5p
A forint felértékelődött az utóbbi pár évben az euróhoz képest, de még jobban, ha más devizákat is figyelembe veszünk. Gondoljunk csak az angol font, az amerikai dollár, a rubel, a mexikói pénz vagy a török líra mélyrepüléseire. Hosszabb távon, öt évre visszatekintve azonban jobb a helyzet, nagy átlagban inkább leértékelődött a forint.

A devizaháború vagy versengő leértékelés leegyszerűsítve azt jelenti, hogy több ország gyengíteni próbálja devizáját, hogy egymás rovására exportpiacokat szerezzen, többet termelhessen, munkahelyeket teremthessen vagy óvhasson meg. Nem feltétlenül nemes cél ez, ahogy első pillantásra hangzik, mert a fogyasztók zsebéből például sok pénzt húzhat ki az import drágulásán, az infláción keresztül. Vannak előnyei és hátrányai.

Magyarországon nagyjából 2011 óta makacsul tartja magát az a vélemény, hogy a jobboldali kormányzat és az MNB vezetése a forint gyengítésére törekszik, de legalábbis nem szeretné erősödését látni. Az utóbbi pár évben ez mintha már nem működne olyan jól, a forint inkább stagnál. Az euró ma 306 körül van, egy éve 310, két és három éve 315 körül volt. Öt év alatt viszont sokat értékelődött le a forint, a 2012-es augusztus utolsó napján ugyanis csak 283,50 forint volt egy euró.

Ma melyik pénz omlik össze?

Az eurót használó országok súlya a külkereskedelmünkben hatalmas, közel 60 százalékos, de azért nem kizárólagos. Eközben a világban néhány deviza hatalmasakat mozgott, két számjegyű leértékelődést mutatott például a rubel, az ukrán hrivnya, de a dollár, a jen is nagyokat hullámvasutazott. Hol a mexikói peso (lásd Trump fala és protekcionizmusa), hol a koreai won (atomháborús veszély), hol az angol font (Brexit), hol a török líra (puccs, merényletek) van mélyrepülésben, de még a svájci frank is tudott 8,4 százalékkal esni két év alatt forintban.

Számoljunk forintindexet!

Mi lehet a kép akkor, ha a többi devizát is figyelembe vesszük, és a kereskedelmünkben betöltött szerepük alapján súlyozva egyfajta valutakosarat (forintindexet) számolunk? (Például a dollárindex egyik változatához hasonlóan.) Kiszámoltuk, hogy mennyivel lettek olcsóbbak vagy drágábbak a fontosabb devizák, és arra jutottunk, hogy az utóbbi egy, két és három évben a forint a kosárral szemben jobban felértékelődött, mint az euróval szemben.

Egy év alatt például az euró 1,2 százalékkal lett olcsóbb, a sok devizát tartalmazó kosár 2,0 százalékkal. Két év alatt az euró ára 2,7, a kosáré 4,1 százalékkal esett. (Vagyis ennyivel erősebb lett a forint.) Három év alatt 2,9 az euró és 4,7 százalék a devizakosár áresése.

Öt év alatt jobban jártunk

Ha viszont öt évre tekintünk vissza, akkor a forint sokat gyengült, de nem annyit, mint az euróár mutatja. Az euró ára nyolc százalékkal ment fel, a teljes kosáré csak 3,2 százalékkal. Egyes devizák ugyanis, részben fontos külkereskedelmi partnereinknél, nagyon durván veszítettek értékükből, ezek az orosz, ukrán, japán, török és mexikói pénzek. (Igaz, egyes országokban az infláció is nagyon magas, ennek a hatásnak a kiszűréséhez megint másféle indexet szoktak számolni.) A brit deviza is hét százalékkal olcsóbb most, mint öt éve volt.

Van, aki túl gyengének tartja a forintot, ami a béreket is leértékeli és így a kivándorlást is elősegíti. Az OECD adatai is alulértékeltséget mutatnak. Az exportőrök viszont valószínűleg nem örülnének, ha nagyobb mértékben visszaesne az euró ára.

(A súlyok meghatározásához a KSH-nak a „3.5.13. A külkereskedelmi termékforgalom értéke forintban és értékindexei a fontosabb országok szerint, 2017. január–május” című táblázatát használtuk. Így a számítás nem túl precíz, lehetne például évente újraigazítani a súlyokat. Az egyes országok súlya a külkereskedelemben azonban viszonylag lassan változik.)

Különböző devizák árfolyamváltozása
Vált. Vált. Vált. Vált. Árfoly. Árfoly. Árfoly. Árfoly. Árfoly.
Terület Dev. Súly 1 év (%) 2 év (%) 3 év (%) 5 év (%) aug. 31. 1 éve 2 éve 3 éve 5 éve
Euróövezet** EUR 57,75 -1,2 -2,7 -2,9 8,0 306,14 309,92 314,49 315,28 283,52
Lengyelország PLN 4,80 1,0 -3,4 -4,0 6,0 71,82 71,14 74,32 74,8 67,76
Csehország CZK 4,41 2,2 0,8 3,3 2,8 11,73 11,48 11,64 11,35 11,41
Románia RON 3,98 -4,1 -6,0 -6,8 4,9 66,69 69,55 70,97 71,52 63,55
Kína CNY 3,68 -6,3 -11,4 0,2 9,6 39,01 41,64 44,03 38,94 35,59
Egyesült Kir. GBP 2,84 -9,2 -23,4 -16,4 -7,2 331,75 365,56 432,96 397,06 357,47
USA USD 2,67 -7,5 -8,3 7,6 13,9 257,33 278,1 280,74 239,21 225,93
Oroszország RUB 2,63 3,0 5,5 -32,2 -36,8 4,4 4,27 4,17 6,49 6,96
Ukrajna UAH 1,83 -5,8 -22,3 -45,2 -64,0 10,01 10,63 12,88 18,26 27,81
Törökország TRY 1,50 -21,0 -22,6 -32,9 -40,2 74,36 94,15 96,08 110,85 124,38
Szerbia RSD 1,25 2,0 -1,9 -3,7 7,5 2,57 2,52 2,62 2,67 2,39
Horvátország HRK 1,15 -0,3 -0,8 -0,2 8,9 41,3 41,44 41,62 41,37 37,94
Svédország SEK 1,08 -0,9 -2,5 -6,0 -5,1 32,28 32,58 33,12 34,34 34
Japán JPY 1,01 -13,6 0,6 1,1 -19,0 232,84 269,56 231,5 230,23 287,63
Koreai Közt. KRW 0,86 -8,5 -3,7 -3,2 14,7 22,85 24,97 23,73 23,6 19,92
Svájc CHF 0,78 -5,5 -8,4 2,2 13,1 267,11 282,79 291,5 261,32 236,13
Dánia DKK 0,66 -1,1 -2,3 -2,7 8,1 41,16 41,63 42,14 42,3 38,07
Mexikó MXN 0,54 -2,2 -13,1 -20,7 -14,5 14,49 14,81 16,68 18,28 16,95
Összesen* 93,43 -2,02 -4,05 -4,65 3,15
*A változások a külkereskedelmi forgalommal súlyozott átlagok.
**Plusz Bulgária.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42400 41700 42850 +1,83% 0 0 30 345 217 200 HUF 2026-10-13 17:10:59
MOL 4896 4858 4950 -1,61% 0 0 5 560 610 584 HUF 2026-10-13 17:09:09
MTELEKOM 2600 2530 2600 +2,77% 0 0 671 799 524 HUF 2026-10-13 17:07:32
RICHTER 12250 12250 12400 -0,81% 0 0 1 657 078 130 HUF 2026-10-13 17:05:10
OPUS 216 206 240 -9,05% 0 0 85 043 979 HUF 2026-10-13 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:40
Erősödött kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szembeni kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:18
Bezárt a pesti tőzsde, íme a keddi eredmény.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:33
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattanó formában van a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,88 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG