1p
A Budapest Airport bezárja az Ferihegy 1-et, a főleg fapados társaságokat fogadó terminálját a Malév csődje után lecsökkent forgalom miatt. A légitársaságokat a 2-es terminál is ki tudja szolgálni a jelenlegi kihasználtság mellett. Csomagolhatnak a boltosok.

Hardy Mihály, a Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója az Origónak nyilatkozva elmondta, hogy a lecsökkent utasforgalom miatt a repteret üzemeltető cég úgy döntött, fokozatosan, de lezárja az eddig főleg a fapados társaságokat kiszolgáló Ferihegy 1-et. Hardy Mihály a távirati irodának később azt mondta: egyelőre nincs végleges döntés, később ad majd részletes tájékoztatást az üggyel kapcsolatban.

Az ok a Malév leállása. A nemzeti légitársaság kiesése után ugyan több társaság is bejelentkezett a ferihegyi Liszt Ferenc repülőtérre, de a Malévot használó 1,5 millió tranzitutast így sem tudják pótolni. A kapacitások optimális kihasználása végett így a forgalmat fokozatosan átterelik a 2-es terminálra, mely képes lesz kiszolgálni így is a légitársaságokat. Hardy elmondta, hogy már értesítették erről a dolgozókat és a Ferihegy 1-es terminálon üzleteket üzemeltető vállalkozókat is. Az 1-es terminálon a drosztokon állomásozó Főtaxi ugyanakkor a sajtóból értesült a hírről.



A kommunikációs igazgató szerint nincs realitása jelenleg egy új nemzeti légitársaságnak, így egyelőre nem releváns kérdés az, hogy egy új Budapest központú légitársaság létrehozása esetén kinyitnák-e újra az 1-es kiszolgáló egységet.

Németh Lászlóné korábban egy írásban feltett képviselői kérdésre válaszolva mondta azt, hogy továbbra is vizsgálják, milyen módon tudna az állam létrehozni egy új légitársaságot, melyben kisebbségi tulajdonos. Azt a fejlesztési miniszter sem tagadta, hogy nem a legideálisabb erre most a gazdasági környezet, vagyis nagyon is nehéz lesz befektetőt találni a projekthez. Az idő a szaktárca ellen dolgozik, ráadásul az új nemzeti légitársaságot a semmiből kéne létrehozni: a Malév bérelt gépei visszatértek bázisaikra, a társaság slotjait pedig már értékesítették a nagyobb reptereken.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG