A Gazdasági Versenyhivatal szerint a TV2 a tavaly januári és februári ún. MegaPlusz miniprogramban sugárzott reklámjaival a fogyasztókkal szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. A Megasztár produkció beharangozójában azt állították, hogy„a Megasztár minden idők legnézettebb magyar zenés tehetségkutató sorozata”, „a Megasztár kezdete óta a hazai könnyűzenei élet közel háromnegyedét a Megasztár tehetségei adják,” illetve az Eurovíziós Dalfesztivál idei magyarországi döntőjében a résztvevő előadók felét a Megasztár indította el a siker útján.”
Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?
Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!
2025. június 25. 15:30
A Megasztár-reklámokban folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt kapta a büntetést a csatorna a Versenyhivataltól.
A körülmények részletes vizsgálatát követően a GVH megállapította, hogy a televízió a fogyasztók megtévesztésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mivel ezeket az állításokat semmivel sem tudta igazolni. Ezért szabott ki ötmillió forintos büntetést a versenyhivatal.
A bírság meghatározásánál a versenyhivatal súlyosító körülményként értékelte, hogy a megtévesztő kereskedelmi gyakorlattal a fogyasztók széles körét elérte. Enyhítő körülményként viszont azt vették figyelembe, hogy a TV2 elismerte a jogsértést.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Magyar Péter levelet kapott Manfred Webertől Ukrajna ügyében
33 perce
-
Macron ajánlatot ígért Iránnak és figyelmeztette Izraelt
körülbelül 1 órája
-
Egyre nő a temetkezési szolgáltatók forgalma Oroszországban
2 órája
-
Nagy csata lesz Brüsszelben a jövő héten – egy ország a magyar kormány mellé állt
2 órája
-
Előrehozott választásokat követel a legnagyobb ellenzéki párt – Romániában
3 órája
-
Sokakat meghökkentésre késztető üzenetet küldött Luxemburgból Nagy Márton
4 órája
-
GKI: Az idei kormányzati várakozások nem állnak a realitás talaján
4 órája
Mfor.hu Top24
- Odavannak a magyarok a Temuért
- „Csúnya munka lesz” – Orbán Viktor szokatlan kijelentést tett az élő műsorban
- Csúnyán rávertek Budapestre
- Izraeli-iráni konfliktus: fontos bejelentést tett Trump
- Jelentős áremelkedés jöhet a dohánytermékeknél
- Vámháborúk és béke-tradek: mibe érdemes most befektetni? Klasszis Podcast
- Óriási változás az egészségpénztáraknál
Vásárló
Nagy durranás készül a magyar patikákban – Nagy Márton már örül
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 16:42
Itt is vállalják az árkorlátozást.
Vásárló
Leszegi a fejét, ha meglátja a hétvégi üzemanyagárakat!
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:45
A nemzetközi áremelkedés szombattól megjelenik a hazai kutakon is.
Vásárló
Diszkrét fogszabályzó módszerek
Márkázott tartalom | 2025. június 13. 10:52
A nem megfelelően nőtt fogak és a torlódásuk hosszú távon igen kellemetlen fogászati problémákhoz vezethetnek, mindemellett esztétikailag sem túl vonzóak. Sokan felnőttkorban jutnak el arra a pontra, hogy szeretnék az egymásra torlódott fogakat szabályozó viselésével helyreállítani.
Vásárló
Váratlan veszély leselkedik a gyerekekre – baljós jelentést tettek közzé
Kollár Dóra | 2025. június 11. 15:03
Egy friss jelentés szerint Európában és Nagy-Britanniában folyamatosan nő az új autók motorháztetejének magassága, ami egyre komolyabb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, különösen a gyerekek számára.
Vásárló
Hónapok óta nem láttunk ilyet a boltokban: megint drágább lett a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. június 10. 05:47
Az árrésstopos termékek ára csökkent, de így is megszakadt egy kedvező trend júniusban: három hónap után most először drágult újra a családi nagybevásárlás a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Alaposan megvizsgáltuk, hogyan alakítja az árakat az intézkedés, amivel a kormány elégedett, de a szakszövetség szerint csúnyán vissza fog majd ütni.
Vásárló
Kinek segíthet a lézeres látásjavítás?
Márkázott tartalom | 2025. június 8. 11:56
Sokak számára a szemüveg és a kontaktlencse már évek óta része a mindennapoknak – hol több, hol kevesebb kellemetlenséget okozva. Pedig létezik egy korszerű, tartós és biztonságos megoldás azok számára, akik szívesen búcsút mondanának ezeknek az eszközöknek. A kérdés csak az, hogy kik élhetnek ezzel a remek lehetőséggel, azaz a lézeres látásjavítással?
Vásárló
Kiderült, milyen árak várják a magyar autósokat a hosszú hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. június 6. 15:25
Mutatjuk, mire számíthat a kutakon.
Vásárló
Lézeres szőrtelenítési trendek 2025-ben: Új irányok és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2025. június 6. 14:29
Ebben az évben számos új szolgáltatás és fejlesztés várható a lézeres szőrtelenítés világában. Az elmúlt esztendők technológiai fejlesztései révén ezek az eljárások még komfortosabbá és eredményesebbé válnak. Hogyan változik az esztétikai kezelések világa 2025-ben? Nézzünk meg néhány fontos tényezőt!
Vásárló
Divatos női cipők
Márkázott tartalom | 2025. június 5. 16:10
Gondoltál már arra, hogy a megfelelő cipő mennyire képes meghatározni a napodat? Az ideális lábbeli nem csupán a stílusodat tükrözi, hanem hozzájárul a kényelmedhez és akár teljesítményed javításához is. A jól megválasztott cipő összhangban van az edzéseid eredményességével, és azzal, hogy mennyire érzed jól magad egész nap. De hogyan találhatod meg azt a darabot, ami mindkét elvárásnak megfelel? Egyre több márka kínál változatos lehetőségeket, hogy megkönnyítse a döntést.
Vásárló
Tisztítószerek esetén megéri a minőséget választani
Márkázott tartalom | 2025. június 5. 07:52
A higiénia nem pusztán esztétikai kérdés, hanem alapvető elvárás, bármilyen helyiségről is legyen szó. Otthoni környezetben, közintézményekben, ipari létesítményekben egyaránt elengedhetetlen a megfelelő tisztaság, hiszen ez az alapja a kényelmes, biztonságos feladatvégzésnek.
Heti top
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
- Most kezdhetnek aggódni Iránban: megmozdult az amerikai légierő 2025. június 16. 11:58
Havi top
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem 2025. június 7. 08:58
- A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok 2025. május 21. 17:54
A privátbankár ajánlja
Friss
Makro / Külgazdaság
Sokakat meghökkentésre késztető üzenetet küldött Luxemburgból Nagy Márton
4 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



Piac&Profit cikkei
-
A katasztrófa ellenére nincs vége Parajdnak
15:03
-
Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint
14:02
-
Oroszország gazdasága nem sok jóval kecsegtet
13:01
-
Hatékonyság és fenntarthatóság: így takaríthatnak meg időt és pénzt a vállalkozások
13:01
-
Gyalázatos bizonyítványt kapott a most elfogadott 2026-os költségvetés
12:12
Turizmus Online cikkei
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
top 24
-
Óriási drágulás köszönt be a benzinkutakon
2025. június 20. 09:48
-
Vészjósló üzenetet küldött a Kreml a Fehér Háznak
2025. június 20. 11:01
-
Gázzal fűt? Örömhírt hozott Donald Trump a magyar családoknak
2025. június 20. 11:53
-
Sokakat meghökkentésre késztető üzenetet küldött Luxemburgból Nagy Márton
2025. június 20. 12:54
-
Újabb sokkot kaphat Putyin
2025. június 20. 08:03
