4p
Megnőtt az üdítők, a sörök és a jégkrémek forgalma a hőség miatt, több fogy a tavalyinál. Ha 5 fokkal nő a hőmérséklet, 5-10 százalékkal több sör fogy a boltokban. Megindult a roham a ventilátorokért is.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. tájékoztatása szerint az idei szezon jóval erősebben indult a szokatlanul meleg május miatt, így az üzletlánc számított arra, hogy idén több fogy majd a jégkrémekből. Ennek mértékét a szezon végén tudják összegezni, de már most jelentős növekedést tapasztalnak az előző évhez képest.

A sörök forgalmánál kétszámjegyű bővülést prognosztizálnak az idén. Ami további változás, hogy folytatódott az elmozdulás a minőségi, illetve az ízesített sörök felé. (Hogy egyre inkább a prémium minőségű söröket keresik a magyarok, azzal ebben a cikkben is részletesen foglalkoztunk.) 

Üdítőkből a nyári időszakban 25-30 százalékkal több fogy a Spar üzleteiben, mint a szezonon kívül. Mennyiségben és forgalomban is 10-15 százalékkal a tavalyi felett teljesített eddig ez a terület, az év hátralévő időszakában is növekedéssel számolnak - közölte a társaság az MTI-nek. 

A Tesco áruházaiban egy nyári hónapban átlagosan 16,5 millió liter ásványvíz fogy, a teljes nyári szezonban pedig mintegy 52,5 millió liter ásványvíz értékesítésére számít az áruházlánc, ami az egész éves forgalom 35 százaléka. A vásárlók továbbra is a szénsavmentes vizeket keresik leginkább, az eladások volumenének 62 százalékát ez adja, míg a szénsavas ásványvizek 26, az ízesített ásványvizek pedig 12 százalékát teszik ki a forgalomnak - közölte a Tesco-Globál Áruházak Zrt. az MTI megkeresésére.

A sörök forgalma szintén a nyári hónapokban tetőzik, ez az időszak adja a teljes éves sörforgalom körülbelül 40 százalékát. Egy meleg nyári hét akár három-négyszeres forgalmat is hozhat egy tavaszi héthez képest. Az áruházlánc az egész nyári szezonban körülbelül 6 százalékos forgalomnövekedésre számít az előző év azonos időszakához képest - jelezte a Tesco, hozzátéve, hogy a vásárlók választása továbbra is a klasszikus, 0,5 literes dobozos sörre esik a legtöbbször, a forgalom több mint 80 százalékát ez a kiszerelés adja.

Jól fogy a víz és a jégkrém a nagy melegben

Az Auchan Magyarország Kft. közölte: az ásványvizek és az üdítők forgalma a nyári időszak egy-egy kifejezetten meleg napján akár 50 százalékkal is emelkedhet az éves átlaghoz képest.

Kánikula idején a sörök forgalma is jelentősen emelkedik, a tapasztalatok szerint 5 fokos melegedés átlagban 5-10 százalék közötti forgalomnövekedést eredményez az Auchan áruházaiban, ahol szintén tovább erősödött a minőségi sörök és az alkoholmentes radlerek iránti kereslet, és szintén a dobozos, 0,5 literes csomagolás legnépszerűbb kiszerelés.

Jégkrémeknél a korábbi évekhez hasonlóan ebben a szezonban is azt tapasztalják, hogy a kifejezetten forró napokon 20-25 százalékkal nő a forgalom. 

Az Aldi Magyarország tapasztalatai szerint az idei melegebb nyári időszakok során átlagosan 30 százalékkal több ásványvíz fogyott, mint a hűvösebb napokon, de a sörök és az üdítők is keresettebbek.

Kiemelkedő a fagylaltok és jégkrémek iránti kereslet, a forró nyári napokon átlagosan tízszer nagyobb mennyiség fogy, mint az év más időszakaiban.

Az Aldi kiemelte a grilltermékeket is, a magyar fogyasztók egyre inkább keresik a pácolt húsokat, grillkolbászokat, de szintén kelendőek a grillezhető sajtok és halak. A grilltermékekből átlagosan legalább kétszer annyi fogy napos, meleg idő esetén, mint a hűvösebb nyári napokon. Emellett a hőségben a naptejek, napkrémek iránt is megnő a kereslet.

A Lidl Magyarország tapasztalata szerint a rendkívüli melegben a fagylaltokból 10 százalékkal többet vásárolnak, mint egy átlagos nyári napon, a vizek forgalmának növekedése is megközelítheti a 10 százalékot, míg sörökből és ciderekből az értékesített mennyiség jóval 20 százalék fölötti növekményt mutat ebben az időszakban.

Egy asztali ventilátor, ha már nem bírjuk tovább

A Praktiker Kft. tájékoztatása szerint először a májusi rendkívüli melegben nőtt meg jelentősen a barkácslánc áruházaiban a ventilátorok forgalma, ami később a csapadékosabb, hűvösebb időjárás miatt kissé visszaesett, de a mostani hőség hatására már újra érezhető a megélénkült kereslet a berendezések iránt. Legjobban továbbra is az egyszerű asztali és álló ventilátorok fogynak, ezek eladása nagymértékben a legforróbb napokra korlátozódik, mint nem tervezett szükségmegoldás. Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a padlóventilátorok, valamint a kültéri permetventilátorok is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Hogyan készíts otthon tökéletes kolbászt?
Márkázott tartalom | 2026. április 20. 09:00
Otthon készíteni valamit, legyen az akár egy egyszerű étel, mindig különleges elégedettséget nyújt. Kolbászt készíteni azonban már egy másik szint. Sokan, amikor házi kolbászról hallanak, a család régi, jól bevált receptjeire asszociálnak. De miért ne tennénk bele egy kis csavart a dolgokba? 
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Hogyan határozza meg egy ingatlan értékét a kert állapota?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 11:45
Egy ingatlan értékének meghatározásakor legtöbben elsősorban a lakás alapterületére, elhelyezkedésére és műszaki állapotára gondolnak. Pedig egy családi ház esetében a kert állapota legalább ennyire fontos tényező lehet. Egy átgondolt, rendezett és jól használható kültéri tér nemcsak esztétikai előnyt jelent, hanem a mindennapi komfortot és az ingatlan piaci megítélését is jelentősen befolyásolja. De vajon mégis mennyit számít eladás esetén?
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
Vásárló Milyen egy jó gyerekcipő?
Márkázott tartalom | 2026. április 10. 09:45
A gyermekek lábainak egészségére való odafigyelés nem csupán a szülők, hanem a cipőgyártók számára is kulcsfontosságú. Az idő előtti izzadás vagy a rosszul megválasztott cipő miatti deformáció komoly következményekkel járhat a későbbiekben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG