7p

Miközben Orbán Viktor kormányfő kedden J.D. Vance amerikai alelnök fogadásával ünnepelte a magyar kormány és a Trump-adminisztráció szoros barátságát, az amerikai elnök elképesztő mondatokkal sokkolja a világot: Irán kőkorszakba való visszabombázásával és egy egész civilizáció eltörlésével fenyeget. Donald Trump egyre nagyobb veszélyt jelent a globális biztonságra – több mint 20 kongresszusi képviselő már kezdeményezte elmozdítását a hatalomból. A világ végül nyert egy kis időt: Irán és az USA szerdára virradó éjjel két hetes tűzszünetben egyezett meg.

„Extrém kemény csapásokat fogunk mérni rájuk a következő két-három hétben. Visszavisszük őket a kőkorszakba, ahova tartoznak.” Az alábbi mondatokat nem valami náci párt vezetője fogalmazta meg valamikor a múlt században, hanem a sokak által még ma is a demokrácia fellegvárának tekintett Egyesült Államok jelenkori elnöke.

Agresszió és felsőbbrendűség-tudat 

Donald Trump üzenetét múlt szerdán, a nemzethez intézett beszédében mennydörögte amerikaiak millióinak. Erőt akart demonstrálni és el akarta adni a választóknak az eladhatatlant – azaz azt, hogy miért kell sok tízmilliárd dollárnyi adófizetői pénzt az egészségügy, az oktatás vagy a szociális ellátás helyett egy olyan távoli ország szétbombázására elkölteni, amely valójában semmilyen közvetlen veszélyt nem jelent az Egyesült Államokra. (Még akkor sem, ha az 1979 óta hatalmon lévő iszlamista, hibrid rezsim diktatórikus jellegű, USA- és Izrael-ellenes, valamint a Nyugat által részben terrorcsoportokként számon tartott szervezeteket is támogat a Közel-Keleten.)

Trump mondataiból árad a felsőbbrendűség-tudat. Irán „a kőkorszakba tartozik” – mondja a nem éppen szofisztikált műveltségéről ismert elnök, egy mintegy 250 éves ország vezetője, amely a modernkori államként 77 éves Izraellel közösen készül szavai szerint szétbombázni egy sok ezer éves birodalmat.

Önkényesen, illegálisan, az „erősebb kutya közösül”-elv alapján.

Donald Trump a nemzethez intézett beszéde közben a washingtoni Fehér Házban 2026. április elsején
Donald Trump a nemzethez intézett beszéde közben a washingtoni Fehér Házban 2026. április elsején
Fotó: MTI/EPA/AP pool/Alex Brandon

Ne legyünk naivak: ahogy a zsidó állam elleni iráni rakéták, úgy az Irán elleni amerikai-izraeliek is gyakran lakott területeken csapódnak be és civil infrastruktúrát pusztítanak el, hidakat, egyetemeket, egészségügyi intézményeket. Izraelben 27, Iránban már több mint 1600 halálos civil áldozat van.

A „visszabombázás a kőkorszakba” már hetek óta folyik, Trump fenti üzenetével „csak” megerősítette mindezt. Ezt jelenti tehát a beígért felszabadítás, a rezsim eltörlése – az irániak demokrácia helyett rakétákat kapnak a nyakukba.

Izrael Gázában, a 2023. október 7-i Hamász-terror nyomán indított háború (emberi jogi szervezetek szerint népirtás) során már demonstrálta, hogyan lehet egy területet pár év alatt szinte a földdel egyenlővé tenni. Irán persze lényegesen nagyobb, nehezebb, teljesen más típusú terep.   

„Egy egész civilizáció meg fog halni” 

Múlt héten Trump arról is „értekezett”, hogy fontolgatja a kilépést a NATO-ból, mert a többi tagország nem segít neki a háborúban. Példátlan fenyegetés ez egy amerikai elnök részéről, aki egy hosszú évtizedeken keresztül működő és Európa biztonságát garantálni hivatott szövetséget rúgna szét. Ilyet egy felelős, a demokrácia iránt elkötelezett elnök nem mondhatna – még akkor sem, ha esetleg nem gondolja komolyan.

De Trump esetében egyre kevésbé lehet tudni, hogy mit gondol komolyan, és mit nem. Előbb ultimátumokat ad, aztán „elfelejti” őket. Bicskanyitogató hangnemben osztja ki európai szövetségeseit Keir Starmer brit kormányfőtől kezdve Emmanuel Macron francia elnökig. Ripacskodik, blöfföl, fenyegetőzik. És ő az az elnök, akit a „békepárti” magyar kormány a legnagyobb példaképének tekint.

Trump a hétvégén még rátett egy lapáttal, és egészen penetráns hangnemben fenyegette meg Iránt:

„Nyissátok meg a kib...tt szorost, ti őrült gazemberek, vagy pokolra fogtok kerülni! Csak nézzétek! Dicsőség Allahnak!” – írta dühösen-gúnyosan az Egyesült Államok elnöke közösségi oldalán.

Hétfőn az iráni infrastruktúra „teljes elpusztításával” és azzal fenyegetőzött, hogy „az egész ország egyetlen éjszaka alatt ki lehet iktatva” (vajon ez mit jelent?), ha az iráni vezetés nem köt egyezséget és nem nyitja meg a Hormuzi-szorost kedd éjjelig.

Sőt, kedden még ezt is tudta fokozni: szerinte „egy egész civilizáció meg fog halni ma éjjel, amit soha nem lehet visszaállítani”, ha Irán nem enged az említett határidőig.  

Azt, hogy ez pontosan mit jelentett volna a gyakorlatban, szerencsére (egyelőre) nem tudtuk meg: a határidő lejárta előtt, magyar idő szerint szerdára virradó éjjel ugyanis az Egyesült Államok és Irán két hetes tűzszünetben egyezett meg Pakisztán közvetítésével. Trump szerint az USA ennyi időre leállítja a légicsapásokat, ha Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Teherán feltételként pedig az ország elleni támadások leállítását szabta.

Amikor a farok csóválja

Bár most – úgy tűnik – sikerült egy időre kiegyezni, legutóbbi megszólalásai alapján is felmerül a gyanú, hogy Trump egyszerűen „nem százas” (ahogy néhány éve elődje, Joe Biden is mentális problémákkal küzdött). Viszont továbbra is ő a világ legerősebb hadseregének a főparancsnoka. Ebből az életveszélyes keverékből pedig – úgy tűnik – Izrael húz hasznot.

Trump „Izrael és annak befolyásos amerikai lobbija” nyomására indította el a háborút, véli Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorellenes Központ ma már csak egykori igazgatója, aki a háború elleni tiltakozásul mondott le a posztjáról. Ilyen az, amikor a farok csóválja a kutyát.

Hogy mi valójában a Netanjahu-kormány célja, az iráni fenyegetés végleges felszámolása, ahogy hangoztatják, vagy a perzsa állam széttrancsírozása és Nagy-Izrael megteremtése, döntse el mindenki maga.

Ami gyakorlatilag tény, hogy Izrael – ilyen-olyan indokkal – úgynevezett pufferzónákat kialakítva terjeszkedik Libanonban, Gázában vagy éppen Szíriában, és napról napra kebelezi be a megszállt Ciszjordániát.

Veszélyben a globális biztonság 

Visszatérve Trumpra: kedd estére több mint 20-ra nőtt azon demokratapárti képviselők száma, akik az amerikai alkotmány 25. kiegészítésének alkalmazását követelik: ez lehetőséget biztosít az elnök leváltására annak egészségügyi – jelen esetben mentális – alkalmatlansága esetén. Chuck Schumer, a Szenátus vezető demokrata szenátora egyenesen „tébolyodott őrültnek” nevezte őt.

De egyre több prominens republikánus is kezd eltávolodni Trumptól. 

Ron Johnson wisconsini szenátor arra figyelmeztetett, hogy az elnök elveszítheti a támogatását a fenyegetései beváltásával, például óriási hiba lenne a civil infrastruktúra (többek között az energiaellátást biztosító erőművek) támadása. Marjorie Taylor Greene korábbi republikánus képviselő, az elnök egykori támogatója pedig úgy véli, hogy az amerikai elnök megőrült, és csak eszkalálja a konfliktust. Szerinte is „be kellene avatkozni” a megállítására.

Trump egyre inkább olyan, mint egy elszabadult hajóágyú. Kiszámíthatatlan, de sajnos jelen pillanatban nincs, aki megállítsa. Bár agyament fenyegetéseit mindeddig nem váltotta valóra, még így is mind nagyobb veszélyt jelent a globális biztonságra.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív A volatilitástól a rugalmasságig: a szállodák prioritásainak újragondolása
Cristina de Oliveira-Frewen | 2026. július 25. 17:14
A hoteltulajdonosok számára nem az a kérdés, hogy „hogyan vészeljük át az áremelkedést?”, hanem az, hogy „hogyan védhetjük meg vagyonunkat a következőtől?” A jó hír az, hogy a saját kezükben tartják azokat a hatékony intézkedéseket, amelyek idővel jelentősen javíthatják az ellenállóképességet.
Szubjektív Önfeledt császkálás a hőkupola multikulti epicentrumában
Vég Márton | 2026. július 25. 06:01
Csodálatos kék tenger és napégette lakótelepek, ünneplő marokkóiakkal. A Világjáró ezúttal Nizzában nézett körbe.    
Szubjektív Kenyeret és cirkuszt: hullanak a fejek, de jobban is élhetünk majd? Ez Viszont Privát
Csabai Károly – Havas Gábor – Imre Lőrinc – Izsó Márton – Király Béla | 2026. július 24. 18:45
Azzal, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatása az Alaptörvény 17. módosításának általa megtett aláírásával megszűnt, Magyarországon ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke gyakorolja az államfői jogköröket. Bár harminc napon belül új köztársasági elnököt kell választania a parlamentnek, nagy kérdés, hogy a jelenlegi, felfokozott közéleti helyzetben – amelynek még Polgár Judit sakknagymester is áldozatául esett – ki vállalná el ezt a szerepkört.
Szubjektív Nem csak fociban mutat példát Spanyolország
Wéber Balázs | 2026. július 21. 18:31
A dél-európai ország labdarúgásban ismét a csúcsra ért, emellett kulturálisan, politikailag és részben gazdaságilag is progresszívnak és sikeresnek tűnik – vigyázó szemünket Madridra vessük! Nagyító alatt ezúttal a spanyol vb-siker tágabb kontextusban.
Szubjektív Ki legyen az új köztársasági elnök? – az utca emberét kérdeztük, még Polgár Judit nemje előtt
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. július 20. 19:39
Magyar Péter a labdarúgó-világbajnokság döntője előtt bejelentette, hogy egyeztet Polgár Judittal arról, vállalná-e a köztársasági elnöki tisztséget. Alig egy nappal később meg is érkezett a válasz.
Szubjektív Menekülés a hőkupolából, avagy a Balti-tenger nyáron
Wéber Balázs | 2026. július 18. 05:51
Akinek elege van a fullasztó 40 fokból, és szereti az északi romantikát, annak a lengyel tengerpart kiváló célpont. Tomboló szelek és hullámok, lágy napsütés és a Baltikum különleges bája. Spoiler: még strandolni is lehet. A Világjáró ezúttal a Balti-tenger partján nézett körbe.    
Szubjektív Szijjártó Péter „fehér majom”-nak vagy befolyásos főnöknek kell a kínaiaknak? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Imre Lőrinc – Izsó Márton – Wéber Balázs | 2026. július 17. 18:53
A hét egyik bombahíre volt, hogy Szijjártó Péter otthagyja a Fidesz-frakciót, és elszegődik egy nagy kínai autógyártóhoz. Mi állhat a háttérben, mennyire etikus ez a lépés, és kit hívnak „fehér majom”-nak az ázsiai cégeknél? Eközben Gulyás Gergely lemondott a frakcióvezetésről, Orbán Viktor pedig Amerikában meccset néz. Ez már a Fidesz vége?
Szubjektív Közös döntőnézés Magyar Péterrel? Az utca embere a foci-vb-ről
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. július 15. 14:46
A héten rendezték, illetve rendezik meg az amerikai labdarúgó-világbajnokság elődöntőit és döntőjét. Az utca emberét ezúttal az esemény sportbeli vonatkozásáról, valamint egy ezzel kapcsolatos miniszterelnöki javaslatról kérdeztük.    
Szubjektív Ezért is szavaztak a Tiszára április 12-én – az utca embere a Sulyok Tamás menesztéséhez vezető alaptörvény-módosításról
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. július 11. 11:31
Szombaton a kormány beterjesztette az alaptörvény újabb módosítását, amelyben egy mondatban megszüntette Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy mit szólnak ehhez, és tetszik-e nekik az, hogy a vármegye helyett visszajön a megye elnevezés. Aziránt is érdeklődtünk, hogy mi a véleményük arról, hogy a parlamenti képviselők mandátumát három ciklusban, és legfeljebb 12 évben korlátoznák.
Szubjektív Volt egy kertem Dániában, avagy egy virágimádó bárónő paradicsoma
Elek Lenke | 2026. július 11. 06:01
Karen Blixen Skandinávia egyik legjobb írója és legkalandosabb életű személyisége volt, életéről emlékezetes film készült. A Világjáró szülőházában, egyúttal a róla elnevezett múzeumban nézelődött a dániai Rungstedben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG