2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

2013-ban mindössze 7293 új lakás épült az országban, 31 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A piac nem nagyon fog felpörögni: a kiadott lakásépítési engedélyek száma is 29 százalékkal csökkent.

A lakásépítésben 2008-ban bekövetkezett fordulat óta évről évre egyre kevesebb új lakás épül. 2013-ban már csak egyötöde az újonnan épült lakások száma a 2008. évinek és a megelőző, 2012. évhez viszonyítva is 30,9%-os a visszaesés mértéke. 2013-ban már főképp a lakossági építtetők tevékenységének visszafogása okozta a lakásépítések további hanyatlását.

2013-ban alig volt olyan vidéki város (csupán Győr, Kecskemét, Sopron és Szeged), ahol az új lakások száma meghaladta a 200-at. Budapesten néhány nagyobb beruházás befejezésének eredményeként a lakásépítés növekedni kezdett, az év folyamán összesen 1770 lakást vettek használatba. A községekben, ahol az átlagosnál jóval nagyobb volt a lakásépítés visszaesése, 2013-ban mindössze 1270 új lakás épült, fele annyi, mint egy évvel korábban.

Eddig sem építkeztünk, ezután sem nagyon fogunk

Az építési engedélyek 2013. évi száma a 2008. évi mennyiség ötödét sem éri el (17,2%), a 2012. évihez képest pedig 28,9%-kal alacsonyabb. A kiadott új építési engedélyek alapján 4467 lakóépület és 5330 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 27, a nem lakóépületeknél 13%-os visszaesést jelent.

Csökkent a magánszemélyek aránya

Az építtetői kör összetétele az egy évvel korábbihoz képest megváltozott: a természetes személyek által épített lakások aránya 68-ról 57%-ra mérséklődött, a vállalkozások által épített lakások aránya pedig 31-ről 40%-ra emelkedett.

Új üdülős sem sok épül

276 üdülőépületben 314 üdülőegységet építettek, és 267 üdülőépületben 315 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett és engedélyezett üdülőegységek száma 41%-kal csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Új pályára áll a lakáspiac 2026-ban?
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 12:47
Váratlan fordulat történt  a lakásáraknál.
Ingatlan Meglepő fordulat: az Otthon Start tényleg megállította az lakásárak emelkedését a fővárosban
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 09:27
Bőséges a választék, az árak viszont szeptember óta nem emelkedtek tovább.
Ingatlan Elér a tűréshatárhoz a lakáspiac? Nőhetnek még tovább az árak?
Privátbankár.hu | 2026. január 8. 11:09
Így alakulhat a 2026-os év a lakáspiacon a szakértők szerint.
Ingatlan Újra élénkülni kezdett az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 12:59
Tavaly decemberben újra élénkülni kezdett az ingatlanpiac, így országosan 9646 lakóingatlan cserélt gazdát, ami az előző hónaphoz viszonyítva 1,5 százalékos növekedés, éves összevetésben viszont 5,7 százalékos csökkenés – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House kedden az MTI-vel.  
Ingatlan Lefulladt az Otthon Start: 16 százalékos mínusszal zárt a lakáspiac
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 12:19
2025 végén viszont bővült a kínálati oldal.
Ingatlan Biztos, hogy jó áron vált meg az ingatlanjától? Most megtudhatja
Privátbankár.hu | 2026. január 3. 10:04
Volt olyan luxusvilla, amely 1,7 milliárd forintért kelt el 2025-ben.
Ingatlan Tíz ingatlanvásárlóból négy Otthon Starttal vesz lakást
Privátbankár.hu | 2025. december 31. 13:05
Panyi Miklós államtitkár gratulált annak a 20 ezer fiatalnak, aki az Otthon Start által vett lakást, és elmondta: 15 ezer szerződés megkötése jelenleg is folyamatban van.
Ingatlan Betett az Otthon Start: egy jó időre vége a befektetési célú lakásvásárlásoknak?
Privátbankár.hu | 2025. december 30. 11:27
Ársapkát képzett az albérletpiacon a kedvezményes hitelprogram, 250 ezer forintos bérleti díj felett nehezített terep vár a lakáskiadókra.
Ingatlan Részletes számok érkeztek az Otthon Startról – már ezermilliárd felett az igénylések összege
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:13
Itt vannak az első száz nap eredményei – több mint 20 ezren már új lakásban szilvesztereznek az államtitkár szerint.
Ingatlan Airbnb-pánik Budapesten: több ezer család megélhetése forog kockán
Privátbankár.hu | 2025. december 11. 17:54
Szakmai javaslattal állt elő a Magyar Apartmankiadók Egyesülete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG