Hírek
Cikkek A két dudás egy csárdában lesz kompromisszumra ítélve 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 19:02
Kína a jüan felerősítésével nyithat az USA felé, de ketten együtt nem rakhatják rendbe a világot: ki veszi majd meg a javakat és ki termelhet majd exportra?
Cikkek Kicsit kevesebb a nem fizető cégadós 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 18:32
Két év óta most először csökkent a nem fizetővé váló cégadósok aránya a globális vállalati szférában - áll a Moody´s Investors Service hétfőn Londonban közölt tavalyi teljes évi összesítésében. A nemzetközi hitelminősítő kimutatása szerint a nem befektetési szintre sorolt vállalati adóslistán a tavalyi utolsó negyedévben - mozgó tizenkét havi alapon - 12,5 százalék volt a törlesztési kötelezettségeikkel leálló cégek aránya a harmadik negyedévben mért 12,6 százalék után.     A Moody´s kiemeli, hogy ez az első csökkenés 2008 eleje óta. A cég előrejelzési modellje a nem fizetői arány meredek visszaesését valószínűsíti az idei év későbbi szakaszára: 2010 végére a hitelminősítő már csak 3,3 százalékra várja a hátralékos cégadósok arányát a világon. Ez alacsonyabb lenne, mint az egy évvel ezelőtti arány, amely 4,2 százalék volt.     A Moody´s összesítése szerint tavaly a nem fizetővé vált, spekulatív besorolású cégek száma és a nem teljesítő adósságállomány dollárértéke is minden korábbi rekordot megdöntött. A cég listáján szereplő vállalati adósok közül 2009 egészében összesen 266 állt le törlesztési kötelezettségeinek teljesítésével, és a törlesztési leállások 309 milliárd dollárnyi cégadósságot érintettek. Egy évvel korábban 105 vállalati adós vált nem fizetővé, 266 milliárd dollár adósság után.     A nemzetközi hitelminősítői gyakorlatban a nem befektetői adósosztályzatú vállalatok törlesztési teljesítménye a globális vállalati szektor egészségi állapotának fő mércéje, mivel a befektetésre ajánlott - főleg magas, "A" kategóriás - besorolású cégek egyrészt igen ritkán válnak nem fizetővé, másrészt egyre kevesebb az ilyen osztályzatú vállalati adós. Minden tizedik cég fizetésképtelen  Annyi az adós, mint égen a csillag Egyre több cég, egyre többel tartozikMTI
Cikkek Egyéves csúcson a Mol és az OTP 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 17:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 765,41 pontos, 3,45 százalékos emelkedéssel, 22.962,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 35,8 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek az előző  záráshoz képest.     Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint a hétfői általános jó hangulatot megalapozta, hogy az amerikai indexek nem zártak rosszul pénteken, illetve a távol-keleti piacok is pozitív tartományban kezdtek hétfőn reggel. Az egyéves csúcsot beállító OTP és Mol piacán folytatódott a múlt héten kezdődött emelkedő trend, és ezek a papírok húzták magukkal a többi részvényt. Az 5.955 forinton záró OTP áttörte az 5.800 forintos ellenállási szintet, és napi maximuma is 6.000 forint közelében volt, így elképzelhető, hogy - ha nem érkezik külföldről nagyon rossz hír vagy makroadat - a közeljövőben tartósabban 6.000 forint fölé mehet a bankpapír árfolyama - vélekedett Sőre Balázs.     Hozzáfűzte: a forint árfolyama is erősödött, így deviza oldalról is megvan a támogatottsága a további emelkedésnek. Fontosabb makroadatok csak csütörtöktől várhatók, így addig a kereslet-kínálati viszonyok határozzák meg az árfolyamok alakulását, amelyet még a most kezdődő gyorsjelentési szezon sem biztos, hogy alapvetően befolyásol - mondta a Buda-Cash üzletkötője.     Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy a hétfőn 3,45 százalékos pluszban záró BUX felülteljesítő volt Európában: a nyugat-európai piacok enyhe pluszban vagy kis mínuszban zártak, és a közép-kelet-európai régiós indexek is csak 1-2 százalékos pluszba emelkedtek a kereskedés során.     A Mol 880 forinttal, 4,54 százalékkal 20.250 forintra erősödött, 7,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 218 forinttal, 3,80 százalékkal 5.955 forintra nőtt, forgalmuk 21,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 2,49 százalékkal 740 forintra emelkedett, forgalma 1,5 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1050 forinttal, 2,50 százalékkal 43.000 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 1,1 milliárd forintos forgalom mellett 450 forinttal, 2,38 százalékkal 19.390 forintra erősödött. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.029,41 ponton zárt hétfőn, ez 27,04 pontos, 1,35 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek Elcsapta a Metro a Tescót 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 17:34
Első ízben utasította maga mögé a német Metro csoport a brit Tescót, s lett a világ harmadik legnagyobb áruházlánca. A Deloitte legfrissebb felmérése szerint az első helyen - a korábbi évekhez hasonlóan - az amerikai Wal-Mart csoport áll, 2008. évi árbevétele 401 milliárd dollárt tett ki. A második a francia Carrefour 127 milliárd dolláros forgalommal, az immár harmadik Metro 99 milliárd dollár bevételre tett szert 2008-ban. (A felmérésben a 2009. júniussal végződött pénzügyi év értékesítési adatát vették figyelembe). A Deloitte adatai szerint a top 10-ben még másik két német áruházlánc szerepel: a Lidl boltokat üzemeltető Schwarz csoport 79 milliárd dolláros forgalommal, és az Aldi, 66 milliárddal. A többi mind amerikai. Az elemzés kitér arra is, hogy bár a világ nagy kiskereskedelmi láncai 5,5 százalékkal növelték bevételüket, 3,8 ezer milliárd dollárra a 2009 júniussal végződött pénzügyi évben, a 250 legnagyobb cégcsoport többségénél a jövedelmezőség 2,4 százalékra csökkent az előző évi 3,7 százalékról. 4 milliót elloptak egy Tescóból A Tesco a válságban is hasított  A Tesco bevette Berettyóújfalut MTI
Cikkek Tízből kilenc cég fenntartja a cafeteriát 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 17:27
A hazai vállalatok a megszorítások ellenére hisznek a cafeteria létjogosultságában, mindössze tízből egy cég nem kívánja fenntartani a béren kívüli juttatásokat
Cikkek Még mindig a dollár erősíti a forintot 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 17:18
A dollár gyengülése és az erősödő kockázatvállalási hajlandóság erősíti a forintot: az eurót hétfőn délután négy órakor 267,12 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a péntek délutáni 268,86 forint után. Az árfolyam nap közben 266,50 és 267,50 között mozgott. A dollár jegyzése hétfőn délután 184,11 forint 1,4514 dolláros euró jegyzés mellett, szemben a péntek délutáni 187,82 forint és 1,4314 euró/dollár után. A svájci frank jegyzése 181,01 forint 181,75 forint, 100 japán jen 199,24 forint 201,64 forint után. A dollárt erőteljes eladási nyomás terhelte meg hétfőn az ázsiai kereskedési szakaszban, majd az európai kereskedési szakasz első felében is, így árfolyama "gyengén" állt az amerikai piaci nyitáskor is.     A dollár gyengülése részben annak tudható be, hogy a múlt pénteki amerikai foglalkoztatási adatok miatt a gazdasági fellendülés üteme iránt felmerült aggodalmak távolabbi időpontra tolták el a Fed kamatemeléseinek lehetséges kezdődátumát. A még huzamosabb ideig fennmaradó alacsonyabb dollárkamat ezért megnövelte a dollárnak a kamatelőny-ügyletekben finanszírozó devizaként betöltött szerepét, fokozva az aránylag magasan kamatozó, kockázatosabb devizákban denominált befektetési eszközök iránt dollárban jelentkező keresletet, ami - egyebek között - a térségbeli devizák árfolyamára is erősítő hatást gyakorolt.     A hétfői dollár gyengülés másik oka az volt, hogy az ázsiai tőzsdék a 13 havi csökkenést követően decemberben 18 százalékkal megnövekedett kínai export láttán erősödő lendületet vettek, majd a javuló világgazdasági kilátások hatására az európai tőzsdék is pozitív tartományban töltötték a napot.     Az euró a pénteki 1,4265 dolláros szintről folyamatosan erősödve hétfőn az ázsiai kereskedési szakaszban áttörte az 1,4500 dolláros ellenállási pontot, egészen 1,4535-ig emelkedett, majd az európai kereskedési szakasz elején visszahúzódott 1,4500 környékére, és nap közben 1,4501,4540 között ingadozott. Az árfolyam ingadozás korlátait az euró erősödésével szemben 1,4535-nél és 1,4570-nél, az euró gyengülésével szemben 1,4485 dollárnál és 1,4445 dollárnál látják a kereskedők.     A kereskedők a térségbeli devizák árfolyamának további alakulását változatlanul a nemzetközi piaci hangulattól, a befektetői kockázatvállalási hajlandóság mértékétől teszik függővé, amit rendszerint jól tükröz az euró/dollár árfolyam alakulása.     A héten az amerikai vállalati beszámoló szezon adataitól várnak iránymutatást a piacok. A jelenlegi pozitív nemzetközi hangulat, a viszonylag magasan kamatozó devizák iránti megnövekedett dollárkereslet közepette a kereskedők a forint és a zloty mérsékelt erősödésére számítanak a héten. Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek Ferihegyen is "levetkőztetnek"? 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 17:02
A Ferihegyi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) vizsgálja személyátvilágító berendezés, a testszkenner bevezetésének lehetőségét  - válaszolta  Szilágyi Károly, a BA szóvivője. A szakértők gyűjtik a más repülőtereken szerzett tapasztalatokat és vizsgálják a magyar és az európai uniós jogszabályokat, különösen a személyiségi jogokra való tekintettel - mondta a szóvivő. Azt is  vizsgálják, hogy a megfelelő berendezéseket miként lehet beépíteni az utasbiztonsági rendszerbe - fűzte hozzá. A repülőtéri biztonsági intézkedések szigorításaként Hollandia - az EU-országok közül elsőként - rövid időn belül bevezeti az amszterdami Schiphol repülőterén azoknak az utasellenőrző készülékeknek a rendszeres használatát, amely a képernyőn mintegy "lemeztelenítve" láttatja az ellenőrzött személyt. Ezt december 30-án jelentették be Hágában, azt követően, hogy egy héttel korábban  egy nigériai fiatalember úgy szállt fel az amszterdami Schiphol repülőterén a Detroitba tartó repülőgépre, hogy veszélyes anyag volt a testére erősítve.     Három olaszországi repülőtéren - a római Fiumicinon a milánói Malpensan és a velencei Marco Polon - legkésőbb három hónap múlva kezdik meg a  testszkennerek kísérleti üzemeltetését.     A személyiségi jogok védelmében az Európai Unió terrorizmus elleni harcának koordinátora szerint nem szabad tárolni, hanem az utas ellenőrzése után azonnal meg kell semmisíteni az úgynevezett testszkennerrel nyert adatokat. Gilles de Kerchove úgy véli, hogy a testszkenner általános repülőtéri bevezetése nagyon hasznos lenne terror elhárítási szempontból, de a magánszféra védelme jegyében elő kell írni azt is, hogy az utasvizsgálat után az ilyen berendezéssel nyert adatokat azonnal meg kell semmisíteni. Diszkrét testszkennert fejlesztettek ki MTI
Cikkek BKV-botrány: két újabb vezetőt gyanúsítanak - és még nincs vége 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 16:47
Regőczi Miklóst, a BKV korábbi vezérigazgató-helyettesét és Bolla Tibor jelenlegi gazdasági vezérigazgató-helyettest is hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn Horváth Éva foglalkoztatása miatt - tudta meg az MTI. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője megerősítette az MTI-nek, hogy egy volt és egy jelenlegi BKV-vezetőt hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók.     Regőczi Miklóst azzal gyanúsítják, hogy 2008 február 1. és 2008. szeptember 30. között súlyosan megszegte vagyonkezelési kötelezettségét, amikor a tényleges munkát nem végző Horváth Éva részére különböző juttatásokat és munkabér kifizetését engedélyezett. A nő foglalkoztatásával a BKV-nak 10,5 millió forint vagyoni hátrányt okozott a rendőrök szerint Regőczi Miklós.     A BKV szerint nem Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettes a felelős Horváth Éva foglalkoztatásáért, hanem egy meg nem nevezett főosztályvezető, aki már távozott a cégtől. A közlekedési vállalat közleménye szerint Bolla Tibor irányítása alatt közel 1000 munkavállaló dolgozik. Horváth Éva nem tartozott a közvetlen beosztottai közé, ezért nem ő, hanem Horváth Éva közvetlen vezetője felelős a foglalkoztatásáért, aki a jelenlétét igazolta. "Ez a főosztályvezető azóta már rendkívüli felmondással távozott a cégtől, mint ahogy Regőczi Miklóstól, a volt kommunikációs vezérigazgató-helyettestől is megvált a vezérigazgató" - írta a cég. Bolla Tibor jelenlegi gazdasági vezérigazgató-helyettest ugyancsak Horváth Éva foglalkoztatása miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ő Regőczi Miklóst követően volt Horváth Éva felettese.     Bolla Tibor sajtótájékoztatón kérdésre elmondta: a rendőrség azért hallgatta meg, mert felmerült a gyanú, hogy köze lehetett a kifizetésekhez. Mint mondta, tisztázta, hogy Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes egykori szóvivője nem volt a közvetlen beosztottja, nem volt vele munkakapcsolatban, nem ő vette fel, mert később érkezett a BKV-hoz, mint Horváth Éva, de ő írta alá felmondását. Hozzátette: a munkabér kifizetésével kapcsolatos papírokat és a jelenléti ívét sem látta. Közölte azt is: kifogással élt a rendőrségi felvetéssel szemben.     Regőczi Miklós és Bolla Tibor is megtagadta a vallomástételt, mindketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen és mindketten szabadlábon védekeznek.     A Budapesti Rendőr-főkapitányság jelezte, hogy a BKV-ügyben további személyek gyanúsítottként történő kihallgatása várható.     Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes volt szóvivőjét, Horváth Évát péntek reggel állították elő a rendőrök és gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja. A sajtóreferenst tavaly augusztusban menesztették a közlekedési vállalattól, szeptemberben pedig saját elhatározásából távozott a főpolgármesteri hivatalból is. Kinek intézett még végkielégítést Szalainé? BKV-botrány: elengedték Horváth Évát  Őrizetben Szalainé, a BKV volt HR-ese BKV-ügy: egyre több a mutyi, gyanúsított még nincs MTI
Cikkek Három év múlva lesz bolgár euró? 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 15:45
Bulgária január végén kéri hivatalosan, hogy csatlakozhasson az ERM-2 árfolyamrendszerbe, és 2013-ban tervezi bevezetni az eurót - közölte Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök. A Dow Jones Newswires hírügynökségnek nyilatkozó kormányfő azt mondta, hogy Bulgáriának nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi támogatására, vagy a nemzetközi kötvénypiacokon történő kibocsátásokra ahhoz, hogy finanszírozza államháztartási hiányát. A Dow Jones vasárnap úgy értesült, hogy a bolgár pénzügyminisztérium a bruttó hazai termék (GDP) 2,0 százalékos idei csökkenésével kapcsolatos előrejelzését 0,2 százalékos növekedésre változtatja. A szakértők szerint Bulgária ugyan teljesíti a feltételeket az ERM-2-be történő belépéshez, nagy az esélye ugyanakkor annak, hogy "bekeményítenek" a jelenleg 16 országot tömörítő eurózóna vezetői, miután számos tagország komoly államháztartási hiánnyal küzd. Az Európai Központi Bank (EKB) először valószínűleg konszolidálni akarja a helyzetet "házon belül", mielőtt zöld fényt adna az újabb jelentkezőknek - vélték elemzők.     Bajnai: paraszthajszálnyira vagyunk az eurótól  Sokba kerül nekünk, hogy nincs eurónk Nem ér ennyit az euróMTI
Cikkek Amerikai adósbesorolás: első osztály intővel 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 15:38
Megerősítette az Egyesült Államok lehető legjobb, "AAA" szintű, stabil kilátású adósbesorolását hétfőn a Fitch Ratings, a "kivételes" amerikai finanszírozási és gazdasági rugalmasságra, és a dollár elsődleges globális tartalékvaluta-szerepére hivatkozva. A nemzetközi hitelminősítő hétfői londoni elemzése szerint azonban ha az amerikai kormány nem tesz intézkedéseket az államháztartási hiány három-öt éven belüli csökkentésére, az államadósság az évtized második felére olyan szintet érhet el, ami már nyomást gyakorolna az Egyesült Államok "AAA" adósminősítésére. A Fitch becslése szerint az amerikai államháztartási deficit tavaly a hazai össztermék (GDP) 11,4 százaléka volt, és még az idén is 11 százalék lesz. A briteknél tényleg nagy a baj A gazdagok eladósodottságára spekulálnak A magyar állam egyre jobb adós A hitelminősítők a mintaországokat fenyegetik MTI
Cikkek Este 10-ig kiderül, lesz-e holnap BKV-sztrájk 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 15:20
A BKV-sztrájk megtartására készülnek az érdekképviseletek, mert a hétfő délutáni megbeszélésen sem született megállapodás a cég vezetősége és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője. Hozzátette: a sztrájk már csak akkor kerülhető el, ha este 10 óráig elfogadható ajánlatot kapnak
Cikkek Vagyonadó: kitört a kalkulátor-láz 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 15:13
Hétfőn reggel öt óráig mintegy 150 ezren töltötték le az APEH honlapján a becsült ingatlan érték kalkulátort, és az ott kapott adatokat mintegy 4 ezren mentették el - közölték az adóhatóság sajtóosztályán az MTI érdeklődésére. A vagyonadó kalkulátort pénteken késő délután tették fel az APEH honlapjára, hogy segítsenek az adózóknak a lakóingatlanokat terhelő adó alapjának meghatározásában. A kalkulátor működtetéséhez szükséges adatbázis kialakításához az állami adóhatóság a 2008. január 1-jét követő illetékkiszabások alapján ellenőrzött, 800 ezer ingatlan forgalmi értékének adatait használta fel. A kalkulátor az adatbázis adatai, a konkrét ingatlan fizikai jellemzői és egy számítógépes algoritmus segítségével állapítja meg az úgynevezett becsült forgalmi értéket. Mentés nélkül: túlteljesítő vagyonadó kalkulátor? Mégis igent mondanak a bírák a vagyonadóra? Elindult a vagyonadó kalkulátor MTI
Cikkek A németek a nagy hamisítók 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 15:02
Az Európai Központi Bank hétfőn közzétett adatai szerint a tavalyi második félévben 447 ezer hamis euróbankjegyet találtak a hatóságok világszerte, nyolc százalékkal többet mint az első félévben. Tavaly a 20 eurósokat hamisították leginkább, ezek tették ki a hamisítások 47 százalékát. A felfedezett hamis pénz 39 százaléka 50 eurós volt. Az EKB ugyanakkor hangsúlyozza, hogy  a hamisítások aránya még mindig igen alacsony a tavalyi második félévben forgalomban levő 12,8 milliárd euróbankjegyhez képest.     A hamis pénz 98 százalékát az eurót használó euróövezeti tagállamokban, több mint 1 százalékát az EU más országaiban, a maradékot pedig az EU-n kívül fedezték fel.     Tavaly egész évben ismét emelkedett az euróhamisítások száma a legnagyobb európai gazdaságban, Németországban: 2008-hoz képest 28 százalékkal. A Bundesbank adatai szerint 52.500 hamis euróbankjegyet találtak a hatóságok 2009-ben, az előző évi 41.000 után.     Az eurókészpénz 2002 január 1-jei bevezetése óta a legtöbb hamis eurót eddig 2004-ben találták Németországban: 80 ezret.     Ugyanakkor a pénzhamisítás okozta gazdasági károk 3,1 milliárd euróra csökkentek 3,5 milliárd euróról. A Bundesbank ezt azzal magyarázta, hogy csökkent a nagy címletű eurók hamisítása. Tavaly minden második hamis euró 50 eurós bankjegy volt, míg a hamis 200 eurósok aránya az 5 százalékot sem érte el. Az életünket veszélyeztetik a hamis termékek Hamis pénzek: vigyázzon a magasabb címletekkel! MTI
Cikkek A Minivel nem veszti el 4 év után a pénze felét! 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 15:00
A Mini a legértékállóbb autómárka a német ADAC autóklub felmérése szerint. A jelenleg a BMW-hez tartozó brit márkát sorrendben a Land Rover, a Skoda és a Porsche követi az értékmegőrzés szempontjából. A német autóklub a vizsgálatba négyéves, 60 ezer kilométert futott autókat vont be. A felmérés szerint négy év alatt a Mini 42,62 százalékot, a Land Rover 47,45 százalékot, a Skoda 47,63 százalékot, a Porsche 47,64 százalékot veszített az értékéből. A legkevésbé értékálló a Kia (60,64 százalék értékvesztés), majd a Chrysler (59,72 százalék) és a Jaguar (58,43 százalék) következik. A legtöbb német márka a középmezőnyben végzett: az Volkswagen például 52,95 százalékot, az Opel 55,10 százalékot veszített eredeti értékéből négy év alatt. Átfordult a világ: Kína megelőzte az Egyesült Államokat  Japánban már nem kellenek az új autók Tényleg a mi autónk a piacvezető MTI
Cikkek Leszokna az ipar az olajról 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 14:51
A vegyipar csökkenteni kívánja nyersolajfüggőségét. A hagyományos karbon-nyersanyagot más forrásokkal, például földgázzal, kőszénnel, illetve biomasszával kell majd felváltani - hangsúlyozták szakértők hétfőn Frankfurtban, egy tudományos konferencián.     Az ásványi- és fém-nyersanyagok esetében jóval korlátozottabb alternatív források állnak rendelkezésre, ezért itt a kiaknázás hatékonyságán kell javítani. A klímaváltozásért felelős széndioxidot is egy lehetséges jövőbeni karbon-nyersanyagforrásnak tekintik a szakértők. A gáz esetleges vegyipari felhasználása azonban nem lesz kimutatható hatással a klímaváltozásra, mivel a vegyipar számára szükséges mennyiség messze elmarad a kibocsátás mögött.     A vegyipar által felhasznált nyersanyagoknak jelenleg mintegy tíz százalékát megújítható források fedezik. Ezeknél azonban meg kell oldani az élelmiszer- és takarmány termeléssel szemben támasztott konkurencia problémáját. A kutatások ezért a táplálékként fel nem használható biomassza hasznosítására összpontosítanak.     Pánik és vásárlási roham Venezuelában Elégedettek a kitermelők az olajárral Zöldenergiával már jövőre kitörhetünk a válságbólMTI
Pénzügyi szektor Fizetésemeléssel oldották meg a prémiumvitát 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 14:14
A vezetői prémiumok csökkentésével és az alapfizetés növelésével reagált a bankok a nagy összegű prémiumok miatt indult felháborodási hullámra
KKV BKV: legyen elég az ajánlott béremelés! 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 14:03
Elégedjenek meg a BKV-alkalmazottak a megajánlott 13 százalékos béremeléssel - mondta Horváth Csaba kormánybiztos. Gaskóék szolidaritást vállalnak a BKV-sokkal
Cikkek Vagyonadó: mi van, ha magasabb árat kalkulálunk a véltnél? 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 13:07
Az adó alapjaként bevallott vélt forgalmi érték jelentősen különbözhet a törvény alapján meghatározott úgynevezett számított értéktől - ebben az esetben jöhet az APEH-ellenőrzés
Cikkek Szinte csoda, hogy a héten nem drágul a benzin 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 13:05
A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. A Mol egy hete emelte bruttó 4 forinttal a benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az emeléssel a benzin átlagára megismételte a 2008 júniusi történelmi csúcsot, azaz az átlagára 317 forintra nőtt. A gázolaj átlagára elérte a 297 forintot. Az E85 átlagára 219 forint, az LPG átlagos ára pedig 167 forint a hazai töltőállomásokon. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. Duplán ráfizetnek az autósok a drága benzinre Csúcsközelben: megint drágul a benzin! MTI
Cikkek Hatszázezer forintos cafeteria a PM-ben 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 12:46
A Pénzügyminisztérium (PM) köztisztviselői és ügykezelői az idén 597 ezer forint cafeteria juttatásra jogosultak, míg az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) hasonló beosztású alkalmazottai 193.250 forintot kapnak - az erről szóló pénzügyminiszteri utasítás a legutóbbi Hivatalos Értesítőben jelent meg. A pénzügyminiszter irányítása alá tartozó másik két szervezet közül a Magyar Államkincstárban 375 ezer, míg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalban 425 ezer forint az éves cafeteria juttatás.    Az utasítás kiemeli, hogy a PM-ben tavaly kiosztott, de idénre érvényes utazási bérletek értéke a 2010-es cafeteria keretet csökkenti. A juttatások minden esetben magukba foglalják a közterheket is. Adómentes befektetés: győzze kivárni!  Itt az új adótábla: kinek lesz szuper a bruttó? Adóprés alatt: a cafeteria jó befektetés is lehetMTI
Cikkek Kirúgták az ITD Hungary vezérét 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 12:44
Varga István gazdasági miniszter visszahívta tisztségéből Rétfalvi Györgyöt, az ITD Hungary Zrt. vezérigazgatóját a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) által 2009 őszén lefolytatott vizsgálat alapján - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM). A vezérigazgató munkaviszonyát 2010. január 11-ével, rendkívüli felmondással szüntette meg a miniszter. A volt vezérigazgatónak nem jár végkielégítés. A közleményből kiderül, hogy a kehi-vizsgálat több esetben is szabálytalanságokat talált a vállalkozási, szolgáltatási és tanácsadási szerződések, valamint a költséggazdálkodás terén. Emellett a vizsgálat során hiányosságokra derült fény a szakmai, szervezeti működési szabályok, illetve a vezérigazgatói körben felmerülő ellenőrzési kötelezettségek betartása, betartatása terén. A miniszter megítélése szerint mindezek kérdésessé tették az Rétfalvi György vezetői alkalmasságát, és  ezért vonta vissza a vezérigazgatói megbízást. A vizsgálattal kapcsolatban az MTI kérdésére az NFGM konkrétumot nem közölt. Jogilag teljesen megalapozatlannak tartja Rétfalvi György, az ITD Hungary azonnali hatállyal hétfőn menesztett vezérigazgatója Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter döntését, ezért  jogi úton fog a törvénynek érvényt szerezni. Rétfalvi György hétfői sajtótájékoztatóján azt kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség elmúlt három éves tevékenységét vizsgáló, a felmondás alapjául szolgáló KEHI-jelentést. Rétfalvi György korábban azt nyilatkozta, hogy a KEHI-vizsgálat az ügynökség elmúlt három éves működését vizsgálta. A kormányzati ellenőrzési hivatal vizsgálatát Bajnai Gordon miniszterelnök még szeptember elején rendelte el. Korábban az Index.hu arról számolt be, hogy egy 300 millió forintos ITD-tendert a vezérigazgató volt üzlettársának a cége nyert el. Az internetes lap akkor azt írta, hogy a gazdasági miniszter a közbeszerzési eljárás ügyében szeptember elején vizsgálatot kezdeményezett. A szerződést végül forrásátcsoportosítással indokolva nem írták alá. Idén már van remény egymilliárd euróra  Európában díjért versengenek a "magyar" cégek     MTI
KKV Tovább javulhat a külkermérleg 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 12:32
Bár a novemberi külkereskedelmi adatok kissé elmaradtak a várakozásoktól, a decemberi adatok további javulást mutathatnak
Cikkek Rendszám vagy zöld kártya - hogy igazoljuk a kgfb-t külföldön? 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 12:27
Nem minden biztosító küldi meg automatikusan a zöld kártyát, amivel külföldön is igazolhatjuk meglévő kgfb-nket, ugyanakkor nem mindenhol kötelező magunknál tartani
Cikkek Egyesbe be: idén újra vesznek autót a magyarok? 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 11:33
A személygépjármű, kishaszonjármű és motorkerékpár piac helyreállásának elindulását várja az idei év második felétől a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete
Cikkek Duplán ráfizetnek az autósok a drága benzinre 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 11:12
A főváros vezetése egyetért a szaktárca azon javaslatával, hogy a benzin árához kössék a parkolási díjakat
KKV Ráfázhatnak: a Saab megszüntetése csak színjáték? 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 10:55
A Saab megszüntetése inkább egy színjáték része, mely arra irányul, hogy az GM minél jobban felverje veszteséges "leánya" árát - a befektetők viszont fillérekért vinnék
Cikkek Pánik és vásárlási roham Venezuelában 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 10:50
Pánikszerű vásárlási hullám bontakozott ki Venezuelában, miután Hugo Chávez bejelentette, hogy leértékelik a dollárral szemben a bolivárt
Cikkek Egyre nagyobb eséllyel éljük túl az autózást 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 10:45
Tovább javult 2009-ben a közlekedésbiztonság; valamennyi előzetes adat kedvező tendenciát mutat, így a halálos balesetek és az ittas vezetések száma is
Cikkek Cseresznyét nem, de sok minden mást vesz tőlünk Chile 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 10:25
Magyarország számára új, kedvező piaci lehetőségek nyílhatnak meg Latin- Amerikában, miután Chile 2010. január 11-én teljes jogú taggá válik a tagállamok gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi tevékenységét összehangoló Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) az MTI-vel hétfőn. Az NFGM közleménye szerint Chile kiváló kiindulópont a magyar exportőrök számára dél- és közép-amerikai kereskedelmi kapcsolataik kialakításához, illetve szorosabbá tételéhez. A minisztérium kiemelte: a Magyarország és Chile közötti árucsere-forgalom szerkezete hagyományosan kedvező. A folyamatos magyar aktívumnak köszönhetően, Chile Magyarország számára a negyedik legjelentősebb latin-amerikai exportpiac, amely többek között gépeket, irodagépeket és alkatrészeket, híradástechnikai berendezéseket, elektromos készülékeket, izzólámpákat, gyógyszeralapanyagokat, vegyi anyagokat, félvezetőket és műanyagokat importál az országból. Újabb hatalmas plusz a külkermérlegben MTI
KKV Turizmus: Amerika messze elkerült minket 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 10:19
Tavaly novemberig a szállodák kihasználtsága a "félházat" sem érte el, nem következett be a trendforduló. Az amerikaik elfordultak Magyarországtól, Afrikából viszont többen jöttek
Cikkek Erősödik a forint, 267 alatt az euró 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 09:50
A dollár gyengülése és az erősödő kockázatvállalási hajlandóság erősíti a forintot: az eurót hétfőn délelőtt háromnegyed tízkor 266,95 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a péntek délutáni 268,86 forint után. A dollár jegyzése hétfőn délelőtt 184,18 forint 1,4520 dolláros euró jegyzés mellett, szemben a péntek délutáni 187,82 forint és 1,4314 euró/dollár után. A svájci frank jegyzése 181,05 forint 181,75 forint, 100 japán jen 199,48 forint 201,64 forint után. Erősödő lendületet vettek a feltörekvő piaci devizák hétfőn a 17 havi csúcsokat döntő ázsiai tőzsdei zárások és a hat hete legnagyobb veszteségét elszenvedő dollár hatására javuló befektetői kockázatvállalásnak köszönhetően.  Az ázsiai tőzsdék a 13 havi csökkenést követően decemberben 18 százalékkal megnövekedett kínai export láttán vettek erősödő lendületet, a dollár pedig a múlt hét végi gyenge amerikai foglalkoztatási adatok hatására veszített árfolyamából. Az arany ára 1163 dollárra is felszökött, majd 1154-re húzódott vissza az európai kereskedés kezdetére. Az olajár megközelítette a hordónkénti 84,00 dollárt. Az euró a pénteki 1,4265 dolláros szintről folyamatosan erősödve hétfőn az ázsiai kereskedési szakaszban áttörte az 1,4500 dolláros ellenállási pontot, egészen 1,4535-ig emelkedett, majd az európai kereskedési szakasz elején visszahúzódott 1,4500 környékére. Az árfolyam ingadozás korlátait az euró erősödésével szemben 1,4535-nél és 1,4570-nél, az euró gyengülésével szemben 1,4485 dollárnál és 1,4445 dollárnál látják a kereskedők. Az euró/dollár árfolyam alakulása függvényében a kereskedők erősödő tendenciára számítanak a feltörekvő piaci devizák körében, mivel a pénteki amerikai foglalkoztatási adatok miatt a gazdasági fellendülés ütemével kapcsolatban felmerült aggodalmak távolabbi időpontra tolták el a Fed kamatemeléseinek lehetséges kezdődátumát. A még huzamosabb ideig fennmaradó alacsonyabb dollárkamat hirtelen megnövelte a dollárnak a kamatelőny-ügyletekben finanszírozó devizaként betöltött szerepét, fokozva az aránylag magasan kamatozó, kockázatosabb devizákban denominált befektetési eszközök iránt dollárban jelentkező keresletet, ami - egyebek között - a térségbeli devizák árfolyamára is erősítő hatást gyakorol. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
Cikkek Nagy számok: újabb hatalmas plusz a külkermérlegben 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 09:19
11 hónap alatt a külkermérleg 1185 milliárd forint aktívumot mutatott, felerősödtek azok a várakozások, hogy a teljes, 2009. évi folyó fizetési mérleg is pozitív lehet
Cikkek Hogy megy holnap dolgozni? Készülhet a BKV-sztrájkra 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 09:02
A hétfő reggeli tárgyaláson sem született megállapodás a BKV vezetősége és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről - közölte újságírókkal Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke a megbeszélést követően. A szakszervezetek megerősítették azt a vasárnapi ajánlatukat, hogy a kollektív szerződésben szeretnék rögzíteni a 3 százalékos egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulást, amelyet a BKV - ajánlata szerint - a bér jellegű kiadások között adott volna meg a dolgozóknak. Földényi György elmondta, hogy az álláspontok egyáltalán nem közeledtek, emiatt a keddre meghirdetett sztrájk egyre elkerülhetetlenebbnek látszik. A tárgyalásokat hétfő délután folytatják. Hozzátette: a BKV vezetősége arra kérte a sztrájkbizottságot, hogy nevezze meg követeléseinek anyagi forrását. A szakszervezeti elnök szerint ez a pénz a megrendelőnél van, hiszen 2003 óta nem fizeti ki az általa megrendelt szolgáltatást, emiatt a BKV-nak 90 milliárd forintos hiánya keletkezett. Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója az egyeztetést követően azt mondta: továbbra sem tudják elfogadni az érdekképviseletek ajánlatát; a 3 százalékos hozzájárulást a bér jellegű kiadások között szerepeltetnék és arról évenként, a bértárgyalásokon egyeztetnének, az év végi 45 ezer forintos ajándékutalványra pedig a BKV-nak nincs fedezete. A délelőtti tárgyaláson a sztrájk idején szükséges, még elégséges szolgáltatásról sem született megállapodás. Erről az egyeztetéseket még hétfő délelőtt folytatják. Továbbra sem egyszerű a BKV-zók élete MTI
Cikkek Maradt még a jókedvből a tőzsdén 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 08:27
Tovább tarthat a részvényárfolyamok lassú erősödése a héten a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett részvénypiaci elemző szerint. Balásy Zsolt, a Concorde Zrt. elemzője szerint nem változott az elmúlt időszakra jellemző optimista hangulat, így lassan tovább emelkedhetnek az árfolyamok. Mivel az év első heteinek árfolyamalakulása hosszabb távon is meghatározhatja a trendet, az elemző nem zárta ki a tartós emelkedés lehetőségét sem. BÉT: elvitte a válság a profit harmadát   Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Cikkek Kinek intézett még végkielégítést Szalainé? 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 08:03
A BKV nem tud arról, hogy volt humánpolitikai igazgatója, Szalainé Szilágyi Eleonóra másnak is intézett volna nagy összegű végkielégítést - mondta Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese vasárnap. Bolla Tibor közölte: Szalainé humánpolitikai igazgatóként minden ilyen jellegű iratot átfuthatott, de nem tudnak arról, hogy bárkinek is elintézett volna valamilyen végkielégítést. A vezérigazgató-helyettes arra a kérdésre, hogyan kerülhetett a volt igazgató otthonába több szerződés is, azt mondta, nem tudja ennek a magyarázatát. Az MTV Híradója szombaton arról számolt be, hogy értesüléseik szerint több száz hr-szerződést találtak a rendőrök Szalainé Szilágyi Eleonóra lakásán, így nem csak magának intézhetett el több tízmillió forintos végkielégítést. BKV-botrány: elengedték Horváth Évát  Őrizetben Szalainé, a BKV volt HR-ese  MTI
Cikkek Az euró korántsem csodaszer 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 07:42
A leminősítés kockázatára figyelmeztette Portugáliát a Moody´s Investors Service - a helyzet nem olyan rossz, mint Görögországban, de a hiány vészesen felduzzadt. "Csomagolhatnak"
Cikkek Kína tovább önti az olajat a tűzre 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 07:30
Kínában idén is folytatódik a kormányzati gazdaságösztönzés, főleg a hazai, azon belül is a lakossági fogyasztást akarják erősíteni
Cikkek A bankok megint nem férnek a bőrükbe 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 07:18
A pénzügyi piacok ugyan megszilárdultak az elmúlt hónapokban a gazdaság javulása közepette, de a pénzügyi piaci szereplők talán túlértékelik a javulás fokát
Cikkek Áprilisban nekiesnek a budapesti utaknak 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 07:15
 Áprilisban indulnak az útfelújítások Budapesten - olvasható a Napi Gazdaságban. A napilap úgy tudja, a nyárig tartó első ütemben 29 útszakasz felújítását tervezi a főváros, összesen 22 kilométeren. Az utak pontos felújítási sorrendje a közbeszerzési eljárások eredményétől függően alakul majd ki. A Napi Gazdaság szerint a forgalmi szempontból jelentősebb helyszínek közé tartozik a Budakeszi út Hűvösvölgyi út és Szilágyi Erzsébet fasor közötti szakasza, az Egressy út Mexikói út és Vezér utca, Miskolci és Öv utcák, illetve a Stefánia és a Gizella út közötti szakasza, valamint az M5-ös bevezető Határ út feletti le- és felhajtóinak rekonstrukciója. Vegyen Balaton-parti kastélyt a fővárostól!  Új pesti korzó épül - tovább szépül a belváros  MTI
Cikkek Továbbra sem egyszerű a BKV-zók élete 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 07:12
Továbbra is fennakadások vannak a BKV-buszok közlekedésében a fővárosban; hétfőn kora reggel hét járatnál vannak késések- közölte a BKV az MTI-vel. A BKV sajtóirodájának közleménye minden busz jár, de a 175-ös húsz, a 239-es 15, a 106-os, a 99-es, a 90-es és a 90A járatok pedig tíz perc késéssel közlekednek. Az 58-as buszoknál hat perc késéssel kell számolni. BKV-botrány: elengedték Horváth Évát   Nem áll az alku: már készülnek a keddi BKV-sztrájkra Demszky: durva vadsztrájk folyik a BKV-nál   MTI
Makro / Külgazdaság Obama nem akarja megtámadni Jement 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 07:08
Az amerikai elnök megerősítette, hogy nem akar csapatokat küldeni Jemenbe vagy Szomáliába az al-Kaida nemzetközi elleni küzdelem céljából
Cikkek Legyőzhetetlenek? A Fidesz totális diadalra készül 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 06:56
A Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor szerint pártja megnyerheti mind a 176 egyéni választókerületet. Kormányprogram majd csak akkor lesz, ha már nyertek?
Cikkek Beletörik az amerikaiak nyelve a magyar borokba 
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 06:35
Az amerikaiak számára szinte kimondhatatlan nevű, ám kiváló magyar és egyéb kelet-európai borokról írt a vezetői amerikai üzleti napilap, a The Wall Street Journal.
Cikkek Végéhez közeledik a Cozma-gyilkosság felderítése 
Privátbankár.hu | 2010. január 9. 18:16
A végéhez közeledik a Cozma-gyilkosság felderítése, az eddig elkészült ötven szakvéleményen túl még hatra várnak a nyomozók - írta a Népszabadság szombati számában. A lapnak a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, a nyomozást az év első negyedévében lezárhatják. Fejes Péter megyei főügyész közlése szerint a nyomozás eddig 67,7 millió forintba került. A Cozma-ügyben eddig 27 személyt gyanúsítottak meg különböző bűncselekményekkel, 699 tanút hallgattak ki, 50 helyszíni kihallgatást, 38 szembesítést, 420 felismerésre bemutatást tartottak. A főügyész jelezte, hogy a gyanúsítottak és a tanúk kihallgatása még nem zárult le. Marian Cozmát tavaly február 8-án a veszprémi Patrióta lokál előtt gyilkolták meg, a kézilabdázó csapattársai közül Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették, Zarko Sesumot súlyosan bántalmazták. A Népszabadság szerint a közvélemény számára nehezen érthető, hogy miért húzódott el ennyire a bűntény felderítése, miközben a rendőrség korábbi közlése szerint egy egyszerű szórakozóhelyi konfliktus torkollt tragédiába. A megyei főügyész a lapnak azt mondta, a bizonyítás a gyanúsítottak és a tanúk nagy száma miatt rendkívül időigényes. A rendőri igazoltatások 80 százaléka felesleges Előzetesben Cozma feltételezett gyilkosai MTI, Népszabadság
Cikkek Rogán reformokat vezetne be Budapesten 
Privátbankár.hu | 2010. január 9. 15:50
Az idei őszi önkormányzati választáson még biztosan elindul az V. kerületi polgármesteri posztért Rogán Antal, aki szerint az önkormányzati képviselők számát érdemes lenne a felére csökkenteni. A fideszes politikus erről a Népszavában szombaton megjelent interjúban beszélt. Rogán Antal úgy véli, 2010-ben itt az ideje a város működtetését, szerkezetét, politikai döntéshozatali mechanizmusait egyszerűsíteni, így ezekről a kérdésekről a parlamenti választások után egyeztetni kell. Szerinte a fizetett önkormányzati képviselők számát érdemes a felére csökkenteni. A polgármesterek, a főpolgármester személyes felelőssége a döntések előkészítésében, végrehajtásában lehetne lényegesen nagyobb, a testületekben pedig a döntéshozatali funkció helyett az ellenőrzésre kellene helyezni a hangsúlyt - mondta. 125 milliót követel Újbuda a 4-es metrótól - jogosan Új pesti korzó épül - tovább szépül a belváros MTI
Makro / Külgazdaság Továbbra is gondot okoz a hó Európában 
Privátbankár.hu | 2010. január 9. 14:41
A hó miatt szombaton is fennakadás volt a közlekedésben több európai országban. Franciaország egész területén akadozik a közúti, a vasúti és a légi közlekedés. Az ország délkeleti részén 12 ezer otthonban nem volt egy ideig áramszolgáltatás. A meteorológiai szolgálat lavinaveszélyre figyelmeztette azokat, akik az Alpokban vagy a Pireneusokban tartózkodnak. A polgári légiközlekedés igazgatósága pénteken arra kérte a légitársaságokat, hogy a hó miatt szombaton 25 százalékkal csökkentsék járataik számát a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle repülőtéren. Fennakadás van a belgiumi közlekedésben is. A brüsszeli repülőtéren számos járatot töröltek, vagy késve indítottak el. Az egész napra vonatkozóan mintegy ötven induló járatot törölnek, kilencvenet pedig késve indítanak el. Európa harmadik legnagyobb repülőterén, a frankfurtin hóvihar miatt 216 járatot töröltek szombaton - közölte a repülőtér szóvivője, de hozzátette dél körül, hogy a helyzet délutánra javul, mert elmúlt a vihar. Olaszország középső részén mintegy 65 ezer lakos áramszolgáltatás nélkül maradt szombaton az eső és a viharos szél következtében. A közúti közlekedést kidőlt fák hátráltatják - jelentette a polgári védelem. Európa-szerte leállt a kamionforgalom Fekete péntek az utakonMTI
Cikkek Fidesz: nem lesz egyszerűsített foglalkoztatás 
Privátbankár.hu | 2010. január 9. 13:30
A Fidesz szerint sikertelen lesz az alkalmi munkavállalás szabályainak megváltoztatása, mivel az elmúlt év végén elfogadott egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény egyáltalán nem járul hozzá a szürke- és a feketegazdaság visszaszorításához. Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke szombaton, Budapesten tartott  sajtótájékoztatóján rámutatott: az április elsején hatályba lépő törvény alapján, a jelentősen megnövelt munkaterhek miatt alig lesz olyan munkaadó, aki az új feltételek mellett szerződést köt majd alkalmi munkavállalókkal. Kiemelte: eddig az órabérek alapján, sávosan kellett közteherjegyet vásárolni - amelyek az órabér 16-30 százalékát tették ki -, míg az új szabályozás szerint a mezőgazdasági növénytermesztés kivételével minden alkalmi munkát egységesen 62,5 százalékos adó és járulék terhel majd. Orbánt féltik a televíziós vitától Nyugdíj, adó, újabb kódex: mit ígér az MSZP? Nem maradtak munka nélkül az MSZP volt képviselői Szijjártó cáfolja a közmédiumok összevonásátMTI
Cikkek Újabb osztrák bevásárlóközpont nyílik a Dunántúlon 
Privátbankár.hu | 2010. január 9. 13:18
A több mint két éve megnyitott soproni bevásárlóközpont után márciusban Keszthelyen nyitja meg második egységét a többségi osztrák tulajdonban lévő Alphapark - közölte az MTI megkeresésére a beruházó Projekt APK Kft. ügyvezetője. A nettó 2,2 milliárd forintos beruházással épülő üzletközpont hasznos alapterülete 15 ezer négyzetméter, amelyből a legnagyobb területet, 6 ezer négyzetmétert az OBI barkácsáruháza foglalja el. A teljes alapterület közel 90 százalékára már szerződést kötöttek a bérlőkkel - mondta el Töltl Mihály. A tervek szerint március közepén nyíló bevásárlóközpont bérlői között van az Alexandra könyvesbolt, az Intersport, a C&A, a New Yorker és a Reno. Tárgyalásokat folytatnak egy belga gyorsétteremlánccal is, amelynek eredményeként itt nyílna meg a társaság első magyarországi üzlete. Az Alphapark első egysége 2007 végén nyílt meg Sopronban, ahol az igények miatt 2008 nyarán kibővítették az alapterületet a jelenlegi 16 ezer négyzetméteresre. Terjeszkedési terveik következő állomásaként azért választották Keszthelyt, mert nyáron és - Hévíz közelsége miatt - télen is jelentős az idegenforgalom a térségben - fogalmazott az ügyvezető. Töltl Mihály azt mondta: a két városban működő üzletközpontokat önálló kft.-k működtetik, de azonos a tulajdonosi háttér. Többségében osztrák magánbefektetők, kisebb részt pedig magyar magánszemélyek az Alphapark tulajdonosai. Átadták a függőleges várost - képekkel Két ellentétes féléven van túl a kiskereskedelem Kereskedelmi ingatlanok: Európa a legdrágább MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG