4p
A nyers számokból ítélve még mindig lefelé tart a hazai lakáspiac, ám az FHB szakértői szerint az adatok megtisztítása után összességében bizakodásra ad okot a hazai lakáspiaci környezet.

Még mindig lefelé tart a lakáspiac: az FHB Lakásárindex 2014 I. negyedévében 154,9-re csökkent, holott az azt megelőző 2 negyedévben viszonylag stagnált a mértéke – a 2013 IV. negyedévi mutató  156,69 pont volt, a 2013-as éves átlag 156,9 pont volt.

Most akkor ez jó szám?

Amennyiben az index értéke a teljes 2014-es évben az első negyedéves szinten stagnálna, akkor éves szinten 1,2 százalékos lenne csak a lejtmenet, amely hosszú ideje a legjobb adat – ugyanakkor megint szembemenne azzal a várakozással, hogy a piac már elérte a mélypontját. Ugyanakkor látni kell – hívja fel a figyelmet a jelentés – hogy az alacsonyabb érték ellenére elindulhattak pozitív folyamatok: a piaci tranzakciók számának növekedése eleinte az országos átlagban árcsökkenést hozhat, hiszen megtörténnek olyan adásvételek, amelyek korábban elmaradtak, így számos helyen ettől realizálódnak a csökkenő árak. Ha viszont a kereslet fennmarad, ám kipörögnek a rendszerben régóta új befektetőt kereső ingatlanok, akkor újra felfelé indulhatnak az árak.

Kedvező jelek

A jelentés készítői megjegyzik, hogy vannak kedvező jelek: egyrészt az időközben nulla szintre mérséklődő infláció azt eredményezi, hogy a lakásárak reál értelemben is stabilizálódnak, másrészt szegmensekben igenis van növekedés, csak ez azért nem látszik, mert a Nemzeti Eszközkezelő által átvett lakások alacsony értéke lefelé korrigálja a számokat.


Lakásárak az egyes régiókban

Egyértelműen emelkedő, vagy legalábbis értékálló értékesítési adatokkal büszkélkedhet a Balaton környéke; Nyugat-Magyarország gazdaságilag kedvező helyzetben lévő részei, valamint a fővárosban a 4-es metró vonzáskörzete (beleértve Budaörs környékét is), valamint az újjáéledő budapesti belváros.

A kereslet bővülésére lehet alapozni a foglalkoztatás (persze, elsősorban a versenyszféra alkalmazotti létszámának) emelkedése, illetve az eltűnő infláció miatt megugró reálkeresetek okán, amely ráadásul stabilan 2 százalék fölé várt gazdasági növekedéssel párosul.

A statisztikákból kitűnik, hogy a lakáscélú forinthitelek kihelyezése az első két hónap átmeneti lassulását követően újra megindult, s a májusi, szezonális hatásoktól megtisztított értéke már majdnem eléri a végtörlesztés kezdeti, 2011 novemberében mért szintet, miközben a jegybanki alapkamat csökkentési folyamata mostani zárása még átmegy majd a piaci kamatokba, s kiegészülve az egyre erősebb versennyel, tovább csökkenti azokat.

Az építőiparnak is van miért drukkolnia

A fentiek nyomán az építőipar is jobban járhat. Önmagában szép szám, hogy az előző év azonos  időszakához képest 22 százalékkal több lakást adtak át az idén, mint tavaly hasonló időszak alatt, ám ezek döntő része a válság előtt félbehagyott beruházások befejezése volt, ráadásul az érték még mindig csak harmada a válság előtti 2008-as év számainak. Ugyanakkor a kereslet fennmaradása 
természetesen új beruházásokat generálhat.

Janus-arcú világpiac

A nemzetközi kitekintés szerint tavaly már Európa több országában - Írországban, az Egyesült Királyságban, Svédországban és Németországban már az árak emelkedése volt jellemző, míg 
Olaszországban, Hollandiában, Portugáliában és Spanyolországban tovább csökkentek/estek az árak. (A 2007-es árszinteket 100 százaléknak véve Magyarországnál csak a spanyoloknál és a hollandoknál került mélyebbre az árszint.)

Az eséssel szemben Németországban a második fél év óta 3 százalékos éves mértékű növekedés okoz gondot, bár az FHB lakásár-index készítői így is megjegyzik, hogy Németországban (és Ausztriában) még így is alacsonyabb a lakásárak jövedelemhez viszonyított szintje, mint a kontinens legtöbb országában, köztük Magyarországon is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Nem szálltak el az újlakás-árak Újpesten
Vámosi Ágoston | 2026. június 3. 18:29
A IV. kerület lakáspiaca sokszínű: a város szélén 90 millióért is lehet háromszobás, padlófűtéses új lakást kapni, de a házak jelentős része még akkor épült, amikor Újpest önálló település volt. A nagyobb, erkélyes panelekért már a metrótól távolabb is 115 milliót kérnek, az albérletárak viszont csökkenésnek indultak. A Mennyit ér az ingatlanom? a főváros északi végének piacát elemzi ezen a héten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG