4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egyre nagyobb a lakáshiány Svédországban, pár éven belül rengeteg újlakás-átadás szükséges, hogy elkerüljék az ingatlanválságot. Az országban évek óta probléma az alacsony kínálat, a bevándorlás által is fűtött népességnövekedés azonban már komoly intézkedéseket igényel a kormányzat részéről. A téma fontos lesz a közelgő választások során is, a keresleti oldal megugrása ugyanis komoly válságot eredményezhet a piacon.

A svéd kormány bővíteni szeretné az ingatlankínálatot, miután az ország az évtized legnagyobb árcsökkenését tapasztalta a piacon. A szociáldemokraták vezette koalíciós kormány választási kampányának egyik fontos sarokköveként az ingatlanpiac fellendítését tervezi, a szeptemberi választásokra készülve – írja a Bloomberg.

Peter Eriksson, az ágazatért felelősminiszter elmondta: hosszútávon a lakáshiány még mindig komoly probléma, így feltétlenül szükséges az ingatlanépítési volumen fellendítése. Svédországban a lakásárak csaknem 10 százalékot csökkentek múlt nyár óta, a nemzetközi befektetők pedig egyre jobban tartanak, mi lesz az ingatlanpiac jövője. Tavaly óta a svéd korona árfolyamában is érezhető az a félelem, amit egy kifejlődőben lévő ingatlanválság esélye tartogat.

A korrekció szigorúbb jelzálog-szabályozással és a háztartások hangulatának csökkenésével járt, ami egybeesett az építési volumen hirtelen növekedésével. Az újlakás-átadások száma tavaly elérte a 65 ezret, ami több mint háromszorosa a kilencvenes években mért átlagnak.

Hatalmas lesz a kereslet

Svédországban már jó pár éve probléma az ingatlanpiac helyzete, az egyre ütemesebben növekvő lakosság ugyanis komolyan felerősítette a keresleti oldalt, az utóbbi években azonban stabilizálódni látszódott a helyzet. A svéd ingatlanfejlesztési hivatal számításai szerint 2025-ig legalább 600 ezer új lakás átadására lenne szükség, hogy kompenzálják az elmúlt évek alacsony építési ütemét.

Az Európai Unión belül Svédországban tapasztalható a legütemesebb népességnövekedés – mondta Eriksson. Hozzátette: időbe telhet a bevándorlók integrációja, de a folyamat várható felgyorsulása hamarosan érezhetővé válik a keresleti oldalon.

A felelős miniszter szerint a svéd ingatlanválság főként Stockholmban okozott problémákat, míg az ország döntő részében nem találkoztak ilyen problémával. A svéd kormány korábban már tett lépéseket a jelzálog-szabályozás szigorítása érdekében, a miniszter szerint azonban most olyan megoldásokat vizsgálnak, amely segíti az első lakást vásárlók helyzetét a piacon.

Fontos kampánykérdéssé nőtte ki magát

Vizsgáljuk, mit tehet a kormány a befektetési-támogatások terén, de nagyon valószínű, hogy több erőforrás felhasználására lesz szükség - mondta Eriksson, hozzátéve: ez azt jelenti, hogy olcsóbb bárlakásokra is szükség lesz, ez pedig egy fontos kérdés lesz a közelgő választások során. A Svéd Nemzeti Tervezési, Építés- és Lakás-ügyi Bizottság (Boverket) szerint fontos az újlakás-átadások felpörgetése, ennek hiányában ugyanis pár éven belül túlzsúfoltsággal, elszálló ingatlanárakkal, a hajléktalanok számának növekedésével számolhatnak az országban, ami tovább nehezíti, hogy az új generáció elhagyja a családi fészket.

A svéd statisztikai hivatal szerint több mint 53 ezer lakást adta át Svédországban 2017-ben, az elmúlt évek népességnövekedési ütemének felgyorsulása miatt azonban legalább 80 ezer átadás lenne szükséges. A tavalyi év második felében Svédország 290 önkormányzatából már 255 jelentett kínálati hiányt az ingatlanpiacon, ez a valaha rögzített legmagasabb adat. Az elmúlt két évben csaknem 72-vel nőtt azon önkormányzatok száma, amely hiányt jelentett, a Boverket adatai szerint pedig nem valószínű, hogy ez a trend megváltozna a következő években.

Remek hír a családoknak: tízezrek juthatnak lakáshoz

Március 15-től könnyebben juthatnak hozzá a családok a csok-hoz, a gyermekek után igényelhető otthonteremtési támogatáshoz. Az új rendeletnek köszönhetően hosszútávon tízezrek léphetnek be a lakáspiacra, hiszen eddig azok, akiknek már volt lakásuk, de költözésben gondolkodtak, csak új ingatlan vételéhez, építéséhez igényelhettek csok-ot. Ez megváltozik, mostantól a használtpiaci vásárlásaikhoz is megkaphatják ezt a támogatást. Az ingatlanárak meredeken emelkedő tendenciát mutatnak, a rendelet hatására megjelenő új kereslet még inkább felfelé nyomhatja az árakat. További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
Ingatlan Sokmilliót spórolhat a Wekerle Plusszal, aki ezt választja a piaci hitelek helyett?
Privátbankár.hu | 2026. október 21. 13:43
Bár használt lakásra 5 százalékos kamattal jön a 2027-től induló Wekerle Plusz hitel, aki jogosult rá, még így is sokkal jobban jár, mintha piaci kamatozású lakáshitelt venne fel – derül ki a BiztosDöntés.hu új Wekerle Plusz kalkulátorának összehasonlításából.
Ingatlan Az Otthon Start helybe lépő Wekerle Pluszt értékelte Duna House
Privátbankár.hu | 2026. október 19. 19:27
Az ingatlanközvetítő pozitív és negatív hatásokat is jósol az intézkedés nyomán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG