3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Idén ötből négyszer csökkentek az árak a hipermarketekben, ekkora esést azonban még nem mértünk a Privátbankár Árkosárban. A defláció folytatódik az élelmiszer-polcokon, nem csoda, hogy mostanra a belföldi fogyasztást látják a kiskereskedelmi forgalom motorjának. Mi lett olcsóbb? Mi drágult májusra?

Május 8-án újra végigjártuk három hazai hipermarket-lánc egy-egy áruházát, hogy megvizsgáljuk, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára az előző hónaphoz és az előző évhez képest. Az Auchan, az Interspar és a Tesco végigturnézása után azt tapasztaltuk: estek az árak, és nem is olyan kicsit.

Három áruház közül kettőben ezúttal újra 17 ezer forint alatt zavarhattuk le a nagybevásárlást, ráadásul az árak nem csak az előző hónaphoz, hanem egy kivétellel az előző évhez képest is csökkentek.

Ezzel az idei 5 hónap közül 4 esetben csökkentek az árak éves összehasonlításban a Privátbankár Árkosár felmérése szerint, egyedül márciusban mértünk kiugró áremelkedést idén. Ráadásul a mostani a legnagyobb mértékű éves árcsökkenés eddig 2014-ben.

Az előző hónaphoz képest még nagyobb mértékben, 4,3 százalékot csökkentek az árak - a legtöbbet a Tesco engedett az árakból áprilishoz képest (-5,5%), az Auchan is közel 5 százalékkal lett olcsóbb, az Interspar pedig 2,6 százalékkal. Éves szinten csak az Auchan lett egy kissé drágább, de még így is a francia gyökerű lánc végzett az első helyen a havi versenyben. A három áruház átlagos kosár-ára 16 877 forint lett.

Így tényleg pöröghet a kiskereskedelem

Felmérésünk eredménye is alátámasztja a statisztikai hivatal jelentéseit - jobbnál jobb számokkal jelentkezik ugyanis a KSH a kiskereskedelmi forgalomról. A szakértők szerint az elmúlt időszakban jelentősen nőtt a magyarok vásárlóereje, a helyzet javulása miatt kevésbé óvatosak, így hajlandóak is költeni - így a növekedés motorja idén már a határokon belül lehet. Részletek >>

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

1 hónap alatt komolyabb (10 százalékot meghaladó) áremelkedést csak az alma és a májas esetében mértünk, az árcsökkenést viszont 30 százalékkal a krumpli és a banán vezeti. A tojás pedig jó 20 százalékkal olcsóbb, mint áprilisban.

1 év alatt a tejföl drágult a legnagyobbat, negyedével többe kerül, mint tavaly. 10 százaléknál nagyobbat ugrott még a joghurt, a tészta és egyes üdítők ára. Harmadával olcsóbb lett viszont a krumpli, de 10 százaléknál nagyobbat esett a banán, a tojás, a liszt, a kávé,az olaj, a cukor, a margarinés a narancslé ára is.

Havi legolcsóbbak: amire allergiásak vagyunk

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Dübörög az eperszezon, megnéztük, mennyiért kaphatunk a gyümölcsből: az Intersparban semennyiért, ottjártunkkor éppen nem volt belőle. A legolcsóbb epret az Auchan kínálja, a spanyol eper kilója mindössze 570 forint volt. A magyar eper viszont két forint híján 2 ezerért volt elérhető. A Tescóban a hazai olcsóbb: 1196 forint, viszont a spanyol eper ára is megközelítette a kilónként 1000 forintot.

És ha már allergének: kimért földimogyorót 899-ért kínált a Tesco, az Interspar 999-ért. Az Auchan kiszállt ebből a versenyből, közel 1500 forintot kérnek érte kilónként.

Tejet 159-ért is árultak az Intersparban, a kékdobozos Laura ennyiért a miénk lehetett. Az Auchanban 165-ért volt tej (bár az akciós újságban ennél olcsóbban kínálták a Tuti Tippet, de az nyomdahiba volt). A Tesco szlovák teje 169 forint volt literenként.

Egy doboz tojás az Auchanban verhetetlenül olcsó, mindössze 179 forint volt ottjártunkkor. Az Interspar 269-ért adta, a Tesco pedig 319-ért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG