1p
Nemzetközi versenyt hirdetett a Mastercard olyan mobil alkalmazások között, melyek valamilyen módon segítik a fogyasztókat a vásárlásban. A zsűri a közép-kelet európai régió, valamint Oroszország és Törökország mobilvásárlási alkalmazásait értékelte.

A MasterCard versenyében olyan alkalmazásokat hasonlítottak össze, melyek segítséget nyújtanak bizonyos termékek illetve szolgáltatások megvásárlásában. Nevezhettek többek között termékkatalógus, szolgáltatás- vagy boltkereső alkalmazások, taxi- és ételrendeléshez használt applikációk, de nagy számban voltak az egész régióban divatos kuponos vásárlást biztosító programok is.

Az összesített eredmény több mint 110 alkalmazás vizsgálata után született meg. Így a régióban a legjobbnak járó díjat a török Yemeksepeti, Törökország első számú étel házhozszállító szolgáltatásának mobil megoldása kapta, mellyel a felhasználók tartózkodási helyük alapján választhatnak többezer étterem kínálatából. A második helyezett a lengyel e-book, hangoskönyv és e-folyóiratolvasó alkalmazás, a Nexto Reader lett, amellyel Lengyelország legnagyobb könyváruházának virtuális polcait lehet böngészni, de a fogyasztók az alkalmazáson keresztül meg is vásárolhatják a kiválasztott termékeket. A harmadik helyen Csehország legnagyobb közösségi vásárlást támogató szolgáltatása, a Slevomat szerepel.

A ParkolóÓra alkalmazás nyert

Molnár Miklós,
az AntaresNav Kft. ügyvezető igazgatója

Magyarországon a ParkolóÓra díjfizető alkalmazása bizonyult a legjobbnak, míg a második helyre is hasonló típusú, parkolást és autópálya-matrica megvásárlását lehetővé tévő Mobil parkolás & e-matrica érkezett. A hazai dobogó harmadik fokán egy mesterember-kereső adatbázis áll, a JóSzaki.hu.

Nagyon fontos szempont volt a tervezés során, hogy a felhasználók gyorsan, legfeljebb három kattintáson belül elérjék a céljukat. Alkalmazásunk a gyorsaság mellett átláthatóságot biztosít, hiszen a felhasználók nyomon követhetik a parkolásra költött összeget, a percre pontos leállításnak köszönhetően pedig nincs túlszámlázás - mondta Molnár Miklós, a győztes ParkolóÓrát fejlesztő AntaresNav Kft. ügyvezető igazgatója.

A ParkolóÓra, a Mobil parkolás & e-matrica és a JoSzaki.hu

Az Androidra és iOS-re fejlesztett ParkolóÓra fő célja, hogy a parkolást minél gyorsabban indíthassa el és fizethesse ki a felhasználó. Az alkalmazás használata egyszerű, mindössze az autó rendszámát és a parkoló zóna kódját kell megadni. A beállításokat az alkalmazás SMS-é alakítja és elküldi a parkoló társaságnak.

A Mobil parkolás & e-matrica alkalmazással parkolási díjat valamint autópálya matricát lehet vásárolni Android és iOS rendszerű telefonokon. Az alkalmazás helymeghatározás segítségével tesz javaslatot arra, hogy éppen melyik parkolási zónában tartózkodik a felhasználó, így biztosítva a parkolás gyors elindítását és kifizetését. A helymeghatározás segítségével az alkalmazás azt is megjegyzi, hogy a tulajdonos, hol parkolta le az autóját arra az esetre, ha elfelejtené azt vagy eltévedne a városban.

A JóSzaki alkalmazás segítségével könnyen találhatunk szakembert a legváltozatosabb feladatokra szobafestőtől programozóig. Az Android és iOS platformon futó alkalmazásban a regisztrált felhasználók szakterület és földrajzi elhelyezkedés szerint kereshetnek.

Jók vagyunk alkalmazásokban

A zsűri értékelése szerint a vásárlási alkalmazások magyar piaca az egyik legfejlettebb Közép-Kelet-Európában. Az értékelt magyar alkalmazások átlagpontszáma ugyanis a második legmagasabb volt az egész mezőnyben, sőt a saját nyelven elérhető alkalmazások száma alapján is Magyarország lett a harmadik - közölte a Privátbankárral a Mastercard.

Összehasonlításban a környező országokkal, a vásárlási alkalmazások szegmense igen fejlett Magyarországon – mondta Hemberger András, a MasterCard igazgatója. Kifejezetten sok vásárlási alkalmazás van, és ezek a kereskedelem nagy területét lefedik, ami a környékbeli országokról nem mondható el. Ezen kívül a magyar alkalmazások magas minőségi színvonalat képviselnek: mind az induló vállalkozásoktól, mind a nagy nemzetközi cégektől láttunk kiemelkedő minőségű példákat. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy jelenleg általánosan elterjedt lenne a mobil vásárlás Magyarországon, hiszen ez a szegmens továbbra is csak 1-3 százalékát teszi ki a magyar nyelven elérhető alkalmazásoknak. Azonban vannak arra utaló jelek, hogy nagyon jó ütemben fejlődik ez a piac, sok lehetőséget látnak benne a kereskedők és a szolgáltatók.

A törökök lenyomtak mobilfizetésben

Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetésért felelős regionális vezetője szerint egy adott piac fejlettségét jelzi, hogy a résztvevő alkalmazások milyen arányban teszik lehetővé a tulajdonképpeni vásárlást, tehát nem csupán termékinformációval, térképpel vagy egyéb eszközökkel támogatják a folyamatot, de elviszik a fogyasztót a kasszáig, felajánlanak valamilyen fizetési lehetőséget. Ez az arány Magyarországon volt a második legmagasabb (59%) az egész régióban, a verseny zsűrije csak Törökországban talált nagyobb arányban ilyen alkalmazásokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG