4p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Erősen nyitott az idei szezon, a lakáspiaci fellendülés ugyanis elérte a „második otthonok”, a nyaralók piacát. Élénk az érdeklődés a Balaton keleti medencéjében lévő központi településeken, azaz Balatonfüreden és Siófokon is. Az érdeklődők nagyobb része vízparti, vízpart közeli, amennyiben anyagi forrásai engedi, újépítésű társasházakat szeretne venni, melyek kínált négyzetméterára a fővárosi újépítésű lakásokkal megegyező, írja az Otthon Centrum elemzése.

A vízparti ingatlanok meglehetősen borsos áron, akár 1 millió forintért négyzetméterenként, míg a tőle távolabbi már csak 500-600 ezer forintos négyzetméteráron kelnek el. A nagy érdeklődés miatt ezért a tóparti és újépítésű szegmensben akár 10 százalékot meghaladó emelkedésre is számítani kell a következő hónapokban, ezt közölte az Otthon Centrum a Privátbankár.hu-val.

A nyugati medencében kisebb az érdeklődés, ez jó hír a kevésbé tehetőseknek, nekik még van esélyük itt nyaralót találni. A déli parton, például Balatonlellén és a szomszédos településeken akár 30 százalékkal olcsóbban lehet vásárolni, ugyanakkor Budapestről időben ez mindössze 30 perc tovább utazást jelent vonattal és autóval egyaránt. Érdemes kiemelni, hogy szinte csak magyarok vásárolnak a magyar tengernél, a kevés külföldi elsősorban a prémium termékeket keresi, így főleg újépítésű, tóparti ingatlanokat.

Épül-szépül a Balaton

A Balaton körül Balatonfüred és Siófok a legkeresettebb, itt épül a legtöbb új apartman-projekt. Az Otthon Centrum újlakás piaci felmérése szerint a két városban összesen 28 projektben több mint 900 lakás építése van folyamatban. Siófokon 17 projektben mintegy 700 lakás építése zajlik, a legnagyobb lakásszámú projekt a Panoráma liget, amely a part mellett fog megépülni és közel 150 apartmant tartalmaz. Siófokon az árak négyzetméterenként 450 ezertől indulnak és a vízpart mellett elérik a bűvös egy millió Ft/m2-t.

Az északi parton, Balatonfüreden 11 beruházás van folyamatban, összesen 210 lakással. A városban a legnagyobb lakásszámú projekt a Carina Residence (64 apartman), ami nemcsak a legnagyobb, de egyben a legdrágább is, hiszen a projekt fejlesztője 1,4 millió forintos négyzetméteráron, luxus apartmanként hirdeti az üdülőket. A városban található többi projektben 500 ezertől 1,2 millió Ft/m2 áron vásárolható újépítésű lakás. Az alacsonyabb ár egyértelműen utal a vízparttól való nagyobb távolságra.

Kép: OTP Ingatlanpont

Természetesen akadnak fejlesztések a nyugati medencében is, de jellemzően kevesebb és alacsonyabb lakásszámban, elsősorban a déli part nagyobb településein. A Nyugati medencében épülő projektek közül kiemelkedő a Lelle Resort Balatonlellén, itt a tóparton összesen 151 lakás épül, míg Fonyódon, szintén a tóparton 19 lakásos társasház épül. Keszthelyen a vízparton épülő Royal Homes lakópark érdemel említést, ennek az öt ütemből álló, egyenként 35 lakásból álló projekt utolsó ütemének átadását 2022-re tervezi a beruházó.

Van esély a használt piacon?

A használt ingatlanok piacán a legfelkapottabb város továbbra is Siófok és Balatonfüred. A két városban a legmagasabbak az ingatlanárak, jelenleg Füred kicsit drágább, ahol a családi házak négyzetméterára éppen meghaladta a 250 ezer forintot, míg Siófok kicsivel alatta maradt (243 ezer forint).  A nyugati medencében, a két várostól távolodva csökken a családi házak négyzetméterára és a legtöbb településen 150 ezer Ft/m2 az elmúlt egy évben kialakult ár, de Badacsonyban és környékén, ennél magasabb, 190 ezer forintos fajlagos ár volt a meghatározó.

2018 első negyedévében egyébként a legdrágább balatoni nyaraló 55 millióért kelt el az Otthon Centrum kínálatában. A hét szobás nyaraló az északi part kedvelt településén, a Balaton parttól pár lépésre 2 éve várta új tulajdonosát. A part menti felkapott üdülőhelyeken jellemzően 21-35 milliós ártartományban keltek el üdülőingatlanok: az első negyedév során értékesített 2-4 szobás nyaralókhoz kisebb-nagyobb telek is tartozott. Ezért az árért jellemzően szerényebb állapotú, az 1960-as, 1970-es években épült ingatlanokat kaptak a vásárlók. Ugyanakkor 3 millió forint alatt is volt nyaraló adás-vétel a Balaton környékén is, igaz, ez messze van a vízparttól.

Hurrá, jön a kánikula! De mire kell figyelni nyaraló vásárlásakor?

Van, aki szereti a változatosságot, és legszívesebben mindig máshol tölti a szabadidejét. Van, aki viszont esküszik az állandóságra: arra, hogy évről-évre a saját üdülőjébe jár vissza, amit a saját ízlése szerint magának alakítgat az évek során. Pecásoknak horgásztónál, vagy egy folyó holtágán; túrázóknak, vadászoknak, síelőknek a hegyekben, erdőszélen; gyerekeseknek vízparton; kertészkedőknek szőlő- vagy hobbitelken – mindegy is, hogy merre, de egy üdülő mindig jól jön. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Lehet még lakást kapni 35 millióért? Ezek a lehetőségek
Herman Bernadett | 2025. július 28. 08:54
Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető.
Ingatlan Felrobbantak a lakásárak Magyarországon – és még most jön a java
Herman Bernadett | 2025. július 25. 12:28
Megjöttek az állampapírkamatok, és felrobbantották a budapesti ingatlanpiacot, de vidéken is kilőttek az árak. Több mint 22 százalékkal drágultak a fővárosi lakások, a támogatott hitelprogram pedig még tovább repítheti az árakat. 
Ingatlan 3 százalékos hitel: máris rohannak lakást nézni a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 09:25
A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Ingatlan Albérlet vagy hitelprogram: dilemma előtt az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 13:00
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de a bérlakáspiac áraira is figyelniük kell.
Ingatlan A vártnál is nagyobb áremelkedést hoz a lakáspiacon az Otthon Start
Herman Bernadett | 2025. július 22. 08:00
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is megrohamozhatja a piacot. Brutális áremelkedést várnak a szakemberek. 
Ingatlan Ezért drágulnak ennyire a budapesti albérletek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 11:36
Meglódult a budapesti albérletpiac júniusban: az év első felében még visszafogott kereslet a nyár elejére látványosan élénkült, főként a külföldi diákok lakáskeresésének köszönhetően – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A bérbeadók így immár érzékelhető bérletidíj-emelésbe kezdtek, júniusban átlagosan 256 ezer forintot kértek kiadó ingatlanjukért, ami az elmúlt két év legmagasabb kínálati átlagára.
Ingatlan Egyre több magyar vásárol lakást Spanyolországban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 16:31
Befektetési és letelepedési szándékkal egyaránt sokan nézelődnek a magyarok a külföldi ingatlanpiacokon. Szándékaikat a politikai és gazdasági változások is erősítik. 
Ingatlan A kormány új csodafegyvere felforgatja az ingatlanpiacot?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 19:42
Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program.
Ingatlan Meglepetés az új lakáshitelnél: a vártnál kedvezőbb lett a program
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 13:24
Megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei. Szakértők szerint az Otthon Start program láncreakciót indíthat el.
Ingatlan Itt a várva várt fordulat az ingatlanpiacon
Herman Bernadett | 2025. július 1. 10:35
Júniusban már a vevők diktáltak az ingatlanpiacon. Enyhült a nyomás, már csak a megfizethető lakások iránt van élénk érdeklődés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG