1p
Minden a terv szerint halad, így jövő tavasszal már focizni is lehet az új stadionban. Már a tartópilléreket is építik. A beruházás csaknem 11 és fél milliárd forintba kerül majd.

A kormány és a városvezetés, valamint a kivitelezők és a megrendelők képviselői letették az új Nagyerdei Stadion alapkövét Debrecenben.

A résztvevők szerint az előzetes ütemterveknek megfelelően halad az építkezés, az anyagi és a szakmai háttér biztosított, így 2014 áprilisában át tudják majd adni a létesítményt.

Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára jó beruházásnak nevezte a fejlesztést és hangsúlyozta: "Debrecennek jár az új stadion." Hozzátette, hogy a tervek szerint a sport mellett a kulturális és szabadidős tevékenységek központja is lesz a létesítmény.

További fejlesztéseket szeretnének

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásért felelős kormánybiztos reményét fejezte ki, hogy folytatódhatnak a létesítményfejlesztések.

A biztos több példát is mondott: a többi között beszámolt a budapesti Tüskecsarnok befejezéséről, a Puskás Ferenc Stadion és környezete fejlesztéséről, olimpiai központok és uszodák, valamint a mátraházi edzőtábor megkezdett és tervezett fejújításáról. "Világszintű eredményekhez szükség van ezekre a modern létesítményekre" - hangsúlyozta.

Minden alvállalkozót kifizetnek

Szűcs Gyula, a kivitelezést irányító Hunép Zrt. vezérigazgatója közölte: két hét alatt bontották el a régi stadiont, az alapozást követően pedig jelenleg más munkák mellett a tartópillérek, a gerendák és a födémpanelek telepítése zajlik.

A terepen végzett munka mellett folyamatosan kötik az alapszerkezet kivitelezésére az alvállalkozói szerződéseket. Ehhez kapcsolódva hangsúlyozta: rendelkezésre áll a pénzügyi fedezet, így garantálják, hogy a beruházás a sajtóban nem a kifizetetlen alvállalkozókkal kapcsolatban szerepel majd.

Háromszor is magyar

Kósa Lajos, polgármester úgy fogalmazott: a stadion magyar emberek szellemi és fizikai teljesítményeként épül meg. "Magyar mérnökök tervezik, magyar cégek a beszállítók és a kivitelezők, magyarok az építkezést végző munkások" - hangoztatta.

A kivitelező konzorcium 11,45 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a munkát. Január 29-én kezdték meg a régi létesítmény bontását, az alapkőletételig pedig elvégezték a 20 ezer néző befogadására alkalmas labdarúgó-stadion alapozási munkálatait és felállítottak 75 tartópillért. Az építkezés részeként megújul a parkerdő teljes környezete is.



















LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG