1p
Most még csak napi 500 ezer forint körül mozog a legjobb árbevétel, de hamarosan már az olcsó sört is a trafikban vesszük.

Heteken belül jön a drágább cigaretta

A kezdeti gyér forgalom után mostanában kezdett el emelkedni a nemzeti dohányboltok forgalma. Sok dohányos ugyanis július első felében bespájzolt és mostanra fogytak el a készletek. A kezdeti 50 ezer forintos napi forgalom már több helyen elérte a napi 500 ezer forintot - mondta a Világgazdaságnak Király Antal.

A Magyar Nagydíj ideje alatt fokozott ellenőrzések lesznek, fiatalkorúakat is bevetnek a fogyasztóvédők. Nincs nemzeti dohánybolt a Hungaroringen. Részletek >>

A Trafikos Franchise Kft. vezetője szerint most még a kifutó készleteket árulják, a nagykereskedők még nem építették be az áraikba a 10 százalékos árrést, de ez szerinte heteken belül bekövetkezik. Ez 120-140 forintos drágulást jelenthet. Mivel az értékadó és az áfa felnagyítja az árrés növelésének hatását, így a kiskereskedelmi árrés 4-ről 10 százalékra történő emelése a teljes fogyasztóiár-index szintjén is érzékelhető áremelkedéssel járhat - írja a lap.

Egymillió fölött a napi forgalom

A forgalom rövid időn belül a napi egymillió forintos szint fölé is mehet, amikor az emberek már az italokat is a trafikokban fogják megvenni. Az olcsó sör elszipkázza majd a vevőket a kisboltoktól – fogalmazott Király Antal a Világgazdaságnak. A mintegy száz tagból álló trafikos-hálózat vezetője szerint a 1417 kistelepülésre kiírt pályázat eredménye, csak szeptemberre fog kiderülni. Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. addig is az önkormányzati képviselő-testület javaslatára jelöli ki az ideiglenes árusítókat az ellátatlan területeken.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nagy durranás készül a magyar patikákban – Nagy Márton már örül
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 16:42
Itt is vállalják az árkorlátozást.
Vásárló Leszegi a fejét, ha meglátja a hétvégi üzemanyagárakat!
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:45
A nemzetközi áremelkedés szombattól megjelenik a hazai kutakon is.
Vásárló Váratlan veszély leselkedik a gyerekekre – baljós jelentést tettek közzé
Kollár Dóra | 2025. június 11. 15:03
Egy friss jelentés szerint Európában és Nagy-Britanniában folyamatosan nő az új autók motorháztetejének magassága, ami egyre komolyabb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, különösen a gyerekek számára.
Vásárló Hónapok óta nem láttunk ilyet a boltokban: megint drágább lett a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. június 10. 05:47
Az árrésstopos termékek ára csökkent, de így is megszakadt egy kedvező trend júniusban: három hónap után most először drágult újra a családi nagybevásárlás a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Alaposan megvizsgáltuk, hogyan alakítja az árakat az intézkedés, amivel a kormány elégedett, de a szakszövetség szerint csúnyán vissza fog majd ütni.
Vásárló Kinek segíthet a lézeres látásjavítás?
Márkázott tartalom | 2025. június 8. 11:56
Sokak számára a szemüveg és a kontaktlencse már évek óta része a mindennapoknak – hol több, hol kevesebb kellemetlenséget okozva. Pedig létezik egy korszerű, tartós és biztonságos megoldás azok számára, akik szívesen búcsút mondanának ezeknek az eszközöknek. A kérdés csak az, hogy kik élhetnek ezzel a remek lehetőséggel, azaz a lézeres látásjavítással?
Vásárló Kiderült, milyen árak várják a magyar autósokat a hosszú hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. június 6. 15:25
Mutatjuk, mire számíthat a kutakon.
Vásárló Lézeres szőrtelenítési trendek 2025-ben: Új irányok és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2025. június 6. 14:29
Ebben az évben számos új szolgáltatás és fejlesztés várható a lézeres szőrtelenítés világában. Az elmúlt esztendők technológiai fejlesztései révén ezek az eljárások még komfortosabbá és eredményesebbé válnak. Hogyan változik az esztétikai kezelések világa 2025-ben? Nézzünk meg néhány fontos tényezőt!
Vásárló Divatos női cipők
Márkázott tartalom | 2025. június 5. 16:10
Gondoltál már arra, hogy a megfelelő cipő mennyire képes meghatározni a napodat? Az ideális lábbeli nem csupán a stílusodat tükrözi, hanem hozzájárul a kényelmedhez és akár teljesítményed javításához is. A jól megválasztott cipő összhangban van az edzéseid eredményességével, és azzal, hogy mennyire érzed jól magad egész nap. De hogyan találhatod meg azt a darabot, ami mindkét elvárásnak megfelel? Egyre több márka kínál változatos lehetőségeket, hogy megkönnyítse a döntést.
Vásárló Tisztítószerek esetén megéri a minőséget választani
Márkázott tartalom | 2025. június 5. 07:52
A higiénia nem pusztán esztétikai kérdés, hanem alapvető elvárás, bármilyen helyiségről is legyen szó. Otthoni környezetben, közintézményekben, ipari létesítményekben egyaránt elengedhetetlen a megfelelő tisztaság, hiszen ez az alapja a kényelmes, biztonságos feladatvégzésnek.
Vásárló Mit érdemes tudni a modern autótuning kapcsán?
Márkázott tartalom | 2025. június 3. 15:39
Az autóiparban a technológiai újítások kulcsszerepet játszanak, különösen az autók teljesítménynövekedésében és megjelenésük finomításában. Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb újdonsága a G87-es BMW M2, melyet sokan tartanak a tuning világ egyik legígéretesebb alapjának.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG