Hírek
Makro / Külgazdaság H1N1: korai lenne még fellélegezni 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 14:11
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) még korainak tartja megszüntetni a H1N1-es influenza világjárványként való kezelését - közölte a szervezet fő járványügyi szakértője szerdán. A világjárvány fokozat fenntartását a WHO válságbizottsága ajánlotta, mert véleménye szerint egyelőre korai kijelenteni, hogy a világ minden részén túljutottak volna az új influenza járványának csúcspontján - mondta Fukuda Keidzsi egy genfi sajtótájékoztatón. A járvány kettős képet mutat a világban: bizonyítékok vannak arra nézve, hogy csökkenőben van sok országban, de más helyeken még új gócpontok alakulnak ki. Észak-Amerikában és Nyugat-Európában nyilvánvalóan hanyatlóban van, aktív viszont Kelet-Európában és Ázsiában, az új fertőzések központja pedig Nyugat-Afrika - hangzott el a tájékoztatón. Fukuda szerint ugyanakkor a H1N1-es vírus okozta járvány enyhébb lefolyású, mint az elmúlt évszázad világjárványainak többsége, amelyek milliók halálát okozták. Ennek ellenére kérte az embereket és a kormányokat, hogy ne csökkentsék az éberségüket. A bizottság pár héten belül ismét megvizsgálja a kérdést - közölte. A WHO genfi központjában szerdán megkezdődött az első világkonferencia a nem fertőző betegségekről. A megnyitón Margaret Chan, a WHO főigazgatója felhívta a figyelmet, hogy hosszú idő után a mai gyerekek generációja lehet az első, amely rövidebb ideig fog élni mint a szülei. Ennek oka az, hogy egyre fiatalabbaknál, sőt gyerekeknél jelennek meg olyan betegségek, mint a magas vérnyomás és a rák. Súlyosbítja ezt, hogy már 43 millió, az iskolás kort még el nem ért gyerek túlsúlyos vagy kövér, ami az egész életre kihatóan növeli az egészségi kockázatokat - mondta. A főigazgató szerint ma már nem állja meg a helyét az a vélemény, hogy az ilyen típusú betegségek a gazdag országok sajátosságai. Allergiás hajlam az asztma hátterében  Napi 2-3 csésze kávénál álljunk meg!  A pipa és a szivar sem jobb a ciginél  Az ételek is okozhatnak depressziót   MTI
KKV Háborús időket idéz a kereskedelem 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 14:07
Tavaly 12 százalékkal esett vissza a világkereskedelmi forgalom, ami a legnagyobb csökkenés a II. világháborút követő időszakban
Karrier Allergiás hajlam az asztma hátterében 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 14:05
A táplálkozás megváltozása, a légszennyezettség, a dohányfüst, a szőnyegpadló, a légkondicionálás mind elősegítik az allergiás eredetű betegségek kialakulását
Cikkek Lengyel alapkamat: a padlóba betonozva 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 13:55
Változatlanul, a 3,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta irányadó kamatát szerdán a lengyel központi bank. A döntés megfelel a piac várakozásainak. A bank utoljára tavaly júniusban változtatott a kamaton, akkor negyed százalékpontos (25 bázispont) csökkentést hajtott végre. Segítség! Jönnek a kínai építők!   Lengyelország megúszta a válságot, de keményen megfizet érte MTI
Biztosítás Nyugodtan perelhet: fizet a biztosító 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 13:49
A jogvédelmi biztosítás jogászok bevonásával támogatja a biztosítottakat a jogi érdekérvényesítés folyamatában, és a biztosító viseli a költségeket
Cikkek A forint menti meg a haldokló ingatlanpiacot? 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 13:38
A banki hitelfelvétel szigorítása sakkban tartja az ingatlanpiacot és az építőipart is: a kockázatkerülés érthető a pénzintézetek részéről, de hitelek nélkül lehetetlen lesz elérni a fellendülést
Cikkek Nem ismerjük fel a csődben rejlő lehetőségeket 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 13:13
A gazdaság szereplői egyelőre nem ismerték fel a csődtörvény módosításában rejlő új lehetőségeket, vagy nem mernek élni azokkal
Cikkek Így juthat ingyenes jegyhez buszon és vonaton 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 13:12
A közösségi közlekedési szolgáltatók - a Volán-társaságok, a MÁV-START és a GYSEV - felkészültek a regisztrációs jegyek kiadására
Cikkek EBRD: a második veszteséges év, rekord finanszírozással 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 12:23
Növekvő vesztesége ellenére több mint 50 százalékkal rekordösszegre emelte kihelyezéseit tavaly a működési területéhez tartozó országokban a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely  egymás utáni második veszteséges évéről számolt be szerdai eredményjelentésében. A tágabb értelemben vett kelet-európai térség átalakulásának finanszírozására csaknem két évtizede létrehozott pénzintézet a Londonban közzétett éves összegzés szerint a 2009. évet 746 millió euró (több mint 200 milliárd forint) - tartalékolás után számolt - nettó veszteséggel zárta. Egy évvel korábban a bank 602 millió eurós nettó veszteséget jelentett; az volt az EBRD első veszteséges éve az 1998-as orosz fizetési válság óta. A szerdai beszámoló szerint a tavalyi negatív eredmény elsődleges oka a bank kinnlevőség-portfoliójának potenciális veszteségei ellen képzett tartalék növelése, valamint az EBRD befektetéseinek értékvesztése volt. A tőzsdei befektetések értéke nőtt, de ezt ellensúlyozták a tőzsdén kívüli befektetési portfolió értékveszteségei - áll a beszámolóban. Mindezek ellenére az EBRD 2009-ben 55 százalékkal 7,9 milliárd eurós rekordszintre növelte finanszírozásait a működési területéhez tartozó harminc országban. A kihelyezések zöme a pénzügyi szektornak jutott, mert a bank elsődleges célja volt a hitelezés fenntartásának elősegítése a válságidőszakban, elsősorban a kisvállalatok számára. Uniós segélybankot javasol az IMF  Az EBRD beszáll a magyar villamosenergia szektorbaMTI
Cikkek Uniós segélybankot javasol az IMF 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 11:33
Összevonná egy pénzintézetben több európai pénzintézet európai unión kívüli támogatási tevékenységét Michel Camdessus, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt elnöke. A francia szakembert két évvel ezelőtt bízták meg azzal, hogy egy szakértőcsoport élén vizsgálja meg, hogyan lehetne kiterjeszteni, javítani az EU saját befektetési pénzintézetének, az Európai Beruházási Banknak (EIB) a tevékenységét. Most nyilvánosságra hozott jelentésükben a szakértők egyebek között azt javasolták, hogy vonják össze az EIB, az Európai Bizottság, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) unión kívüli fejlesztési tevékenységét. Ez szerintük látványosabbá tenné az EU világelső támogatási politikáját, emellett nagyobb szakértelemmel és eszközrendszerrel rendelkezhetne, mint az intézetek külön-külön. Camdessusék azt is javasolják, hogy növeljék az EIB rendelkezésére álló eszközöket, illetve hangolják össze a bank tevékenységét még jobban az unió fő beruházási törekvéseivel. Az euró halálát jósolja Soros Nőtt az állam finanszírozási igénye London: felminősítés előtt Magyarország MTI
Cikkek Nyakukba veszik az országot a fideszesek 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 11:26
Új szakaszba lép hétfőtől a Fidesz-KDNP választási felkészülése: a pártszövetség politikusai, országgyűlési képviselőjelöltjei és szakértői országjárásba kezdenek, az önkéntesek pedig - a jelöltekkel együtt - közterületi helyszínekre települnek ki és "ott folytatják a párbeszédet a választópolgárokkal". Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy "Itt az idő!" címmel, 4,2 millió példányban, darabonként 9 forintért tájékoztató kiadványt készítettek, amelyben a "Gyurcsány-kormány negatív tetteit" vetik össze a Fidesz vállalásaival. Húsz éve még szerettük a politikusokat Bajnai megtette, amit kell - méregtelenítésbe kezd Fej fej mellett Vona és Mesterházy MTI
Cikkek Ránk verik az eladatlan garázsok árát 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 11:22
Egyes lakóparkokban hiánycikk a garázs, máshol viszont túlkínálat van belőle. Egy biztos: az eladatlan garázsok költségét az eladó kénytelen beépíteni a lakásárakba
Cikkek Kihagyott ziccer a bankkártyás fizetés? 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 11:07
Magyarország a kártyaelfogadási helyek számát tekintve teljesen leszakadt a régiótól, de egy most zárult ösztönző program eredményei azt mutatják: az igény tömeges
Cikkek Csak karácsonykor fogunk megint vásárolni 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 11:03
A kiskereskedelem csak lassan heveri ki a költségvetési kiigazítás és a válság hatásait, csak az év utolsó negyedévében látnak esélyt az elemzők
Cikkek Mást mond a jegybank, mint a kormány 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 10:53
Az idei GDP arányos, eredményszemléletű államháztartási hiány 4,2, jövőre 4,3 százalék lehet - áll a Magyar Nemzeti Bank új inflációs jelentésében
Cikkek Leálltak a lakásépítések 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 10:42
2009-ben 32 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt és 28 400 új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 11, az új engedélyeké 35%-kal volt kevesebb mint 2008-ban
Cikkek A Gazprom megépíti az Áramlatokat 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 10:15
A Gazprom nem tesz le az Északi és a - Magyarországon is áthaladó - Déli Áramlat gázvezetékek építéséről annak ellenére sem, hogy a megválasztott ukrán államfő visszatért ahhoz az elképzeléshez, hogy nemzetközi konzorciumot hozzanak létre az ukrajnai gázvezeték-rendszer irányítására és fejlesztésére - jelentette ki Alekszandr Medvegyev, a Gazprom igazgató tanácsának helyettes elnöke. Mint a Russia Today elnevezésű orosz tévének  kijelentette,  a Gazprom tudomásul vette, hogy  Viktor Janukovics megválasztott ukrán elnök szeretne visszatérni a konzorcium gondolatához, és majd megnézi, milyen javaslatot kap erre nézve.     Medvegyev ugyanakkor leszögezte: "mindentől függetlenül az Északi és a Déli Áramlat gázvezetékek építése folytatódik, mert a gázszállítási útvonalak diverzifikálásának nincs alternatívája. Az Északi Áramlat építése áprilisban kezdődik, és a Déli Áramlaton 2015-ben megindul a gáz".     A két vezeték építésének célja a volt Szovjetunió tagállamainak, s ezen belül is elsősorban a már többször gondot okozó Ukrajnának az elkerülése, és együttes kapacitása nagyjából megfelel az ukrajnai vezetékrendszerének. Az Északi Áramlaton évi 55 milliárd köbméter orosz földgáz jut egyenesen Németországba, a Déli Áramlaton több mint 60 milliárd köbméter kerül a Fekete-tengeren, Bulgárián, és többek között Magyarországon át Ausztriába, illetve Olaszországba. Már Bulgária is a tranzitdíjjal kavar Tavasszal nekiállnak az Északi Áramlatnak 34 milliárdos eredménnyel számol a GazpromMTI
Cikkek A tél sem hozott megváltást a boltosoknak 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 09:37
Decemberben sem szakadt meg a kiskereskedelmi eladások 2007 eleje óta tartó csökkenő tendenciája
Cikkek Nem csaptunk le az olcsóbb irodadíjakra 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 09:13
Az iroda bérleti díjak 10-30%-kal csökkentek 2009-ben, miközben a teljes irodaállomány és ezzel párhuzamosan az üresedési ráta is növekedett
Cikkek A Pesti Est is húzott a nadrágszíjon 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 07:48
Nehéz évet zártak az ingyenes programmagazinok; mivel az egyetlen bevételi forrásukat jelentő reklámbevételek meredeken estek, a kiadók kénytelenek voltak csökkenteni a terjesztett példányszámokat - számol be szerdai számában a Világgazdaság. Egy év alatt így több mint negyvenezerrel zuhant a fővárosban hetente elérhető ingyenes füzetek összpéldányszáma.     A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség adatai szerint míg 2008 második felében 122 ezer példányban terjesztették a Pesti Estet, addig 2009 végére ez a szám 100 ezer alá esett, az Exitnél pedig ugyanebben időszakban 100 ezerről 80 ezerre csökkent a példányszám.    A piaci szereplők egyöntetű véleménye szerint az idei év még nem hozhat látványos javulást. Nem veszünk újságot, de azért elolvassuk A Népszabadság zuhant a legnagyobbat Tovább szűkült az újságpiacVilággazdaság
Cikkek A lakásépítés is kapjon kedvezményes áfakulcsot! 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 07:42
A Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) 5 százalékos kedvezményes áfa kulcsot javasol a lakásépítésre és -felújításra, mivel az uniós szabályok ezt megengedik - közölte az egyesület az MTI-vel. Az EU 2006-ban hozott áfa irányelve kimondja, hogy az általános adókulcs nem lehet kisebb 15 százaléknál, de emellett két kedvezményes - ettől kisebb - kulcsot is alkalmazhat minden tagállam. A kedvezményes áfát csak az irányelv mellékletében meghatározottakra lehet alkalmazni, e körbe tartozik a szociális lakásépítés, a szociális lakások felújítása, továbbá a magánlakások felújítása is. A közlemény példaként említi, hogy Csehország és Lengyelország azt is elérte az Európai Bizottságnál, hogy a nem szociális lakásépítésre is alkalmazhassa a kedvezményes adókulcsot. Magyarországon az általános áfakulcs 25 százalék, emellett a két kedvezményes kulcs 18, illetve 5 százalék. A TLE ezért az szja törvénynek az 5 százalékos kulccsal adózó szolgáltatást tartalmazó mellékletét javasolja kiegészíteni. A távhő mellé ide kerülne a szociális lakásépítés, -felújítás, továbbá a magánlakások felújítása is. Brüsszel nem kifogásolta a távhő-áfa csökkentést Kellene egy nagy lökés az ingatlanpiacnak MTI
Cikkek Berlin megveregette a vállunkat 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 07:31
Németország értékeli azokat a lépéseket, amelyeket a magyar kormány tett a válságkezelés, a gazdaság konszolidálása érdekében - mondta a gazdasági miniszter
Cikkek Ontja a hiteleket az MFB 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 07:30
Az MFB február 15-21. között 808 millió forintot folyósított a kkv szektor vállalkozóinak, ami a korábban jóváhagyott hitelszerződések teljesítése
Cikkek Pangás a bútorboltokban 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 07:30
A Napi Gazdaság által megkérdezett bútorgyártók és -kereskedők komoly forgalomesésről számoltak be, fellendülésre legkorábban az év második felétől számítanak - olvasható az újság szerdai számában. Egy idén januárban, száz vidéki bútorüzlet tulajdonosának megkérdezésével végzett kutatás szerint háromnegyedük drasztikus 2009-es forgalomcsökkenésről számolt be, és csupán 9 százalékuk tapasztalt növekedést. A felmérés szerint a megkérdezettek 73 százaléka egyáltalán nem tapasztalt forgalomnövekedést az ünnepek előtt sem, ráadásul a vásárlók inkább az olcsóbb bútorokat keresték: itt 60, míg a drágább termékek körében 69 százalékos volt az átlagos csökkenés. A multiktól vesszük a magyar bútorokat Száz új munkahely NagykanizsánNapi Gazdaság
Cikkek A kisemberek még szenvednek a válságtól 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 07:18
Alan Greenspan volt Fed-elnök "rendkívül kiegyensúlyozatlan" amerikai gazdasági felépülést emlegetett kedden
KKV Tönkretette a Közútot a januári havazás? 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 07:14
Fizetésképtelenné válhat a Magyar Közút Zrt., mert a társaság a tervezett több mint kétszeresét költötte el úttisztításra januárban. A cég cáfol
Cikkek Felvétel készül a KRESZ-vizsgákról 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 07:07
Hangfelvétel készül mostantól a gépkocsivezetői szóbeli elméleti vizsgákon, hogy kiszűrjék az esetleges csalásokat - írja szerdai számában a Magyar Nemzet. A jogosítványbotrány után döntött úgy a hatóság, hogy a szóbeli vizsgákon történteket jegyzőkönyv gyanánt hangfelvétel dokumentálja - mondta a lapnak a Nemzeti Közlekedési Hatóság főosztályvezetője, Karancsi Zoltán. Ezt a tanuló anyagához csatolják, és szükség esetén később ellenőrizni lehet - tette hozzá. Ha kiderül, hogy valaki bűncselekmény révén jutott jogosítványhoz, és erről jogerős bírósági döntés születik, akkor az engedélyt az okmányiroda visszavonja, a közlekedési hatóság pedig érvényteleníti. Fidesz: offshore cég gyártja a jogosítványokat Gyerekeink lenyomják nekünk a kötelező-tarifát Magyar Nemzet
Cikkek Egy titkos dokumentummal kivégzik a Toyotát? 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 07:04
A Toyota amerikai elnöke bocsánatot kért, amiért elfogadhatatlan késedelemmel reagáltak a biztonsági problémákra
Cikkek Lemondott az egészségpolitikai szakállamtitkár 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 07:02
Lemondott február 22-i határidővel az Egészségügyi Minisztérium egészségpolitikai szakállamtitkára, Medgyaszai Melinda; munkáját helyettesítéssel látják el a minisztériumban - közölte a tárca honlapján kedden. Medgyaszai Melinda a továbbiakban korábbi munkahelyén, a Közép-dunántúli Regionális Egészségbiztosítási Pénztárban igazgatóként fog dolgozni. A minisztérium közlése szerint a leköszönő szakállamtitkár 2010. február 23-tól június 10-ig az egészségügyi ágazatban az Európai Unió spanyol-belga-magyar elnökségi trió elnökségi képviseleti és magas szintű nemzetközi koordinációs feladatait látja el miniszteri megbízottként, valamint az ebből fakadó magas szintű szakmapolitikai képviseleti feladatokat az unió intézményeinek rendezvényein. Székely Tamás egészségügyi miniszter megköszönte a szakállamtitkár kiváló szakértelemmel végzett munkáját. Lemondott a fő klímafelelős . Lemondott az MTV cégvezetőjeMTI
KKV Új modellel készül a Saab 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 06:57
Lezárult a Saab megvásárlása a General Motorstól - közölte a holland Spyker. Az autógyár már az idei év második felében bemutatja új 9-5-ös modelljét
Cikkek Sokkhatás tankoláskor: itt a 324 forintos benzin 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 06:47
Emelte bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., s ezzel a benziné új történelmi csúcsra nőtt
Cikkek Három napra felbolydul Budapest 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 06:28
Az energiabiztonságról és a Duna-stratégiáról tartanak nagyszabású nemzetközi csúcstalálkozókat szerdától Budapesten. Budapest belvárosában közlekedési dugók alakulhatnak ki, és időszakos útlezárásokra kell számítani
Cikkek Fordítókra szorulnak a cégek 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 06:15
Még mindig kevesen beszélünk megfelelően idegen nyelvet Magyarországon, pedig az uniós csatlakozás óta folyamatosan nő az igény a professzionális fordításra
Karrier Jót tesz a szívünknek a rugalmas munkaidő 
Privátbankár.hu | 2010. február 24. 06:07
Testben és lélekben is egészségesebbek lehetnek azok az emberek, akiknek van némi befolyásuk munkarendjükre
Cikkek Tüntetni fognak az adóellenőrök és a vámosok 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 18:28
A közeljövőben megtartandó, nagy létszámú demonstrációról döntött az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezete (ADOSZT) valamint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ), derül ki a szakszervezetek miniszterelnöknek írt leveléből. A munkavállalók átlagosan 25-35 százalékos keresetvesztesége a megnövekedett feladatok mellett már olyan mértékű elégedetlenséget okozott, aminek következményei beláthatatlanok, tartalmazza a levél, amelyet az ADOSZT kedden juttatott el az MTI-hez.     "Álláspontunk szerint a munkavállalóink által átélt anyagi, erkölcsi veszteségek romboló hatásai már súlyosan veszélyeztetik az állami bevételek teljesülését" - figyelmeztetik a szakszervezetek a miniszterelnököt.      Az érdekvédelmi szervezetek arra kérik a kormányfőt, hogy személyes közbenjárásával segítse elő az állami adóigazgatás területén dolgozók méltánytalan megítéléséből adódott gondok orvoslását. Őszre napolnák a kilakoltatásokat  Az ÁSZ turkálhat az állami vezetők zsebében MTI
Karrier Készüljön fel a böjtölésre! 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 18:22
Tavasz közeledtével sokan foglalkoznak a méregtelenítés, a böjt gondolatával, és talán nem is véletlenül
Cikkek Megvannak a jövő vállalkozói 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 18:04
Átadta "a jövő fiatal vállalkozója" díjakat a  Dreher Sörgyárak Zrt., a három díjazott fiatal összesen 7 millió forint kezdőtőkével indíthatja el vállalkozását, amelyhez 6 hónapos szakmai tanácsadást is kapnak - közölte a Dreher. Az idei pályázat fődíját, a 3 millió forintnyi kezdőtőkét és 6 hónapos tanácsadást Vincze Viktor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója nyerte el. Ötlete az úgynevezett SOM (System On Module) forradalmasíthatja különböző helyszíneken - otthon, biztonságtechnika, orvosi diagnosztika - alkalmazott eszközöket. A technikai újdonság a pályázó által végzett piackutatás eredményeire alapozva egy - a magyar piaci igényeknek mindenben - tudásban és árban is megfelelő, saját tervezésű modul.     Vincze Viktor mellett Bruder Márton, megújuló energia hasznosítás pályázatával, Vázsonyi Miklós pedig innovatív rehabilitációs eszköz ötletével győzött.     A Dreher Sörgyárak 2009 októberében negyedik alkalommal hirdette meg "A jövő fiatal vállalkozója" pályázatot, amelyre bármelyik magyarországi felsőoktatási intézményben tanuló hallgató jelentkezhetett. A pályázat első három helyezettje összesen 7 millió forint díjazásban, valamint hat hónapos jogi, adóügyi és könyvviteli szakmai tanácsadásban is részesül. Cégek: hitel nincs, marad a tagi kölcsön Költséges képzések: buktatók az elszámolásban MTI
Cikkek A pesszimizmus átragadt a BUX-ra 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 17:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,39 pontos, 2,88 százalékos csökkenéssel, 20.861,92 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 18,0 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy nem volt olyan jelentősebb hír nap közben, amely felelős lett volna a gyengülésért, az árfolyamok elsősorban a pesszimista nemzetközi hangulat miatt csökkentek. A BÉT alulteljesítő volt a régióban, csak az osztrák tőzsde esett hasonló mértékben, a többi index csak kisebb veszteséget szenvedett el. A BUX erősödő trendben általában felülteljesítő, és az esésben is élen jár az utóbbi időben - emlékeztetett Vaszkó Szabolcs.     A bankpapírok árfolyamára leginkább a Raiffeisen International jelentése hatott kedvezőtlenül, nem is a 2009-es előzetes számok, sokkal inkább, hogy a pénzintézet bejelentette: vizsgálja annak a lehetőségét, hogy összeolvadjon anyavállalatával, a Raiffeisen Zentralbankkal. A Raiffeisen árfolyama az osztrák tőzsdén több mint 10 százalékkal zuhant a hírre. Az egész nap gyengélkedő részvényárfolyamoknak délután a várttól jóval elmaradó amerikai bizalmi index adott lökést, délután az amerikai indexek is mínuszban tartózkodtak. Vaszkó Szabolcs szerint a következő napokban sem várható fellendülés: a keddi esést követheti egy kisebb korrekció, de inkább az oldalazásnak, további árfolyamcsökkenésnek van esélye.  A Mol 520 forinttal, 2,93 százalékkal 17.200 forintra csökkent, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 212 forinttal, 3,75 százalékkal 5.448 forintra esett, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,29 százalékkal 691 forintra gyengült, forgalma 1,9 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1395 forinttal, 3,33 százalékkal 40.500 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 112,6 millió forintos forgalom mellett 145 forinttal, 0,76 százalékkal 18.905 forintra csökkent. A BUMIX 1.976,48 ponton zárt kedden, ez 12,26 pontos, 0,62 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek Őszre napolnák a kilakoltatásokat 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 17:44
A Magyar Hitelszövetség (MH) szerint bővíteni kellene a PSZÁF fogyasztóvédelmi jogkörét, a szakmai szervezet javasolja továbbá a lakóingatlan-árverések felfüggesztésének szeptember végéig történő meghosszabbítását és a vagyonadó-kalkulátor "reaktiválását". A szervezet keddi sajtóközleménye szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) kibővített fogyasztóvédelmi jogkört kellene kapnia azon adósok védelmére, akik felmondott hitelükkel a követeléskezelés bármely formája, árverések vagy végrehajtási eljárások részesévé váltak. A felügyeletnek kellene meghatároznia azokat a minimumfeltételeket is, amelyek szakmai alapjai lennének egy adósságkezelői törvénynek.     A hitelszövetség szerint jelenleg a bírósági eljárásban lefolytatott végrehajtások biztosítják a legtöbb jogorvoslati lehetőséget, ezért ennek egyedüli megtartása is megfontolás tárgya lehetne.     A szervezet nem annyira a hideg időjárás, hanem a törvénytelenségek sokasága miatt kezdeményezte a lakóingatlanok árverésének azonnali felfüggesztését januárban. Most azt javasolják, hogy az árverések április 15-ig szóló felfüggesztését szeptember 30-ig hosszabbítsák meg. A szövetség szerint haladéktalanul meg kellene kezdeni a tárgyalásokat a banki közösséggel közösen létrehozott és finanszírozott alap, valamint az azt kezelő vagyonkezelői társaság létrehozásáról. A felmondott hiteleknél - az ügyleti kamat felszámítása mellett - törekedni kell a késedelmi kamatok elengedésére. A fedezetlen termékeket pedig jelzáloghitelekké kellene átstrukturálni, mert az előbbiek magas törlesztőrészletei nem engedik meg az adósságspirálból való kitörést. Az államnak az MH szerint le kellene mondania a közvetlen állami támogatások végrehajtási eljárásban történő visszafizetéséről oly módon, hogy azok gyámügyi letétbe kerüljenek, és kizárólag önkormányzatoktól, határozott idejű lakásbérleti jog megvásárlásához legyenek felhasználhatóak minimálisan 10 évre. Javasolják továbbá, hogy mindazok részesüljenek ebben a lakhatást segítő lehetőségben, akik közvetlen állami támogatást igényeltek, és hitelüket 2008. szeptember 30. után mondták fel. Az idén életbe lépő törvények a piaci ár 70 százalékánál alacsonyabb összegen nem engedik meg a kényszerértékesítést, végrehajtást vagy árverést - emlékeztet a közlemény. A szervezet a lakóingatlanok piaci árának megállapításánál "reaktiválná a vagyonadó kalkulátort, amelynek használatát egy előre meghatározott felhasználói kör részére kötelezővé tenné.   A törlesztőrészlet miatt borulnak ki a legtöbben A tiltás ellenére télen is kilakoltatnak Bejött az elektronikus árverés az APEH-nak A bankok mindent megtesznek az adós megmentéséértMTI
Cikkek Húsz éve még szerettük a politikusokat 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 17:34
A kampány ellenére is tartósan alacsony a hazai politikusok népszerűsége - 2008 augusztusa óta egyetlen politikus sem ért el 50 pont feletti eredményt
Cikkek Alig változik a forint árfolyama 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 17:10
A forint árfolyama szűk tartományban mozgott kedden, az eurót délután négykor 269,92 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 270,15 forint után. Hétfőn az euró jegyzése 269,70-270,85 között mozgott. Az árfolyam hétfőről keddre virradóra már stabilan 270 forint alatt járt, majd kedden nap közben három sikertelen kíséreltet tett a 270-es szint fölé emelkedésre. Az árfolyam nap közben 269,70 közelében ingadozott.     A hétfői jegybanki kamatvágás teljes mértékben megfelelt a piaci várakozásoknak, ezért nem volt hatással a forint árfolyamára, a jegyzés hétfőről keddre virradóra is a térségbeli devizákkal szemben alapvetően pozitív befektetői magatartást tükröző piaci folyamatokat követte.     Kedden a reggeli órákban az 1,3680 dollárig erősödő euróval párhuzamosan a zloty, a forint és a cseh korona is erősödött. A vártnál rosszabbnak bizonyult német Ifo üzleti hangulat index hatására az euró gyengült és a térségbeli devizák is feladták nyereségeik egy részét. Délután négy órakor az euró árfolyama már 1,3550 dollár környékén állt.     A zloty 3,95 alatti euróárfolyamról 3,97 fölé, a korona 25,68-as euróárfolyamról 25,77-re, a forint 269 alatti eruóárfolyamról 270 közelébe gyengült.     A dollárt 199,49 forinton jegyezték kedden délután négy órakor a bankközi kereskedelemben 1,3545 dolláros euróárfolyam mellett, szemben a hétfő délutáni 198,50 forint és 1,3605 dolláros euróárfolyammal.     A svájci frank jegyzése 184,35 forint az előző 184,45 forint után, 100 japán jent pedig 220,60 forinton jegyeztek 217,50 forint után.     A kereskedők a forint és a zloty további árfolyamalakulását nagyban függővé teszik a 270 forintos, illetve a zloty esetében a 3,98-as euróárfolyam küszöb áttörésének tartósságától. Mindkét deviza alapvetően a nemzetközi befektetői kockázatvállalás mértékét követi, de irányukban folyamatosan javuló bizalmi környezetben. Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek Újra tombol a pesszimizmus az USA-ban 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 17:04
Az amerikai fogyasztói bizalom tíz havi mélypontra esett februárban, mert romlott a fogyasztóknak a munkaerőpiac alakulásával kapcsolatos rövid távú várakozása - közölte a Conference Board kedden. A gazdaságkutató februári fogyasztói bizalmi indexe 46,0 pontra esett a januári 56,5 pontról. A februári mutató 2009 áprilisa óta a legalacsonyabb. A szakértők 55,0 pontos februári indexre számítottak. A februári csökkenéssel egy három hónapon át tartó növekedési periódus zárult le. Februárban a jelenlegi gazdasági körülmények megítélésének részmutatója 19,4 pontra - 27 éve a legalacsonyabb szintre - süllyedt a januári 25,2 pontról. A hathavi várakozások részmutatója 63,8 pontra gyengült a januári 77,3 pontról. Azoknak az aránya, akik szerint "nehéz álláshoz jutni", 47,7 százalékra nőtt februárban az előző havi 46,5 százalékról. Eközben 15,8 százalékról 13,4 százalékra hanyatlott azoknak az aránya, akik úgy látják, hogy a következő hónapokban nő az állások száma. A következő hónapokban kevesebb állásra számítók aránya a januári 18,9 százalékról 24,6 százalékra ugrott. Utálják a munkájukat az amerikaiak Karácsonyra bizakodóbbak lettek az amerikaiak MTI
Cikkek Közúti bírság: 60 nap után is érkezhet a csekk 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 16:43
Hatvan napon túl is kiszabható a közúti bírság - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatban, amely a Magyar Közlönyben jelent meg. A bíróságok eddig eltérően értelmezték azt a szabályt, amely szerint a közúti bírságot az elkövetés után hatvan napon belül ki kell szabni. A közúti közlekedésről szóló törvény írja elő a 60 napos bírságkiszabási határidőt.     Az egyik megyei bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha a hatóság 60 napon belül nem szabja ki a bírságot, akkor ezt később nem teheti meg - ezt hívják a jogászok jogvesztő határidőnek. Ez a bíróság azzal érvelt, hogy a zéró tolerancia csak akkor érvényesülhet, ha a szabályszegők gyorsan elnyerik a büntetésüket.     Ugyanakkor más bíróságok a 60 napot ügyintézési határidőnek fogták fel, amelyet meg lehet hosszabbítani.     A kétféle álláspontot érdekesen közelítette egymáshoz jogegységi határozatában a Legfelsőbb Bíróság. Először is kimondta, hogy a 60 napos határidő nem jogvesztő, hanem ügyintézési határidő, tehát azon túl is kiszabható a bírság. Ugyanakkor a 60 napos határidő túllépése olyan eljárási szabálysértésnek minősülhet, amely kihat az ügy érdemére is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ha túl sok idő telik el a szabálysértési döntés meghozataláig, akkor az sérti a tisztességes ügyintézéshez való jogot. Ekkor hathat ki ez az eljárási szabálysértés az ügy érdemére, vagyis a bírságra. Ennél konkrétabban nem fogalmaz a határozat. Ittas vezetés: tizenötezer jogsi ugrott az idén Ha időben az autóhoz érünk, nem bilincselhetnekMTI
Cikkek Egyre jobban vizesedik az ország 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 16:09
Az ár- és belvízi védekezésre eddig lekötött 824 millió forinton túl további 1 milliárd 5 millió forint állami forrás elkülönítését kezdeményezi majd a szerdai kormányülésen Szabó Imre környezetvédelmi miniszter. A zöldtárca vezetője kedden sajtótájékoztatón elmondta: a vízügyi igazgatóságok felkészültek a védekezésre, a kormány pedig biztosítja a szükséges forrásokat. Jelenleg csaknem 900 vízügyi szakember vesz részt a védekezésben.     Szabó Imre arról számolt be, hogy jelenleg a belvíz okozza a nagyobb problémát, hiszen az elmúlt időszakban jelentős ütemben, 114 ezer hektárra nőtt az elöntött terület, melyből 58 ezer hektár a vetésszántó.     Elsősorban a Bodrogközben, Felső-Szabolcsban, Közép- és Dél-Alföldön, valamint a Körösök vidékén alakultak ki nagyobb elöntések. Belvízvédelmi készültség az ország területének 30 százalékán van.     Folyóinkon jelenleg 675 kilométeres szakaszon van érvényben árvízvédelmi készültség - mondta a miniszter. Harmadfokú készültség a Zagyva alsó szakaszán - Jásztelek és Szászberek között -, valamint a Tápión van érvényben, összesen 100 kilométeres hosszban.      Szabó Imre megjegyezte, vízminőségi kárelhárítási munkára is szükség van a magas vízállású folyók által sodort hulladékok miatt. Tiszabecsnél például a folyó percenként 40-50 darab műanyag flakont sodor magával az ukrán vízgyűjtő területről.     A folytatódó enyhülés hatására további belvízi elöntések várhatók, az előrejelzések szerint legközelebb március közepén - mondta Szabó Imre. A tavaszi belvízkárok megelőzésére intézkedési terv készült, melynek keretében a vízügyi igazgatóságok felmérték a legkritikusabb helyeket és megkezdik a szükséges beavatkozásokat - tette hozzá a miniszter.        Hétfőn felállt az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT), melynek feladata, hogy központilag irányítsa az ár- és belvízvédelmi felkészülést. Az árvíz elmosta az autópályahidat Továbbra is gondot jelent az árvízMTI
Cikkek Külföldiek kezében van a részvények háromnegyede 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 15:59
Az év végén a tőzsdei részvények 72,8 százaléka, 4.139 milliárd forint értékben külföldi befektetők kezében volt
Cikkek Bajnai stílusosan távozik 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 15:41
Bajnai Gordon a saját identitását definiálta az Országgyűlésben elmondott hétfői, napirend előtti felszólalásában - értékeli a Progresszív Intézet vezető elemzője; a Nézőpont Intézet politológusa olyan "lezáró aktusnak" nevezte a kormányfő beszédét, amelynek elsődleges célcsoportja az üzleti nyilvánosság volt. A miniszterelnök hétfőn, a parlamentben elhangzott napirend előtti felszólalásában három nemzeti cél kitűzését javasolta azoknak, akik a jövőben is folytatják a parlamenti munkát: elsőnek a magyar euró bevezetését, másodiknak a foglalkoztatás bővítését, a harmadiknak pedig a gyors gazdasági növekedés beindítását jelölte meg. Emellett azt javasolta a Fidesznek és az MSZP-nek, hogy legalább a szélsőjobbal szembeni fellépés legyen olyan téma, amelyben összefognak, vagy legalábbis nem játsszák ki egymást egymás ellen.     Vasali Zoltán, a Progresszív Intézet vezető elemzője kifejtette: a miniszterelnök a saját identitását definiálta ezzel a beszéddel, amelynek fő üzenete úgy fogalmazható meg, hogy volt értelme az elmúlt egy évnek a kormányfő szerint, és van értelme a politikai összefogásnak is, amely a következő kabinet feladata lesz.     Bajnai ezzel a beszéddel próbált stílusosan távozni, azonban mindezt úgy tette, hogy ha később vissza szeretne térni a közéletbe, akár azt is megtehetné; vagyis egy korszakot zárt le a beszéd, Bajnai Gordon saját pályáját viszont nyitva hagyta - mutatott rá Vasali Zoltán.     Hozzátette: Bajnai Gordon beszédét a visszafogottság jellemezte, ami elsősorban arra a "különleges és furcsa pózra" vezethető vissza, miszerint a miniszterelnök a jelenlegi átpolitizáltságban szakértőiként definiálja önmagát.     Bajnai Gordon ezt a "szakértőiségét" szerette volna keretbe zárni, ezért volt olyan visszafogott, ellentétben a felszólalására válaszolókkal, és ezért is nehéz beilleszteni beszédét a megszokott parlamenti felszólalások közé – mondta a politológus. A miniszterelnök Jobbikkal kapcsolatos közléséről szólva kifejtette: az a későbbiekben fog kiderülni, hogy a Jobbik ilyen típusú beültetése a közbeszédbe nem éppen a párt malmára hajtja-e a vizet.    "Demokrata és hazafi Orbán Viktor is, demokrata és hazafi Mesterházy Attila is. Lehet, hogy csak ennyi a közös nevező, de ez közös nevező, és ez elég lehet ahhoz, hogy Magyarország legyőzze a szélsőjobb veszélyt" - fogalmazott a kormányfő hétfőn a parlamentben. Ezzel kapcsolatban Vasali Zoltán úgy vélekedett: ez azt mutatja, hogy a Bajnai-kormány egy kicsit valóban az MSZP-től függetlenül működött, kettejük identitása is kissé más.     Szabó Márk, a Nézőpont Intézet vezető elemzője az MTI-nek kifejtette: a miniszterelnöki beszéd leginkább azzal jellemezhető, hogy nem tartalmazott semmi olyat, ami hosszabb időre el tudná vonná a figyelmet az MSZP és Mesterházy Attila kormányfőjelölt kampányáról.     Ezért bár a korábbi beszédekhez képest kétségkívül több "érzelmi fogódzó" volt benne, stílusát tekintve illeszkedett egy olyan felszólaláshoz, amelynek elsődleges célcsoportja az üzleti, hitelezői nyilvánosság volt. Körükben vélhetően jó fogadtatásra is lelt a Bajnai Gordontól megszokott apolitikus, a Fidesz és az MSZP közti vitákat "felülről" szemlélő pozíció hangsúlyozása - vélekedett a politológus. Hozzátette, ez illeszkedik is a kormányfőnek a Mozgó Világban megjelent interjújához, ahol egyenesen egy nagykoalíció szükségessége mellett érvelt.     A Jobbikkal kapcsolatos, önmagához képest markáns állásfoglalása stratégiai szempontból viszont kevésbé nevezhető szerencsésnek - véli Szabó Márk szerinte ugyanis minden olyan politikusi mondat, amely a szélsőjobboldallal szembeni Fidesz-MSZP összefogás fontosságát hangsúlyozza, tovább erősíti a Jobbik "a két nagy párt valójában ugyanaz" retorikáját. Ugyanezen okok miatt kevésbé szerencsés megfogalmazás a Jobbik parlamentbe "beengedéséről" beszélni - mutatott rá.     Összességében a beszéd Bajnai Gordon számára a megfelelő "exit stratégia" részét képezte: azzal, hogy nem bocsátkozott direkt kampányolásba, megmaradt saját miniszterelnöki teljesítményének értékelésénél, évekkel később is saját hitelességét építheti - vélekedett az elemző.     A beszéd mindenképpen "lezáró" aktus volt abból a szempontból, hogy – a fentiekből következően – a jövő hetekben, hónapokban sem a kormány, sem személy szerint Bajnai Gordon nem fog több, nagy nyilvánosság előtti szereplést vállalni, így átadja a terepet a szocialistáknak. Ezzel együtt ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy ez a folyamat már a költségvetés elfogadása, vagyis november vége óta tart, Bajnai Gordon az utóbbi negyedévben lényegében semmilyen érdemi kormányzati politikai kezdeményezéssel nem élt - összegezte Szabó Márk. Külgazdaság: Bajnai kijelölte az utat? Bajnai csillagos ötöst adna saját magának? Bajnai megtette, amit kell - méregtelenítésbe kezd Bajnai sem teljesítette minden ígéretétMTI
Cikkek A Suzuki Altókkal is baj van 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 15:31
Az indiai-japán Maruti Suzuki autógyár üzemanyag-szivárgás veszélye miatt visszahív több mint százezer darabot az Európában Suzuki Alto néven forgalmazott A-Star modellből. A Magyar Suzuki Zrt. nem gyártja ezt a modellt és nem is értékesíti Magyarországon - mondta Ruska Viktória, a társaság kommunikációs vezetője az MTI-nek. A társaság keddi közlése szerint az üzemanyagszivattyún kell egy ponton kicserélni a tömítést. Vásárlóktól nem érkezett panasz, a szivárgásveszélyt egy belső ellenőrzés során tárták fel, és elővigyázatosságból cserélik ki az alkatrészt.     A modellt 2008 végén mutatták be. Indiában gyártják és összesen 69 országban értékesítik. A cég közlése szerint Európába összesen 93.562 darab Suzuki Alto gépkocsit exportáltak 2009 eleje óta.     A Maruti Suzuki a legnagyobb indiai autógyártó. A japán Suzuki Motor Corporation 54,2 százalékos részesedéssel rendelkezik a társaságban. Épp hogy szárnyalni kezdett volna a Toyota Rájár a rúd a Toyotára: a szervó is hibás Ütős légzsák: berendelik a Hondákat is  MTI
Cikkek Budapest-központú az informatikai piac 
Privátbankár.hu | 2010. február 23. 15:30
Bár az IT cégek körülbelül 40 százaléka vidéki, ez még mindig kevés Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) főtitkára szerint. „A jelenlegi helyzet, az erőteljes Budapest-központúság rossz az informatikai piac számára. Bár az IT cégek körülbelül 40 százaléka vidéken működik, ez még mindig nagyon kevés. Számos vidéki nagy cég rákényszerül például arra, hogy Budapesten irodát tartson fel még akkor is, ha ez jelentős költségekkel jár számára” – magyarázta Klotz Tamás, az IVSZ főtitkára. A szakember szerint több olyan kezdeményezésre van szükség, mely elősegíti a vidéki cégek felzárkózását, különösen, hogy a felvevőpiac nagy része is vidéken van. Az egyik megoldás a kérdésre a virtualizáció. - tudtuk meg a MetaNet sajtóközleményéből „Folyamatban van egy olyan rendszer kialakítása, melynek segítségével a jövőben vidéki tagvállalataink virtuálisan részt tudnak venni a munkacsoportüléseinken, így a jelenlegi helyzet megreformálására vonatkozó törekvéseinkből az érintettek még jobban ki tudják venni a részüket.” Gyerekekre veszélyes az új kártevő Ereszt a lufi? Póráz kerülhet a kínai tigrisre Gáláns Google: 2 millió a Wikipédiának Az Apple blokkolt két hackert Privátbankár
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG