasznos támogatást nyújt a megfelelő ingatlan kiválasztásában. A banknál szintén kérhetnek visszahívást az ügyfelek, és persze elérhető a honlapon a részletes terméktájékoztató is.

Az OTP Bank honlapján egy kérdőív kitöltésével megállapítható, hogy a megadott adatok alapján az érdeklődő jogosult-e az Otthon Start hitel igénylésére, és persze elérhető részletes tájékoztató, és lehet regisztrálni visszahívásra is.

A CIB Banknál és a K&H-nál is adott a lehetőség az előzetes regisztrációra, a kalkulátor használatára, utóbbinál pedig már értékbecslésre is jelentkezni lehet. Az UniCredit Bank szintén lehetővé tette az előzetes regisztrációt, és elérhető a termék leírása is.

Az iskolák mellett most a bankokban is roham lesz

Azzal együtt, hogy a bankok minden szempontból felkészültek az új támogatott hitel indulására, fontos leszögezni, hogy maga a kérelmek befogadása csak szeptember elseje után lehetséges, így az iskolakezdés időszaka a pénzintézetek szempontjából is zsúfolt lesz.

A szeptemberben induló roham nyomán pedig biztosra vehető, hogy az év utolsó négy hónapja rendkívül erős lesz a hazai lakáshitel-piacon, és az új szerződések havi volumene jóval meghaladja majd a második negyedévben megfigyelhető, havi 140-150 milliárd forintos szintet.

Mindezek nyomán az idei lakáshitel-kihelyezések jóval meghaladhatják majd a tavaly regisztrált, valamivel 1350 milliárd forint feletti rekordot, bár azt egyelőre lehetetlen megbecsülni, hogy mennyivel. Az viszont már jól látszik, hogy az Otthon Start megjelenésével az egy lakáshitel-szerződésre jutó, átlagos összeg is tovább emelkedhet, és jóval meghaladhatja a mostani, kicsivel 20 millió forint feletti szintet.

Az Otthon Start megjelenése a lakossági hitelportfólió összetételében is változásokat hoz a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. Így a lakáshitelek jelenlegi, valamivel 52 százalék alatti részesedése tovább emelkedhet majd – főleg úgy, hogy az új kölcsönt várhatóan sokan más piaci, és támogatott lakáshitelekkel kombinálva is igénybe vehetik.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Tolonganak az emberek az önkéntes pénztáraknál
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:47
Rekordokat döntött az új belépők száma, rekordot döntött a kezelt vagyon mérete is.
Személyes pénzügyek Látványosan nőtt a lízingpiac
Herman Bernadett | 2026. február 24. 12:37
A finanszírozott összeg és a szerződések száma is növekedett tavaly a lízingpiacon. 
Személyes pénzügyek Mobilba költöztek a SZÉP-kártyák is: szintet lépett a hazai cafeteria-piac
Fülöp Norbert Attila | 2026. február 23. 19:26
Végre a cafeteria is utolérte a mindennapokat: már a SZÉP-kártyánkat sem kell feltétlenül előbányásznunk a pénztárcánkból, ha ebédelni megyünk vagy szállást fizetünk. Ami 15 éve még papíralapú utalvány volt, az mára digitálissá vált. A BiztosDöntés.hu szakértői rámutatnak, hogy ez a váltás nem csupán kényelmi fejlesztés, hanem a juttatások hatékonyabb elköltésének egyik legfontosabb eszköze.
Személyes pénzügyek Külföldre viszik a pénzüket a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 15:07
Egyre több pénzt visznek külföldi bankokba a magyarok az MNB adatai szerint. Mi ennek az oka, és miért nehéz külföldön számlát nyitni? – erről is beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában.   
Személyes pénzügyek A lét a tét: tagdíjfizetésre buzdít a legnagyobb magánnyugdíjpénztár
Herman Bernadett | 2026. február 23. 10:19
15 évvel az államosítás után bebizonyosodott: megérte maradni a magánnyugdíjpénztárakban. Az egyenlegek nagyra nőttek, a nyugdíjba vonuló tagok 2-3 millió forintos reálhozamokat tudtak felvenni. Mégis végelszámolás fenyegeti az intézményeket, ezért minden évben tagdíjfizetési kampányt kell indítaniuk. 
Személyes pénzügyek Így inflálják el a pénztől roskadozó számláikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 09:03
A magyarok egyre több pénzt tárolnak számláikon egy friss elemzés szerint.
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Ha itt megjelenek a NAV emberei, torkán akadhat a falat
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 15:52
Ünnepnapra készülnek, sok helyen, váratlanul is találkozhatunk a revizorokkal. 
Személyes pénzügyek Inkább eurót akar? Van rá mód, hogy így érkezzen a magyar fizetés is
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 14:49
Elmondta a megszólalatatott szakértő milyen együttállás esetén leehetséges mindez. 
Személyes pénzügyek Akkorát mentek a decemberi keresetek, hogy már egy átlagfizetéssel is kijön a legmagasabb személyi hitel
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 12:58
Az átlagbér feléből már kijön a havi törlesztő.
Személyes pénzügyek Hoppá, hagytak egy kiskaput a készpénzfelvevős rendeletben?
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 08:16
Akár 300 ezer forintnál is többet lehet díjmentesen felvenni, ha ügyes valaki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG