3p
Három új termékkel indulnak. Elsőként, a jövő év elejétől hitelfedezeti és jövedelempótló biztosítást lehet kötni a holland cég magyar leányánál, 2020 második félévétől lakásbiztosításokat, 2021-től pedig utasbiztosításokat.
Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója

„Amikor négy éve átvettem a cég vezetését, akkor a portfoliónk egyharmada lejárat előtt volt. Sikerként értékelem, hogy ezek negyven százalékát sikerült megtartani” – emlékezett vissza Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója. Annak apropóján is, hogy bejelentette, február 1-jétől az NN-csoport nemzetközi digitalizációs igazgatója lesz. Utódja Michal Hucal lesz, aki most az NN lengyel biztosítójának értékesítési igazgatója.

A magyar leánycég jelenleg 210 ezer életbiztosítási ügyféllel rendelkezik. Szerződött partneri állományuk megtartása mellett Sztanó Imre azt is eredménynek tartja, hogy ügyfeleik átlagéletkora 50 év alá csökkent, miközben a törlési arány most egyszámjegyű, bőven a válság előtti szinten van.

A kockázati életbiztosításokban nagy növekedést érték el, azok értéke a kiegészítő biztosításokkal együtt ma már az új értékesítéseken belül eléri a 40 százalékot. Automatizálták a kockázatelbírálást, ezáltal tíz percre szűkült a szerződéskötése ideje. Az értékesítés több mint 30 százaléka megy át ezen az úgynevezett zöld folyosón.

Mérföldkő lesz az 1991 óta Magyarországon jelen lévő cég életében, hogy elindítják a nem-élet üzletágukat. Azért is döntöttek emellett, mert a nem-élet üzletág sokkal jobban nő Magyarországon, mint az élet.

Elsőként, a jövő év elejétől a hitelfedezeti és jövedelempótló biztosítással indulnak el, természetesen bankokkal együttműködve. 2020 második felétől lesznek elérhetők a lakásbiztosítások. Ehhez az ad apropót, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2020-tól bevezeti a fogyasztóbarát otthonbiztosításokat. Sztanó Imre szerint ki akarják használni, hogy könnyebben összehasonlítható és magasabb szolgáltatási színvonalú termékekkel lehet kijönni. Márpedig az NN saját kutatása szerint a jelenleg lakásbiztosítással rendelkezők közel 40 százaléka folyamatosan figyeli az elérhető lehetőségeket és 20 százalék tervez váltani, ők fizetnének is többet azért, hogy magasabb színvonalú szolgáltatást kapjanak.

Utasbiztosítást 2021-től lehet majd kötni az NN-nél, ami mellett az szól, hogy az nagy bevétellel kecsegtet. Erre utal, hogy az utasbiztosítások egy év alatt közel 14 százalékkal bővültek. Versenyképes és ügyfélbarát kínálattal kívánnak előállni. Ebben segíthet, hogy teljesen új rendszerekkel fognak dolgozni, e fejlesztés – nem számszerűsített – költségét az NN teljesen saját forrásból finanszírozza, lévén, hogy az anyacég a leánya elmúlt évi osztalékait bent hagyta, ezeket forgatják vissza.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalatok A Mol-részvényesek osztaléka is csúszik
Privátbankár.hu | 2020. március 24. 09:58
A rendkívüli helyzetre és a jogszabályi kötelezettségekre hivatkozva ugyanis a tőzsdei társaság nem tartja meg az április 16-ára meghirdetett éves közgyűlését. 
Vállalatok Napi 25 ezer orvosi maszk gyártását kezdi meg egy pécsi lakástextil üzem
Privátbankár.hu | 2020. március 18. 13:59
A napokban érkezhet meg Litvániából az az orvosi textil alapanyag szállítmány, melyből összesen 400 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd le a Rovitex Hungária Kft.
Vállalatok Hétfőtől elkezdődik a magyarországi vonatok teljes fertőtlenítése
Privátbankár.hu | 2020. március 15. 14:36
Teljes fertőtlenítést vezet be a MÁV a vasúti és HÉV-szerelvényeken a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Elindult az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Cegléd vonalon.
Vállalatok Nyolc magyar cég került fel a kistigrisek listájára
Privátbankár.hu | 2020. március 8. 17:06
A Financial Times FT1000 néven már a negyedik évben jelentette meg listáját Európa leggyorsabban növekvő társaságairól.
Vállalatok Óriási pénzt kap a Huawei konkurense
Privátbankár.hu | 2020. március 6. 13:48
Félmilliárd eurós hitellel fejleszt 5G technológiát a Nokia. Korábban felmerült az is, hogy amerikaiak vennék meg, hogy erősebb legyen a Huawei vetélytársa.
Vállalatok Nemzetközi légikikötő, vagy kisrepülőgépek fogadására alkalmas hely lesz a fehérvári reptér?
Privátbankár.hu | 2020. március 4. 12:10
Úgy tűnik, hogy részben meghallgatásra talált a székesfehérvári önkormányzat igénye, és kormányzati segítséggel megkezdődik a város repterének régóta tervezett fejlesztése.
Vállalatok Meghalt Jack Welch
Privátbankár.hu | 2020. március 2. 18:53
A General Electric legendás vezére újraértelmezte a vállalatvezetést.
Vállalatok Hogyan kezeld és ne kezeld a munkavállaló jelöltjeidet
Privátbankár.hu | 2020. január 11. 11:36
Manapság se a munkaválalóknak, se a munkaadóknak nincsen könnyű dolguk. Mivel gyökeresen megváltoztak a viszonyok az álláskeresésben és a foglalkoztatásban, így ezekhez kell alkalmazkodnia annak a vállalatnak, ami fent szeretne maradni. Lássuk, hogy milyen fontos dolgokra kell figyelni, amikor interjúztatunk.
Vállalatok Több mint 23 milliárdot érhet a Takarék-ingatlanvagyon
Csabai Károly | 2019. december 23. 17:11
Ilyen értéken apportálta ugyanis azokat abba a társaságba, amelyet néhány hónapja azért alapított, hogy a Takarékbank által használt banküzemi ingatlanokat kezelje.
Vállalatok A cégeknek a járművek tulajdonlása egyszerűen nem gazdaságos
Privátbankár.hu | 2019. december 16. 13:36
Ha egy vállalkozás járműbeszerzésben gondolkodik, akkor a tartósbérleti konstrukció az egyik legjobb megoldás. A költségek kiszámíthatók és jól tervezhetők, egy, az év elején hatályba lépett jogszabályi változás révén pedig a konstrukció adóterhelése kedvezőbb lett, mondta el Penz Tamás, a Merkantil Bérlet Kft. ügyvezetője.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG