4p
Az Egyesült Államokban augusztustól elvileg bárki gyárthat magának műanyag-lőfegyvert, miután az amerikai kormány engedélyezte a 3D nyomtatóval elkészíthető fegyverek forgalmazását. Ez nem tűnik túl jó ötletnek egy olyan országban, ahol csak idén negyvenen veszítették életüket iskolai ámokfutásokban.
Flickr/Mitch Barrie

Pert indít az amerikai államok egy része az amerikai kormány ellen amiatt, hogy engedélyezte egy texasi cégnek a 3D nyomtatóval elkészíthető fegyverek terveinek letölthetővé tételét és a program online elérését.

Washington állam, Massachusetts, Connecticut, New Jersey, Pennsylvania, Oregon, Maryland New York és a főváros, Washington DC arra kéri a bíróságot, hogy mondja ki semmisnek a kormány és a Defense Distributed nevű cég júniusban kötött megállapodását. Ugyanezt indítványozza 21 szövetségi állam főállamügyésze.

Kockázat a közbiztonságra

"Lenne egy kérdésem a Trump-kormányzathoz: miért engedik meg, hogy veszélyes bűnözők ilyen könnyen fegyverhez jussanak?" - fogalmazott Bob Ferguson, Washington állam főállamügyésze. Szerinte ezek a letölthető és műanyagból elkészíthető fegyverek nem kerülnek majd be semmilyen nyilvántartásba, még fémdetektorral is nagyon nehéz a nyomukra bukkanni, és életkortól, mentális állapottól vagy bűnözői háttértől függetlenül bárki hozzájuk juthat. A tiltakozók szerint a megállapodás azonnali kockázatot jelent a közbiztonságra.

Pennsylvania államügyésze, Josh Shapiro szerint vasárnapig ezren már le is töltötték az AR-15-ös típusú gépkarabély 3D-s nyomtatásához szükséges tervet, pedig az jogilag csak augusztus elsejétől lett volna lehetséges. Ilyen gépkarabéllyal mészárolt le egy férfi 49 embert Orlandóban 2016 júniusában, de más ámokfutók is használták már ezt a fegyvert.

A Defense Distributed 2013-ban mutatta be az első, 3D-ben kinyomtatható tűzfegyvert, a terveket akkor legalább százezerszer töltötték le. Az Obama-kormányzat végül betiltotta a szolgáltatást – az exportra vonatkozó szövetségi törvények megsértésére hivatkozva (az Egyesült Államokon kívül is történtek letöltések) –, a Trump-kormányzat azonban júniusban megváltoztatta ezt a döntést.

A fegyver elkészítéséhez szükséges nyomtatók több ezer dollárba kerülnek, így valószínűleg nem lesznek mindenki számára elérhetőek. Ez azonban nem zárja ki, hogy rossz kezekbe kerülnek, vagy rossz célra használják őket.               

A harcias anarchista

A texasi cég alapítója, a magát anarchistaként aposztrofáló Cody Wilson 2015-ben indított pert azért, hogy a The Liberator nevű, csaknem teljes egészében műanyagból készülő kézifegyver terve elérhető legyen online. A férfi szerint az akkori kormány a betiltással megsértette a szólásszabadságot. A Trump-kormányzat végül a fegyverkereskedelmi szabályok lazítása keretében szüntette meg a tiltást.

Wilson azt mondta: reméli, hogy véget vet annak az ifjúsági mozgalomnak, amely szigorítaná a hozzájutást a fegyverekhez az iskolai mészárlások elkerülése érdekében.

„Engem nem érdekelnek ezek a diákok, meg az álmok a ’józan fegyverreformról’. Az internet a fegyvereket fogja szolgálni, amiket le lehet tölteni” – mondta a férfi Wire-nak adott interjúban. – „Ezen egyetlen petíció sem fog változtatni.”

Nagy úr a fegyverlobbi

Bár az Egyesült Államokban hosszú évek óta téma a fegyvertartás szigorítása az iskolai ámokfutások miatt, ezt sem a demokrata, sem a republikánus vezetők nem merték meglépni. Ebben az amerikai hagyományok mellett alighanem szerepe volt a befolyásos fegyveripari lobbinak is. Sőt, Donald Trump amerikai elnök a tilalom helyett inkább a tanárok felfegyverzését javasolta.

Az országban csak idén negyvenen vesztették életüket iskolai lövöldözésekben. A legnagyobb vérengzés Parklandban történt: a floridai kisváros egyik tanintézményében 17 diákot és iskolai dolgozót lőtt le egy volt diák.

UPDATE:

Kedd reggeli Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök közölte: megvizsgálja az internetről letölthető fegyverek ügyét. "Úgy tűnik, nem sok értelme van" – írta, hozzátéve, hogy már egyeztetett is róla az Országos Fegyverszövetséggel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG