Ezt Randhir Jaiswalnak, az indiai külügyminisztérium szóvivőjének köszönhetően tudjuk, aki az alábbi képet tette közzé az X közösségi csatornán. A fotó Új-Delhiben készült, ahol szerdán kezdődött az India-Európa Üzleti és Fenntarthatósági Konklávé.
Miközben az indiai diplomaták öltöny-nyakkendőben fogadták hazánk külügyeinek irányítóját, addig ő úgy öltözött, mintha épp futóedzésről esett volna be. Futócipő, PSG-s melegítőgatya, zöldes-szürkés melegítőfelső. Íme:
Persze a politikusoknak is kijár a lazaság, Indiába elrepülni pedig még magángépben is fárasztó lehet, Antony Blinkent vagy David Cameront még sosem láttuk ilyen szerkóban hivatalos utakon. Sőt, még Szergej Lavrovot sem. Talán nem véletlen, hogy a fotó nem került fel a miniszter Facebook oldalára, amely amúgy részletgazdagon dokumentálja külföldi látogatásainak majd' minden mozzanatát.
Szijjártó Péter nem csak öltözetével és nem csak Indiában lóg ki a sorból: a 13. uniós szankciós csomagot Oroszország ellen ugyan végül megszavazta, de hétfőn – az uniós tagországok közül egyedül – nem fogadta el azt az állásfoglalást, amely tűzszünetre szólított fel Gázában, és amely arra kérte Izraelt, hogy ne indítson szárazföldi offenzívát Rafahban, ahol mintegy 1,5 millió menekült zsúfolódott össze. Az állásfoglalást végül 26 tagország adta ki, Magyarország ezúttal is izolálódott.
A magát konzervatív-kereszténynek mondó magyar kormányt a jelek szerint nem izgatják a Gázai övezetben uralkodó embertelen állapotok, amelyeket itt mutattunk be: