4p
A márciusi rekord után újra emelkedtek az árak. A nagybevásárlás még sosem került ennyibe: júliusban először 19 ezer forint fölé ment a Privátbankár.hu Árkosár aktuális értéke. Éves alapon két hipermarket is 5 százalék felett emelte az árait. A boltok kínálatából látszik, hogy a grillezés egyre menőbb Magyarországon, és a dinnyebotránynak is utánajártunk.

Már több mint tíz éve, minden hónapban a Privátbankár vásárló csapata elmegy a a három hazai hipermarket egy-egy egységébe és megvizsgálja, hogyan alakult a 30 termékből álló minta-élelmiszerkosár ára. Most sem volt ez másképp, július 6-án jártuk végig az üzleteket. A nyár meghozta az áremelkedést, júniusban egyértelműen emelkedtek az árak, most vegyes a kép. 

Júniushoz képest ugyanaz Intersparban (3,7%) és az Auchanban (1,2%) is kicsit olcsóbban tudtuk megvenni minta-élelmiszerkosarunkat, a Tesco árai azonban 7,2 százalékot emelkedtek. Éves alapon még negatívabb a kép: csak az Interspar árai csökkentek (1,6%) kissé, míg a Tesco (6,3%) és az Auchan (7,8) is öt szálaék feletti emelést hajtott végre. 

Ez átrendezte a mezőnyt: míg júniusban egyedül a Tescóban lehetett 19 ezer forint alatt megúszni a minta-árkosár beszerzését, addig most a másik két szupermarketben mentek ez a határ alá az árak, míg a Tescóban drágább lett a kosár. Most az Interspar vezet az árversenyben, majdnem 500 forinttal olcsóbb a minta-kosár, mint a második helyezet Auchannál, ami így is 700 forinttal olcsóbb, mint a Tesco. A legdrágább és a legolcsóbb kosár között 6,5 százalék, vagyis 1192 forint a különbség.

Összességében az áruházak átlaga adja a Privátbankár.hu Árkosár aktuális értékét, 19 015 forintot - ez az előző havi Árkosárnál csupán 0,7 százalékkal magasabb összeg, egy év alatt azonban 4,1 százalékkal lett drágább a nagybevásárlás a hazai hipermarketekben.



Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Júniushoz képest nagyobb árváltozást csak néhány terméknél mértünk: a krumpli (13,2%), a májas (11,3%), és a tejföl (11,6%) olcsóbb lett, míg a tészta (10,6%), a csirkemell (13,4%) és a tojás (21,8%) drágult.

Tavaly júliushoz képest azonban jóval több termék drágult: 10 százalék körüli drágulást mértünk a rizs, a tea, a joghurt esetében, míg 20 százalék felett drágult a banán, a liszt, a kávé, a chips és a felvágott. Ennél is nagyobb emelkedés volt megfigyelhető a tojásnál (33,4%) és a sajtnál (51,1%). Tíz százaléknál nagyobb csökkenést, csak a májas és a jeges tea esetén mértünk.

Havi legolcsóbbak

A grillezés egyre menőbb Magyarországon is, ezért megnéztük, márkára és minőségre való tekintet nélkül hol a legolcsóbb a grill hús és a grill sajt. Ha július, akkor dinnyebotrány, megnéztük, miért akadt ki a Tescóra az agrárkamara. 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pénteken felszólította a Tesco-Global Áruházak Zrt.-t, hogy azonnal vonja vissza a magyar termelőket megalázó és etikátlan akcióját, amelyben 99 forintért árusítják a görögdinnyét, miközben néhány napja még 249 forintért kínálták a gyümölcsöt. A Privátbankár Árkosár felmérése megerősítette, hogy a Tesco valóban 99 orintért árulja a dinnyét és az is igaz, hogy ez jóval a versenytársak árai alatt van: az Auchan 139, az Interspar 179 forintért kinálja a dinnye kilóját.

Ami a grill termékeket illeti, azt találtuk, hogy pácolt grilleznivaló húst minden hipermarket jó áron kínál az Auchan a csomagolt, csont nélküli sertés tarját 1599 forintos kilós áron lehet kapni, a Tesco ennél olcsóbban, 1399 forintos áron kínálja a magyaros szeletelt csontos tarját, az Intersparban pedig a magyaros csirkecomb a legolcsóbb grillezni való hús, 1553 forintért.

A grill sajtok terén még nagyobb a verseny: az Auchanban és az Intersparban egyaránt Hajdú grill sajtot adta a legolcsóbban, az Auchanban 2079, az Intersparban 2217 forintos kilós áron. A Tescóban a Hortobágy grill sajt volt a legolcsóbb, 2722 forintért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG