Hírek
Cikkek
Az Egis hisz az idei növekedésben
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 11:40
Az Egis féléves tényszámai megerősíthetővé teszik az éves forgalomra vonatkozó prognózist - mondta Marosffy László, a gyógyszergyár vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Ennek alapján a társaság az októberben kezdődött üzleti évében belföldön 5 százalékos növekedésre számít. Oroszországban dollárban 5-10 százalék közötti, a többi FÁK-államban 8-10 százalékos forgalom bővülést vár, míg a kelet-európai piacon 8 százalékos euróban mért növekedést prognosztizál. A késztermékek és hatóanyagok nyugati kivitele az idén várhatóan 35 százalékkal esik vissza.
Középtávon, a 2011-től kezdődő három évre belföldön az évi 5 százalékos növekedés elérése a társaság célkitűzése. Oroszországban és a FÁK-országokban 1 százalékos vagy ennél nagyobb és Kelet-Európában is hasonló mértékű bővülés várható.
A társaság reményei szerint a nyugati kivitel visszaesése az idén eléri mélypontját. A következő években várhatóan stagnál vagy enyhén emelkedik a forgalom, vagyis hosszabb távon nem húzza vissza az Egis eredményeit.
MTI
Cikkek
Csak óvatosan mernek bizakodni a hazai cégek
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 11:35
Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre vonatkozóan a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felmérése szerint
Cikkek
Az elsők között rendezik a fővárosi parkolást?
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 11:30
Tarlós István szerint az új parlamentnek az elsők között kell rendeznie a budapesti parkolás kérdését
Cikkek
Csütörtök reggel sem ébredhetünk napfényre
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 11:18
Szerdáról csütörtökre virradóra folytatódik a záporokkal, zivatarokkal tűzdelt időjárás, a legtöbb helyen borongós reggelre ébredhetünk
Cikkek
Sólyom: jó diákhoz jó iskola kell
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 11:17
Sólyom László szerint a tehetséggondozás az egyetemeknek is kiemelt feladata, ahhoz azonban, hogy jó hallgatók legyenek, jó gimnáziumok és még inkább jó általános iskolák kellenek.
A köztársasági elnök az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) szenátusának együttes ünnepi ülésén, szerdán Budapesten azt mondta: az egyetemek eltömegesedésének idején "mindannyiunknak vannak tapasztalatai a beérkező hallgatóság átlagszínvonalának csökkenéséről, másrészt a vékony elit olykor bámulatba ejtő szorgalmáról, külföldi tájékozottságáról".
Sólyom László elmondta: az egyetemek célja eredetileg "teljes emberek" képzése volt, és ma is ez lenne a legfontosabb, ítélőképességet nevelni a hallgatókba.
Teljes embernek azonban elsősorban a tanárnak kell lennie, "az egyetemet a professzor teszi, semmilyen oktatóprogram nem helyettesítheti a tanár személyes hatását, odafordulását a tanítványaihoz" - fűzte hozzá.
Az államfő arról is beszélt: noha ma nincsenek a tudományágak sokaságával foglalkozó felsőoktatási intézmények, sajnálja, hogy Magyarországon már nem hatályos az a törvény, amely szerint az egyetemi ranghoz mind társadalomtudományi, mind természettudományi kar szükséges.
MTI
Cikkek
Önálló vállalkozásba menekülnének a fiatalok
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 11:04
A gazdasági válság hatására egyre többen döntenek a saját vállalkozás mellett, derül ki a Kelly Services szerkesztőségünkhöz is eljuttatott munkaerőpiaci felméréséből
Cikkek
Véget ért a recesszió Magyarországon
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 10:39
Úgy tűnik, véget ért a recesszió Magyarországon - mondták az MTI által megkérdezett elemzők szerdán
Cikkek
Az agráriumban is elszámoltat a Fidesz
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 10:20
Úgy tűnik, nem csupán a sokat emlegetett „nagy” ügyekben szeretne elszámoltatást a kormányra kerülő Fidesz.
Az elmúlt nyolc év földértékesítési és földprivatizációs ügyeit is áttekintenék, közülük a „törvénytelenség határát súroló esetekben” elszámoltatnák a baloldali kormánypolitikusokat – nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorában Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellenőrző bizottságának tagja. Kijelentette: az agráriumban megítélt uniós pályázati pénzekről hozott döntéseket is átnézik – már most számtalan jogszerűtlen döntést vélelmeznek.Privátbankár
Cikkek
Lezuhant egy utasszállító a tripoli repülőtéren
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 09:13
Az újabb adatok szerint 103 ember - 92 utas és 11 főnyi személyzet - vesztette életét szerdán a líbiai Tripoli repülőterén történt repülőgép-szerencsétlenségben. Egy kisgyerek túlélte a balesetet.
A líbiai főváros légikikötőjében leszállás közben zuhant le az al-Afrikíja (Afriqiyah Airways) líbiai légitársaságnak a dél-afrikai Johannesburgból érkező utasszállító gépe - közölték a reptér biztonsági szolgálatán. A baleset pontosan reggel hat órakor történt - mondta a szolgálat név nélkül nyilatkozó munkatársa. Az érkezési táblázat szerint a gépnek 6:10-kor kellett volna megérkeznie, Tripoliban akkor jók voltak a meteorológiai körülmények.
Egy kisgyerek csodával határos módon túlélte a líbiai repülőgép lezuhanását - tájékoztatta az MTI-t Marton Béla tripoli magyar nagykövet, aki közölte, hogy a halottak között nincs magyar. Mint mondta, a gép - az első hírekkel ellentétben - nem robbant fel leszállás közben, hanem a földnek csapódott. Európai nem volt az áldozatok között Marton Béla értesülései szerint.
Mohammed Zidán közlekedési miniszter sajtóértekezletén azt közölte, hogy a túlélő gyermek egy tízéves holland kisfiú. Egy tripoli kórházba vitték, sérülései nem életveszélyesek - mondta el a miniszter, aki kizárta azt a feltevést, hogy terrorcselekmény történt volna a gépen.
Egy repülőtéri illetékes azt közölte, hogy a gépen 22 líbiai állampolgár tartózkodott - a személyzet és utasok -, a többiek különböző nemzetiségűek voltak. Korábbi hírek szerint a gépen túlnyomórészt líbiai és dél-afrikai állampolgárok utaztak.
A líbiai légitársaság johannesburgi irodája megerősítette, hogy egy Airbus A330-as gépe szerencsétlenül járt Tripoliban, és azt mondta, hogy a gép "a leszállópályától egy méterre" zuhant le.MTI
Cikkek
Befektetési arany: fő a biztonság
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 09:13
Sokan keresnek most biztos megtakarítási formát, a befektetők nem ritkán a befektetési arany kínálta lehetőséggel szembesülnek
Cikkek
Elindultunk felfelé: hangyányit ugyan, de nőtt a GDP!
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 09:07
A bruttó hazai termék (GDP) az idén az első negyedévben 0,1 százalékkal nőtt, a naptárhatás kiszűrésével 0,2 százalékkal nőtt éves bázison, 2009 negyedik negyedévéhez képest pedig 0,9 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
Cikkek
Élhetetlenül forró lesz a Föld háromszáz év múlva?
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 08:50
Háromszáz éven belül a Föld túl forróvá válhat az emberiség számára - állítják tanulmányukban ausztrál és amerikai kutatók
Cikkek
Nyereségbe fordult a KBC
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 08:32
A belga KBC bank- és biztosítócsoport - a magyar K&H Bank tulajdonosa - szerdán 442 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről az egy évvel korábbi, 3,6 milliárdos veszteség után.
A tavalyi első negyedéves eredményt óriási leírások terhelték az amerikai jelzálogkölcsönökhöz köthető, elértéktelenedett értékpapírok miatt. Az elemzők csak 337 millió eurós eredményre számítottak most. A bevétel 2,809 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 2,785 milliárdhoz képest.
A beszámolóban jónak minősítették a közép-kelet-európai tevékenységet, amelyet most lényegesen kisebb költség és sokkal kevesebb értékvesztés jellemzett.
A KBC a belga piacon bankként a második, biztosítóként a harmadik. Bő hálózata révén a KBC Közép- és Kelet-Európában a harmadik számú bankcsoport az olasz UniCredito és az osztrák Erste
Bank mögött, a mérlegfőösszeget tekintve a térségben az ötödik.
A KBC vesztesége tavaly 2,466 milliárd euró volt adó után, nem sokkal kisebb a 2008-as, 2,484 milliárd eurós hiánynál. Az utóbbi másfél évben többször szorult a belga kormány segítségére. A bevétele 5,31 milliárd euróra nőtt a 2008-as 4,827 milliárdról.MTI
Cikkek
A háziorvosok szerint nem jó így a teljesítményalapú díjazás
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 08:23
A háziorvosi teljesítményalapú díjazási rendszer felülvizsgálatát kéri több szakmai szervezet, mert szerintük nem megfelelőek a minőséget mérő mutatók, ráadásul nem pluszforrásból, hanem a többi háziorvos kárára jutalmaznának egyes doktorokat - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
Kertai Aurél, a Magyar Orvosi Kamara budapesti háziorvosi szekciójának vezetője a lapnak elmondta, olyan indikátorokat, azaz mérőszámokat alkalmaznak, amelyek alkalmatlanok a minőség mérésére, mert teljesíthetetlenek vagy szakmailag elfogadhatatlanok. Kertai szerint a teljesítménydíjazásra rendelkezésre álló 300 millió forint nem pluszforrás, a pénzt a zárt finanszírozási kasszából különítették el, ez pedig szerint azt jelenti, hogy egyes háziorvosok kevesebb pénzt kapnak majd, hogy mások többlethez jussanak.
Ezt kifogásolta Huszár András, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke is, hozzátéve, támogatják, hogy a finanszírozás a teljesítménydíjazás felé mozduljon el, de csak akkor, ha valóban plusz pénzről van szó.Magyar Nemzet
Cikkek
Elszabadult műhold sodródik az űrben
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 08:17
Elszabadult televíziós távközlési műhold sodródik a világűrben, azzal fenyegetve, hogy egy másik műhold pályájára lép, és megzavarja az amerikai kábeltelevíziózást - közölték a két műholdat üzemeltető vállalatok.
Az Intelsat nemzetközi távközlési cég - tájékoztatása szerint - április 5-én veszítette el az összeköttetést a Galaxy-15 műholddal, feltehetően azért, mert a műhold számítógépes rendszerét egy napkitörés megrongálta. Az Intelsat távirányítással nem képes a műholdat a saját pályáján tartani, amely így az amerikai kábeltelevíziós cégeket kiszolgáló szomszédos távközlési műhold pályája felé sodródik.
A Galaxy-15 továbbra is fogad és továbbít jeleket, így azok megzavarhatják a szomszédos műhold, az AMC-11 által sugárzott jeleket, ha a Galaxy-15 május 23. táján a pályához ér.
Az AMC-11 digitális kábeltelevíziós adások jelét veszi, és az Egyenlítő feletti 36 ezer kilométeres földkörüli pályán keringve továbbítja azokat valamennyi amerikai kábeltelevíziós cégnek - közölte a műholdat üzemeltető SES World Skies cég szóvivője, Yves Feltes. A két műhold azonos frekvencián működik.
Az Európai Űrügynökség (ESA) űrszemétkövető rendszerének egyik vezetője, Emmet Fletcher elmondta: a Galaxy-15 jelenleg a Csendes-óceán felett, Hawaiitól kissé keletre lebeg. Mint mondta, a Galaxy-15 esete azért szokatlan, mert a műhold továbbra is sugároz jeleket, míg az elromlott műholdak a navigációs rendszer meghibásodása esetén automatikusan teljesen leállnak.
Feltes elmondta: megkísérlik az AMC 11-et hajtóműve segítségével az elszabadult műholdtól távolabbi pályára helyezni. Hozzátette, az SES további eljárásokat is fontolgat, de ezekről egyelőre nem kívánt beszámolni. A két vállalat szerint nem kell attól tartani, hogy a két műhold összeütközne a világűrben.MTI
Cikkek
Brutális profitnövekedés az Allianznál
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 08:03
A német Allianz biztosító szerdán 1,588 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, egy évvel korábban mindössze 29 millió euró volt az adózott eredménye. Az elemzők csak 1,13 milliárd eurós eredményt vártak.
A bevétele 10,3 százalékkal, 30,567 milliárd euróra gyarapodott a korábbi 27,72 milliárdhoz képest.
A természeti katasztrófák miatt a nem életbiztosításokban a költségek és térítések aránya a bevételhez képest (combined ratio) 100,4 százalékra romlott az egy évvel korábbi 98,7 százalékhoz képest.
A világ második számú nemzetközi biztosító és pénzügyi szolgáltató csoportja, az Európában legnagyobb tőkeértékű biztosítócsoport, a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező Allianz a javuló tőkepiacoknak köszönhetően tavaly több mint 4,3 milliárd eurós adózott eredményt ért el a 2008-as, közel 2,2 milliárdos veszteség helyett.MTI
Cikkek
A válság és a verseny is megviselte a Magyar Telekomot
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 07:52
A Magyar Telekom nettó eredménye 16,4 milliárd forint volt az első negyedévben, a társaság bevétele 147,4 milliárd forintra mérséklődött
Cikkek
David Cameron Nagy-Britannia új miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 07:42
David Cameron Nagy-Britannia új miniszterelnöke, jóllehet kormányát csak a Liberális Demokratákkal koalícióban tudja megalakítani
Cikkek
Olajkatasztrófa: egymásra mutogatnak a cégek
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 07:36
A Mexikói-öbölben három hete történt olajkatasztrófa okait illetően egymásra mutogat az érintett három olajcég
Cikkek
Már senki sem siet az euróövezetbe
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 07:25
Több, az európai monetáris unión kívüli ország számára, amely korábban célul tűzte ki az euró mielőbbi bevezetését, az euróövezetben kirobbant adósságválság hatására már nem olyan sürgős a csatlakozás, mint néhány héttel ezelőtt
Cikkek
Gyurcsány: a Fidesz gazemberségben jobb nálunk
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 07:20
Gyurcsány Ferenc szerint a párttagság ki fogja kényszeríteni, hogy még az önkormányzati választások előtt teljes tisztújítás legyen
Cikkek
Hol a 800 millió? Feljelentették a Malévet
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 07:03
Feljelentést, illetve hatósági bejelentést tett a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) az országos rendőrfőkapitánynál, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) és a legfőbb ügyésznél a Malévnál eltűnt több mint 800 millió forint ügyében - írja a szerdai Magyar Nemzet.
A PricewaterhouseCoopers (PwC) tavaly júniusban visszautasította, hogy a véleményezze a Malév Zrt. 2007-es éves beszámolóját, mivel egy közel egymilliárdos ügylettel kapcsolatban a könyvvizsgáló cég szerint sem a szolgáltatás megtörténte, sem a kifizetések jogossága nem bizonyított - olvasható a lapban.
Összesen 812 millió forintot fizetett a Malév a Charter Corporation LLC számára, ám a PwC jelentése megállapította, hogy a könyvvizsgálat során nem kaptak teljesítési igazolásokat, amelyek alátámasztanák a szolgáltatás megtörténtét és a kifizetések jogosságát, ezért a PwC nem tudott meggyőződni arról, hogy ezek az összegek valós költségként merültek fel a Malévnál 2007-ben.
A légitársaságnál nem válaszoltak arra a kérdésére, hogy milyen szolgáltatásért fizetettek ki több mint 800 millió forintot a Charter Corporation LLC-nek, illetve, hogy miért nem tudják igazolni a szolgáltatás megtörténtét - olvasható a lapban.
Már több mint egy hónapja feljelentést tett Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) a légitársaságnál "eltűnt több mint 800 millió forint ügyében" - közölte a Malév szerdán az MTI-vel.
MTI, Magyar Nemzet
Cikkek
Szívünkre vesszük a túlórát
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 06:59
A napi tíz-tizenkét órát dolgozó alkalmazottaknak hatvan százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy valamilyen szívbetegséget kapnak
Cikkek
Nem a forint miatt vannak bajban a devizahitelesek
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 06:55
A devizahitelesek jelenlegi gondjait nem a forint jelentős árfolyamkilengése okozta. Azok kerültek nagy bajba a devizaadósok közül, akiknek több különböző hitele és túl nagy hitelösszege volt
Cikkek
Az Aranykorba olvadna a Dimenzió
Privátbankár.hu | 2010. május 12. 06:38
A Dimenzió Magánnyugdíjpénztár az Aranykorba olvadását tervezi - írja szerdai számában a Napi Gazdaság.
Mint a tagjainak írt levélből kiderül, a Dimenzió Mny. beolvadhat az Aranykorba; a jövő héten tartandó küldöttközgyűlésen mindenesetre ilyen javaslatot tesz az igazgatóság - olvasható a Napiban.
A tájékoztatás szerint a pénztár jelenleg még stabil pénzügyi hátterű, de ez a helyzet nem sokáig biztosítható. A kassza működési célú tagdíjbevételei és a meglévő tartalékok hozama az idén először nem fedezi a működési kiadásokat, reálisan pedig a helyzet rosszabbodására lehet számítani.Napi Gazdaság
Karrier
Betegségre utalhatnak a pattanások
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 18:59
A faggyú- és zsíranyagcsere betegségei számos tünetet okozhatnak, ezek egy része csak esztétikai jelentőségű, míg mások az egész szervezet betegségére utalhatnak
Cikkek
Jövőre lehet az észteknek eurójuk?
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 18:28
Az Európai Bizottság szerdán várhatóan javasolja, hogy Észtország a jövő évtől csatlakozzon az euróövezethez.
Szokásos heti ülésén a bizottság konvergenciajelentést fogad el az euróövezeten kívüli tagállamok felzárkózásának állásáról, és keddi brüsszeli sajtóértesülések szerint ennek keretében javasolja majd az észt csatlakozást. A még elfogadás előtt álló jelentés szerint a balti állam teljesíti a szükséges gazdasági feltételeket.MTI
Cikkek
Egyáltalán nem biztos, hogy Európa megmenekült
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 18:18
Citybeli elemzők szerint már jóval korábban össze kellett volna állítani az EU/IMF stabilizáló csomagot, amelynek hatását bizonytalannak tartják. Továbbra sem egyértelmű, hogy a mentőöv piaci hatása tovább tart-e néhány napnál
Cikkek
398 milliós nyereség a Rábánál
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 17:55
A Rába külpiacainak lassú magához térése a győri társaság teljesítményén is megmutatkozott: a 2009 harmadik negyedéves mélypontot követően az év - szezonálisan egyébként gyenge - első három hónapjában is folytatódott a Rába exportjának fokozatos bővülése - olvasható a társaság közleményében.
A 7,9 milliárd forintos árbevétel ugyan 18 százalékkal elmarad a tavalyi év hasonló időszakának értékétől, ám az eltérés jelentős részben az alacsonyabb devizaárfolyamoknak köszönhető. Az alacsonyabb volumen mellett a fix költségek magasabb aránya minimális, 44 millió forintos üzemi veszteséget eredményezett, ugyanakkor a pozitív pénzügyi eredmény hatására a cégcsoport közel 400 millió forintos nyereséggel zárta a negyedévet. Az eredményes működés, a csökkenő működőtőke-szint és az öntödei üzletrész értékesítésének hatására a hitelállomány két éves minimumra, 10 milliárd forint alá esett.Privátbankár
Cikkek
Az amerikai bankokig ér a görög válság?
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 17:47
Jóllehet a görög adósságválság európai probléma, hatással lehet az amerikai bankokra, ha nem kezelik - mondta Ben Bernanke Fed-elnök kedden Washingtonban egy kongresszusi meghallgatáson.
Az amerikai központi tartalékbankrendszer első embere úgy tájékoztatta a szenátus bankügyi bizottságának tagjait: az európai pénzügyi válság terjedésének megakadályozásához szükség volt arra, hogy a Fed devizacsere-ügyletek keretében dollárral lássa el az Európai Központi Bankot és több külföldi központi bankot az esetleges dollárlikviditási feszültségek enyhítésére.
Richard Shelby szenátor a zárt ajtók mögötti meghallgatás után azt mondta, szerinte a felújított devizacsere-ügyletek nem jelentenek gyógyírt. "Kemény a helyzet, ez nem gyógyír, vagy megoldás, ez egy nagy sebtapasz" - fogalmazott.
Bob Corker, a bizottság egy másik tagja a sajtónak azt mondta, hogy a szenátorok nem nagyon ellenkeztek a felújított devizacsere-ügyletek miatt. Bernanke tájékoztatást adott az európai pénzügyi válság részleteiről, egyben biztosította a szenátorokat az amerikai központi bank biztonságáról.MTI
Cikkek
18 százalékkal kisebb Egis-profit
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 17:43
Az Egis Gyógyszergyár konszolidáltan 8,85 milliárd forint adózott nyereséget ért el a 2009. október 1-jén kezdődött üzleti évének első félévében, 18,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült tőzsdei jelentésében kedden.
A féléves konszolidált árbevétel 56,111 milliárd forint volt, 7 százalékkal kisebb az előző évi bázisnál.
Az üzleti év második negyedévében 4,727 milliárd forint volt az adózott eredmény, 21 százalékkal kisebb a bázisnál. A profit jelentősen felülmúlja az elemzői várakozásokat, a portfolio.hu által készített konszenzus 3,8 milliárd forint negyedéves profitot jelzett előre.
A második negyedévi konszolidált árbevétel 8 százalékos csökkenéssel 28,709 milliárd forintot ért el.MTI
Cikkek
Házkutatás volt a BRFK-n
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 17:19
Házkutatást tartott a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) – erősítette meg a hvg.hu értesülését a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden az MTI-nek.
Skoda Gabriella megerősítette azt is, hogy bizonyos, informatikai segédeszközök beszerzésére megkötött szerződések ügyében tett feljelentés miatt vizsgálódtak. Hozzátette: ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a nyomozó ügyészség.
A hvg.hu értesülései szerint a rendőrség azon regionális igazgatóságán, ahová a budapesti főkapitányság is tartozik, 2002 és 2005 közötti időszakra vonatkozó kontraktusok után kutattak az ügyészek. Ezek fénymásolópatronok beszerzésére vonatkoznak, s a szerződéseket egy külsős céggel kötötte a BRFK. A feljelentő szerint a testületnek okozott kár mintegy százmillió forint, de a hvg.hu azt közölte, hogy nagyjából nyolcmillió forintról van szó. A portál információi szerint a házkutatást a múlt héten tartották.MTI
Cikkek
A Groupama Garancia gyorsított ütemben végzi a kárfelmérést
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 17:18
A Groupama Garancia Biztosítóhoz a május eleji viharok kapcsán kedd délutánig az ország területéről összesen közel 1000 kárbejelentés érkezett, a kárkifizetések összege várhatóan eléri a 60 millió forintot - olvasható a társaság közleményében. A károk többsége Közép-Magyarország és Északkelet-Magyarország területéről érkezett, a biztosítótársaság jelentős számban fogadott vihar és a villámcsapás következtében fellépő kárbejelentéseket.
A biztosító kárszakértői a múlt hét végi vihar levonulása után azonnal megkezdték a kárfelmérést, a károk felmérése és az adatok feldolgozása folyamatos és gyorsított ütemben zajlik
A kisebb értékű, 100 ezer forint alatti károk esetén a Groupama Garancia Biztosító alkalmazza a telefonos kárrendezést, melyek gyorsított ütemben, 1-2 napon belül kifizetésre kerülnek, nagyobb károknál pedig szükség esetén kárelőleget fizet a társaság. Ezidáig a károk 20 százaléka, azaz mintegy 200 kár került kifizetésre.
A Groupama Garancia Biztosító a Garancia-24 gyorsszervíz-szolgáltatás igénybevételére jogosult ügyfelei számára ingyenesen közvetít megbízható szakembereket, akik helyreállítják a keletkezett károkat.
A Groupama Garancia Biztosító a kárbejelentéseket továbbra is folyamatosan, több csatornán fogadja: a bejelentések az ügyfélszolgálati irodákban személyesen, telefonon, faxon, vagy e-mailben a karbejelentes@groupamagarancia.hu címen, illetve TeleCenteren a 06 1 467 3500 telefonszámon is megtehetőek. Privátbankár
Cikkek
A közmunka szépíti a mutatókat
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 17:00
A gazdasági recesszió egyre kisebb szerepet játszik a munkaerőpiaci folyamatokban, áprilisban ugyanis jelentősen csökkent a regisztrált álláskeresők száma
Cikkek
Ma újra mínuszban a BUX
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 16:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 582,72 pontos, 2,44 százalékos csökkenéssel, 23.254,28 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 52,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az eurózónás mentőcsomag kiváltotta hétfői euforikus hangulat után korrigáltak a piacok kedden - mondta Kovács Attila, az OTP Bank üzletkötője. Hozzátette, hogy a régióban a BUX csökkenése volt a legnagyobb mértékű, ami azonban nem meglepő azután, hogy hétfőn az emelkedésben is elöl járt.
Az átlagosnál magasabb forgalom nagy részét most is az OTP adta, és legnagyobb esést is a bankpapír szenvedte el, míg a vezető papírok közül a Richter és a Magyar Telekom viszonylag stabilnak mutatkozott - fejtette ki a kereskedő.
A BUX a nap közbeni folyamatos lecsorgás után a zárásra följebb kapaszkodott, miután az amerikai tőzsdeindexek is fölfelé indultak a veszteséges nyitás után. Kovács Attila úgy vélte, amennyiben az amerikai piacok minimális gyengüléssel, esetleg emelkedéssel zárnak, úgy a BÉT-en is pozitív folytatás következhet. Ellenkező esetben elmondható, hogy "rövid ideig láthattuk a csúcsokat, és utána lejjebb mehet a piac."
A Mol 350 forinttal, 1,72 százalékkal 19.950 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 327 forinttal, 4,86 százalékkal 6.400 forintra esett, forgalmuk 46,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,76 százalékkal 655 forintra gyengült, forgalma 935,5 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 500 forinttal, 1,18 százalékkal 42.000 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 118,0 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 0,68 százalékkal 21.850 forintra csökkent.
A BUMIX 2.097,93 ponton zárt kedden, ez 31,02 pontos, 1,46 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
MTI
Cikkek
Elmúlt az eufória, gyengül a forint
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 16:41
Gyengült a forint kedden, az eurót délután 4 órakor 274,50 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 272,15 forinttal.
Szűnőben van a nemzetközi pénzpiacokon és tőzsdéken az euforikus hangulat, amelyet a hétfőn elfogadott uniós pénzügyi mentőcsomag váltott ki. A lelkesedést az hűtötte le, hogy hosszabb távon még sok a kérdőjel a tervek megvalósítása körül.
Az árfolyamok nem tudtak megkapaszkodni a hétfőn elért magas szinteken. Az euró jelentősen gyengült kedden a dollárhoz képest, és ezt lekövették a közép-kelet-európai devizák is - mondták el devizapiaci kereskedők.
Hétfőn reggel még 278 forinton, délután pedig már 272 forint közelében jegyezték az eurót, az után, hogy pénteken még 279 és 283,50 forint között széles sávban ingadozott az euró árfolyama, sőt csütörtökön 285 felett is járt a jegyzés.
A dollárt 215,59 forinton jegyezték délután 1,2726 dolláros euróárfolyam mellett, a hétfői 208,50 forint és 1,2914 dolláros euróárfolyam után. Pénteken még 223,22 forintot ért a dollár.
A svájci frank jegyzése 194,50 forint a hétfői 191,50 után, 100 japán jent pedig 232,06 forinton jegyeznek 226,66 forint után. A svájci frank jegyzése pénteken 197,33-201,60 forint között, a japán jen jegyzése 236,17 és 246,77 forint között volt.MTI
Cikkek
20-án már döntenek az első törvényekről
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 16:27
A Fidesz május 20-án már dönteni szeretne az általa benyújtott törvényjavaslatok egy részéről
Cikkek
Fed: nem szabad sokáig várni a kamatemeléssel
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 15:38
Az amerikai jegybank kamatdöntőinek nem szabad sokáig várniuk a kamatemeléssel, mert a gazdaság élénkülésével az infláció nem marad sokáig a jelenlegi alacsony szinten - mondta Jeffrey Lacker, a Fed richmondi körzetének igazgatója. Az Egyesült Államokban 2009 eleje óta 1-2 százalék közötti az infláció. Jeffrey Lacker az idén nem tagja a Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottságnak (FOMC).
Az amerikai jegybank (Fed) legutóbbi, április 28-ikai ülésén az egynapos kamat célsávját rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között tartotta. A Fed 17 hónapja csökkentette a jelenleg is érvényes történelmi mélypontra a kamatot. Az áprilisi döntéskor a Fed azt közölte, hogy az infláció egy ideig még mérsékelt marad, a hosszabb távú inflációs várakozások továbbra is stabilak.
Jeffrey Lacker úgy vélte továbbá, hogy folytatódik a foglalkoztatottak számának a bővülése az Egyesült Államokban. Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy bizonyos időnek kell eltelnie ahhoz, hogy "érezhető javulás következzen be a munkanélküliség területén".
Az Egyesült Államokban áprilisban a munkanélküliségi ráta 9,9 százalékra nőtt a márciusi 9,7 százalékról, ugyanakkor sorban a negyedik hónapja emelkedett a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium a múlt héten. A munkaadók 290 ezer új alkalmazottat vettek fel áprilisban, ami a munkaerőpiac élénkülésére utal.MTI
Cikkek
Az uniós támogatások negyedét fizették ki
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 15:28
Magyarországon a tavalyi év végéig a 2007 és 2009 között leköthető uniós források negyedét, azaz mintegy 3,4 milliárd eurót fizettek ki a nyertes pályázóknak - mondta el Várnai Éva, a KPMG kormányzati tanácsadási részlegének közép-kelet-európai vezetője sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.
Rámutatott: az eddig kifizetett támogatás és az összes, hét éves periódusra rendelkezésre álló forrás aránya 10 százalékos, amellyel Magyarország az ötödik helyen áll a régió országai között.
A KPMG "EU Funds in Central and Eastern Europe - Progress report 2007-2009" című nemzetközi összehasonlító tanulmányát idézve Várnai Éva kiemelte: Magyarországon 2009 végéig 13,3 milliárd euró értékben kötöttek támogatási szerződést a kedvezményezettekkel, amely a teljes, hét évre, 2013-ig szóló 34,5 milliárd eurós forrás 40 százaléka. Hozzátette: időarányosan a források 90 százalékát kötötte le Magyarország.
Hangsúlyozta: a közép-kelet-európai régióban az uniós források 2007-2013 között rendelkezésre álló 264,4 milliárd eurós keretéből az országok a tavalyi év végéig 69,3 milliárd euró értékben kötöttek szerződést, amelyből 19,6 milliárd eurót fizettek ki a nyertes pályázóknak. A szerződéskötések aránya a teljes kerethez képest 26 százalékos volt a tavalyi év végéig, míg időarányosan tekintve 61 százalékos. Várnai Éva a tanulmány alapján rámutatott, hogy a korábbi évekhez hasonlóan Lengyelország és Románia kötötte a régióban a legkevesebb szerződést rendelkezésre álló forrásaihoz képest.MTI
Cikkek
Elfordultunk az egyszerűsített adóbevallástól
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 15:22
Az adóhatósághoz csaknem 2,079 millió szja-bevallás érkezett május 10-ig, 240 ezerrel több, mint egy évvel korábban, a május 20-i határidőig pedig még 1,5 millió bevallást várnak
Cikkek
Ingatlanpiac: kereslet sose volt?
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 15:21
Nem a kereslet, hanem a likviditásbőség generálta a válság előtt az ingatlanfejlesztéseket Magyarországon; a csúcsidőszakban, 2008-ban elérte az 1 millió négyzetmétert az új fejlesztések nagysága, amely az idén 250 ezer négyzetméterre csökken, míg 2012-ben alig lesz valamivel a nulla felett - mondta Borbély Gábor, a CB Richard Ellis vezető elemzője kedden a NAPI Gazdaság ingatlan konferenciáján.
Furulyás Ferenc, a Jones Lang LaSalle ügyvezető igazgatója pedig úgy vélte: a válság előtti hitelfeltételek még 3-4 évig nem térnek vissza.
Az európai befektetési ingatlan piacon tavaly az Egyesült Királyság volt az első, 12,5 milliárd euróval - ismertette az adatokat Furulyás Ferenc. Magyarországon elhanyagolható az ilyen forgalom, mert az intézményi befektetőknél az alsó limit 20-25 millió euró, az ennyibe kerülő ingatlanok viszont alig találhatók Magyarországon. Vannak alapok, amelyek 200 millió eurótól indulnak, és 4 millió lakosúnál kisebb városban nem is vásárolnak ingatlant - tette hozzá. Az átlagos bérleti idő is legfeljebb 4-5 év Magyarországon, míg Londonban 15 év az átlag, és az elvárt hozamot ahhoz mérik. Ezért természetes, hogy a londoni 6 százalékos elvárt hozamnál ez a mutató Magyarországon 1,5 százalékponttal magasabb.
A világ legnagyobb ingatlanos befektetőit ismertetve az ADIA (Abu Dhabi) áll az élen 62 milliárd dollárral, a német Allianz 40,6 milliárd dollárral a 7., míg az osztrák Immofin 13,5 milliárddal a 16. helyen áll - mondta az ügyvezető igazgató.
MTI
Cikkek
Jobbikos lesz a nemzetbiztonsági bizottság elnöke
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 15:14
Megegyezett az MSZP és a Jobbik a bizottsági elnöki és alelnöki posztokban: a szocialistáké lett a számvevőszéki, költségvetési bizottság elnöki posztja, a Jobbik vezetheti a nemzetbiztonsági bizottságot.
Az alakuló ülést előkészítő kedd délutáni egyeztetésre az MSZP ajánlattal érkezett. Mesterházy Attila bejelentette: lemondanak a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjáról, azt átengedik a Jobbiknak; cserébe kérik a számvevőszéki és költségvetési bizottság vezetését, és a délelőtti tárgyalási fordulóban jelzett foglalkoztatási, valamint a fogyasztóvédelmi bizottság elnöki posztját.
A Jobbik elfogadta az MSZP javaslatát, és azt is, hogy az MSZP alelnöki szinten vegyen részt a mezőgazdasági, valamint a mentelmi bizottságban. A megállapodás szerint a Jobbik adja az alelnököt az alkotmányügyi, valamint az önkormányzati bizottságban.
Az MSZP 3, a Jobbik 2, az LMP 1 bizottsági elnököt ad, ez az arány az alelnököket illetően pedig 6:6:4.
MTI
Cikkek
A telefonunk megmondja, hol van dugó
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 14:53
Internetkapcsolattal rendelkező okostelefonokra forgalomfigyelő rendszer indult Magyarországon
Cikkek
A forinthitelek lesznek a jövő urai
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 14:49
Az új lakáshitelek felvétele során már most a forinthitelek felé fordult a piac, ez a tendencia erősödik a jövőben, a kölcsönök estében a jelzáloghitelek nyernek nagyobb teret
Cikkek
Bajnai is ünnepelte az Audi A1-et
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 14:22
Bajnai Gordon magyar miniszterelnök is jelen volt azon a keddi brüsszeli ünnepségen, amelyet abból az alkalomból szerveztek, hogy megkezdődött az Audi német autógyár új, A1-es modelljének a szériagyártása a belga fővárosban található üzemben.
Az ünnepi rendezvényen megjelent Rupert Stadler, az Audi igazgatótanácsának elnöke, valamint Martin Winterkorn, az Audi felügyelőbizottságának elnöke. Meghívták Angela Merkel német kancellárt is, de ő hétfőn - megsokasodott kormányzati, politikai teendői miatt - lemondta a részvételt.
A franciául Forest, hollandul Vorst nevű városnegyedben található, 2.200 főt alkalmazó üzem gyártja az Audi új kisautóját, amelyet a BMW által készített Mini konkurenciájának szán a Volkswagen leányvállalata. A cég az elmúlt években 300 millió eurós fejlesztéssel készítette elő a foresti üzemet az A1-es termelésére.
A 15.800 eurós alapárú új modell előjegyzéses vásárlása - augusztusi szállításra - már meg is kezdődött. Idén a tervek szerint 50 ezer, jövőre 80 ezer, azután pedig évente mintegy 100 ezer darab A1-es gyártását tervezik. Az Audinak Németországon és Belgiumon kívül Magyarországon, Indiában, valamint Kínában van termelő üzeme.MTI
Cikkek
Ismét az Auchan az élen az árversenyben
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 14:14
Ha minimális mértékben is, de májusban is folytatódott a hipermarketek élelmiszerárainak csökkenése. Éves szinten 5,8 százalékos a mínusz
Cikkek
Maradandó károsodást okozott a hamu az easyjetnél
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 14:06
Profitfigyelmeztetést adott ki kedden az easyJet az áprilisi légtérzár következtében elszenvedett veszteségei miatt. A brit diszkont társaság arra számít, hogy az év egészében 100-150 millió fontsterling körüli lesz a nyeresége adózás előtt, míg korábban 175-200 millióra számítottak. A közel egyhetes leállás 50-75 millió fontjába került a cégnek.
Pedig a válság után - a légtérzár előtt - már jól alakult a társaság pénzügyi helyzete : a márciussal végződött félévben csökkent az adózott vesztesége, 58 millió fontra az egy évvel korábbi 85 millióról elsősorban azért, mert mérséklődött az üzemanyag költség. Az adó előtti veszteség 32 százalékkal csökkent, 78,7 millió fontsterlingre.
A bevétel 13 százalékkal 1,17 milliárd fontra emelkedett.MTI
Cikkek
Fogyasztói bizalom: optimisták vagyunk
Privátbankár.hu | 2010. május 11. 13:55
Minden ötödik magyar megkérdezett jónak tartja személyes pénzügyi kilátásait a következő tizenkét hónap során
Friss
Nemzetközi
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
Irak újraindította az északi olajexportot Törökország felé.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Rekordszámú dollármilliárdos a világon, Mészáros Lőrinc a 823. a Forbes listáján2026. március 18. 05:50 -
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Az Accor új programot vezet be Kelet-Európában
09:39
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
-
Túl a klasszikusokon: Európa izgalmas látnivalói és szállodái
08:05
-
Különleges kirándulóhely és megbízható partner: Riegersburg vára
08:04
-
Koncertek, kiállítások, előadások a Győri Tavaszi Fesztiválon
07:14
A vidék hírei
-
Orbán Viktor Egerben próbálta lelkesíteni a szavazóit
08:33
-
A 2026. évi XVI. Quintessence Pálinka és Párlat Verseny – Gombosi Pálinkafőző sikerei
06:39
-
Visszatér a napsütés, de erős lesz a szél
06:31
-
Nem sikerült a Dobó teret félig sem megtöltenie Egerben a Fidesznek és Orbán Viktornak, a webkamerát is le kellett kapcsolni
20:45
-
Kiszivárgott Orbán Viktor egri beszéde!
13:16
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Ukrajna elfogadta az EU ajánlatát a Barátság kőolajvezeték helyreállítására
2026. március 17. 13:20
-
Irán új legfelsőbb vezetője elutasította a tűzszünetet
2026. március 17. 13:40
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Szerdától még drágább lesz a tankolás
2026. március 17. 12:04
-
Megkezdődtek az iráni háború miatti lemondások Amerikában
2026. március 17. 18:00


