5p
A friss KSH adatok szerint nőtt a beutazások és a kiutazások száma is a második negyedévben, azaz többen jöttek Magyarországra és mi is többször utaztunk külföldre, mint korábban. Bár a külföldiek kevesebb időt töltöttek nálunk, több pénzt hagytak itt, mint tavaly ilyenkor. Hova utaztak a magyarok? Mi mennyit költöttünk?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most közölt adatai szerint a külföldiek 13,3 millió alkalommal utaztak Magyarországra a második negyedévben. A beutazások száma 6,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a turisztikai célúaké 3,4 százalékkal, a nem turisztikai célúaké – amelyek a beutazások közel háromötödét adták – 9,2 százalékkal.

Nem maradtak túl sokáig

A külföldiek Magyarországra tett utazásainak közel háromnegyede - 9,5 millió - egy napnál rövidebb ideig tartott. A többnapos külföldi beutazások száma 0,9 százalékkal, 3,8 millióra emelkedett. A többnapos utaknak mindössze 8,7 százaléka volt nem turisztikai – főként átutazási, illetve munkavállalási – célú utazás. A turisztikai utazások száma 2,6 százalékkal nőtt, miközben a nem turisztikai utaké 14 százalékkal visszaesett. Több napra a legtöbben Romániából (559 ezer), Németországból (531 ezer) és Szlovákiából (374 ezer) érkeztek. A többnapos utazásokon részt vevők átlagos tartózkodási ideje 5,7-ről 5,4 napra rövidült.

Durván elszálltak az árak Magyarországon: a gatyánk is ráment a nyaralásra >>>>


Több pénzt hagytak nálunk

A külföldi látogatók 458 milliárd forintot költöttek Magyarországon a második negyedévben, 5,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, aminek közel négyötöde Európából, több mint egytizede Amerikából, 9,8 százaléka pedig Ázsiából érkezőktől származott. A legnagyobb összeget, 48 milliárd forintot a Németországból érkezők költötték el, az Ausztriából érkezők 46, a Romániából és az Egyesült Államokból érkezők pedig 38–38 milliárd forintot adtak ki termékekre és szolgáltatásokra magyarországi utazásaik során.



A KSH szerint a turisztikai célú utak alkalmával 347 milliárd forint bevétel keletkezett. A szabadidős célú utazásokhoz a kiadások 69 százaléka, az üzleti célú utakhoz 6,7 százaléka, a nem turisztikai célú utakhoz 24 százaléka kapcsolódott.

Egy ezressel megtoldották

A Magyarországra érkező külföldiek naponta személyenként átlagosan 15 300 forintot költöttek, 1000 forinttal többet, mint az előző év második negyedévében. Az átlagos napi költés az egynapos utazások esetében 11 300 forintról 12 200 forintra, a többnapos utaknál 15 600 forintról 16 700 forintra emelkedett. 

És mi a helyzet velünk?

Szép nyara volt a szállodásoknak

Rekord nyarat tudhat maga mögött a magyar turizmus, júliusban 30 százalékkal nőttek a külföldiektől származó szállásdíjbevételek az előző év azonos időszakához képest. További részletek >>>

A magyarok a második negyedévben 5,1 millió alkalommal utazott külföldre, 8,1 százalékkal többször, mint 2016 második negyedévében, az utazások kétharmadát az egynapos utak adták. Az egynapos utak harmada és a többnapos utak túlnyomó része (89 százaléka) turisztikai célú volt. A turisztikai célú utak száma 8,2 százalékkal nőtt, és megközelítette a 2,8 milliót. 

Az utazásokon eltöltött idő 5,7 százalékkal nőtt 2016. második negyedévéhez képest. A többnapos külföldi utazások átlagos hossza 5,9-ről 5,5 napra rövidült, mivel a többnapos kiutazások száma nagyobb ütemben nő, mint az eltöltött idő. A jellemzően a szomszédos országokba irányuló egynapos utak jelentős részében (az utazások 84 százalékában) Ausztriát vagy Szlovákiát keresték fel a magyarok turisztikai céllal.

Ausztria


A többnapos turisztikai utak nyolctizede az Európai Unió valamely országába irányult. A magyarok által nagyobb számban látogatott országok közül az Olaszországba, Horvátországba és Csehországba irányuló többnapos turisztikai utak száma több mint 20 százalékkal nőtt. Franciaországba egyötödével, Spanyolországba és Németországba egyaránt 10 százalékkal emelkedett az utazások száma, ugyanakkor az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, a Romániát és Szerbiát úti célul választók száma visszaesett. 

Kinyitottuk a pénztárcát

A külföldre utazók 204 milliárd forintot költöttek a második negyedévben, 18 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kiadások 76 százaléka turisztikai, 13 százaléka vásárlási, 10 százaléka munkavégzési, tanulási és egyéb célú utakhoz köthető. Az egynapos külföldi utazásokhoz kapcsolódó költések 7,6 százalékkal, a többnapos külföldi utazásokhoz kapcsolódó kiadások – melyek 90 százalékát turisztikai célú utazásokon költötték el – 20 százalékkal emelkedtek.

A magyar kiutazók esetében is nőtt az utazás egy napjára jutó költés, az egynapos utaknál 2,6 százalékkal emelkedve elérte a 12 200 forintot, míg a többnapos utaknál 13 százalékkal, 15 500 forintra nőtt. 

Az utasforgalmi szolgáltatások külkereskedelmi többlete a második negyedévben 254 milliárd forint (820 millió euró) volt. Bár az import 18 százalékos bővülési üteme lényegesen meghaladta az export 5,8 százalékos növekedését, az utazási szolgáltatások egyenlege folyó áron csak 2 százalékkal maradt el a tavalyi második negyedévitől. A forint–euró árfolyam 1,1 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2016 azonos időszakában.

Erősebb a forint, mint gondolnád – Magyarország alaposan lemaradt a devizaháborúban? >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG