Hírek
Cikkek
14 éve nem volt ilyen: drágul a telek Japánban
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 12:32
A japán föld ára 14 esztendő után első ízben növekedett 2005-ben, jelzéseként annak, hogy vége az állóeszközök árának a gazdaságot lefékező folyamatos csökkenésének, ami a túlzottnak bizonyult - "buborék" - gazdasági növekedés 90-es évek elején bekövetkezett
leállása óta tartott. Az egészséges gazdasági fellendülésre utal, hogy a 2006. január 1-jén felmért átlagos telekár 0,9 százalékkal volt magasabb, mint egy esztendővel korábban. 2004-ben még 3,4 százalékos volt a csökkenés.
A most közölt tanulmány csak egyike azon felméréseknek, amelyek a telekárak emelkedését mutatják, de az első olyan eredmény, mely szerint az irányzat immár nem csupán a nagyvárosokra korlátozódik. Tokióban az áremelkedés mértéke tavaly 5,4 százalék volt; egy évvel korábban 0,4 százalék lett a többlet, ám akkor még a tokiói
körzet volt az egyetlen, ahol felfelé mozdult az árszint.
A főváros divatos Ginza bevásárló negyede, ahol olyan cégek vannak jelen, mint a Chanel és a Cartier, továbbra is a világ legdrágább területe. Itt egy négyzetméter telek ára immár 18,7 millió jen (163 ezer dollár); 2004-ben még "csak" 15 millió jen volt.
Több japán autót gyártottak külföldön, mint JapánbanKína túlszárnyalja Japánt
Cikkek
Gyengén muzsikál a Tele2
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 12:29
Erőteljesen csökkent a Magyarországon is terjeszkedő, vezető európai alternatív távközlési szolgáltató, a svéd Tele2 csoport adózott eredménye a második negyedben. Elsősorban azért, mert egyes piacokon nőttek a marketing-kiadások, ugyanakkor nem nőtt a várt mértékben a szélessávú internet-, illetve mobil előfizetők száma. A társaság lefelé módosította idén várható árbevétel-növekedését, miután a vezetékes üzletág a vártnál jobban zsugorodik.
Az adózott eredmény 57 százalékkal 292 millió svéd koronára (egy svéd korona hozzávetőleg 30 forint) az egy évvel korábbi 676 millióról. Elemzők 227 milliót vártak. Az árbevétel 11,9 százalékkal 13,48 milliárd svéd koronára nőtt az előző évi 12,04 milliárdról a
tavalyi év vége felé végrehajtott akvizícióknak, de egyes piacokon, egyebek mellett Oroszországban bekövetkezett organikus növekedésnek is.
A nyereségességet egész évben is terhelte a gyors terjeszkedés: az év végén 13 európai országban 1,2 millió ügyfélnek nyújtott a Tele2 széles sávú szolgáltatást, több mint kétszer annyinak, mint 2004 végén. Az utolsó negyedévben az összes szolgáltatásban
egymillió volt az új ügyfelek száma Oroszországban, a balti országokban és Horvátországban. Továbbra is jól teljesített a már megdolgozott körzetek közül Közép-Európa: ott az EBITDA 100 százalékkal nőtt 2004-hez képest.Rolling Stones koncert - telefonon
Adó
Csúnyán beleszaladtak: ellenőrnek kínáltak számlát
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 12:27
Az adóhivatal és a pénzügyőrség által július 20-29. között a Józsefvárosi piacon
végrehajtott közös ellenőrzés során a vizsgált adózók 80 százaléka nem adott nyugtát
Cikkek
Egyelőre nem veszünk vissza a gázból
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 11:23
A gáz lakossági fogyasztói árának augusztus elsejei emelése rövid távon
nem hat a felhasználásra, két-három éves távlatban viszont
lassíthatja a gázfűtés terjedését
Cikkek
Milyen a tipikus finn alkoholista?
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 11:05
A nyári szabadságok időszaka lassan a vége felé közeledik, aminek Finnországban immár évek óta visszatérő, sajátos jele van: egyre keresettebb a klinikák elvonókúra-szolgáltatása. Az egészségügyi intézményeket felkeresők "zabolátlan nyaralás" után térnek vissza dolgozni, úgy, hogy szervezetük hozzászokott a szokásosnál nagyobb mennyiségű alkohol rendszeres fogyasztásához. A páciensek zöme egyébként év közben mérsékelt alkoholfogyasztó.Sajtóhírek szerint a klinikák megérezték, hogy Finnországban csökkentették az alkoholra kivetett adót. A várólisták hosszabbak lettek, ami minden kétséget kizáróan jelzi: a korábbinál többen válnak a napi alkoholfogyasztás rabjává. Az elvonókúrára jelentkező tipikus páciens 40-50 éves férfi, ám folyamatosan növekszik a nők aránya.euractiv.hu
Cikkek
London-Sármellék után Frankfurt-Sármellék
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 10:50
A Ryanair fapados légitársaság a London-Sármellék járatindítás kedvező tapasztalatainak is köszönhetően október 31-én Frankfurt/Hahn-ból is járatot nyit a FlyBalaton Repülőtérre. A gépek kedden, csütörtökön és szombaton indulnak. A jegy ára 15,99 eurótól indul, ez az összeg tartalmazza az adót és a repülőtéri illetéket is. euractiv.hu
Cikkek
Újra kinyitott a libanoni tőzsde
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 10:34
Újra kinyitott a libanoni értéktőzsde, amely az Izrael és a Hezbollah
gerillái közötti harcok miatt két hete zárt be. A háború szétzilálta
a gazdaságot, sújtotta az infrastruktúrát és hatására magasba
szöktek az árak. A Beirut Stock Exchange elnöke, Fadi Khalaf a Reutersnek
elmondta, hogy a tőzsde nyitásakor olyan különleges intézkedéseket
vezettek be, amelyek képesek a pánik és a spekuláció eredményeként
kialakuló jelentős ármozgások korlátozására. A Solidere, Libanon legnagyobb vállalata árfolyama az újra megkezdődött kereskedés első fél órájában már a napi megengedhető maximális mértékben, 5 százalékkal csökkent.
Cikkek
Minimálbér felett - indulnak a revizorok
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 10:05
Az augusztusi bérkifizetéseknél már elvileg és gyakorlatilag is ellenőrizhető, hogy a szakképzett munkavállalók mindenhol hozzájutottak-e az őket megillető keresethez
Cikkek
10 százalékos leépítés a mentőknél
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 09:56
Azonnali hatállyal tíz százalékkal csökkenti létszámát az Országos
Mentőszolgálat - értesült az MTI. Győrfi Pál a mentőszolgálatoknak megküldött hírlevelében azt írja: a létszámcsökkentés 734 dolgozót érint. A létszámcsökkentéssel párhuzamosan az Országos Mentőszolgálat tevékenységi körét a kötelezően ellátandó alapfeladatára, a mentésre, valamint a sürgős, illetve szakkíséretet igénylő
betegszállításokra koncentrálja - tudatta. A létszámcsökkentés végrehajtásának előkészítése megkezdődött, a dolgozói érdekképviseletekkel kapcsolatos egyeztetési
kötelezettségeit a szervezet betartja - írta Győrfi Pál. A hírlevél tartalmazza azt is, hogy az OMSZ alapfeladataihoz nem tartozó nem sürgős, valamint előjegyzett betegszállítást csak akkor vállalják, ha van elegendő szabad járművűk. A mi autónk után itt a mi munkahelyünk
Cikkek
Keménynek tűnik a 270 forintos kurzus
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 09:49
A forint jegyzése alig változott kedden reggel az euróval szemben a bankközi
devizapiacon, az eurót kilenc óra tájban 272,25/35 forinton
jegyezték, alig néhány fillérrel magasabban a hétfői 272,20/30-as
árfolyamnál. Az üzletkötők alacsony fogalomra, 270-273 forint közötti
euró árfolyamra számítanak, a 270 forintos kurzus kemény korlátnak
tűnik, egyelőre nem valószínű, hogy ezt a szintet áttöri a forint -
vélik a piacon. Az egyelőre hírhiányos piacon kedden délutántól élénkülhet meg a
kereskedés, ekkor több fontos makrogazdasági mutató is megjelenik az
Egyesült Államokban. Ezek hatással lehetnek a FED jövő kedden
esedékes kamatdöntésére. Csütörtökig az Európai Központi Bank kamatdöntésére való
várakozás miatt lanyhulhat az üzletelési kedv. A piac 25 bázispontos
emelésre, 3 százalékos kamatra számít.
Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Bravúros figurák és mértékadó nyilatkozatok (képgaléria)
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 09:40
Egy hét repülés és üzlet, bravúros figurák a levegőben és mértékadó nyilatkozatok a sajtótájékoztatókon, nem beszélve a hófehér chalet-sor rejtekében kötött sokmilliárdos szerződésekről
Cikkek
Vitáznak a Barátságon
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 09:31
A legrégibb olajvezetéknek, a Barátság vezetéknek hétvégi szivárgása
kiélezte a feszültséget a vezeték üzemeltető Transnyeft és az orosz
környezetvédelmi hatóság között. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának
nyilatkozata szerint a Barátság vezeték főága július 29-én sérült
meg Krasznaja Szvoboda lakott település közelében. Mintegy 48
köbméter kőolaj jutott a szabadba, két olajfolt alakult ki, összesen
mintegy 340 négyzetméternyi területen. A környezetvédelmi hatóság közölte, hogy a közelmúltban
lezajlott vizsgálat kimutatta, nem kevesebb, mint 487 " veszélyes
hiányosságot" mutattak ki a vezetéken. A Transznyeft viszont azt hangsúlyozza, hogy
jelentős mértékben csökkentette a korrózió miatt bekövetkező
szivárgások számát: azokat ezer kilométernyi vezetékre számolva
0,06-ra redukálta, ami kevesebb, mint a negyede a kilencvenes
években mért szivárgási aránynak. Tovább kúszott felfelé az olajár
Cikkek
Gondoskodó állam Kuvaitban: támogatás mindenkinek
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 09:21
Kuvait valamennyi állampolgára egyszeri, 200 dinár (mintegy 150 ezer
forint) támogatásban részesül - döntött egyhangúlag a kuvaiti
parlament. Az ötlet a kuvaiti uralkodótól származik, és a parlamenti
döntéssel 1 millió állampolgárnak utalják át az összeget. A kormány szerint az állam így kíván hozzájárulni a kuvaitiak megélhetési költségeihez. A kuvaitiak már korábban is kaptak hasonló támogatást. A Kuvaitban dolgozó mintegy 2 millió külföldire nem vonatkozik a döntés.
Cikkek
Izgalommentes nap lehet a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 09:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,19 pontos emelkedéssel,
22.647,48 ponton nyitott kedden. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,24 százalékos erősödés.A mai napon egyébként nem számítanak jelentősebb árfolyammozgásra a Budapesti Értéktőzsdén az üzletkötők. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Új generációs DVD-k: jogdíjban az élen járunk
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 09:02
Hollywood még nem döntött, hogy a Blu-Ray, vagy a HD DVD formátum mellett teszi-e le a voksát
Cikkek
Újra terítéken az e-bevallás
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 08:49
Ma újra terítékre kerül a januárban teljessé váló havi elektronikus adóbevallás ügye: a két hónappal ezelőtt lezajlott konzultáció folytatásaként a Pénzügyminisztérium illetékesei és a
szakmai szervezetek ismét egyeztetnek a megoldandó feladatokról -
adja hírül a Világgazdaság. A cikk szerint közben a május 12-én debütált
rendszerrel összefüggésben folyik a mulasztók bírságolása, illetve a
januártól az új rendszerbe belépni kötelezettek tájékoztatása.
Amelyik adóalany szeptemberig nem esik túl az okmányirodai
regisztráción, az felszólító levelet kap - írja a lap.E-bevallás: a kicsik megúszhatják
Cikkek
Tovább kúszott felfelé az olajár
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 08:45
Kedd reggel tovább kúszott felfelé a nyersolaj ára a hordónkénti 74 dollár
feletti tartományban a tartós közel-keleti feszültségek, illetve a
nigériai olajszállítások kimaradása miatt. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate hordójáért jelenleg 74,45 dollárt, az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordójáért pedig 75,13 dollárt adnak. Az ökológiai katasztrófa veszélyére nőtt az olaj ára
Cikkek
Pénzhez jutnak az onkológiák
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 08:35
Lassan, de rendeződik az onkológiai ellátás finanszírozása -
értesült a Népszabadság. A cikk szerint sorra kapják meg a kórházak azokat a
pénzeket, amelyek az onkológiai központok kijelölésével megnőtt
betegszám miatt hiányoztak költségvetésükből. Van, ahol teljes egészében, másutt egyelőre részben rendezik az onkológiai ellátás helyzetét, s megkapják az intézmények az elmúlt öt hónapban lényegesen nagyobb betegforgalom által termelt veszteségek
kompenzációját - írja a lap.
Cikkek
Termőre fordult a Pannonplast gazdálkodása
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 08:15
A Pannonplast Nyrt. az év első felében 664 millió forint mérleg szerinti
nyereséget ért el szemben az előző év első félévi 225 millió forint
veszteséggel - közölte a társaság a BÉT honlapján a
nemzetközi számviteli szabályok szerint készült
gyorsjelentésében.
A javuló eredmény a vagyonkezelői tevékenység erősödésének
és a csomagolási üzletág jó teljesítményének köszönhető - magyarázta
a Pannonplast a gyorsjelentésben.
Az első félévben az értékesítés nettó árbevétele 17,5
százalékkal 9,629 milliárd forintra csökkent, elsősorban
leányvállalati érdekeltségek és gyáregységek eladása miatt.Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Molnár Lajos szerint sláger lett a Zöld könyv
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 08:11
Pontosabb nyilvántartást és nagyobb takarékosságot szorgalmazott az
egészségügyi miniszter - indul a vita a szakmai szervezetekkel
Cikkek
Lazítás: a nyakkendő elszáll, az öltöny megmarad
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 07:55
A nagy melegben a munkáltatók sem veszik annyira szigorúan az öltözködési kódexet - néhol jöhet a short és a szandál is
Cikkek
Majd százéves brit rekord dőlt meg
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 07:35
Az idei július volt a legmelegebb hónap Nagy-Britanniában a meteorológiai
feljegyzések 1914-es kezdete óta - jelentette be a brit
meteorológiai szolgálat. Hozzátették, hogy a hivatalos megerősítés augusztus első napjaiban várható.Az idei július átlaghőmérséklete 17,7 Celsius-fok. A korábbi
csúcs 17,3 fok volt 1983 júliusában, amely újra beállt 1995
augusztusában.Ősz Moszkvában, dőlnek a hőségrekordok az AlpokbanEgyre többen dőlnek ki a melegtől
Cikkek
Kamat helyett bérletet fizetne a kormány
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 07:20
A kormány várhatóan augusztus végén dönt arról, hogy a kormányzat által
használt ingatlanok közül melyeket értékesítse 2007 végéig
Cikkek
A Kia-hoz igazolt a Bogár tervezője
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 07:05
A dél-koreai Kia Motors Corp tervezői részlegének új vezetője az a
német szakember lesz, aki megalkotta a Volkswagen AG új Bogarának
(Beetle) és az Audi TT sportautójának jól ismert formáját. Peter Schreyertől azt várják, hogy energetikus külsőt adjon egy olyan vállalat járműveinek, amely jelenleg elsősorban alacsony költségű és magas minőségi színvonalú autóiról ismert. Schreyer szeptember 1-jén áll munkába új munkahelyén. Ellenőrzése alá kerülnek majd a Kia regionális tervező centrumai
Frankfurtban, Los Angelesben és Tokióban, valamint a cég meghatározó
tervezési központja, a koreai Namyang Design Center.
Cikkek
A Gyurcsány-csomag megdolgoztatja az alkotmánybírákat
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 06:50
Lapinformáció szerint eddig 3 beadvány érkezett az új adótörvényekkel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz, de még jónéhány indítvány formálódik
Cikkek
M7-es: a Vegyépszer a befutó?
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 1. 06:25
A Vegyépszer és a Betonút konzorciuma nyerte az árversenyt az M7-es Balatonkeresztúrt Nagykanizsával összekötő szakaszának építésére kiírt tenderen - tudta meg a Népszabadság. A cikk szerint ennek ellenére nem biztos, hogy a balatoni sztráda 36 kilométerének építésére e páros kap majd megbízást. A lap úgy tudja: a Nemzeti Autópálya Zrt. szakértői ugyanis több konzorcium pályázati anyagában hibát találtak, így kizárások is várhatók. Az autópályák épülnek, csak még nem tudni, miből
Cikkek
5 millió dollárnyi értéket loptak el az Ermitázsból
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 18:54
Több mint kétszáz kiállított dísztárgy eltűnését fedezték fel egy rutinleltár során a szentpétervári Ermitázsban, a világ egyik legnagyobb múzeumában - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség.
A kiállított tárgyak eltűnésére rejtélyes körülmények között derült fény. Az orosz ékszerművészetet bemutató részlegnél előre betervezett leltár kezdetén az egyik teremőr hirtelen rosszul lett és meghalt, később azt állapították meg, hogy 221 kiállítási darab,
elsősorban zománcozott dísztárgy hiányzik - mondta el a múzeum sajtóosztályának egyik munkatársa. Az eltűnt dísztárgyak értéke 130 millió rubelt (mintegy 5 millió dollárt) tesz ki.
Az Ermitázsból utoljára 2001 márciusában tűnt el egy kiállított festmény. Akkor az egyik teremőr vette észre, hogy valaki egyszerűen kivágta a keretből Jean Léon Gérome "Fürdő a háremben" című képét, amelyet a szakértők egymillió dollár körüli értékre becsülnek.
A tolvaj dolgát megkönnyítette, hogy a teremben nem volt riasztóberendezés.
Saját tárgyalásán meglopta a bírónőt is
Cikkek
Beperelte nővérét a multimilliomos lottónyertes
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 18:47
Egy multimilliomos angol lottónyertes beperelte nővérét. A férfi azt állítja, hogy testvére ki akarja őt játszani luxus beruházásából. Ő ugyanis eladásra szánta az Ausztrália turisták által sűrűn látogatott tengerparti területén lévő épületet, amit azonban a nővére nevére íratott - írta az AFP hírügynökség.
A 35 éves Clyde Baxter lottónyereménye előtt Leicesterben dolgozott hentesként. Miután 1999. áprilisában 6,75 millió fontot nyert a lottón, nővérének 500 ezer fontot adott át. Elmondása szerint Virginia rábeszélte, hogy fektessen be mintegy 1 millió dollárt a "Szörfözők paradicsomaként" ismert ausztrál tengerparton.
A bíróságon a férfi elmondta: azért íratta az ingatlan nővére nevére, mivel Virginia meggyőzte arról, üzleti vízuma miatt ő nem tudja a maga nevére megvásárolni az épületet. A 37 éves asszony ezzel szemben azt állítja: ajándékba kapta az épületet milliomos bátyjától.
Az ügy bírósági tárgyalása még tart.
Csaknem 9 millió milliomos van a világon
Cikkek
Vásároljon gyógyszert interneten Németországban!
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 18:29
Németországban egyre többen vásárolnak gyógyszereket a világhálón. Jó két évvel az internetes gyógyszer kereskedelem engedélyezése után minden harmadik internet-felhasználó vett ily módon gyógyszereket, elsősorban vény nélküli készítményeket, de növekszik a vényköteles termékek forgalma is.
Az Ipsos piackutató intézet felmérése szerint folyamatosan bővül a csomagküldő patikák piaci részesedése: a jelenlegi 1,5 százalékról 2010-ig várhatóan 8 százalékra, miközben az Egyesült Államokban a piaci részesedés már 15 százaléknál jár.
Németországban 2004 eleje óta engedélyezett a gyógyszerek értékesítése a világhálón: a 21.500 gyógyszertár közül 1.250-nek van engedélye erre, általában 30 százalékkal olcsóbban adják a vény nélküli készítményeket.
A legtöbben fájdalom-csillapítókat, vitaminokat, meghűlés elleni gyógyszereket vesznek a virtuális gyógyszertárakban.
A kiemelt támogatású gyógyszereket ősztől elektronikusan ellenőrzik
Cikkek
Az idő a bevásárló számára is pénz
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 18:14
Az idő tényező értéket jelent a vásárló számára, amikor a bevásárlás helyszínéről dönt - mutat rá a MEMRB Piackutató Iroda a diszkontban vásárlók szokásait vizsgáló felmérésében
Cikkek
Az ökológiai katasztrófa veszélyére nőtt az olaj ára
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 18:05
Erősödött késő délután a kőolaj ára Londonban és New Yorkban, miután kőolaj szökött ki a Barátság nevű, Európába irányuló orosz exportolaj-vezeték megrongálódása miatt, ami tovább erősítette az ellátás biztonságával kapcsolatos aggodalmakat, miután Nigériában a
múlt héten tovább csökkent az olajtermelés szabotázs akció miatt és nem lanyhult a feszültség a Közel-Keleten.
Röviddel 17:30 után a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta szeptemberi jegyzése 46 cent emelkedéssel 73,70 dolláron állt. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent szeptemberi határidőre 1,01 dollárral 74,40 dollárra erősödött.
A WTI árnövekedését lassította, hogy a mai kereskedés végén fut ki a benzin legközelebbi, augusztusi jegyzése, ami eladási nyomás alatt állt.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának mai nyilatkozata szerint a Barátság vezeték főága július 29-én sérült meg Krasznaja Szvoboda lakott település közelében. Mintegy 48
köbméter kőolaj jutott a szabadba, két olajfolt alakult ki, összesen mintegy 340 négyzetméternyi területen. A meghibásodott csővezetéket gyorsan kijavították, ezért nem
volt fennakadás az orosz exportban - közölték illetékesek.
Már most egyre drágább a jövő üzemanyaga
Cikkek
Lejárt a színlelt szerződések ideje
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 18:01
Azok a munkáltatók, akiket az adóhatóság rajtakapott a színlelt foglalkoztatáson, máig jelenthették be büntetlenül, hogy felszámolták a jogellenes helyzetet
Cikkek
Ügyvezető igazgató csere a Molnál
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 17:32
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nrt. lakossági szolgáltatások ügyvezető igazgatója, Slavomir Jankovic a Slovnaft vezérigazgatójának főtanácsadójaként folytatja munkáját augusztus 1-jétől - tájékoztatott a társaság a BÉT honlapján.
A közlemény szerint 2007. január 1-jétől a lakossági szolgáltatások divízió ügyvezető igazgatója Geszti László lesz, aki jelenleg a cég stratégiai partnere, a horvátországi INA
igazgatóságának pénzügyekért és számvitelért felelős alelnöke, korábban pedig a Mol-csoport termékelőállítás éskereskedelem divízió ügyvezető igazgatója volt. Az átmeneti időszakban a lakossági szolgáltatások divíziót Mosonyi György vezérigazgató közvetlenül irányítja.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
BÉT: túlteljesítette a budapesti piac a régiót
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 17:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 433,54 pontos emelkedéssel, 22.594,29 ponton zárt, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,96 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 19,68 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz viszonyítva.
Zillich István, a Takarékbank Rt. üzletkötője kiemelte az OTP-t, ami - mint mondta - vélhetően arra a hírre erősödött jelentősen, hogy jól teljesített a bank ukrán leányvállalata. Felfelé húzta a bankpapír árfolyamát az is, hogy az Erste Bank által közzétett első
féléves eredmények is pozitívak voltak - tette hozzá.
Az üzletkötő szerint jó a hangulat a BÉT-en, ám elképzelhetőnek tart a hét második felére egy negatív korrekciót. A régióban a piacok lényegében stagnáltak, a budapesti piac ezt
jóval felülteljesítette - mondta Zillich István.
Az OTP árfolyama 4,54 százalékkal emelkedett. A Mol 1,07 százalékkal nőtt. A Richter
0,22 százalékkal erősödött. Szektortársa, az Egis árfolyama 1,59 százalékkal nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 1,93 százalékkal emelkedett.
Az Erste megágyazott az OTP-nek
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Diákcsínyből üzletággá nőtte ki magát a hackelés
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 17:21
A világ legnagyobb pénzintézetei soha nem látott mennyiségű biztonsági támadást észleltek az elmúlt évben a Deloitte Touche Tohmatsu közelmúltban megjelent Globális Biztonsági Felmérése szerint. A válaszadók több mint háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy a szervezetet kívülről induló biztonsági támadás érte, és csaknem felük észlelt legalább egy illetéktelen belső behatolást
Cikkek
564 keresett kocsit találtak meg az autóvadászok
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 17:00
Tegnap ötödik alkalommal rendezték meg a Szent Kristóf Napi Autóvadász Találkozót, ahol a 11 legeredményesebb csapat osztotta meg tapasztalatait egymással
Cikkek
Rekord tőkét vonzott Szerbia
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 16:48
Rekordot dönthetnek az idén a külföldi befektetések Szerbiában: a pénzügyminiszter várakozásai szerint az összeg elérheti a 3,5 milliárd dollárt, ami minden eddiginél több.
A kormány eredetileg 2 milliárd dollárra számított az idén a tavalyi 1,5 milliárdot követően, ám a norvég Telenor a vártnál közel kétszer többet, 1,5 milliárd dollárt fizetett a Mobi 63
mobilszolgáltatóért.
Szerbia a tervek szerint 1,5 milliárd eurót tervez fordítani infrastrukturális beruházásokra, az oktatás és az egészségügy korszerűsítésére 2006-2007-ben.
Válságos állapot: Magyarország Európa beteg embere
Cikkek
Kivonják a forgalomból a Combinókat
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 16:41
Demszky Gábor főpolgármester délután felkérte a BKV-t, hogy mindaddig vonják ki a forgalomból a Combino-villamosokat, amíg a gyártó Siemens cég szakemberei teljes körűen feltárják a meghibásodások okát - közölte Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája az MTI-vel.
A közlemény szerint a főpolgármester ezzel egy időben levélben kérte fel a Siemens Zrt.
elnök-vezérigazgatóját, Beke-Martos Gábort, hogy tegyen meg mindent a felsővezetékek rendszerében és a járműben az utóbbi időben keletkezett hibák minél előbbi kijavításáért.
A főpolgármester levelében azt is kérte, hogy a cég tájékoztassa Budapest lakosságát arról, mikor lehet számítani a cég által kiépített, szállított és üzemeltetett rendszerek elvárható működésére.
Korábban a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője is az átmeneti kivonást javasolta annak kapcsán, hogy a szerelvények egymás után három napon, szombaton, vasárnap és ma délelőtt is üzemzavart okoztak. Kupper András úgy vélte: az elmúlt hetek hibasorozata egyértelműen felveti a főpolgármester politikai és anyagi felelősségét.
A BKV fődiszpécsere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy délelőtt az egyik ajtó meghibásodása miatt a Blaha Lujza térnél le kellett szállítani az utasokat az egyik Combino-szerelvényről.
Szántó Ferenc elmondta, hogy a villamos ezt követően a remízbe ment. Vasárnap műszaki hiba miatt délután három óra körül 5-7 percre állt le a villamosforgalom, s a vezérlési rendszert újra kellett indítani. Szombaton a Széna térnél állt le egy Combino, a szerelvényt szervizbe kellett vontatni, az utasokat a Moszkva tér és az Oktogon között autóbuszokkal szállították 14 óra 18 perc és 14 óra 45 perc között.
A Combinón a hőség miatt állatokat sem lehetne szállítani
Cikkek
29 millióra büntették az autósokat a hétvégén
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 16:04
Huszonkilencmillió forint értékben szabtak ki helyszíni bírságot a rendőrök a hétvégén, ez hétmillió forinttal több, mint amennyit egy héttel korábban róttak ki a szabálytalankodó autósokra - olvasható ki a hétvégi fokozott ellenőrzési akcióról a rendőrség internetes
honlapján közzétett adatokból.
A rendőrség két hete jelezte, hogy a sorozatos hétvégi balesetek miatt szeptember végéig minden hétvégén, már péntek délutántól kezdve fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak.
A múlt hétvégén tartott akcióval kapcsolatban a rendőrség sajtóosztálya vasárnap azt közölte az MTI-vel: 19-en haltak meg az utakon, egy halálos baleset kivételével a tragédiák olyan szakaszokon történtek, ahol nem volt rendőri ellenőrzés.
A rendőrök mintegy 16.600 embert szondáztattak meg, közülük 266 bizonyult ittasnak. 65 sofőr vezetői engedélyét elvették, 96 büntető feljelentést tettek és 148 szabálysértési eljárást indítottak. A gyorshajtókra átlagosan 5.500 forint, az övet, bukósisakot és gyermekülés használatát elmulasztókra átlagosan 3.900 forint bírságot szabtak ki.
A rendőrség közleményében arra figyelmeztetett, hogy továbbra is magas az engedély nélkül vezetők aránya, 15 helyszíni bírságot szabtak ki, és 137 feljelentést tettek ez ügyben a hétvégén.
600 ezernyi büntetés négy óra alatt
Cikkek
Csökkenéssel kezdte a hetet a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 16:02
Csökkenéssel indult a kereskedés a Wall Street-en elsősorban a közel-keleti konfliktus éleződése miatt. Nyitáskor a DJIA mutató közel 20 százalékkal csökkent, majd néhány perc múlva már közel 38 pontos gyengülésnél tartott. A Nasdaq Composite 5 százalékkal esett nyitáskor, később vesztesége már meghaladta a 11 pontot.
Pénteken a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 1,93 százalék (39,67 pont) emelkedéssel 2094,14 ponton fejezte be a napot, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 1,07 százalékkal (119,27 ponttal) 11 219,70 pontra nőtt.
A mai New York-i nyitás idején a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek közül a londoni FTSE-100 29,5 pontos, a frankfurti DAX-30 mutató 24,31 pontos veszteségben volt. Az amerikai WTI könnyűolaj ára 47 centes emelkedéssel 73,71 dolláron állt, az északi-tengeri Brent 91 centtel 74,30 dollárra emelkedett. Az euró 1,2769 dollárt ért a nyitáskor, emelkedő tendenciát mutatott.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 15:57
A forint gyengült a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 272,20/30 forinton jegyezték, szemben a pénteki 270,90/271,10 forinttal. A forint 44 bázisponttal 3,6 százalékra gyengült a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Az üzletkötők mind a devizapiacon, mind az állampapírpiacon rendkívül eseménytelen, alacsony forgalmú napról számoltak be. Az illikvid piacon az eurót 271,40 és 273 forint között jegyezték. Piacbefolyásoló hírek hiányában a forint a régiós valuták mozgását
követte.
A dollárral délután 213,01/18 forinton kereskedtek, szemben a pénteki 212,50/75 forintos árfolyammal.
Holnap több fontos makrogazdasági mutató is megjelenik az Egyesült Államokban, ami még finomíthatja a FED jövő kedden esedékes kamatdöntését, jelenleg a piacon változatlan kamatra készülnek. Az Európai Központi Bank csütörtökön dönt az euróövezeti kamatról, elterjedt vélemény szerint 25 bázispontos emelésre kerül sor.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Két éves mélyponton az Ecostat konjunktúra indexe
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 15:48
Az utóbbi két év legalacsonyabb értékére esett az Ecostat nagyvállalati, TOP-100 konjunktúra indexe, míg a kis- és középvállalati index az utóbbi két év mélypontjára csúszott vissza
Cikkek
Moszkva cáfolja, hogy ökológiai katsztrófa fenyeget
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 15:36
Moszkvában a rendkívüli helyzetek minisztériuma cáfolta, hogy ökológiai katasztrófáról lehetne beszélni a brjanszki térségben, ahol kőolaj ömlött a szabadba a megsérült Barátság vezetékből.
Néhány órával korábban a természeti erőforrások minisztériuma tájékoztatta közleményben a sajtót, hogy ökológiai katasztrófával fenyeget Oroszország nyugati részén, a brjanszki
térségben a Barátság vezetékből kiömlő kőolaj. A minisztériumi közlemény szerint a Barátság kőolajvezeték megrongálódása miatt - az előzetes adatok szerint - mintegy tíz négyzetkilométernyi területet, termőföldet, folyóvizeket, erdőket szennyezett be a kőolaj.
A rendkívüli helyzetek minisztériumának pontosító nyilatkozata szerint a Barátság vezeték főága július 29-én sérült meg Krasznaja Szvoboda lakott település közelében. Mintegy 48 köbméter kőolaj jutott a szabadba, két olajfolt alakult ki, összesen mintegy 340 négyzetméternyi területen.
Ökológiai katasztrófa fenyeget a kiömlő olaj miatt
Cikkek
Hat éves csúcson a német gépipar megrendelései
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 15:27
Németországban hat év óta a legnagyobb mértékben nőttek a gépiparnak adott megrendelések az idei év első felében: az árváltozásoktól megtisztítva 15 százalékkal. Ekkora növekedésre 2000 óta nem volt példa - tette közzé a gépgyártók szakmai szövetsége (VDMA). A bel-és külföldi megrendelések egyaránt növekedtek.
A felfelé ívelő tendencia már a harmadik éve tart, ilyen hosszas növekedésre a német gépiparban csak a 80-as évek végén volt példa. A fellendülésnek köszönhetően az ágazatban az év végéig több tízezer új munkahellyel számolnak a jelenlegi 866 ezren felül. A vállalatok jövőre további növekedésre számítanak.
Az év első felében a belföldi megrendelések 19 százalékkal, a külföldi megrendelések 13 százalékkal növekedtek. Az árbevétel 9 százalékkal bővült, ezen belül az exportból származó bevételek 10 százalékkal nőttek, kétszer olyan gyorsan, mint a belföldi
értékesítés. Az év egészében a 160 milliárd eurót meghaladó árbevételre számít a szakmai szövetség.
Majdnem megfelezték a külkermérleg hiányát
Cikkek
Iránban marad a 20 forintos benzinár, és nem lesz jegyrendszer
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 15:09
Irán folytatni fogja a benzin importját, azokkal a nyilatkozatokkal ellentétben, amelyek szerint kényszerűségből a kormány felhagy az üzemanyag behozatalával és bevezeti a benzin adagolását. Ezt az iráni olajügyi miniszter közölte az állami televízióban, azt azonban nem részletezte, miként teremtik elő az import pénzügyi fedezetét. Irán júniusban jelentette be szándékát az import beszüntetéséről és az adagolás bevezetéséről.
A jelenlegi árak mellett 3,5 milliárd dollárra volna szükség az import fenntartásához, viszont a parlament februárban úgy döntött, hogy 2,5 milliárd dollárra csökkenti az évi behozatal fenntartásához szükséges összeget. Az importra szánt összegeket az idei március 21-el kezdődő év eddig részében már elköltötték, mivel a növekvő belső fogyasztás miatt nagyobb és a világpiaci árak emelkedése miatt drágább volt a behozatal.
Irán, amely a világ negyedik legnagyobb olajtermelője, feldolgozóipari kapacitásainak szűkössége miatt a 72 millió literes benzinfogyasztásból csak 42 millió litert fedez hazai termelésből. Az igények növekedéséhez hozzájárult az autóipar bővülése, illetve az olcsóbb iráni benzin szomszédos országokba történő kicsempészése is.
Az üzemanyagár támogatásának köszönhetően a benzin ára a világon Iránban a legolcsóbbak között van: egy liter normálbenzin ára 800 rial, ami 0,09 dollár, vagyis mintegy 20 forint.
Az OPEC képtelen kezelni a helyzetet - drágul az olaj
Cikkek
Tőkeemelés az MKB-nál
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 14:48
Lezárult az MKB Bank 682 millió forintos zártkörű tőkeemelése, amelynek révén a
társaság jegyzett tőkéje 13,133 milliárd forintra nőtt - tette közzé az MKB. Az 1.000 forint névértékű részvények kibocsátási árfolyama a Cégközlönyben közzétett adatok szerint 30.800 forint volt, a bank saját tőkéje így 21,006 milliárd forinttal gyarapodott. A részvényekből a bank tulajdonosai jegyezhettek. A mostani tőkeemelés előtt a törzsrészvények 89,61 százaléka a Bayerische Landesbank, 10,38 százaléka a BAWAG leányvállalata, a P.S.K. Beteiligungsverwaltung GmbH, 0,01 százaléka pedig egyéb részvényesek tulajdonában volt.
Az MKB tulajdonosai az idén már végrehajtottak két - egy névértéken 406 millió, árfolyamértéken 12,505 milliárd, és egy névértéken 524 millió, árfolyamértéken 16,136 milliárd forintos - tőkeemelést. Az MKB jegyzett tőkéje így az MTI adatai szerint az idén három lépésben 1,612 milliárd, saját tőkéje pedig 49,647 milliárd forinttal hízott.
A jelentős tőkeigény mögött vélhetően az áll, hogy az MKB az idén - főrészvényese, a BayernLB régiós hídfőállásaként - külföldön kezdett terjeszkedni.
Az Erste megágyazott az OTP-nek
KKV
Mi lehet a Szilícium-völgy titka? Blair utánajárt
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 14:36
Az amerikai Szilícium-völgy sikerét akarta kipuhatolni tegnap a brit miniszterelnök. Tony Blairn befolyásos üzletemberekkel tárgyalt a kérdésről
Cikkek
Szlovákia 2009-ben már eurót szeretne
Privátbankár.hu | 2006. július 31. 13:47
Az új szlovák kormány programjában rögzítette az egységes európai pénz bevezetésének 2009 évi céldátumát. Mint azt Robert Fico miniszterelnök a négy évre szóló kormányprogram elfogadása után közölte: a kormány "teljes mértékben és feltételek nélkül" elkötelezett az euró 2009. január 1-jei bevezetése mellett.
Szlovákia a négy nagyobb új uniós tagország között az euróbevezetésben az elsőségre pályázik- értékelte a Reuters, megjegyezve azt is, hogy a befektetők tartottak attól, Fico kormánya esetleg feladja az előző kormány ambiciózus euróbevezetési programját.
Még a választások előtt Fico és párttársai arról beszéltek, hogy néhány érzékeny termékféleségre, mint például az élelmiszerek, az energiaféleségek, a háztartási víz szabnak majd meg alacsonyabb forgalmi adókulcsot.
"Ezek az intézkedések nem akadályozzák a maastrichti kritériumok teljesítését" - jegyezte meg Fico, utalva az euró bevezetéséhez szabott uniós feltételekre. A kormány abban is egyet értett, hogy módosítani fogják a jelenlegi 19 százalékos személyi jövedelmekre
érvényes átalányadót, bevezetik a kiegészítő, " az átlagosnál nagyobb jövedelműeket" érintő adót.
A maradék hitelességért és nem az euróért küzdenek
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Friss
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira
16:04
-
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
16:04
-
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?
12:12
-
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
09:09
-
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás
09:09
A vidék hírei
-
Új bejárat nyílik az Egri Termálfürdőhöz a Hadnagy út felől
15:57
-
Legszegényebbek vagyunk az Unióban
13:57
-
Emléktáblák őrzihetik két egri kiválóság emlékét – Szepesi György zenész és Puhl Sándor játékvezető előtt tiszteleg a város
11:17
-
Rejtegetik Rák Sándornét az egriek elől, már a városban járt a MAZSIHISZ elnöke is
09:47
-
Június közepétől tájékoztat a NAV a tartozásokról és túlfizetésekről
09:06
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
top 24
-
Magyarországra vetülhet a háború árnyéka
2025. június 19. 10:34
-
Nem jó ötlet most panellakást venni
2025. június 19. 11:17
-
Így sodródhat bele Peking és Moszkva a közel-keleti háborúba
2025. június 19. 09:32
-
„Megmutatjuk a magyaroknak, hogy nincsenek egyedül” – üzente egy holland EP-képviselő
2025. június 19. 13:51
-
„Amíg Ali Hámenei él, addig Irán biztosan nem akar atombombát” – interjú N. Rózsa Erzsébettel
2025. június 19. 05:46
