A törökországi turistautak az összes külföldi utazás négy, a magyarországiak három százalékát teszik ki. Ezzel Törökország az ötödik, Magyarország a kilencedik leggyakoribb úti célja az osztrák utazóknak. Az élen Olaszország áll, minden ötödik osztrák turistaút oda irányul.
Az osztrákok szerint Magyarországon több mint másfélszeresét éri a pénzük. A vásárlóerő összehasonlításán alapuló kimutatás szerint Törökországban 158, Magyarországon 153 eurót ér száz "osztrák" euró. (Vagyis ilyen értékű szolgáltatást tudnak vásárolni - a szerk.)
Svájc még így is drága
A legkedveltebb célországok legtöbbjében emelkedett az euró vásárlóereje az ausztriai árakkal összehasonlítva, leginkább Törökországban és Görögországban (hat, illetve három százalékkal). Mérsékelten, de drágult viszont az osztrákok számára Horvátország, a második legkedveltebb úti cél.
Az elemzők szerint a nagyobb vásárlóerő az euró felértékelődésével, illetve azzal magyarázható, hogy a legtöbb célországban alacsonyabb volt az infláció, mint Ausztriában. Ahol magasabb volt az infláció, ott a helyi fizetőeszköz leértékelődése ellensúlyozta ezt a hatást az osztrák utazók szempontjából. Emellett a magas ausztriai bérszínvonalakra is visszavezethető, hogy az osztrák utazók a legtöbb helyen kedvezőbbnek találják az árakat, mint odahaza.
Továbbra is drágának számít az osztrák turistáknak Svájc, ahol az osztrák árakkal összehasonlítva csak 67 euró értékű szolgáltatást tudnak igénybe venni.
Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?
Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!
2025. november 12. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Pakisztánban is robbant egy autó: több halott is van
6 perce
-
Szerbiában már hatottak az amerikai szankciók – lelépne az orosz tulajdonos
28 perce
-
Nagyon fájhat az OTP-nek a bankadó tervezett emelése
körülbelül 1 órája
-
Benéztünk az első budapesti orosz fapados boltba, és azt is megtudtuk, mikor nyit
körülbelül 1 órája
-
Kemény figyelmeztetést küldött az indiai elnök a terrortámadásról
körülbelül 1 órája
-
Jó a hangulat a tőzsdéken, a BUX is jól nyitott
2 órája
-
Jelentősen megemelné a kormány a bankadót – túl nagy a költségvetés hiánya
2 órája
- Eddig tartott a forint nagy menetelése?
- Romlik a helyzet a magyarországi munkaerőpiacon: itt vannak a friss számok
- Tankoljon mielőbb, holnap emelkedni fog a benzin és a gázolaj ára
- Mészáros Lőrinc exvejének cégéhez bekopogott a felszámoló
- Elege lett az OTP-nek, alkotmányjogi panaszt tett
- Itt van Orbán Viktor válasza, hogy elfogadja-e Magyar Péterrel a vitát
- Meg ne egye ezt a sparos kekszet!
- Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve) 2025. november 8. 16:16
- Brüsszelben csapott össze Zelenszkij és Orbán Viktor 2025. november 5. 06:38
- Holnaptól horror jön a kutakon, érdemes még ma tankolni 2025. november 7. 10:35
- Már megint bezsákolt 108 milliárdot az Orbán-kormány 2025. november 6. 12:44
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát 2025. október 14. 12:13
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
Pakisztánban is robbant egy autó: több halott is van
Még nem tudják, pontosan mi történt. Néhány órával az indiai robbanás után.
Szerbiában már hatottak az amerikai szankciók – lelépne az orosz tulajdonos
Átadná a NIS irányítását másnak az orosz tulajdonos.
Nagyon fájhat az OTP-nek a bankadó tervezett emelése
Akár 60 milliárddal is nőhet a bank adóterhe a tervezett emelés hatására.
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában
10:34
-
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések
10:15
-
Ismét elmaradt az Orbán Viktor által ígért világrendszerváltás
09:57
-
A Trump cunami elindult visszafelé
09:39
-
A világban csökkennek az élelmiszerárak, nálunk stagnálnak
09:23
-
Visszaszorulóban a körforgó üvegpalack-rendszer – drágulhatnak az italok
08:32
-
Ryanair: november 12-től csak digitális beszállókártyával!
08:23
-
Darvadozás a szegedi Fehér-tónál
08:16
-
Jubileumi fényfestés és fényalagút az Advent Bazilika idei programjában
08:06
-
Szoboszlai érkezik a Madame Tussauds Budapestbe
07:52
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát
2025. október 14. 12:13
-
Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék
2025. október 17. 05:39
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
-
Megint el fogják inflálni a megtakarításainkat?
2025. november 11. 05:42
-
Putyin szóvivője nem tudja hova tenni Orbán Viktor és Donald Trump kijelentését
2025. november 10. 15:11
-
Zelenszkij: Putyin második frontot nyithat Európában
2025. november 10. 12:28
-
Szavazzon! Kit támogatna a választásokon Orbán Viktor washingtoni útja után?
2025. november 10. 13:22
-
Korrupciós botrány Ukrajnában, Zelenszkij üzlettársa elmenekült
2025. november 10. 16:05


