1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem átlagárai 6 százalékkal emelkedtek az első negyedévben, az előző év azonos időszakához képest, amely a második legnagyobb drágulási ütem Európa vizsgált huszonegy piaca között, a törökországi 12 százalék után. Átlagosan a huszonegy európai országban 5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.

A Nielsen kutatása szerint összesen 5 százalékkal nőtt Magyarországon az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum bolti forgalma. Az első negyedévben a mennyiséget tekintve 1 százalékkal kevesebb árut adtak el az üzletek idén a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. Magyarország mellett tizenegy további országban csökkent a mennyiségi értékesítés. Ebből a szempontból kiemelkedik, hogy Görögországban 5, Csehországban és Portugáliában 4-4 százalék mínuszt regisztráltak a piackutatók.

A Nielsen piackutató tanulmánya szerint  most már négy egymás után következő negyedévben nőtt átlag 5 százalék körül  az európai élelmiszer-kiskereskedelem bevétele. Az előző két év során kisebb, plusz 2-3 százalékos mutatók jellemezték ezt a piacot. A legnagyobb növekedést elért országok 2012. első negyedévben Törökország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország. Két országban pedig, Svájcban és Görögországban érték szempontjából csökkent a bolti forgalom 4, illetve 3 százalékkal. Az erős svájci frank és a gyenge euró ugyanis arra ösztönzi a svájci fogyasztókat, hogy az eurózóna országaiba járjanak át vásárolni.

Az élelmiszer-kiskereskedelem átlagárai tíz országban emelkedtek 4 százalék feletti mértékben, idén január- március során, az előző év első három hónapjához viszonyítva. A fogyasztók viselkedését jelentősen befolyásolja, hogy miként alakulnak az árak. Egy Nielsen-felmérés során az élelmiszerek drágulása az első vagy második legfontosabb gondot okozza a megkérdezettek több mint 20 százaléka számára Lengyelországban, Franciaországban, Csehországban és Belgiumban. Magyarországon a válaszadók 19 százaléka jelezte aggodalmát az emelkedő élelmiszer-árak miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Bajban a Robinson Tours utasai: a magyar hatóság tehetetlen
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:49
Fizetésképtelen a cég, a bolgár szervektől várnak választ.
Vásárló Láthatatlan rendszerezési tippek, amikkel száműzhetjük a káoszt az otthonunkból
PR | 2026. augusztus 5. 11:37
Egy kompaktabb lakásban gyorsan ráébredünk arra, hogy nem a tárgyaink száma jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem az, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló hellyel. Aki próbált már rendszert vinni egy kisebb nappaliba vagy egy apró konyhába, jól tudja, hogy a hagyományos, robusztus gardróbok sokszor csak elfedik a zsúfoltságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtanának.
Vásárló Kerti összejövetelek: higiénia és biztonság felsőfokon
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 3. 10:13
A nyári időszak különösen alkalmas szabadtéri összejövetelek szervezésére, legyen az családi grillezés vagy egy nagyobb szórakozóhely nyitott terasza. Ezen események sikerességéhez elengedhetetlen a higiénia és az élelmiszerbiztonság fenntartása. A gondos előkészítés és az ételek biztonságos kezelése a vendégek egészségét óvja, és hozzájárul az esemény élvezhető megéléséhez.
Vásárló Hogyan találj rá a tökéletes webtárolási megoldásra?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 2. 10:32
Weboldalad beindításakor vagy modernizálásakor kérdéses, hogy milyen típusú tárhelyet válassz. Ha kisebb méretű honlapot tartasz fenn, egy egyszerű tárhelyszolgáltatás is elegendő lehet. Azonban, ha jelentős forgalomra számítasz, érdemes elgondolkodni egy virtuális magánszerver, azaz VPS bérlésén.
Vásárló Az egyik legjobb befektetés ma nem a tőzsdén van, hanem az angol nyelvtudásban
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 1. 09:48
A befektetésekről legtöbbször részvények, kötvények, ingatlanok vagy éppen arany jut eszünkbe. Pedig létezik egy olyan „eszköz”, amely sokak számára hosszú távon még ezeknél is nagyobb megtérülést hozhat: a magas szintű angol nyelvtudás.
Vásárló Nehéz megmondani, mi fog történni a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 18:14
Csütörtökön további árváltozásra számíthatunk az üzemanyagokat tekintve.
Vásárló Örülhetnek az érintettek? Erről az áfacsökkentésről döntenek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 13:33
A nyár közepén a kérdés nem tűnik aktuálisnak, viszont a hidegebb hónapokra fontos felkészülés. 
Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG