Hírek
Cikkek Még nem végleges a bezárásra ítélt kórházak listája 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 14:34
A politikusoknak kiküldött kórházlista még nem a végleges változat - mondta el az Egészségügyi Minisztérium államtitkára kedden az MTI-nek. Horváth Ágnest az MTI annak kapcsán kereste meg, hogy több napilapban olyan értesülések jelentek meg, hogy elkészült a kórházlista. Az egyeztetések továbbra is folyamatosak, a végső változatot azonban csak március elején hozza nyilvánosságra a miniszter - tette hozzá az államtitkár. A napilapokban megjelent információ szerint az intézményi struktúrát vázoló anyagot a szocialista frakció hétfői ülésén kapták meg a képviselők. A sajtóban ismertetett dokumentum szerint öt intézmény, a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet, a Borsod megyei FMC Dialízis Centrum és a Kecskeméti Repülőkórház szűnne meg. Az államtitkár hozzátette: a politikusoknak megküldött anyagot az intézményvezetők nem kapták meg. Horváth Ágnes a Budai MÁV kórház kapcsán elmondta: a vasútegészségügy szakszervezetével folyamatosak a tárgyalások, a végső megállapodást február 25-ig kell meghozni. A kecskeméti katonai kórház ügyében a honvédelmi tárca korábban azt közölte a távirati irodával, hogy a "megszűnés" az adott esetben azt jelenti, hogy az intézmény integrálódik a Bács-Kiskun megyei önkormányzat kórházába, méghozzá úgy, hogy a honvédelmi tárca átadja a Repülőkórház ingatlankezelői jogát, minden szükséges orvostechnikai berendezését, valamint a kórház jelenlegi munkatársainak egy részét a megyei önkormányzatnak. A Budai Gyermekkórház, amelyet korábbi sajtóhírek szerint szintén megszüntetne a tárca, krónikus ellátásra kapott kapacitást. Eldőlt, melyik kórházakat zárják be - itt a lista
Cikkek Marad a magyar tilalom a génmódosított kukoricára 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 14:23
A EU környezetvédelmi miniszterei kedden minősített többséggel Magyarországnál hagyták a génmódosított (gm) kukorica köztermesztésének engedélyezési jogát, ezzel leszavazva az Európai Bizottság indítványát. Keddi találkozójukon a miniszterek egyebek között arról szavaztak, hogy az Európai Bizottság javaslatára kényszerítsék-e Magyarországot a génmódosított (gm) kukorica köztermesztésének engedélyezésére, vagy a bizottsági indítvány leszavazásával megengedjék-e a 2005-ben bevezetett moratórium fenntartását. A miniszterek korábban már voksoltak a kérdésben. A tilalom fennmaradására akkor többen szavaztak, ám a szükséges - úgynevezett minősített - többség nem jött össze, így most újra napirendre került a téma. Amennyiben Magyarországnak most sem sikerült volna kétharmados többséget szereznie, a brüsszeli bizottság utasítására két héten belül köteles lett volna engedélyezni a gm-növények vetését. Jövőre megszűnik a kukorica intervenció
Cikkek KDNP: a kormány Ázsiából telepítene be embereket 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 14:19
A KDNP elnöke szerint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a nyilvánosság kizárásával olyan bevándorlási stratégiát készített, amely Ázsiából telepítene be milliós tömegeket a magyar demográfiai problémák megoldására - Semjén Zsolt erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt. A politikus a sajtónak csak a "nem nyilvános" jelzéssel ellátott anyag fedlapját mutatta meg, amelyen az szerepelt: Előterjesztés a kormány részére a Magyar Köztársaság migrációs stratégiájáról. Semjén Zsolt ismertetése szerint az anyag arra tesz javaslatot, hogy Ázsia válságövezeteiből milliós tömegeket telepítsenek be Magyarországra, a magyar demográfiai problémák megoldására. A politikus szerint a stratégiában áttelepítési akciókról írnak, és a magyar lakosság 10 százalékát ilyen ázsiai betelepülőként képzelik el. A pártelnök által említett szöveg nem szerepel az anyagban, a kormányzatnak korábban sem volt, és most sincs olyan szándéka, amely szerint ázsiai vagy más külföldi bevándorlókat tömegesen telepítene le Magyarországon - olvasható a tárca sajtó és kommunikációs osztályának az MTI-hez eljuttatott közleményében. Úgy fogalmaznak: "A stratégia Semjén Zsolt pártelnök úr által félreértelmezett sorai nem ázsiai vagy más külföldi migráns tömeges betelepítéséről szólnak, hanem egyrészt a migráció globális szinten tapasztalható hatásait értékelik, illetve ezen keresztül a hazánkba legálisan érkező külföldiek társadalmi integrációját célozzák". Mint hozzáteszik, a kormány az év folyamán a társadalmi integrációt törvényi szinten tervezi szabályozni. Emlékeztetnek, hogy a közelmúltbéli tapasztalatok, különösen olyan országokban, ahol korábban a kivándorlás volt jellemző (Olaszország, Spanyolország, Görögország vagy Írország) azt mutatják, ezekbe az országokba néhány év leforgása alatt nagyon sok bevándorló érkezett, ami teljesen felkészületlenül érte az országokat mind társadalmi, mind politikai, mind pedig jogi szempontból. A kormány célja, hogy a már megismerhető nemzetközi tapasztalatokat szem előtt tartva elkerülje azokat a buktatókat, amelyekkel az arra felkészületlen országok szembesülni kényszerültek - emeli ki az igazságügyi tárca közleménye. Akcióprogram vs. adókedvezmény: mi legyen a gyerekekkel?
Cikkek Franciaországban 30-40 milliárd euró adót csalnak el 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 14:16
Franciaország GDP-jének 1,7 és 2,3 százaléka közé tehető az éves adócsalás, amelynek összege 29,1 és 40,2 milliárd között mozog és "inkább alacsonynak" tekinthető - áll a Kötelező Befizetések Tanácsának jelentésében, amelyet kedden ismertetett a Les Échos című francia gazdasági napilap. A legtöbb csalás Franciaországban az áfá-val történik (7,3 és 12,4 milliárd euró között) megelőzve a társasági adót (4,6 milliárd euró), a személyi jövedelemadót (4,3 milliárd euró) és a helyi adókat (1,9 milliárd euró). A 250 oldalas jelentés a szociális pénzügyi csalások összegét 8,4 és 14,6 milliárd euró közé becsüli, amelynek nagy része a feketemunkák után be nem fizetett szociális járulékokból adódik. A 29,1 és 40,2 milliárd euró közé becsült adócsalásból be nem folyó összeg tulajdonképpen a francia állam 36,5 milliárd eurós költségvetési deficitjének felel meg. A jelentés nem foglalkozik a szociális juttatásokkal (családi segély, munkanélküli segély) való visszaélésekkel. Az adóellenőrzések gyakorisága szektoronként nagyon változó (0,2 százalék a mezőgazdaságban szemben a 7 százalékos autóiparral), ezért a kisszámú céget érintő "hosszú és kimerítő" ellenőrzések helyett a jelentés a legnagyobb kockázatot mutató adózók ellenőrzését javasolja. Mivel a pénzügyi csalások is egyre inkább határokon átnyúlóak és a szolgáltatások szabad áramlásával könnyebbé váltak nemzetközi szinten, a jelentést készítő francia hatóság az Europol mintájára az Európai Unió tagállamainak adminisztrációs szervezetei közti megerősített együttműködés keretében egy, az adócsalások ellen fellépő európai hivatal létrehozását kezdeményezi. 350 milliós áfacsalást lepleztek le
Cikkek Távozik a Magyar Telekom médiakapcsolati vezetője 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 14:09
Közös megegyezéssel távozik pozíciójából Galambos Viktor, a Magyar Telekom médiakapcsolati vezetője - erősítette meg kedden az érintett az MTI értesülését. A szakember április 15-vel válik meg pozíciójától. Galambos Viktor 1999 óta dolgozik jelenlegi munkahelyén, 2002 óta mostani pozíciójában. Távozik a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese Távozik a T-Mobile kommunikációs igazgatója Lengyelországba megy a Magyar Telelkom vezérigazgató-helyettese
Cikkek Enyhén emelkedő hozam a kincstárjegy aukción 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 14:06
A három hónapos diszkont-kincstárjegy keddi aukciójára a meghirdetett és értékesített 25 milliárd forintnyi mennyiségre 57,2 milliárd forintnyi jegyzés érkezett az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatása szerint. Az aukción 8,06 százalékos átlaghozam alakult ki. Ez 6 bázisponttal volt magasabb a hétfői másodpiaci referenciahozammal, az egy héttel korábbi aukció átlaghozamát pedig 3 bázisponttal haladta meg. Az aukción a legalacsonyabb elfogadott hozam 7,96 százalék, a legmagasabb 8,08 százalék volt. A három hónapos diszkont-kincstárjegy mellett a bankok 490,16 milliárd forintért jegyeztek 14 napos MNB kötvényt, mintegy 150 milliárddal többet a szerdán lejáró 647,8 milliárd forintnál. Ezzel a bankok 14 napos MNB kötvény állománya 989,5 milliárd forintra csökken. Kereskedők elmondták hogy régiószerte csendes volt a délelőtt az állampapírok piacán és a bankközi devizapiacon is, a japán jegybank magyar idő szerint szerda hajnali kamatdöntéséig kivárnak a befektetők. A hozamszintek reggel 2-5 bázisponttal emelkedtek a 1-5 éves lejáratokon, az egy évnél rövidebb, és az öt évnél hosszabb lejáratokon nem mozdultak a hozamszintek. Fele-fele arányban várnak 25 bázispontos kamatemelést, illetve változatlan kamatot a szigetországban. A kamatemelés hatására emelkedhetnek az állampapír hozamok a feltörekvő piacokon, így a magyarországi piacon is. Az euróval 251,20-252,20 forint között kereskedtek délelőtt, délben 252,00/20 forinton állt a jegyzés a hétfői 251,35/45 forint után. Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek Ki kit rágalmaz? Orbán kontra Kóka 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 14:04
Orbán Viktor rágalmazás miatt jogi lépéseket indít Kóka János ellen - közölte a Fidesz elnökének kabinetfőnöke kedden az MTI-vel. "Az SZDSZ elnöki pozíciójáért folytatott harc láthatóan feszültté tette a közfeladatait már hosszú ideje el nem látó Kóka Jánost, aki a közrádiónak adott mai interjújában ismételten a Fideszt és Orbán Viktort próbálta lejáratni képtelen rágalmaival" - írta Deutsch-Für Tamás, aki közleményében jelezte: Orbán Viktor a rágalmazás miatt a szükséges jogi lépéseket megteszi. Kóka János hétfőn jelentette be, hogy rágalomszámlálót indít internetes oldalán, amelyen az őt ért jobboldali vádakat akarja számon tartani. A Fidesz elnökének kabinetfőnöke szerint ugyanakkor inkább Kóka János másokra zúdított, teljesen alaptalan rágalmait lenne indokolt számon tartani. Kóka János honlapján a rágalmak között szerepel - Mikola István, Szijjártó Péter, Pokorni Zoltán, és Csurka István egy-egy nyilatkozata mellett - Orbán Viktor pénteki országértékelő beszédének egy részlete, amelyben a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy három olyan dúsgazdag milliárdos vitte csődbe és tette tönkre a magyar gazdaságot, akik – ha a saját vagyonukról volt szó – akár meg is tudták többszörözni azt. Hacker kérdőjelezte meg Kóka diplomáját
Cikkek Vezetőváltás az OTP Alapkezelőnél 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 14:00
Az OTP Alapkezelő Zrt. igazgatósága március 1-jei hatállyal az igazgatóság elnökévé választotta Hamecz Istvánt, a Magyar Nemzeti Bank távozó ügyvezető igazgatóját - közölte az alapkezelő kedden, a Magyar Tőkepiacban. Az új vezető Holtzer Pétert váltja az OTP Alapkezelő elnöki posztján. Holtzer Péter 2005. március 21-től 2007. február 18-ig töltötte be az igazgatóság elnökének tisztét. Ezt megelőzően, 2002. márciusától 2005. március 21-ig az OTP Alapkezelő vezérigazgatója volt. Az alapkezelő igazgatóságába Hameczen kívül két másik új igazgatósági tagot is választottak, Simon Pétert és Gáti Lászlót. Szalai Sándor, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy Holtzer Péter a szakmaváltás mellett döntött, és az alap- és vagyonkezelői tevékenységet elhagyva a tanácsadói területen kíván dolgozni. Hamecz István, az MTI-nek elmondta, hogy március elsejével közös megegyezéssel távozik az MNB-től. A hír szerinte senkit sem lepett meg, piaci körökben is ismert volt. Kijelentette, hogy távozási szándéka a jegybanktól nincs összefüggésben a vezetőváltással az MNB élén, az erről szóló megállapodást is a jegybankelnök-jelölt megnevezése előtt írták alá. "Úgy éreztem már eleget voltam ebben a munkakörben, ez már nem jelentett megfelelő kihívást számomra" - fogalmazott a jegybank vezető közgazdásza. "Egy alapkezelő vezetése teljesen más típusú tevékenység, mint amit eddig végeztem, ezért is vállaltam el az OTP Alapkezelő vezetését" - tette hozzá Hamecz István. Simor Andrást jelölték jegybankelnöknek
Cikkek Más tőzsdék tagjai is megkaphatják az LSE kedvezményeit 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 13:52
Londonban bejelentették, hogy a kormány tervei szerint azokat az adókedvezményeket, amelyeket jelenleg a London Stock Exchange tagjai élveznek, kiterjesztik más európai tőzsdék tagjaira is. A változások az unió novemberben bevezetett liberalizálási folyamatának (Markets in Financial Instruments Directive - MiFID) részét képezik, nem céljuk a londoni tőzsde helyzetének gyengítése. A Nasdaq 5,3 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatán éppen csak túljutott LSE idén nagy valószínűséggel komoly versenytársat kap, mivel vezető befektetési társaságok saját európai kereskedési platformjuk kialakítását tervezik. November óta a brókerek már kérhetnek illeték könnyítést minden olyan részvényügylet után, amelyet a MiFID által szabályozott piacon kötnek, még abban az esetben is, ha nem tagjai annak a piacnak vagy nem kell beszámolniuk kereskedésükről a szóban forgó tőzsdének. Jelenleg ez a kedvezmény csak akkor jár, ha az ügylet az LSE fő piacán köttetik, ha résztvevői az LSE tagjai, és amennyiben az üzletről jelentést kap az LSE is. A brit kormány ugyanakkor időt kíván adni a felügyeletnek arra, hogy áttekintse a változtatás esetleges szabályozási következményeit. Ami a londoni tőzsdét illeti, számított erre a változtatásra, a lépést - a MiFID bevezetése részeként - már várta. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Hátrányos helyzetű kistérségekre 120 milliárd 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 13:50
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 120 milliárd forint áll rendelkezésre 29 hátrányos helyzetű kistérség felzárkóztatására - mondta Varju László, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón. A program keretében 2007-ben ezeknek a kistérségeknek alkalmassá kell válnia arra, hogy meg tudják valósítani a projekteket - közölte. Hozzátette: a hátrányos helyzetű kistérségek felzárkóztatása mintegy 1 millió embert érint, az ország lakosságának 10 százalékát. Idén 300-350 milliárd forint uniós pénz érkezik az országba
Cikkek Simor jelölése szakítás az eddigi politikával 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 13:30
Menedzser a magyar jegybank élén címmel a német Frankfurter Allgemeine Zeitung kedden újabb tudósításban foglalkozott Simor András jelölésével
Cikkek Akcióprogram vs. adókedvezmény: mi legyen a gyerekekkel? 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 13:05
A pénzügyminiszter szerint a családi adózás nem oldja meg a gyermekvállalás problémáját - Veres János erről kedden, a magyarországi demográfiai helyzetről tartott parlamenti vitanapon beszélt. Gyurcsány Ferenc egy hosszútávú gyermekszegénység elleni programot hirdetett; beszéde közben az ellenzék kivonult
Cikkek A közigazgatásban már értékelik a teljesítményt 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 13:02
A tárcavezetők, a kabinet tagjai, az államtitkárok és a főosztályvezetők a minisztériumokban meghatározták a szervezeti és az egyéni célokat, ezzel a gyakorlatban is elindult az új teljesítményértékelési rendszer a közigazgatásban - közölte Szetey Gábor, a kormányzati személyügyekért felelős államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón kedden. Hozzátette: ennek alapján az év közepén az első teljesítményértékelő beszélgetések is lezajlanak majd. Júniusban pedig - mint mondta - a vezetők után minden minisztériumi dolgozó készít ilyen tervet. Szetey Gábor kiemelte: nyolc kritérium alapján értékelik majd az egyéni teljesítményt, de ennek az első évben még nincs következménye. Vége a minisztériumi leépítéseknek?
Cikkek Tavaly 75 százalékkal bővült a lakossági hitelezés Oroszországban 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 12:57
Az energiaexport táplálta orosz gazdasági növekedés egyik kísérőjelentőségeként tavaly 75 százalékkal 2 billió rubelre (76,25 milliárd dollár) nőtt az orosz kereskedelmi bankok lakossági kintlevősége, közölték az orosz központi bankban. Az összeg egyenértékű az orosz GDP 7,8 százalékával, és a bankok mérlegfőösszegének a 14,7 százalékát teszi ki. A bankok mérlegfőösszege tavaly 44 százalékkal gyarapodott. Az összes lakáshitel összehasonlítása
Cikkek Budapestből Manhattan? 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 12:54
Amilyen kategorikusan nemet mondanak a hivatalos szervek a budapesti felhőkarcolók építésére, ugyanolyan kitartással bukkannak fel az újabb tervek
Cikkek Támogatott lakáshitelek: cseréljük-e? 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 12:45
Az állami kamattámogatású lakáshiteleknél az idén jár le az első ötéves kamatperiódus, így érdemes megvizsgálni, nem előnyösebb-e másik hitelre váltani
Cikkek 2007-ben elkészülő autópályák: kis piros vonalak 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 12:02
Előreláthatóan márciustól hivatalosan is nevet változtat a Nemzeti Autópálya Zrt. A terv szerint 2007-ben 5 újabb autópályaszakasz kivitelezése fejeződhet be
Cikkek MDF: töröljék el a bankadót! 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 11:26
A bankadó eltörlését javasolta a Magyar Demokrata Fórum a kormánynak - jelentette be Pettkó András képviselő napirend előtt a parlamentben, kedden. Az MDF-es politikus közölte: javasolják azt is, hogy a kormány kössön megállapodást a bankokkal az ügyfeleket terhelő kezelési és egyéb költségek csökkentése érdekében. Egyúttal törvénymódosítást kezdeményeznek azért, hogy a közszférában foglalkoztatottak bankszámlaköltség-térítésének adómentességét állítsák vissza - mondta. Az MDF a közszférában adómentessé tenné a bankszámla-költség térítést
Cikkek Idén 300-350 milliárd forint uniós pénz érkezik az országba 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 11:22
Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv kifutó, illetve az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) induló pályázatai révén együttesen mintegy 300-350 milliárd forint uniós forrás érkezik Magyarországra az idén - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos kedden, Budapesten. A kormánybiztos az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság ülésén kiemelte: az ÚMFT-hez kapcsolódóan várhatóan 50-100 milliárd forint uniós pénz jöhet az országba. Hangsúlyozta: Magyarország az első volt az unió tagállamai közül, amely pályázatokat írt ki a 2007-2013 uniós költségvetési időszakhoz kapcsolódóan. Elmondta: az ország várhatóan április elején állapodik meg az Európai Bizottsággal az ÚMFT-ről, és vélhetően ez év júniusában sikerül majd tető alá hozni a megállapodást a Bizottsággal az operatív programokról. Bajnai Gordon aláhúzta: a most kiírt pályázatok elsősorban a hátrányos helyzetű kistérségek foglalkoztatási problémájának megoldását, illetve a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak elindítását segítik majd. Zászlóshajó programok egy részére már van fedezet
Cikkek Gyermekszegénység elleni programot hirdet a kormány 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 11:19
A kormány hosszú távú, gyermekszegénység elleni nemzeti programot kíván kialakítani - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, a demográfiai helyzetről szóló parlamenti vitanapon. A kormány ebben  a gyermekszegénységet meghatározó valamennyi tényezőt együtt kívánja kezelni - jelentette ki a kormányfő. Hozzátette: a rendszerváltás óta Magyarországon ilyen átfogó, gyermekszegénység-ellenes program nem volt. A miniszterelnök kiemelte azt is: az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként átfogó program indul Gyermekesély címmel, amely a legnehezebb helyzetben élő gyermekeken a kisgyermekkor korai szakaszára koncentráló intézkedéssorozattal kíván segíteni. "Ha nem igazítjuk ki sorsunkat, a kényszer teszi" A magyar gyerekek ötöde szegénységben él
Cikkek Pert nyert a Richter, az ítélet még nem jogerős 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 11:12
A Merck and Co. által a Richter Gedeon Nyrt. ellen indított szabadalombitorlási perben a Fővárosi Bíróság 2007. február 19-én hozott részítéletével elutasította a Merck szabadalombitorlási keresetét, egyidejűleg  megállapította a Merck and Co. kártérítési kötelezettségét - közölte a Richter a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. Az ítélet nem jogerős. Az amerikai Merck and Co. a Richter által 2005 áprilisában forgalomba hozott, alendronát hatóanyagú készítménnyel kapcsolatban nyújtott  be keresetet szabadalom-bitorlásért. A még 2005-ben indult per során a Fővárosi Bíróság ideiglenes intézkedéssel eltiltotta a Richtert a csontritkulás elleni készítmény gyártásától és forgalmazásától. Az eltiltás 2005. júniustól a Merck szabadalmának jogerős megsemmisítéséig, 2006. januárig volt hatályban. A Richter az ideiglenes intézkedés miatt őt ért kár megtérítése érdekében viszontkeresetet indított a Merck and Co. ellen. A bíróság a mostani, nem jogerős ítéletével kimondta, hogy a Merck and Co. megtérítési kötelezettséggel tartozik az ideiglenes intézkedéssel okozott hátrányokért. A Richter a korábbi közlések szerint 3,5 milliárd forint, valamint ezen kár összegének 2005. december 1. napjától esedékes kamata, és a perköltség megfizetése iránt nyújtott be keresetet. Kárigényét abból a biztosítékból kívánja kielégíteni, amelyet a Mercknek kellett letétbe helyeznie az ideiglenes intézkedés elrendelésekor. A Mercknek 3 milliárd forint biztosítékot kellett letétbe helyeznie a bíróságnál a Richtert érhető károk fedezésére. Ez az összeg egy korábbi bírói döntés alapján továbbra is letétben van. A kedvező eredmények után visszaesésre számít a Richter (hanganyag)
Cikkek Jól telik a logisztikai ingatlan 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 11:11
A Wallis Ingatlan által fejlesztett és az UniCredit Bank által finanszírozott modern üzleti és logisztikai park januártól két újabb bérlőnek ad otthont, így 80%-os telítettséget ért el.
Cikkek Gázpiaci liberalizáció a jövő év közepétől 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 11:10
A gázpiac új modelljének bevezetése 2008. július elsejétől várható, hat hónappal a villamosenergia piac teljes liberalizációját követően - mondta el Zarándy Tamás a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium osztályvezetője kedden az IIR által szervezett GasCon szakmai konferencián Budapesten. A villamosenergia piacon 2007. július elsejétől azzal,  hogy a parlament elfogadja az új villamos energia törvényt, ami részlegesen hatályba is léphet, megtörténik ugyan a piacnyitás, de ténylegesen a teljes liberalizáció 2008. január 1-jétől történik meg. Ezt követően 3-6 hónapon belül, az év közepén nyílhat meg a gázpiac, mert azt érdemes a fűtési szezon után megtenni - magyarázta az osztályvezető. Zarándy Tamás hozzátette: Magyarország az uniós elvárásoknak megfelelt azzal, hogy a villamosenergia- és a gázpiac teljes liberalizációját törvényben 2007. július 1-jétől határozta meg. Csökkenteni lehetne a gáz árát
KKV 65 évet késett a posta, de megjött a pénz 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 10:48
Igencsak meglepődött a hollandiai Harmelen városában élő 68 éves holland Johan van den Berg a napokban, amikor kibontotta postán kapott levelét. A küldeményben egy másik, bontatlan boríték volt, amit elhunyt édesapjának címeztek. A postai bélyegző dátuma 1942. április 20. volt, s a boritékon látható jelzés szerint a küldemény pénzt tartalmaz. A levelet korábban megpróbálták kézbesíteni, de a „rossz címzés” és a „címzett elköltözött” feliratok azt mutatják, hogy ez nem sikerült. Sem azt nem tudni, hogy 65 évvel ezelőtt ki küldte a levelet, sem azt, hogy most ki volt a feladó. A bélyegen Adolf Hitler látható, a levélből pedig 50 birodalmi márka került elő. A hollandiai sajtó természetesen szenzációként tálalta a különleges küldemény ügyét. A levelet átvevő férfi tájékoztatása szerint a sikertelen kézbesítés idején édesapja 32 éves volt és a HAKA gyárában dolgozott, Utrecht mellett, ahol a makaróni- és spagetti-részleget vezette. A gyár a németeknek termelt, de az alkalmazottak nagy része az ellenállás tagja volt. „Talán édesapám segített valakinek és ő visszaküldte a pénzt. Vagy egy kollégáját küldték Németországba dolgozni, és ő úgy döntött, segít édesapámon” - nyilatkozta a kései küldemény valószínűsíthető eredetéről a holland férfi. Égessen kalóriát számítógépes játékokkal! Beszélő piszoárral az ittas vezetés ellen Forrás: euractiv.hu
Cikkek Meglepően jól kerestünk tavaly: havi 171 ezer az átlag 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 10:12
Tavaly a bruttó átlagkeresetek összességében 8,1, a nettó átlagkeresetek 7,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset3,5 százalékkal nőtt egy év alatt
Cikkek Ötödikből hátramenetbe: megtorpant az építőipar 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 10:09
Az építőipari termelés a 2005. évi dinamikus, 16,1 százalékos növekedés után 2006-ban 1,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az építőipari termelés volumene 2006 novemberében mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind pedig munkanaptényezővel kiigazítva 4,5 százalékkal csökkent 2005 azonos időszakához képest. Tavaly novemberben a termelés szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 3,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző havi. A múlt év első tizenegy hónapjában a termelés 1,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az építőipari termelés volumene 2005-ben folyó áron 2.048,4 milliárd forint volt, 16,6 százalékkal magasabb a 2004. évi 1.685,4 milliárd forintnál. Hétvégén 100 ezer lakás között válogathat Négy-öt évet is késhet az észak-erdélyi autópálya Kelendőek az olcsó, minőségi csepeli otthonok Metróépítés miatt gázvezetékcsere a lakóházakban?
Cikkek Mi a különbség a kordon és a bérmegállapodás között? 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 09:16
Hát a kordon így hosszú, a bérmegállapodás meg így kevés. Pedig van némi hasonlóság a funkciójukban: mindkettő féken tartja a feszültségeket. Márványi Péter jegyzete
Cikkek Nem a Golfból lőttek a rendőrpalotára - gyanús sétáló 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 08:59
Nem a fekete Volkswagen Golf utasai lőttek a Teve utcai székháznál - mondta az NNI igazgatóhelyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden. Zsombok György hozzátette: korábban "elkövetői szerepkörben" is felmerültek a gépkocsiban utazók, de szerepük tisztázódott, már csak tanúként keresik őket. Potenciális szemtanúk lehetnek - mondta. Arra a kérdésre, hogyan is tisztázódott a szerepük, az igazgatóhelyettes azt közölte: nagy számú tanúkutatást végeztek, és a védelmi kamerák felvételeit is megvizsgálták. A képek használhatóságával kapcsolatban elmondta: azt ki lehet következtetni a felvételekből, hogy merre mozgott, hol állt az autó. A kocsit a kamerák mellett az objektumvédelmet ellátó rendőrök is látták. Annak magyarázatául, hogy miért nem sikerült még megtalálni a fekete autót, Zsombok arra hivatkozott, hogy nagyon nagy számú autót kell számításba venniük, miközben kevés adat áll rendelkezésre az azonosításhoz. Zsombok György megerősítette: a rendőrség nyilvánosságra hoz egy "gyanús sétálóról" készült rajzot. Hangsúlyozta: nem fantomképről van szó, vagyis nem bizonyos arcrészletekből állítanak össze egy vélelmezett arckaraktert, hanem egy szemtanú jó megfigyelései alapján készítették a rajzot. Úgy tűnik, nem Kaiser és Hajdú gyilkolt Móron Ledolgozta adósságát a Tolna megyei rendőrség Megerősítették a rendőrségek védelmét, zöld számon várják a bejelentéseket
Cikkek A Felügylet rábólintott, kezdődhet a nagy könyvvásár 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 08:53
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jóváhagyta a Közép Európai Média és Kiadó Szolgáltató Zrt. 905 forintos nyilvános vételi ajánlatát a Bookline.hu Nyrt. részvényeire. A jóváhagyott ajánlatot kedden tették közzé. Az ajánlat érvényessége a közzétételt követő második munkanaptól kezdődően 30 napig tart. A vételi ajánlat lebonyolításával megbízott forgalmazó az UniCredit Bank Hungary Zrt. Az ajánlattevő az ajánlati időszak lezárását követően tőzsdei  vételi megbízást ad a társaság részvényeire 900 forintos vételáron. Az ajánlat szerint a Közép Európai Média és Kiadó nem kíván élni a kiszorítási jogával abban az esetben sem, ha megszerzi a Bookline.hu részvényeinek több mint 90 százalékát. Az ajánlattevő a Bookline.hu jegyzett tőkéjének 30,53 százalékát birtokolja, és ezzel a társaság legnagyobb tulajdonosa. További fő részvényesek a társaság vezető közül Ifj. Márffy György 28,24 százalékkal, Földváry Gábor 11,6 százalékkal és Korányi Tamás 9,92 százalékkal, a Forrás Nyrt. pedig 9,87 százalékkal rendelkezik. A Bookline igazgatósága támogatja a nyilvános vételi ajánlatot Veszteséggel zárt a Bookline.hu Vihetik az Inter-Európa Bankot
Cikkek Durvul a helyzet Nigériában 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 08:48
Kedd reggel drágult a kőolaj a szabadpiacon a nigériai kockázatok miatt, kiigazítva a hétfői áresést. Az árcsökkenés oka akkor az volt, hogy a meteorológia az észak-amerikai hideghullám végét jósolta. Az amerikai kormány ugyan már a hét végén figyelmeztetett a fegyveres összetűzések várható szaporodására az OPEC-tag Nigériában, a WTI azonban akkor még olcsóbbodott, mert aznap még tőzsdeszünet volt. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, márciusi határidőre kedd reggel hordónként (159 liter) 58,63 dollár volt a New York-i árutőzsde elektronikus Globex jegyzésében, a hétfői, ünnepnapi tőzsdeszünet után 76 centtel olcsóbb a pénteki New York-i zárónál.     Újabb olajmunkásokat raboltak el Nigériában Benézték a bioetanolosok? Nyakunkon a benzinháború
Cikkek Könnyebb lesz elmenekülni az APEH elől? 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 08:33
Ha az Európai Bíróság fél éven belül a Bizottsághoz hasonlóan dönt a Cartesio Bt. ügyében, akkor jóval egyszerűbben vádorolhatnak majd más hazai cégek is külföldre
Cikkek Nem sikerült megfékezni a madárinfluenzát Moszkva környékén 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 08:03
Tovább terjed a madárinfluenza a házi szárnyasok között az orosz főváros, Moszkva környékén - közölték kedden a hatóságok. A moszkvai területi agrártárca kedden bejelentette, hogy a Volokalamszk körzetében lévő Szolodovo faluban a betegség újabb gócai jelentek meg. Tizenhét szárnyas hullt el a betegségben és 25 állatot megsemmisítettek. Korábban a szakértők úgy vélekedtek, hogy a madárinfluenzának Moszkva környékén nem lesznek újabb gócai, vagy legalábbis nem lehet azt majd kimutatni. A britek továbbra is Magyarországot okolják Nem magyar az angliai madárinfluenza
Cikkek Egyelőre erős a forint - meddig örülnek az új jegybankelnöknek? 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 07:58
A forint kedden is bizonyára a térségi valutákkal együtt mozog, mivel a héten kevés hazai makroadat várható. A magyar valuta egyelőre viszonylag szilárdnak ígérkezik, azonban a Magyar Nemzeti Bank elnökének kijelölése keltette bizakodás valószínűleg nem lesz hosszú életű, írta a Dow Jones hírügynökség kedd reggel, kereskedők véleményét idézve. A forint kedd reggel 0,09 százalékkal erősebb volt az euróval szemben, mint az év végén. Hétfő reggel 0,17 százalékos, péntek reggel 0,62 százalékos volt az elmaradása. A szlovák korona kedd reggel 0,61 százalékkal erősebb (hétfő reggel 0,39 százalékkal erősebb), a cseh korona 2,02 százalékkal gyengébb (hétfő reggel 2,72 százalékkal gyengébb), a lengyel zloty 1,65 százalékkal gyengébb (hétfő reggel 1,81 százalékkal gyengébb) volt az euróval szemben az év végi értékénél. A londoni bankközi piacon a forint kedd reggel 251,20-60/euró volt, azonos a kora hajnalival, 0,09 százalékkal jobb az év véginél. Varga:működésképtelenné válhat az MNB igazgatósága Simor jelölése Gyurcsány erős helyzetét is jelzi Simor Andrást jelölték jegybankelnöknek Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek Eldőlt, melyik kórházakat zárják be - itt a lista 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 07:33
A Népszabadság birtokában lévő lista szerint öt kórház biztosan megszűnik, további 15 kórház a jövőben csak krónikus ellátást, azaz ápolási feladatokat lát el
Cikkek Úgy tűnik, nem Kaiser és Hajdú gyilkolt Móron 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 07:25
A Magyar Televízió Kékfény című műsorában hétfőn este elhangzott, hogy nem két, hanem három elkövetője volt a móri gyilkosságoknak. Információik szerint N. László vallomásában azt mondta, rajta kívül még két elkövető volt jelen Móron, de egyik sem Kaiser Ede vagy Hajdú László. Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda alezredese azt mondta a műsorban, hogy mindkét (most előzetes letartóztatásba helyezett) gyanúsított vallomást tett, részben önmagukat terhelő vallomást, s ezek ellenőrzése még folyamatban van.     Hozzátette: mind a vallomások alapján megállapítható részleteket, mind pedig a még függőben lévő szakértői vizsgálatok eredményeit a hét közepén tárják a nyilvánosság elé, s reményeik szerint erre szerdán-csütörtökön kerülhet sor. Arra a kérdésre, hogy kijelenthető-e már biztosan, sem Kaiser, sem Hajdu nem érintett a móri ügyben, az alezredes azt mondta: a vizsgálatoknak és a vallomások ellenőrzésének kell megtörténnie ahhoz, hogy határozott álláspontot tudjanak kialakítani. "Korai lenne még ezt kijelenteni, de az tény, hogy ezek a vallomások, ez a fordulat egyre inkább azt mutatja, hogy Kaiser Ede és Hajdú László nem volt ott Móron" - mondta az alezredes. Új gyanúsítottak a móri bankrablásban
Cikkek Ég és föld: esély sem volt a megegyezésre a Malévnál 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 07:21
Megállapodás nélkül rekesztette be a Malév részvény-adásvételi szerződés tárgyalásának munkavállalókra vonatkozó részét az ÁPV Zrt. és a Malév menedzsmentje. A Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség (MAPLÉSZ) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szakszervezetek által, a konzultáció kezdete óta szorgalmazott három leglényegesebb munkavállalói igényt az ÁPV nem volt hajlandó sem külön megállapodásban megkötni, sem az adásvételi szerződésbe belefoglalni. A szerződésben szereplő létszámleépítés mértékét és módját a szakszervezetek nem fogadták el, az ÁPV Zrt. illetve a Malév menedzsmentje azonban ezzel kapcsolatban nem volt hajlandó semmilyen módosító javaslatot elfogadni. A részvény-adásvétel során, az ÁPV Zrt. a Malév csoportot adja el, ezért a szakszervezetek kérték, hogy az adásvételi szerződés egyértelműen terjedjen ki, a Malév Zrt. 100 százalékos tulajdonában lévő társaságokra is - áll a közleményben. A szakszervezetek harmadik legfontosabb javaslata, melyet az ÁPV Rt szintén nem fogadott el, az volt, hogy érdek- vagy jogsérelem esetén, az ÁPV Zrt.-nek, a vevő által fizetett kötbér nagyobbik részét  ne legyen lehetősége ismeretlen célokra felhasználni, hanem az érintett munkavállalói kör élhessen vele. Sztrájk helyett megállapodás a közszférában Tu-154 helyett Boeingek Megvan a Malév-tender nyertese
Cikkek Amerika kész az új háborúra 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 07:04
Az elkészült vésztervek szerint nem csupán az iráni atomlétesítményeket, hanem az iráni katonai infrastruktúra egészét sújtaná az amerikai katonai csapás
Cikkek Olcsóbb a kávé, drágább a kakaó és a cukor 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 06:56
Csökkent a kávé és emelkedett a kakaó, valamint a fehércukor ára a londoni LIFFE határidős és származékos piacon. A robusta kávéfajta legnagyobb forgalmú májusi ára tonnánként 27 dollárral 1516 dollárra, egyhavi mélypontra hanyatlott spekulációs eladásokra, ami jóval ellensúlyozta a szerény feldolgozói vásárlásokat. A kakaó májusi tonnánkénti jegyzése 3 fonttal 981 fontra nőtt,  tavaly július óta legmagasabb szinten zárt alapkezelői vásárlásokra. A kakaó ára a múlt héten háromszor zárt hét havi csúcson.     Szakértők szerint a kakaó árát továbbra is az a félelem befolyásolja, hogy szűkül a kínálat, miután Nyugat-Afrikában, amely a világ kakaóbab termésének mintegy 40 százalékát adja, csökken az idei termés a múlt év végi komoly szárazság miatt. A szárazság különösen Elefántcsontparton és Ghánában befolyásolja a termést.     A fehércukor tonnánkénti ára a legnagyobb forgalmú májusi határidőre 2,00 dollárral 336,5 dollárra erősödött spekulációs vásárlásokra. A múlt héten szerdán  napközben még 14 havi mélyponton, 319,10 dolláron is állt. A kereskedők azt mondták, hogy erős vásárlói érdeklődés tapasztalható és ez rövid távon mindenképpen áremelő hatású. Ugyanakkor hosszabb távon a fehércukor árának a csökkenésére lehet számítani a globális túlkínálat miatt. Pénteken a Nemzetközi Cukorszervezet (ISO) 7,2 millió tonnára javította fel az idei globális cukortöbblet-várakozását a novemberben várt 5,8 millió tonnáról. Nagy Rágógumi-teszt - hasmenés nélkül Meghatározták a cukorbetegségért felelős géneket Tegnapi tőzsdei összefoglaló: Enyhén csökkent a BUX
Cikkek A nagy lakáshitel-csapda: megéri milliókat bukni? 
Privátbankár.hu | 2007. február 20. 06:00
A lakáshitelek felvételénél az egyik kritikus pont a futamidő megválasztása - egy helytelen döntéssel súlyos milliókat veszíthetünk
KKV Hárommillióért árvereztek el egy ablakot 
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 19:01
Hárommillió dollárért kelt el az eBay internetes aukciós oldalon egy ablaküveg, melyről azt állítják, egyike volt azoknak az üvegeknek, melyen át Lee Harvey Oswald rálőtt JohnF. Kennedy elnökre 1963-ban. Az internetes aukciós ház közlése szerint az ablaküveget és a keretet egy Hollandiában élő ember vette meg. Az üveg egyike volt azoknak az ablakoknak, amelyek a dallasi könyvraktár hatodik emeletén voltak, és ahonnan Oswald 1963 november 22-én lelőtte az Egyesült  Államok akkori elnökét. Az ablak 10 évig a dallasi Hatodik Emelet Múzeumban volt kiállítva, míg tulajdonosa, azaz a könyvraktár korabeli tulajdonosa, Caruth Byrd vissza nem kérte. "Jonh F. Kennedy meggyilkolása megváltoztatta a történelmet. Valószínűleg ez a leghíresebb ablak, amit valaha is eladásra kínáltak" - írja az aukciósház. 750 ezer forint a világ legdrágább pizzájáért Britney Spears és az Antigoné: kikiáltási ár alatt 80 milliót adtak a dinoszaurusz tojásokért Kalapács alatt a "Star Trek" jelmezek Elárverezték Bridget Jones alsóneműjét Forrás: AFP
Cikkek Enyhén csökkent a BUX 
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 18:59
Viszonylag szerényebb befektetői érdeklődés, 15 milliárdos összforgalom mellett telt a mai nap a BÉT-en, ami az amerikai szünnapnak tudható be. A BUX 24 254 ponton zárt, ami 0,02 százalékos gyengülés. A vezető részvények közül csak az OTP erősödött, 0,9 százalékkal. A UBS leminősítés miatt a Richter jókora mínuszt ért el, több mint 2 százalékkal esett. Szektortársa megúszta minimális veszteséggel, az Egis 0,4 százalékos mínusszal fejezte be a napot. A Mol 0,1 százalékkal, a Magyar Telekom 0,3 százalékkal  gyengült. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek Esett az olaj ára késő délután Londonban 
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 18:57
Árgyengítő volt, hogy a meteorológusok előrejelzése szerint a héten már az ilyenkor szokásos hőmérséklet várható az Egyesült Államok északkeleti vidékén.  Árnövelő tényező volt ugyanakkor, Nigériában három horvát munkást raboltak el és ezzel kilencre nőtt a különböző fegyveres csoportok által elhurcolt külföldiek száma. Az északi-tengeri Brent áprilisi lejárata 58,21 dolláron volt, 74 cent csökkenéssel. Újabb olajmunkásokat raboltak el Nigériában
Cikkek Égessen kalóriát számítógépes játékokkal! 
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 18:38
Az újfajta számítógépes játékokkal jelentős mennyiségű kalóriát lehet elégetni - állítják kutatók. Így játszva adhat le akár 12 kilót is egy év alatt
Cikkek Új gyanúsítottak a móri bankrablásban 
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 17:42
Őrizetbe vette a rendőrség a veszprémi postásgyilkossággal "kapcsolatba hozható" férfit és társát - közölte hétfőn a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója, aki azt is elmondta, hogy a két férfit meggyanúsították a móri vérengzéssel; Kaiser ügyvédje perújítási indítványt nyújt be. Bolcsik Zoltán elmondta: a rendőrség a móri bűncselekmény tényleges elkövetőiként számol a két - 36 és 34 éves - tatabányai férfival. A 36 éves N. L.-t lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel, valamint a móri bűncselekménnyel, a 34 éves férfit kizárólag a móri bűncselekménnyel gyanúsították meg. Mindketten vallomást tettek, de a vallomások ellenőrzése még folyik. A 36 éves tatabányai N. L. "militarista múlttal rendelkezik", szerződéses katonaként teljesített szolgálatot, majd később egy rendvédelmi szervnél is dolgozott, de nem rendőr volt. Őszintén rajongott a fegyverekért, és egy fegyverkereskedésben helyezkedett el. A férfi 190 centiméter magas, ami azért fontos, mert a móri ügyben a szemtanúk egy magas férfit láttak a bank bejáratánál a bűncselekmény elkövetésekor. A 34 éves W. R. családos, büntetlen előéletű, három gyerek apja. Bolcsik Zoltán felidézte: egy ismeretlen férfi 2003 és 2005 között hat postást rabolt ki Győrben és Tatabányán, Veszprémben pedig egyet meggyilkolt. A nyomozás során Tatabánya külterületén olyan lövedéket találtak, amelyről a fegyverszakértő megállapította, hogy azok összefüggésbe hozhatók a móri bűncselekménnyel. A rendőrség egy állampolgári bejelentés alapján jutott el a 36 éves és 34 éves tatabányai férfiakhoz, akiket a hétvégén őrizetbe vettek, és akiket hétfőn a Veszprémi Városi Bíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett. A móri mellett a postásüggyel kapcsolatban is vannak információik, bizonyítékaik a rendőröknek,  jelenleg ezek ellenőrzése is folyik, ezért nincs még gyanúsítottja a postásgyilkossságnak. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése szerint Kaiser Ede ismeretlenül maradt társával rabolta ki a móri bankfiókot, amelyben nyolc ember életét vesztette. A vád szerint amíg társa odabent lelőtte az alkalmazottakat és ügyfeleket, Kaiser a bank ajtajában őrködött és biztonsági őrnek kiadva magát, elküldte az érkező ügyfeleket. Kaisert nem csak a móri ügy miatt ítélték el, hanem más, súlyos bűncselekmények, rablások miatt is, amelyekben azonban beismerte bűnösségét. Nemzeti gyásznap december 9-e
Cikkek Varga: működésképtelenné válhat az MNB igazgatósága 
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 17:17
Az ellenzéki képviselő a felelőst kereste azért, hogy a jegybank igazgatósága négy fő alá csökken, mert a napokban lejár az egyik alelnök mandátuma
Cikkek Romániában gyorsít a Billa 
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 17:15
Gyorsítja terjeszkedését Romániában a Billa élelmiszerkereskedelmi lánc: 10-15 éven belül 150-200 üzletet akar nyitni az Európai Unió új tagországában. A Ziarul Financiar hétfői cikke szerint a német Rewe csoporthoz tartozó Billa Bécsből irányítja a terjeszkedést, ami korábban évi egy-két üzlet nyitását jelentette a román piacon. A Billa 1999-ben telepedett meg Romániában, elsőként a nagy nemzetközi élelmiszerláncok közül. A terjeszkedést mindazonáltal lassítják a magas ingatlanárak, amelyek Bukarestben elérik a négyzetméterenkénti 1800 eurót. Az ingatlanárak azonban a cég várakozásai szerint a későbbiekben csökkenni fognak, hasonlóan Magyarországhoz és Csehországhoz. Biatorbágy határában az Aldi: ki lesz az áldozat?
Cikkek Nyereséggel zárhat a Van Gogh-kiállítás, hosszabbításról tárgyalnak 
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 17:02
Két héttel tovább tarthat nyitva a budapesti Szépművészeti Múzeum Van Gogh-tárlata, ha sikerül megegyeznie az intézménynek a holland festő műveit kölcsönző gyűjteményekkel és gyűjtőkkel - mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hétfőn az MTI-nek. A múzeum megkezdte a tárgyalásokat a kölcsönzőkkel, akikkel arról egyeztetnek: hozzájárulnának-e ahhoz, hogy a december elején megnyílt és hivatalosan március 20-án záró Van Gogh-tárlatot egy-két héttel meghosszabbítsák - közölte Baán László. A Szépművészeti Múzeum főigazgatója elmondta: a holland festő képeit biztosítással együtt mintegy 500 millió forintért kölcsönözték 40 intézménytől illetve magángyűjtőtől. Az elmúlt napokban levélben kérték a kölcsönzők elvi támogatását a kiállítás meghosszabbításához. "Eddig a válaszok fele pozitív" - tette hozzá. Baán László szerint február végére dőlhet el, hogy egy-két héttel tovább lesz-e látható a Van Gogh-kiállítás. A várható jegybevétel miatt az esetleges hosszabbítás nem okozna többletköltségeket - jegyezte meg a főigazgató. "Komoly esély van arra, hogy a kiállítást enyhe nyereséggel zárja a múzeum" - emelte ki Baán László, hozzátéve, hogy az 500 millió forintba kerülő kiállítás a 100 millió forintnyi szponzori forrás mellett vélhetően több mint 400 millió forint jegybevetélt hozhat. Özönlenek a látogatók a Van Gogh-kiállításra
Cikkek Folytatódott a forint erősödése 
Privátbankár.hu | 2007. február 19. 17:00
Erősödött a forint hétfőn a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 251,35/45 forinton jegyezték a pénteki 252,30/50 forint után. A forint 35 bázisponttal 10,96 százalékra erősödött a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A szokásosnál jóval kisebb aktivitás mellett az euróval 251,30-252,20 forint közötti sávban kereskedtek. A dollárt délután 191,35/45 forinton jegyezték a pénteki 192,52/74 forinttal szemben. A piac már péntek délután enyhe forinterősödéssel fogadta, hogy a miniszterelnök Simor Andrást jelölte a Magyar Nemzeti Bank élére, hétfőn folytatódott az akkor elindult folyamat. Délután a lengyel zloty erősödése vitte magával a magyar valutát is, így a forint egy hónapos csúcsra kapaszkodott az euróval szemben. Egyéb impulzusoknak híján volt a piac, mivel az Egyesült Államokban nemzeti ünnep, az ázsiai térségben pedig a holdújév miatt voltak zárva a piacok. Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG