5p
Idén, az Otthon Centrum által értékesített ingatlanok 0,75 százaléka kelt el 100 millió forintnál magasabb értéken, döntő részben Budapesten, az agglomerációban kettő, vidéken pedig egy. A 2018-ban értékesített nagyértékű ingatlanok jellemzően téglaépítésű társasházi lakások voltak, nagyjából fele arányában újépítésű társasházakban és régi épületekben. Hol a legolcsóbbak az ingatlanok? Lakáspiaci legek.
Panelház utólagos külső hőszigetelésén dolgoznak szakemberek a debreceni Cívis utcában MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Budapesten a nagyértékű, 100 millió forintnál drágább ingatlanok harmada a II. kerületben kelt el. A II., XII. és a XI. kerületben történt a legdrágább adásvételek több, mint fele (55%), míg az V. kerületben 10 százalék. A főváros többi kerületében elszórtan egy-két ilyen vagy ezt az értékhatárt megközelítő adás-vétel történt.

Társasházi luxus

Majd 180 millióért kelt el az V. kerületben, az Arany János utca közelében található hat szobás lakás. A kedvező fekvés és a szép belső kialakítás mellett az is vonzóvá tette az ingatlant, hogy bár majdnem a ház legfelsőbb szintjén található, lifttel kényelmesen elérhető.

Budapesten költöznél? Ennyi pénz alatt esélyed sincs lakást venni >>>>

Az Otthon Centrum tapasztalata, hogy legjobban az elhelyezkedés határozza meg a vételárat. Jó példa erre az idén értékesített ingatlanok közül a legdrágább négyzetméteráron elkelt fővárosi ingatlan: az V. kerület szívében, a sétálóövezetben található használt lakásért négyzetméterenként 1,5 millió forintot fizetett a vásárló. A magas árat leginkább a lokáció és az egyedülálló kilátás indokolta, mivel a XIX. században épült társasház közepes állapotú lakása egyéb paraméterei tekintetében egyáltalán nem volt különleges – mondta Soóki-Tóth Gábor.

A vidéken legdrágábban értékesített lakásba Siófokon, az Aranyparton szeretett bele új tulajdonosa. Olyannyira, hogy tóparttól mindössze 100 méterre elhelyezkedő lakásért kereken 50 millió forintot fizetett ki az eladónak. A kétezres évek elején épült, három szobás, földszinti lakáshoz egy 20 négyzetméteres terasz is járt és nem utolsó szempont volt az sem, hogy a Balaton pár lépésre hullámzik.

Az abszolút ár rekorderek fajlagos értékben vidéken sem feltétlenül a legdrágábbak. Az egy négyzetméterre vetített vételár tekintetében Budapesten kívül az agglomerációban fizették ki a legmagasabb négyzetméterárat társasházi lakásért. A budaörsi, 15 éve épült társasházban az egy szobás, erkélyes lakás négyzetmétere 708 ezer forintért cserélt gazdát. Vidéken a legmagasabb fajlagos áron szintén a siófoki Aranyparton kelt el egy három szobás lakás, ott egy négyzetméterért 665 ezer forintot fizettek.

Panelek

Miért veszik a panellakásokat, mint a cukrot? A Privátbankár elemzését a témában itt olvashatod.

A panellakások ára elhelyezkedéstől függően kezdi beérni a téglalakásokét. Idén eddig a legtöbbet a főváros III. kerületében, a Római lakótelepen található lakásért fizettek. A 73 négyzetméteres, két teljes és két félszobával rendelkező lakás 38,5 millió forintért lett új tulajdonosáé. A legdrágább fajlagos áron viszont a Duna túlpartján, a XIII. kerületi Kárpát utcában kelt el panellakás. A felújított épületben 630 ezer forintot ért egy négyzetméter a vevő számára.

Az Otthon Centrum által közvetített adás-vételek között Budapesten kívül Dunakeszin adtak legtöbbet panellakásért idén, összesen 25 millió forintot. A 74 négyzetméteres, teljeskörűen felújított, 2+2 szobás lakáshoz 3,5 négyzetméteres erkély is tartozott.

A családi házak közül az idei első félévben a rekorder egy adyligeti villa volt: a 400 négyzetmétert is meghaladó alapterületű családi ház 270 millió forintért kelt el. A kifejezetten kisméretűnek számító, mindössze 54 négyzetméteres, két szobás ingatlanért 981 ezer forintot fizettek négyzetméterenként. Az ilyen adás-vételek esetében nem ritka, hogy a magas árat a telek jó fekvése vagy az akár többlakásos épülettel történő beépíthetősége indokolja – mondta Soóki-Tóth Gábor.

Vidéken Pécs lett a rekorder, ahol egy családi házért 139 millió forintot fizettek ki, ami az Otthon Centrumnál az egyetlen 100 millió forintot meghaladó vidéki adás-vétel volt idén ebben a kategóriában.

És a másik véglet

A legkevesebbet egy Csepel gyártelepen lévő téglaépítésű társasházért lakásért fizetett új tulajdonosa. Az apró, mindössze 19 négyzetméteres lakásért 6,6 millió forintot fizetett ki, igaz a földszinti lakás állapota erősen felújításra szorul, tehát még további költségekkel kell, hogy számoljon. Vidéken a legkedvezőbb áron egy Ózd farkaslyuki lakás kelt el. A 37 négyzetméteres, egy szobás, szintén földszinti lakásért mindösszesen 1,25 millió forintot fizettek, ami részben leromlott állapotának és a városszéli elhelyezkedésének volt köszönhető.

A panel kategóriában a negatív rekorder az a salgótarjáni lakás lett, amely megvételéért csupán másfél millió forintot fizetett új tulajdonosa. A 28 négyzetméteres, egy szobás, földszinti lakás szintén erősen felújításra szorul. A fővárosban a legolcsóbb panel egy angyalföldi 34 négyzetméteres garzon volt 11 millióért. Ez esetben a lakás árát jelentős mértékben csökkentette, hogy az ingatlan haszonélvezettel terhelt.

A fővárosban a legolcsóbb családi ház adás-vétel Rákoshegyen volt, ahol a mindössze egy szobás ingatlanért 8,5 millió forintot fizettek ki, igaz az épület jelenleg lakhatatlan. Ennél is olcsóbban kelt el az Ózd külterületén található másfél szobás ház, amelyért új tulajdonosa mindössze 1 millió forintot fizetett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG