Hírek
Cikkek ORFK: nem elküldik, elengedik 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 12:17
Az Országos Rendőr-főkapitányság nem küldi el az embereket, pusztán arról van szó, hogy, aki sikeresen pályázik a vám- és pénzügyőrség meghirdetett állásaira, azokat elengedjük - mondta Garamvölgyi László ezredes. Az ORFK szóvivője a Népszabadságban ma megjelentekre reagált. A napilap "ORFK: Aki akar, mehet" című cikkében azt írta, hogy négyszáz nyomozóval kívánja bővíteni ötszáz fős bűnügyi szolgálatát szeptember 15-ig a vám- és pénzügyőrség. Kétszáz nyomozót belső átcsoportosítással és átképzéssel állítanak ki, a többit döntően a rendőrségtől remélik átvenni, a pénzügyi nyomozók számára a héten írják ki a pályázatot a vámőrség által kínált munkahelyekre - írta a lap, amely szerint ezzel kapcsolatban a rendőrség illetékesei azt közölték: "aki akar, mehet". Garamvölgyi László az MTI-nek azt mondta: az újságcikk nem az ORFK hivatalos álláspontját közvetíti, "a cím által sugallt közömbösség távol áll a rendőri vezetés által kialakított állásponttól". "A cím a cikkben nevesített pénzügyi nyomozókra utal, akik jelenleg a rendőrség állományában dolgoznak, de ha sikerrel pályáznak a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága által meghirdetett 200 álláshely egyikére, természetesen megkapják a lehetőséget arra, hogy átkerüljenek a VPOP állományába" - hangsúlyozta. Megerősítette: aki akar, pályázhat, és ha sikeres a pályázata, el is engedik a rendőrség állományából, de nem elbocsátásról van szó. Több mint 4000 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Cikkek GPS-cipő és denevér-szemüveg nyugdíjazza a kutyákat? 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 11:48
A vakvezető kutyákat akár nyugdíjazhatják is: a csúcstechnológiás szemüveg és cipő bármilyen útviszonyok között segítheti a vakok és gyengénlátók közlekedését
Cikkek Mennyit ér az Úszó EB és a Forma-1? 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 11:47
Az Úszó Európa Bajnokság és a Forma 1-es futam turisztikai reklámértéke több milliárd forintra tehető - mondta a parlament turisztikai és sport bizottságának szocialista alelnöke.Pál Béla sajtótájékoztatóján azt mondta: az előzetes adatok szerint a két rendezvény júliusban mintegy százezer plusz vendégéjszakát jelentett a budapesti hoteleknek. Hozzátette: e két esemény kapcsán a világ csaknem ötven országa hallhatott Magyarországról, a magyar fővárosról.Schumiék hozzák a legnagyobb bevételt
Cikkek El a kezeket a tehenektől - újabb áldozatok 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 11:01
A CowParade budapesti szervezői kampányt indítottak a tehénparádé alkotásainak egyre erőszakosabb és folyamatos rongálása ellen. A szervezők tájékoztatása szerint a kiállítás júliusi megnyitása óta az alkotások több mint 20 százalékát rongálták meg, s ez a szellemi és fizikai károk mellett anyagi szempontból is súlyos többletköltségeket ró a szervezőkre. A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a Blue melting Ice cream, közismertebb nevén a "fagyitehén", Magas Hegyi Balász, Imre Krisztián és Hajdu András alkotása volt az első áldozat. A közlemény megemlíti, hogy Tóth Ágnes Aranyborjú című alkotását is megrongálták a Vörösmarty téren, július utolsó hétvégéjén pedig újabb alkotásokat rongáltak meg.
Cikkek Még a hónapban újabb tőzsdei debütálás várható 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 10:52
A Graphisoft SE-ből kivált Graphisoft Park részvényeit várhatóan augusztusban vezetik be a Budapesti Értéktőzsdére. Az újonnan létrejövő társaság portfóliójába került a főváros III. kerületében a Duna partján elhelyezkedő 7,2 hektáros Graphisoft Park. Ma debütál a TvNetWorkFriss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Kamatadó-mentes befektetés, optimális hozam 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 10:43
Gyorsan kell cselekednie annak, aki nem kíván kamatadót fizetni megtakarításai után. A HVB Bank a számos megoldás között egy igazi újdonságot is kínál. A HVB Hozamhajrá Tőkegarantált Alap a rendkívül sikeres HVB Triatlon Alapok legjobb tulajdonságaival bír, emellett új, feltörekvő piacok felé nyitja meg a befektetők előtt az utat (x)
Cikkek Lesz miért kapkodni a fejünket ősszel 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 10:29
A megszorító csomag egyes elemei az ősz folyamán különböző időpontokban lépnek hatályba
Cikkek Az alacsony penetráció az on-line kutatások gátja 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 10:11
Magyarországon a piackutatási iparág bevétele 14 milliárd forint volt tavaly, a növekedési ütem 2,8 százalék - közölte a Piackutatók Magyarországi Szövetsége. A közlemény szerint az online kutatások fejlődésének sajnálatos korlátja az alacsony internet-ellátottság: az online mérések részesedése az iparági bevételből 2 százalékos Magyarországon. A hagyományos adatfelvételi technikák alkalmazásában számottevő visszaesés nem tapasztalható, bár a világtendenciáknak megfelelő átalakulás Magyarországon is megkezdődött. A közlemény szerint a piackutatás az EU új tagállamaiban és Ázsiában fejlődik a legdinamikusabban.
Cikkek Nyugdíjreform: elkerülhető a drasztikus járulékemelés 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 10:05
A nyugdíjrendszer hosszú távra csaknem önfinanszírozóvá tehető - vélik az MNB kutatói egy, a nyugdíjrendszer előtt álló kihívásokat ismertető tanulmányban
Cikkek Lassan indul a hét a forintpiacon 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 09:57
Hétfőn erősödött a forint a bankközi devizapiacon, kilenc óta tájban az eurót 270,90/271,00 forinton jegyezték, szemben a 271,80/272,00-es pénteki árfolyammal. A kereskedők szerint lassan indul a hét a bankközi devizapiacon és az állampapírpiacon is, a meghatározó esemény az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedd esti kamatdöntése, és a közép-európai országok ugyancsak a héten megjelenő inflációs jelentései lesznek.A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa ülésezik ugyan hétfőn, de a kamatok kérdése csak a következő, augusztus 28-ra meghirdetett ülésen lesz napirenden. Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek Minden téren javított az easyJet  
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 09:45
A nagyságra második európai olcsó jegyes légitársaság, az 1995-ben indult brit easyJet 460,2 millió fontos bevételt jelentett az üzleti éve júniussal zárult harmadik negyedéről, 34,2 százalékkal többet az egy évvel korábbi 342,9 milliónál. Minden mutató javult: az utasszám 15,8 százalékkal 8,8 millióra, a foglaltság 1,1 százalékpontttal átlagosan 86,0 százalékra, az egy ülésre jutó bevétel 17,3 százalékkal 45,07 fontra emelkedett.Jegy nélkül nincs pénz a késésért
Cikkek Egyre több kárt okoznak a villámok 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 09:39
Az informatika infrastruktúra-védelemmel foglalkozó American Power Conversion Magyarországi Képviseletének elemzése szerint a magyar háztartások 10 százalékában már keletkezett kár villámcsapás miatt, 53 százalékuknak pedig tápellátási problémát okozott.A meteorológiai adatok szerint éves szinten mintegy 30 ezer villám csap le Magyarországon, ennek körülbelül kétharmada a nyári hónapokban. Két évvel ezelőtt a villámok több mint 31 ezer kárt okoztak, amelyek értéke elérte az 1,7 milliárd forintot.A biztosítók adatai alapján évente 2-3 százalékkal nő a károk száma, a kárérték pedig 5-6 százalékkal, mivel egyre több és egyre értékesebb elektromos berendezést használnak az országban.Égszakadás-földindulás: rekordot döntött a vihar
Cikkek Szerdán jelent a Mol 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 09:39
Szerdán hozza nyilvánosságra a Mol az első féléves tőzsdei gyorsjelentését - közölte a társaság. A vállat korábban azt közölte, hogy pénteken teszi közzé az adatokat.Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek További szlovák szigor várható 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 09:31
A Szlovák Nemzeti Banknak tovább kell szigorítania, hogy el lehessen érni az inflációs célt - mondta a bank elnöke, Ivan Sramko. A bankelnök felszólította a kormányt, hogy "erőteljesen és gyorsan" csökkentse az államháztartási hiányt. Hozzátette: egyelőre reális az euróövezeti csatlakozás 2009. januári célja. A szlovák központi bank július 25-én fél százalékponttal 4,50 százalékra emelte irányadó kamatát, a kéthetes repót, a piaci várakozással összhangban. A szigorítást az inflációs cél és az euró 2009-re tervezett bevezetése indokolta. A bank előzőleg legutóbb május végén emelte, fél százalékponttal 4,00 százalékra, az irányadó kamatát.Egy hónapnyi késéssel követ minket Szlovákia
Cikkek Orosz kézbe kerülhet a Land Rover és a Jaguar? 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 09:19
Az amerikai Ford autógyár azt tervezi, hogy eladja két luxus márkáját, a Land Rovert és a Jaguart, lehetőség szerint egy csomagban - írta vasárnapi számában a Sunday Times. A brit lap bankárkörökből származó értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy Bill Ford egy pénzügyi befektetői csoportnak adná el a két autógyár többségi tulajdonát, s csak kisebbségi részesedést tartana meg magának. A másik lehetőség, hogy a Ford megtartja ugyan a Jaguart, de csökkenti a termelést, a gyártás csak kifejezetten a luxus sportautókra korlátozódna. A lehetséges jelöltek közül a BMW tudatta, hogy nem érdekli a Jaguar, viszont emlegetik egy orosz milliárdos, Nyikolaj Szmolenszkij nevét, aki két évvel ezelőtt megvásárolta az ugyancsak brit TVR sportkocsikat gyártó céget.Kisteherautókat hívott vissza a Ford
Cikkek Mínusz a nyitásban, kis plusz a fejekben 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 09:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,42 pontos csökkenéssel, 22.054,29 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,73 százalékos gyengülés. A mai napon egyébként elemzők szerint szűk sávú ármozgások mellett limitált erősödés várható a budapesti részvénypiacon. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Decemberben áll meg a vonat Ferihegyen 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 08:56
A MÁV decemberre teremti meg a közvetlen vasúti összekötettést a Nyugati pályaudvar és a ferihegyi repülőtér I-es terminálja között - közölte a vasúttársaság. Tájékoztatásuk szerint a jelenlegi Szemeretelep vasúti megállóhelyet áthelyezik a Ferihegy I-es terminálhoz a Ferencváros-Vecsés vonalszakasz felújítása keretében. A MÁV korábban azzal számolt, hogy az idén ősszel elindul a kötöttpályás közlekedés a Nyugati pályaudvar és a ferihegyi repülőtér között. A kisebb késedelmet ehhez képest az okozza, hogy a társaság lehetőséget kapott a műszaki tartalom bővítésére az Európai Unió forrásból megvalósuló Ferencváros-Vecsés beruházásnál.Ferihegyi fuvar: a nagy trükk csak most jön?
Cikkek Meg lehet különböztetni a dohányosokat 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 08:45
Nem ellentétes az Európai Uniónak az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó szabályozásával az, hogy a vállalatok az álláshirdetésnél kiköthetik: dohányost nem vesznek fel - jelentette ki az Európai Bizottság szóvivője.Ezzel megerősítette Vladimir Spidlának, a bizottság szociális és munkaügyi biztosának azt a napokban elhangzott állásfoglalását, amely szerint az állások betöltésénél nem szabad megkülönböztetést tenni a származás, a kor, a vallás, a szexuális beállítottság, vagy a fogyatékosság szempontjából, a dohányzás azonban nem tartozik ebbe a kategóriába.Szeszes szponzort kap a magyar futam
Cikkek Két év óta először nem emelhet a Fed 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 08:29
A Dow Jones Newswires/CNBC által megkérdezett 22 elsődleges állampapír-forgalmazó többsége szerint a Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága augusztus 8-iki ülésén 5,25 százalékon tartja a célkamatot. Amennyiben beigazolódnak a szakértői várakozások, ez lesz az első eset 2004 júniusa óta, hogy a Fed nem emel kamatot. Akkor 25 bázisponttal 1,25 százalékra növelte azt, azóta minden kamatalakító ülésén 25 bázispontú növelésről döntött. A 22 megkérdezett közül 10 azzal számol, hogy a FOMC következő, szeptemberi 20-iki ülésén negyed százalékpontos kamatemelésről határoz. A szakértők véleményének az átlaga szerint az év végén a célkamat 5,50 százalék lesz. Mégis lesz amerikai kamatemelés?
Cikkek Nagy zakó Tokióban 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 08:19
A tokiói értéktőzsde fő mutatója hétfőn meredek lejtőre került, az amerikai Fed keddi kamatdöntését megelőző bizonytalanság miatt: a befektetők a japán cégek amerikai exportpiacai miatt aggódnak. A dollár gyengesége is rontja a közvetlen exportkilátásokat.A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 345,12 pontos, azaz 2,23 százalékos veszteséggel 15 154,06 ponton zárt, 5,94 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Olajár: útban 80 dollár felé 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 08:09
Hétfőn több mint 1 dollárral drágult a kőolaj a szabadpiacon, mert a BP olajtársaság lezárta az Egyesült Államok legnagyobb olajlelőhelyét az alaszkai Prudhoe Bayben, egy vezeték szivárgása miatt. Ezzel a világtermelés körülbelül fél százaléka, napi 400 ezer hordó esik ki. A BP a környezeti kockázat megszüntetése utánra ígéri a termelés felújítását. Egyelőre a vezetékhálózat 40 százalékát vizsgálták át. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate hordójáért jelenleg 75,96 dollárt, az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordójáért pedig 77,15 dollárt adnak. Túl érzékeny az olajpiac
Cikkek Jegy nélkül nincs pénz a késésért  
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 08:01
A közlekedési cégek csak akkor fizetnek, ha a késésért egyértelműen ők tehetők felelőssé: de mikor és mennyire nyúlnak a zsebükbe?
Cikkek Duna TV, MTV: anya és leánya?  
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 07:41
Lapinformáció szerint az 50 milliárdos új állami médiapark helyett egy takarékosabb terv körvonalazódik a kormányzati körökben
Cikkek Túl érzékeny az olajpiac 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 07:25
Az OPEC elnöke szerint az év végéig 70 dollár körüli marad a kőolaj hordónkénti ára annak ellenére, hogy az olajkartell elegendő pótlólagos termelői kapacitással rendelkezik a piac bőséges ellátására. A Pekingben tartózkodó Edmund Daukoru, aki egyben a nigériai olajügyi miniszter, azt mondta, hogy a piac túlzott érzékenysége miatt nőtt ismét rekord közeli szintre a kőolaj ára. Az OPEC-vezető az áremelkedést részben a közel-keleti feszültségre, az amerikai hurrikán szezon kezdetére és arra vezette vissza, hogy gond van néhány olajfinomító termelésével. Daukoru szerint az OPEC összességében napi több mint 2,5 millió hordó plusz termelői kapacitással rendelkezik annak ellenére, hogy az olajkartell néhány tagja már nem képes tovább növelni a termelését.Megint csökkent az olaj ára
Cikkek Kamatadó előtt: van miből választani 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 07:13
Még augusztusban érdemes alaposan megfontolni, hogyan készülünk fel a 20 százalékos kamat- és árfolyamnyereség-adóra
Cikkek Pezsgős és boros érmek 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 06:55
Ezüstérmet kapott a "Best in Class" kategóriában a Balatonboglári Borgazdaság Zrt. Chapel Hill Chardonay brut pezsgője az angliai Surrey-ban megrendezett nemzetközi borversenyen, a International Wine and Spirit Competition-en. Ugyanezen a versenyen bronzérmet nyert a Törley Pezsgőpincészet Methode Transvase eljárással készített 9-12 hónapos palackos erjesztésű és érlelésű Törley Sec minőségi pezsgője.Bronzérmet kapott továbbá a Hungarovin Domaine St.Orban Sauvignon blanc 2005-ös évjáratú bora is. Ugyanezzel az elismeréssel jutalmazták a bírálók a 2005-ös évjáratú Szent István Korona Etyek-Budai Irsai Olivér elnevezésű borát, valamint az 1999-es évjáratú St. Stephan,s Crown tokaji ötputtonyos aszúját.
Cikkek Honosítják Al Bundyt - erősít a Tv2 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 06:35
A Tv2-n ősszel indul az Egy rém rendes család Budapesten című sorozat, a magyar Al Bundyt Szervét Tibor alakítja majd Egy rém rendes család képekben - nézze meg a magyar Al Bundyt!
Cikkek Ma debütál a TvNetWork 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 7. 06:13
A TvNetWork Nyrt. részvényeivel mától lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén. Az 1,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű TvNetWork egyenként 100 forint, összesen 1,3 milliárd forint névértékű részvényét vezették be a tőzsde B kategóriájába. A börze nem állapított meg bázisárat, így a részvények induló árfolyamát a kereslet-kínálat alakítja ki. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Régiségkereskedőtől került vissza az Ermitázsba egy értékes darab 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 18:39
Az Ermitázsból ellopott értékes kehely került vissza az orosz állam tulajdonába, miután a műkincset birtokló régiségkereskedő átadta azt hatóságoknak - közölte a kulturális minisztérium illetékese. A moszkvai régiségkereskedő azt követően adta át a XIX. századból származó kelyhet a hatóságoknak, hogy felfedezte, az értékes műtárgy a világhírű szentpétervári múzeumból eltűnt kiállítási tárgyak egyike. Az arannyal és ezüsttel körbefuttatott, drágakövekkel gazdagon díszített kelyhet, amelyet már számos műtárgyaukción kínáltak eladásra, a régiségkereskedő 2004-ben vásárolta - fejtette ki Anatolij Vilkov, a kulturális minisztérium kulturális értékeket védelmező osztályának a vezetője. A 221 műtárgy ellopását egy 2005 októberében kezdődő rutinvizsgálat nyomán fedezték fel július végén. Az eltűnt dísztárgyak között több tucat arany- vagy ezüstborítású szentkép, zománcberakásos ezüstvázák, órák és ékszerek vannak. Mihail Pjotrovszkij, a múzeum igazgatója kedden a múzeum dolgozóit okolta a műkincsek eltűnéséért, mondván, a lopást több év alatt követték el. 5 millió dollárnyi értéket loptak el az Ermitázsból
Cikkek Fogadás életre-halálra - ezúttal Castróéra 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 18:33
Fidel Castro, Kuba vezetője hétfőn ideiglenesen átadta a hatalmat öccsének, ami nemcsak találgatásokra, de fogadásokra is sarkallja az embereket
Cikkek De mi legyen a kínai cipőkkel? - a választ még mindig keresik 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 17:41
Az EU-tagállamok többsége nyíltan elveti a kínai cipőimportra bevezetendő büntetővámokat: az európai cipőipar már tavasszal arra figyelmeztetett, hogy az európai védővámokat végső soron a fogyasztók - áremelés révén - fizetnék meg. Az uniós kereskedelmi biztos, Peter Mandelson szóvivőjének bejelentése szerint az Európai Bizottság erre irányuló javaslatát az előzetes szavazás során mindenekelőtt az északi uniós országok vetették el, - összesen 13 tagország mondott nemet - míg a déli országok általában támogatták azt. Mandelson szerint Kína és Vietnam az előállítási költségeknél alacsonyabb árakon árasztják el az uniós piacokat. Előterjesztése szerint a kínai cipőket 16,5 százalékos, a vietnamiakat 10 százalékos többletvámmal sújtanák. Ugyanakkor kvótakorlátozásokat nem terveznek. Az EU április óta előzetes büntetővámot tart érvényben, amelyet október 7-én kellene meghosszabítani. A jelenlegi tervek szerint az EU-bizottság augusztus végén, szeptember elején tesz javaslatot a meghosszabbításra. Ezt később szavazás követi az EU miniszteri tanácsában. Hogy kerül a cipő az asztalra? Így...
Cikkek Megint csökkent az olaj ára 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 17:38
Késő délután csökkent a kőolaj ára Londonban és New Yorkban, mert a szakértők szerint a Chris trópusi vihar biztosan nem erősödik hurrikánná. Tavaly több hurrikán tombolt a Mexikói-öbölben, komoly károkat okozva az ottani amerikai olaj- és gázipari infrastruktúrában, aminek a hatására történelmi csúcsra szökött az energiahordozó ára. Röviddel 17 óra után a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta szeptemberi jegyzése 41 cent gyengüléssel 75,05 dolláron állt. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent szeptemberi határidőre 13 centtel 76,43 dollárra hanyatlott. Irán 200 dolláros olajárat sem zár ki
Cikkek Módosítja németországi előrejelzését az IMF 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 17:36
A Nemzetközi Valutaalap emelte az idei német gazdasági növekedésre szóló előrejelzését: 1,4 százalékra a legutóbbi, tavaszi kitekintésében megjelölt 1,3 százalékról. A német Handelsblatt híre szerint ugyanakkor az IMF a jövő évi német GDP-növekedési előrejelzést 0,9 százalékra vette vissza a korábbi 1,0 százalékról. A német kormány jelenlegi előrejelzése az idei évre 1,6 százalék és jövőre 1,0 százalék körül van. Az IMF szerint - a szervezet szeptember közepén éves ülésén teszi közzé a hivatalos őszi előrejelzéseket - a globális növekedést a világszerte tapasztalható kamatemelések is visszafogják. A Handelsblatt szerint az IMF tavaszi előrejelzéséből minimálisan visszavesz 2007-re, ennek okai a geopolitikai kockázatok - elsősorban a közel-keleti konfliktus - a magas olajárak, és a világkereskedelmi tárgyalások összeomlása. Hat éves csúcson a német gépipar megrendelései
Cikkek Az amerikai adatok kedvezően hatottak a BUX-ra 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 17:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,74 pontos emelkedéssel, 22.216,71 ponton zárt. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,07 százalékos erősödés. A 16 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek. A nap nyertese az Émász volt, a papír több mint 10 százalékkal erősödött a nap folyamán. Farkas Róbert, a Takarékbank üzletkötője elmondta, hogy délután fél háromig a piac az amerikai foglalkoztatottsági adatokat várta, addig a BUX index a negatív tartományban mozgott. A várakozásoknál alacsonyabb foglalkoztatási adatok megjelenését követően - amelyek az amerikai kamatemelés esélyét csökkentették - a BÉT emelkedésnek indult. A régiós tőzsdéknél ugyan kisebb mértékben, de pluszban zárt a BUX - tette hozzá Farkas Róbert. Az üzletkötő hangsúlyozta, hogy a nap folyamán technikai szinteket tesztelt a piac, és úgy vélte, hogy a másfél hónapja indult emelkedő trend a következő napokban, akár hetekben is folytatódhat. Farkas Róbert nem tartotta kizártnak, hogy 23.000 pont fölé is emelkedik az index a közeljövőben, abban az esetben, ha a Fed nem emel kamatot. A Mol 1,43 százalékkal erősödött. Az OTP árfolyama 2,13 százalékkal emelkedett. A Richter részvényei 1,35 százalékkal zártak alacsonyabban. A Magyar Telekom papírjai 2,25 százalékkal erősödtek. Az Egis papírjai 1,11 százalékkal erősödtek. Az Émász kereskedését 9 óra 35 perctől tíz percre felfüggesztették, mivel az áramszolgáltató papírjának árfolyamemelkedése meghaladta a 10 százalékot. Az áramszolgáltató papírjai 10,14 százalékkal zártak magasabban, mint tegnap. A jelentős emelkedés oka, hogy az Émász profitjára kedvezően hat a villamosenergia-ellátásban augusztus elsejétől alkalmazott rendszerhasználati díjak változása. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Deviza / Áru A Mol kezébe került a legnagyobb boszniai benzinkúthálózat 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 17:05
Az INA-Mol 50-50 százalékos közös konzorciuma tegnap aláírta a legnagyobb boszniai benzinkúthálózat 67 százalékának megvételéről szóló szerződést
Cikkek Fél százalékponttal emelt az orosz jegybank 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 16:44
Az orosz jegybank fél százalékponttal emelte a betéti kamatokat, a hitelkamatokhoz való közelítés céljával: a betéti kamat 2,0-2,5 százalékra emelkedett, de így is jelentősen elmarad a hitelkamattól, a jelenleg 6,04 százalékos egynapos repótól. Utóbbi az orosz jegybank irányadó kamata. A bank elnökhelyettesének indoklása szerint az emelés összhangban van a globális szigorítási irányzattal, és része a hitel és betéti kamatok egyenlővé tételére irányuló jegybanki szándéknak, annak érdekében, hogy nőjön az orosz pénzügyi politika hatékonysága. Kamatot emelt az angol jegybank
Cikkek Felfelé menetel a New York-i tőzsde 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 16:37
A Wall Street-en a piacok nyitása után folyamatosan felfelé emelkedtek a vezető indexek és a tőzsde DJIA mutatója kevesebb mint fél óra alatt csaknem 100 pontot, azaz mintegy 0,9 százalékot emelkedett és hasonló arányban ment fel a Nasdaq technológiai piac mutatója is. A határozott emelkedés a fő nyugat-európai tőzsdei indexekre is átterjedt. A jelentések szerint a frissen közzétett amerikai munkaerőpiaci adatok adtak szárnyalást a piacoknak, mégpedig azzal, hogy a várakozások alattiak voltak, apasztva az inflációs veszélyt, minek okán a Fed kényszerhelyzetbe kerülhet és egy időre egyértelműen ejtheti a kamatemelés gondolatát. Az amerikai kamatcsend kilátása viszont pénteken a dollár árfolyamát vitte le kéthavi mélypontjára az euróhoz mérten: a foglalkoztatási adatok kiadása után az euró 1,2888 dollárig erősödött. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek 27 milliós magyar segély Libanonnak 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 16:11
A magyar Külügyminisztérium újabb, huszonhétmillió forint értékű humanitárius segély Libanonba juttatásáról döntött. Erről az illetékes szakállamtitkár tájékoztatta az MTI-t. A tárca keretéből korábban már átutalt hatmillió forintos pénzügyi gyorssegély után született döntés az újabb segélyekről a libanoni humanitárius válság enyhítésére, magyar karitatív szervezetek programjainak támogatása révén - közölte Várkonyi László. Az EU külügyminisztereinek a libanoni válság kapcsán kedden Brüsszelben tartott rendkívüli tanácskozásán Göncz Kinga által tett bejelentés nyomán a magyar külügyi tárcánál humanitárius segélykoordinációs értekezletet hívtak össze. A tanácskozáson részt vevő magyar karitatív szervezetek között ajánlattételi felhívást tettek közzé, majd a beérkezett ajánlatokat pénteken sürgőséggel bírálták el. Várkonyi László szakállamtitkár elmondta: a 27 millió forintos külügyi támogatást a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Máltai Szeretetszolgálat veheti igénybe gyógyszerek, gyógyászati berendezések, élelmiszerek és egyéb humanitárius szállítmány beszerzésére és Libanonba juttatására. 2,5 milliárd dolláros kár Libanonban
Cikkek Kisebb ingadozás után erősödött a forint 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 16:07
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon Fél négy tájban az eurót 271,80/272,00 forinton jegyezték, szemben a tegnapi 273,10/20 forinttal. A forint 44 bázisponttal 3,70 százalékra erősödött a plusz/mínusz ingadozási sáv erős oldalán. A 271,50/60 forintos nyitás után ellentétes hatásokra 271,50-273,60 forint között ingadozott az euró jegyzése a nap folyamán, a forgalom azonban csak délután két óra után élénkült meg. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ekkor jelentette be, hogy az Európai Unióhoz szeptember elsejéig benyújtandó konvergenciaprogram nem tartalmazza majd az euró bevezetésének céldátumát. A bejelentésre lökésszerű állampapír eladással reagáltak a piacok, főleg a hosszabb lejáratú államkötvényektől próbáltak szabadulni a befektetők. A hozamszintek mintegy 10 bázisponttal emelkedtek, a forint pedig mintegy 50 fillérrel gyengült az euróhoz képest. A gyengülési folyamatot az amerikai július foglalkoztatási adatok fordították meg. A vártnál kevésbé emelkedő foglalkoztatottság már nem jelent inflációs veszélyt Amerikában, ezért minimálisra csökkent annak az esélye, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedden kamatot emel. A mutató megjelenése után gyengült a dollár, erősödésnek indultak a közép-európai régió valutái is, és újra vásárolni kezdték az állampapírokat. A dollárral 211,10/20 forinton kereskedtek, a tegnap délutáni 213,00/10 forinttal szemben. Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek Még szeptember előtt biztos járnak a Combinók 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 15:40
Augusztus második felében járhatnak újra a Combino villamosok - tájékoztatta az MTI-t a gyártó Siemens Zrt. délután. A cég tudatta: az első járművet átvizsgálták, a tesztelését éjszaka kezdik meg. "Jelen helyzetben, tekintettel az üzem- és utasbiztonsággal szembeni fokozott elvárásokra, további tesztekre kerül sor szombaton és vasárnap" - tartalmazza az MTI-hez eljuttatott közlemény. Ezt követően a BKV-nak a gyártó várhatóan hétfőn jelenti be, hogy az első villamos elkészült. Demszky Gábor főpolgármester korábban azt mondta: a Combino villamosok alapos, általános felülvizsgálatára van szükség, a típushibák kijavítását követően tesztelés alá vetik a járműveket, hogy kizárólag üzembiztos villamosok kerülhessenek vissza a forgalomba. Részletek...
Cikkek A vártnál kevésbé nőtt az amerikai foglalkoztatás 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 15:37
Az Egyesült Államokban a vártnál kisebb mértékben, 113 ezerrel nőtt júliusban a nem mezőgazdasági ágazatban foglalkoztatottak száma, miközben a munkanélküliségi ráta 4,8 százalékra nőtt. Elemzők arra számítottak, hogy a foglalkoztatottak száma 135 ezerrel nőtt a júniusi 121 ezres, és a májusi 90 ezres növekedés után. Az átlagos órabér 0,4 százalékkal nőtt, miközben elemzők 0,3 százalékra számítottak. A vártnál több amerikai munkanélküli
Cikkek 7 milliárdért kelt el a Bábolna Takarmányipari Kft. 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 15:26
A Bábolna Zrt. privatizációs tranzakciójához kapcsolódva az állami tulajdonú Agrárgazdasági Vagyonkezelő Kft. 7 milliárd forintért vásárolta meg a Bábolna Takarmányipari Kft. üzletrészét - áll a július 27-i dátummal most megjelent kormányhatározatban. Az Agrárgazdasági Vagyonkezelő Kft. élt ezév június 28-ig érvényes vételi opciójával, amelyet egy korábbi kormányhatározat biztosított számára, mivel a Bábolna Zrt. végelszámolásához 6,5 milliárd forint összegű kölcsönt nyújtott. A tavaly decemberben hozott kormányhatározat szerint annak a 6,5 milliárd forint hitelnek, amelyet az Agrárgazdasági Vagyonkezelő Kft.-től kapott a végelszámolásban lévő Bábolna, december 31. volt a meghosszabbított lejárata. A kormányhatározatból kiderül, hogy a tranzakcióból tényleges bevétele nincs a Bábolna Zrt.-nek, de csökken a hitelállománya. A kormány július 26-án döntött a Bábolna Zrt. privatizációjáról, amelynek értelmében a pályázatot a haszonbérletben maradó teljes - megközelítően 12 ezer hektár - földterület 2020-ig meghosszabbított szerződésével kell meghirdetni. Az elfogadott privatizációs koncepció szerint a privatizációt megelőzően értékesítik a Bábolna Zrt. két gazdaságát, a Szendrői Gazdaságot és a Kerteskői Gazdaságot. Privatizálják a Bábolna Zrt.-t
Cikkek Visszavette a konjunktúramutatókat az OECD 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 15:20
A fejlett ipari országokat tömörítő OECD a hét vezető ipari állam, a Hetek gazdaságában növekedési ütemlassulást érzékel már több hónapja: most tette közzé vezető konjunktúramutatóit a júniusi helyzetéről, és havi konjunktúramutatójának értékét májushoz képest 109,8 pontról 109,7 pontra csökkentette. A Hetek hathavi konjunkturális helyzetét kifejező mutatóját is alább vitte, már a harmadik egymást követő hónapban. Ez utóbbi mutatót a Hetek közül öt államra, Franciaországra, Nagy-Britanniára, Olaszországra, Japánra és az Egyesült Államokra is visszavette, a vezető államok közül egyedül Kanada esetében érzékel az OECD javulást. "Bizonytalan növekedési kilátásoknak néznek elébe" - állapította meg a Hetekkel kapcsolatban a szervezet és egyidejűleg aláhúzza, hogy mindeközben a világ többi jelentős gazdasága, a kínai, az indiai és az orosz ütemesen növekszik. Külföldön Franciaország volt a legaktívabb befektető az OECD-ben
Cikkek Folyószámla hitel a MÁV-nak - megvan a tendernyertes 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 15:14
A Raiffeisen Bank nyerte a MÁV folyószámla-hitel felvételére kiírt közbeszerzési tenderét - közölte a vasúttársaság az MTI érdeklődésére. A MÁV ZRt. több csomagra bontva összességében 5 milliárd forint folyószámla-hitel felvételére írt ki közbeszerzési pályázatot, és értékelhető ajánlatot 3,5 milliárd forint összegben kapott. A MÁV tájékoztatása szerint az augusztus 1-jei ártárgyalás alapján a 1,5 milliárd és a 2 milliárd forint összegű csomagokra a legjobb ajánlatot tevő Raiffeisen Bankkal kötnek szerződést. A vasúttársaság értékelése szerint a 3,5 milliárd forintos hitelhez kedvező feltételekkel jutnak hozzá. Az egy éves futamidejű hitel költsége 1 havi BUBOR plusz 0,15 százalék, és nincs rendelkezésre tartási jutalék, szerződéskötési díj, egyéb díj. A szerződéskötés várható időpontja: 2006. augusztus 11. A 3,5 milliárd forint összegű hitel a MÁV ZRt. likviditási biztonságát növeli. Fidesz: kritikus helyzetben a MÁV
Deviza / Áru Az euró nincs benne a konvergenciaprogramban 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 15:07
A konvergenciaprogram nem tartalmazza az euró bevezetésének céldátumát - mondta Gyurcsány, miután a programról konzultált az MSZP-frakcióval. A konvergenciaprogram nem az euróról szól, hanem arról, hogy a közpénzügyek hogyan kerülnek olyan állapotba Magyarországon, hogy be lehessen vezetni az eurót - közölte a politikus a Brüsszelnek szeptember elején benyújtandó dokumentumról
Cikkek A vietnami kávétermés lejjebb viheti az árakat 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 14:49
A nemzetközi kávéüzletben messze legnagyobb mennyiségben felhasznált Robusta típusú kávéból a világ első számú termelője, Vietnam akár harmadával nagyobb kávétermésre is számíthat az októberrel kezdődő betakarítási szezonban. Több kereskedő véleménye szerint azonban addig még időjárási tényezők befolyásolhatják bizonyos mértékig a termést, amelyet így is 780 és 950 ezer tonna közé becsülnek, bár igen nagy valószínűséggel 800 ezer fölé. A megelőző idényben körülbelül 720 ezer tonna kávébabot szüreteltek Vietnamban. A termény világpiacán az utóbbi időben inkább a termés szűkössége miatti félelem uralkodott, és Vietnamban az árak még augusztus első napján is rekord magasságban voltak, a londoni árupiacon pedig a határidős kávéár a Robustánál hat és fél éves magassági rekordja közelébe került, túllépte a tonnánkénti 1400 dollárt. Kereskedők a legutóbbi időkig azt mondták, hogy a piacon szűkös lesz a kínálat februárig, amíg a piacra kerül az új vietnami termés. Az új termés november vége körül indulhat exportra, a begyűjtési időszak csúcsidőszakára. Egyes vélemények szerint ugyan a klimatikus feltételek általában kedveztek a nagy vietnami termésnek, de félő, hogy az ázsiai ország egyes körzeteiben a terméshozam nem lesz olyan jó, mint tavaly. Kevés kávét iszunk Rekordáron a kávé
Cikkek Tömeges elbocsátás az AOL-nál világszerte 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 14:45
A Time Warner csoporthoz tartozó AOL internet-szolgáltó világszerte 5 ezer munkatársától válik meg a következő fél évben a vállalat szervezeti átalakítása és a költségcsökkentés jegyében. A csoport világszerte 19 ezer, Európában 3 ezer embert foglalkoztat. Az átszervezésekre, illetve a költségcsökkenésre azért van szükség, mert az AOL a jövőben ingyenesen kínál a szélessávú csatlakozással rendelkező ügyfeleinek e-mail lehetőséget, illetve egyéb internetes szolgáltatást. A fizetős modell ugyanis olyannyira nem vált be a cégnek, hogy negyedévente millió szám veszíti el ügyfeleit, újak megszerzése viszont rengetegbe kerülne a cégnek. Ez egyszersmind azt jelenti, hogy kevesebb munkatársra lesz szükség egyebek mellett a marketing, a reklám, az infrastruktúra, illetve az ügyfélszolgálat területén. Ugyanakkor növekedhet az online-ügyfélkör, s ezzel az AOL versenyelőnybe kerülhet a Google, a Yahoo!, vagy az MSN cégekkel szemben. Az AOL-nak a második negyedév végén 17,7 millió ügyfele volt az Egyesült Államokban, 3,1 millióval kevesebb, mint egy éve, a csúcsidőben viszont 9 millióval több ügyfelet tartott számon. Európában 5,6 millió előfizetőt tudhatott magáénak a cég, egy éven belül számuk 571 ezerrel esett vissza. A társaság árbevétele a második negyedben 2 százalékkal 2 milliárd dollárra csökkent, az üzemi eredmény 5 százalékkal 328 millió dollárra esett. Tévéfejű gyerekek: a diákok a képernyő előtt ülnek
Cikkek Szlovákiában eltörölték az ágy- és vizitdíjat 
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 4. 14:41
A betegeknek Szlovákiában szeptembertől már nem kell fizetniük a napi 50 koronás kórházi hozzájárulást és a 20 koronás rendelési díjat, rendelkezett az új szlovák kormány tegnap esti ülésén. Ezzel az előző, Dzurinda-kormány által 2003-ban bevezetett díjak szűnnek meg. Az intézkedés az államnak 570 millió koronás kiesést jelent, ezt a közigazgatás költségvetéséből pótolják. A szlovák orvosok egy része ellenezte a díjak eltörlését, mivel ez számukra közvetlenül is bevételkiesését okoz, és nehezményezik, hogy a kormány nem közölte, mivel ellentételezi számukra a kieső bevételt. A betegeknek ugyanakkor továbbra is fizetniük kell a 20 koronás receptdíjat, valamint azért is fizetni kell, ha az orvos sürgősséggel látja el őket. A kormányfő a kormányülés után azt közölte: a recept- és sürgősségi díjak átalakításához, illetve megszűntetéséhez törvénymódosítás kell, de reményei szerint ezt a parlament végrehajtja, így októbertől a receptdíj is csökkenhet - annak teljes megszűntetését a kormányfő nem támogatja - várhatóan 5 koronára. Napidíj:az ágyért nem,az ételért lehet pénzt kérni
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG